Gombák

Mikológia

Gomba portálMikológiaGombacsaládokGombalista (HU-La)Gomba fajtákGombanevek változásaiEhető gombákGyógygombákNem ehető gombákMérgező gombákGombamérgezésekVédett gombákGombák eltevéseGombás ételekGombavizsgálatGombanaptárGomba szótárMit-mihez használjunk


A mikológia identitása

szerkesztés

Az évszázadokon át elfogadott osztályozás az élőlények két nagy világát különböztette meg: az állat- és növényvilágot. Ebben a csoportosításban a gombákat mint helyváltoztatásra, mozgásra nem képes élőlényeket, és mint olyanokat, amelyek nem bekebelezéssel veszik fel táplálékukat, a növényvilághoz tartozónak tekintették. A mai idősebb nemzedék is így tanulta. Ha a gombákról szóló ismeretek után nyomozván belelapozunk a múlt század ötvenes-hatvanas éveinek egyetemi tankönyveibe, azokat bizony a növénytan (botanika) köteteiben találjuk.

Ma már általánosan elfogadott az élővilágnak egy más, differenciáltabb, és a mai ismeretek szintjén álló rendszerezése, miszerint a gombák világa a növények és az állatok világával azonos rangú önálló egységet képez, amelyet viszont filogenetikai szempontból heterogénnek kell tekintenünk. A mikológia az élővilág e nagy, különálló világát képező gombafajokkal foglalkozik.

Császárgomba (Amanita caesarea) jól fejlett bocskorral és gallérral

A mikológiában tönknek nevezik a bazídiumos gombák egyes csoportjainak termőtestén található morfológiai képződményt, amely a gomba kalap kalapját tartja. A kalaposgombák (Agaricales) rendjének legtöbb családjában, a tinórugomba-alkatúak (Boletales) és a taplóalakúak (Polyporales) rendjében, illetve a galambgombaféléknél (Russulaceae) igen elterjedt formai jegy. Néhány tömlősgomba-családban csészegombafélék (Pezizaceae), kucsmagombafélék (Morchellaceae)) is előfordul. Gyakran található burokmaradvány a tönk tövénél (bázisánál) bocskor (velum universale) vagy a kalap alatti részen gallér, gyűrű (velum partiale) formájában.

Szövete meddő hifákból[1] áll, bizonyos fajoknál azonban a tönk felső részére is átnyúlhatnak a himénium[2] generatív sejtjei. Evolúciós jelentősége a spórák jobb terjesztésében nyilvánul meg: a felszínről magasabbra emelkedő termőrétegből kiszóródó szaporítósejteket messzebbre viszi a szél és az állatok.

A tönk határozóbélyegei

szerkesztés

A tönk állása

szerkesztés

A tönk leggyakrabban középen csatlakozik a kalaphoz:

  • ilyenkor centrális állásúnak nevezik, de egyes fajoknál előfordul
  • excentrikus, azaz nem a központban csatlakozó, vagy
  • laterális állású tönk is. Utóbbi esetben egészen szélső pontban érintkezik a kalap és a tönk (például kacskagombák (Crepidotus spp.).

Alak és szerkezet

szerkesztés

A tönk alakja és színe ugyanolyan változatos lehet, mint a kalapé. A legfontosabb formatípusok a következők:

Az alak és a méret mellett igen fontos bélyeg a tönk szerkezete, amely hosszában elvágva válik láthatóvá. Lehet tömör (csiperkék), üreges (gesztenyetinóru (Gyroporus castaneus)); az üregek között válaszfalak is lehetnek (büdös galambgomba (Russula foetens)). A tölcsérgombák (Clitocybe spp.) tönkjében keskeny, csőszerű üreg fut. Bizonyos fajok tönkje rostos (fülőkék), de vannak kifejezetten merev, törékeny tönkű gombák is (galambgombák).

A tönk felszíne sokszor mutat jellegzetes mintázatot, ami a felismerést is megkönnyíti. Az érdestinóruk (Leccinum spp.) egyik legfeltűnőbb bélyege a tönkön látható sötét korpázottság. Hasonló – bár jóval finomabb – szemcsézettség figyelhető meg a csigagombák (Hygrophorus spp.) és a fakógombák (Hebeloma spp.) tönkjének felső részén is. Az epeízű tinórut (Tylopilus felleus) a tönk hálózatos, recés mintázata alapján lehet könnyen elkülöníteni az ízletes vargánya|ízletes vargányától.

Burokmaradványok

szerkesztés

A teljes burok (velum universale) maradványaként található egyes gombák tönkjének tövén a bocskort, ami az egyik legfontosabb határozóbélyeg a galócák, selyemgombák, bocskorosgombák esetében. A bocskor is lehet különböző méretű és alakú: a gyilkos galóca bocskora nagy, hártyaszerű, míg a légyölő galóca és a piruló galócáé csak ránőtt pikkelyek formájában utal a korábbi burokra.

