dbo:abstract
|
- Katheryn Elizabeth Hudson, művésznevén Katy Perry (Santa Barbara, Kalifornia, 1984. október 25. –) amerikai énekesnő és dalszerző, a jelenkori popzene egyik kiemelkedő alakja. Szüleitől szigorú keresztény nevelést kapott, gyermekkora legnagyobb részét templomi kórusokban való énekléssel töltötte. 2001-ben jelent meg első stúdióalbuma Katy Hudson címen a kiadó gondozásában. Az album azonban nem hozta a várt kereskedelmi sikereket. 2002-ben Katy Los Angelesbe költözött, hogy zenei karrierjét egyengesse, több lemezkiadó céghez is leszerződött az évek során, azonban a sok sikertelenség miatt, azok végül mindig megváltak tőle. Az Island Records javaslatára vezetéknevét megváltoztatta Perry-re, hogy az emberek ne keverjék össze Kate Hudsonnal. 2007 áprilisában szerződést kötött a Capitol Records kiadóval, mely meghozta neki a várva várt áttörést. A 2007-es Ur So Gay című szám digitális megjelenésekor a kritikusok és a média is felfigyelt a szókimondó dalszövegíróra. Az áttörést végül a 2008-ban kiadott második nagylemeze, a One of the Boys hozta meg. Első kislemezei, az és a világszerte sikeresek voltak. Harmadik nagylemeze, a Teenage Dream 2010-ben került kiadásra, további jelentős sikereket elérve vele. Az albumról öt kislemez (sorrendben a California Gurls, a Teenage Dream, a Firework, az E.T., és a Last Friday Night (T.G.I.F.)) ért el első helyezést az amerikai Billboard Hot 100-on, ezzel Perry lett a zenetörténelem első női előadója, akinek öt dala is listavezető lett egy albumról. 2012-ben egy bővített kiadásban újra piacra dobta a lemezt címen, melyre olyan bónuszdalok kerültek fel, mint a Part of Me és a Wide Awake. Negyedik nagylemeze, a 2013-ban került a boltok polcaira. A Roar és a Dark Horse című dalokhoz készült kisfilmek elérték az egymilliárdos megtekintést a YouTube-on, ezzel Perry lett az első olyan előadó, aki több videóval is átlépte az egymilliárdos határt. 2017-ben megjelent ötödik nagylemeze, a , amellyel karrierjében harmadszorra érte el az amerikai Billboard 200 albumlista csúcsát. Legsikeresebb kislemeze, a rekordot döntött a Spotify streaming szolgáltató oldalán a női előadók között, miután 24 óra alatt rekordmennyiségű letöltés született. Ezt követte a című hatodik stúdióalbuma 2020-ban. Katy Perry több díjjal is rendelkezik, azonban a zeneipar legelőkelőbb elismerését, vagyis Grammy-díjat eddigi karrierje során nem sikerült szereznie. Megdöntött négy Guinness világrekordot és a Forbes magazin is többször említi a legjobban kereső énekesnők között. Több mint 100 millió eladott lemezével minden idők egyik legtöbb zenei kiadványt értékesítő előadója. 2012-ben kiadta első életrajzi filmjét címen, valamint Törpilla hangját adta a 2011-es, illetve a 2013-as Hupikék törpikék című animációs filmekben. (hu)