singcsont

Hungarian

singcsont (shown in red)

Etymology

sing (“cubit”) +‎ csont (“bone”). First attested in 1828. Created during the Hungarian language reform, which took place in the 18th–19th centuries.

Pronunciation

• IPA^(key): [ˈʃiŋkt͡ʃont]
• Hyphenation: sing‧csont

Noun

singcsont (plural singcsontok)

1. (anatomy) ulna (the bone of the forearm that extends from the elbow to the wrist on the side opposite to the thumb)

Declension

Inflection (stem in -o-, back harmony)
	singular	plural
nominative	singcsont	singcsontok
accusative	singcsontot	singcsontokat
dative	singcsontnak	singcsontoknak
instrumental	singcsonttal	singcsontokkal
causal-final	singcsontért	singcsontokért
translative	singcsonttá	singcsontokká
terminative	singcsontig	singcsontokig
essive-formal	singcsontként	singcsontokként
essive-modal	—	—
inessive	singcsontban	singcsontokban
superessive	singcsonton	singcsontokon
adessive	singcsontnál	singcsontoknál
illative	singcsontba	singcsontokba
sublative	singcsontra	singcsontokra
allative	singcsonthoz	singcsontokhoz
elative	singcsontból	singcsontokból
delative	singcsontról	singcsontokról
ablative	singcsonttól	singcsontoktól
non-attributive possessive - singular	singcsonté	singcsontoké
non-attributive possessive - plural	singcsontéi	singcsontokéi

Possessive forms of singcsont
possessor	single possession	multiple possessions
1st person sing.	singcsontom	singcsontjaim
2nd person sing.	singcsontod	singcsontjaid
3rd person sing.	singcsontja	singcsontjai
1st person plural	singcsontunk	singcsontjaink
2nd person plural	singcsontotok	singcsontjaitok
3rd person plural	singcsontjuk	singcsontjaik

Further reading

• singcsont in Bárczi, Géza and László Országh. A magyar nyelv értelmező szótára (“The Explanatory Dictionary of the Hungarian Language”, abbr.: ÉrtSz.). Budapest: Akadémiai Kiadó, 1959–1962. Fifth ed., 1992: →ISBN