A tönkön lévő gallér vagy gyűrű a részleges burok (velum partiale) maradványa. Az őzlábgombák gyűrűje nem nőtt a tönkhöz, tologatható. Néhány csiperkefaj gallérja lelógó, ráncos (erdőszéli csiperke), másoké ránőtt gyűrűt alkot (ízletes csiperke). A pókhálósgombákon a ráhullott spóráktól barna színű, pókhálószerűen vékony gyűrű (cortina) utal az egykori burokra.


A tráma a mikológia|mikológiában a bazídiumos gombák termőtestének meghatározott helyén kialakuló egy sejtsoros termőréteget, a himéniumot viselő vázat jelenti. Szerkezete az egyik legfontosabb bélyeg a gombák felismerésében, mivel magának a termőrétegnek a felépítése nem látható szabad szemmel, a tráma típusa viszont általában igen.

A bazídiumos gombák között jelentős különbségek vannak termőtestük trámájának felépítésében. A kalaposgombák trámája többnyire védetten helyezkedik el, és bonyolult szerkezete nagy felületet biztosít a termőréteg kifejlődéséhez, a minél több spóra termeléséhez. A leggyakoribb típusnál a himénium a kalap (mikológia)|kalap alján lévő lemez (mikológia)|lemezek felszínét borítja, tehát a tráma lemezes (például csiperkefélék (Agaricaceae), pereszkefélék (Tricholomataceae)). A tráma azonban lehet ráncos (rókagombák (Cantharellus)), csöves (tinórugomba-alkatúak (Boletales), taplóalakúak (Polyporales)) vagy tüskés szerkezetű (gerebengomba-félék (Hydnaceae)), sőt sima is (trombitagombák (Craterellus)). A gömbszerű termőtesteket fejlesztő pöfeteggombáknak (Lycoperdaceae) nem a termőtest felszínén, hanem annak belsejében fejlődik ki a trámája (gaszterális termőtest).

A trámatípus egyes rendeken, családokon, nemzetségeken belül hasonló, vannak azonban olyan gombacsoportok is, amelyekben többféle trámatípus is keverediktaplóalakúak (Polyporales). Előfordulnak olyan ritka esetek is, amikor még egy fajon belül is léteznek átmeneti formák a lemezes és csöves trámatípus között: rózsás egyrétűtapló (Daedaleopsis confragosa). A tráma tehát nem egyértelmű bélyeg a rendszertani rokonság bizonyítására, de a fajok felismerésében az egyik legjobban használható jellemző.

A tömlősgombák esetében nem beszélünk trámáról: itt a termőtest (apotécium)[3] belső oldalát borítja a himénium.

Kalapnak nevezik (latin nyelv|latinul: pileus) a mikológia|mikológiában a bazídiumos gombák egyes csoportjainak termőtestén található morfológiai képződményt. A kalaposgombák (Agaricales) rendjének legtöbb családjában, a tinórugomba-alkatúak (Boletales) és a taplóalakúak (Polyporales) rendjében, illetve a galambgombaféléknél (Russulaceae) igen elterjedt formai jegy. A kalap mellett általában tönk (mikológia)|tönkre is elkülönül a termőtest.

A himénium különböző szerkezetű tráma|trámán helyezkedik el a kalap alján, de leggyakoribb a lemezes kalap. Gyakran található burokmaradvány (velum universale) a kalap felszínén letörölhető pettyek formájában. Néha a kalap szélét és a tönköt részleges burok (velum partiale) is összeköti, ami a kalapperemen lelógó fátyolként maradhat meg.

A kalap fő határozóbélyegei

szerkesztés

Az egyes gombanemzetségek és -fajok fontos jellemzője a kalap általános alakja, de a forma a gomba korától függően is jelentősen változhat. A fiatalon domború kalap az idő előrehaladtával ellaposodhat, széle felgöndörödhet. A kalap mérete szerint elkülönítünk kis (5 cm-nél kisebb átmérő), közepes (6‑12 cm) és nagy termetű (12 cm-nél nagyobb) gombákat:

A leggyakoribb kalapformák:

A nyírfa-szőrgomba kalapja

A kalapnak a fajra, nemzetségre jellemző tapintása van. Lehet:

  • nyálkás: csigagombák (Hygrophorus)
  • nemezes: molyhos tinóru (Xerocomus subtomentosus)
  • selymes: döggombák (Entoloma)
  • pelyhes: szemcsés-őzlábgombák (Cystoderma)
  • pikkelyes: nagy őzlábgomba (Macrolepiota procera)
  • szőrös: nyírfa-szőrgomba (Lactarius torminosus)
  • benőtten szálas: csengettyűgombák (Pluteus)

A kalap felszínén kialakuló ránőtt foltok, pikkelyek, tüskék a kalapbőr részei, szerkezetüket annak speciális sejtjei, a pilocisztidiumok alkotják. Kivételt jelentenek ez alól az általános burok maradványaként látható letörölhető pettyek (galócák).

A kalap széle

szerkesztés

Fontos határozóbélyeg a kalap peremének jellege is. Egyes fajoknak ráncos a kalapszéle (galócák|selyemgombák, kígyógombák), de lehet behasadozó (susulykák) vagy fátyolos is (pókhálósgombák). A gombát kettévágva válik láthatóvá a kalap keresztmetszete, amely a következő típusokra osztható:

Fájl:Kuehneromyces mutabilis 031111A.jpg|bélyegkép|200px|jobbra|Az ízletes tőkegomba higrofán kalapja

A nagygombák színe rendkívül változatos, gyakorlatilag a teljes színskálát felöleli. A fehértől a feketéig, a pirostól a sárgáig, zöldig minden árnyalat előfordul. Az egyes fajokon belül is jelentősek lehetnek az eltérések: az alapvetően zöld kalapú dióízű galambgomba|dióízű galambgombának (Russula heterophylla) például ismert sárgás, szürkés, sőt piros is lehet. Néhány színanyag a napsütéstől vagy az esőtől kifakulhat, kioldódhat; jól megfigyelhető ez a jelenség, ha a kalap felét egy levél eltakarja, mert alatta sötétebb a szín. Sok gombafajnak jellegzetesen változik a színe a nedves vagy száraz időjárásnak megfelelően. Gyakori, hogy a nedves termőtest koncentrikus gyűrűkben eltérő színt mutat (higrofán).

Nagyon fontos bélyeg, ha a kalap színe (a kalapbőr vagy a hús) sérülésre, vágásra változik, kékül, sárgul vagy pirul (például változékony tinóru, sárguló csiperkék|csiperkefajok, piruló galóca). Bizonyos gombanemzetségeknél (tejelőgombák, kígyógombák) lényeges a gomba tejnedvének vizsgálata is, mivel ennek színe is változhat.

Fájl:Lamellen.jpg|bélyegkép|250px|A légyölő galóca lemezei A mikológiai értelemben vett lemezek a bazídiumos gombák termőtestén kialakuló morfológiai képződmények, a termőréteget tartó tráma leggyakoribb típusát jelentik. Általában a kalap (mikológia)|kalap alsó oldalán találhatók, felületükön – a himéniumban – helyezkednek el a spóra|spórákat tartalmazó bazídiumsejtek. A kalaposgombák (Agaricales) rendjének számos családjában, a taplóalakúak (Polyporales) egy részénél, illetve a galambgombaféléknél (Russulaceae) igen elterjedt formai jegy. A tráma azonban lehet ráncos, csöves, vagy tüskés szerkezetű, sőt sima is. Előfordulnak átmeneti formák is a lemezes és csöves trámatípus között: rózsás egyrétűtapló (Daedaleopsis confragosa).

A lemezek fő határozóbélyegei

szerkesztés

Lemezállás

szerkesztés

A lemezálláson a lemezek sűrűségét és síkjuknak futását értjük. Egyes gombák lemezei igen sűrűn helyezkednek el egymás mellett (csiperkék, őzlábgombák), míg más nemzetségek tagjainak ritka állású lemezei vannak (szegfűgombák). A lemezek elágazhatnak, egymással összekapcsolódhatnak (anasztomizálás), de gyakoriak az eltérő hosszúságú, önálló lemezek is.

Lemezilleszkedés

szerkesztés

A lemezek tönkhöz való illeszkedése döntő bélyeg lehet egy adott gombafaj felismerésénél. Legfontosabb típusai a felkanyarodó és szabadon álló (csengettyűgombák, galócák), a tönkhöz nőtt (fülőkék), a foggal felkanyarodó, illetve foggal lefutó (pereszkék) és a lefutó (tölcsérgombák) lemezek.

A lemezek színe gyakran enged következtetni a spórák színére is. A tráma elszíneződése jelentős lehet egyes esetekben. A könnyező szálkásgomba (Lacrymaria lacrymabunda) lemezein a beszáradó cseppekben összegyűlő spórák sötét pettyek formájában maradnak meg, a lila lemezű pókhálósgombák (Cortinarius spp.) trámáját pedig barnássá festi a kiszóródó spóratömeg.

Egyes gombáknál a lemez pereme eltérő színű lehet: a susulykáknál például gyakran sötétebbnek, élesen kihúzottnak látszik a lemezél.

  • Albert L. – Jakucs E. – Kékedi T. – Locsmándi Cs. – Siller I. – Vasas G. (2005): Mikológiai ismeretek. Magyar Mikológiai Társaság, Budapest.
  1. *- gombafonal, a gomba testét felépítő csúcsnövekedésű haránt-falakkal osztódó, elágazó, fonálszerű képlet.
  2. *- termőréteg, a termőtestnek a spórákat létrehozó rétege.
  3. *- a csészegombák csésze alakú vagy lapos, nyeles vagy ülő termőtesttípusa.
  NODES