Kezdőlap

Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2019. február 22.

Ezt az enciklopédiát az olvasói szerkesztik.
A magyar változatnak 551 025 szócikke van, ebből 1056 kiemelt.

Összes portál

Kiemelt cikk  

A Vörös Hadsereg Frakció eleinte vezetőiről elnevezve Baader–Meinhof-csoport, egy szélsőbaloldali terrorszervezet, amely 1968 és 1998 között tevékenykedett Nyugat-Németországban. Alapítója Andreas Baader, Gudrun Ensslin, Horst Mahler, Irmgard Möller és Ulrike Meinhof. Kezdetben olyan neves értelmiségiek is rokonszenveztek a csoporttal, mint Jean-Paul Sartre és Heinrich Böll.

A Vörös Hadsereg Frakció diákmozgalmakból bontakozott ki, alapelve az antikapitalizmus és a neomarxizmus volt. Elutasította az imperializmust, különösképpen annak vezető hatalmát, az Amerikai Egyesült Államokat, amely Indokínában folytatott háborút. A szervezet tagjai Nyugat-Németországot a Harmadik Birodalom folytatásának tekintették. Tagjai tudatosan vállalták az erőszakot céljaik elérése érdekében, mert abban bíztak, hogy az akcióikra adott, szintén erőszakos fellépés leleplezi majd a „rendőrállamot” és az „állami terrorizmust”, valamint tevékenységükkel elérhetik a forradalom kitörését.

A terrorszervezet a harmadik világ felszabadítási mozgalmait akarta segíteni az imperializmus központjában folytatott háborújával, tagjai magukat városi gerillákként definiálták. Radikalizálódásukban kulcsszerepe volt a Benno Ohnesorg-gyilkosságnak. A szervezetnek soha nem volt tíz-húsz embernél több tagja, az utánpótlás a Vörös Segély-csoportokból és a Kínzásellenes Bizottságokból érkezett. Kezdetben, az 1970-es évek elején a német fiatalok jelentős része szimpatizált a mozgalommal, az elveivel egyetértett, később azonban az egyre durvuló módszerek miatt támogatásuk egyre csökkent. A RAF-ot külföldről is támogatták, elsősorban a keletnémet titkosszolgálat és palesztin szélsőségesek.

Célpontjaik általában az államapparátus emberei voltak: ügyészek, gyáriparosok és bankvezetők. Módszereik egyre könyörtelenebbek lettek, a kinézett célpontok testőreit és a rendőröket habozás nélkül gyilkolták meg. Mivel szerintük a vietnámi amerikai bombázások az imperializmus lényegét testesítették meg, előszeretettel támadtak Németországban működő amerikai katonai létesítményeket.

1972-ben a rendőrség sikerrel lépett fel ellenük, letartóztatott vezetőinek pere 1975-ben kezdődött meg. Eközben megszerveződött a terrorszervezet második generációja, amely véres akciókkal sikertelenül próbálta meg elérni fogvatartott vezetőinek szabadon bocsátását. Miután balul sült el az ehhez csatlakozó palesztin gépeltérítési kísérlet, a börtönben lévő vezetők 1977. október 18-án öngyilkosságot követtek el.

A második nemzedék vezetőinek börtönbe kerülése után új irányítói lettek a RAF-nak, akik az 1980-as évek első felében számos további támadást követtek el. A keleti blokk összeomlása és az így elmaradt anyagi és erkölcsi támogatás megroppantotta a szervezetet. A Vörös Hadsereg Frakció 1991. április 4-én követte el utolsó merényletét, és hét évvel később bejelentette megszűnését. A szervezet működésének három évtizede alatt 32 embert gyilkolt meg, a tagjai közül pedig 26 vesztette életét.

A kezdőlapon legutóbb megjelent szócikkek: Falklandi csata • Szu–27 • Tigriscápa • Szung-dinasztia • Rinocérosz (Dürer metszete) • Vukovári csata • Tépőzár 

Javaslatok

A nap képe    
A karolópókfélék családba tartozó nőstény Xysticus cristatus zsákmányával, a házi méh egyik alfajával, egy krajnai méhhel (Apis melifera carnica) Bled közelében (Szlovénia)

A karolópókfélék családba tartozó nőstény Xysticus cristatus zsákmányával, a házi méh egyik alfajával, egy krajnai méhhel (Apis melifera carnica) Bled közelében (Szlovénia)
Tudtad-e?  

Tudtad-e, hogy…

A Torreónba 1911. május 15-én bevonuló madeiristák
A Torreónba 1911. május 15-én bevonuló madeiristák


Aktuális  


Az év aktualitásai: orosz invázió Ukrajna ellenIzrael–Hamász-háború


Halálesetek a közelmúltban: Borenich PéterStanisław TymChristel BodensteinDante MircoliEcaterina OanciaPéter FerencRadnainé Fogarasi Katalin

Ezen a napon  

Ma 2024. december 9. van,  

Évfordulók  


Ismerkedés a Wikipédiával  
  • Üdvözlőlap – Bemutatkozik a Wikipédia.
  • Első lépések – Didaktikusan felépített bevezető a Wikipédia szerkesztésébe.
  • Segítség – Egyszerű, közepes és haladó szerkesztési tippek, útmutatók.
  • Wikifogalmak – Minden, ami elsőre kínaiul hangzik a Wikipédián, itt magyarázatra lel.
  • Kocsmafal kezdőknek – Az új szerkesztő kérdez, aki tud, válaszol.
  • Próbalap – Újdonsült szerkesztőinknek ajánljuk.
  • Homokozó – Újdonsült szerkesztőink szabadon garázdálkodhatnak benne.
  • Mentorálás – Kezdeti lépéseidhez támogatást kaphatsz egy tapasztaltabb szerkesztőtől.
Szerkesztői közösség  
Magyar Wikipédia Magazin  
Wikipédia más nyelveken  
Ez a magyar nyelvű Wikipédia. 2003-ban indult, jelenleg 551 025 szócikket tartalmaz. A Wikipédia sok más nyelven is elérhető.
Wikimédia-társlapok  

A Wikipédiát a nonprofit Wikimédia Alapítvány üzemelteti. A Wikimédia számos többnyelvű és nyílt tartalmú társlapot üzemeltet:

WikiszótárWikiszótár
Többnyelvű szótár és szinonimaszótár
Wikimédia CommonsWikimédia Commons
Szabad médiaállományok gyűjteménye
WikidézetWikidézet
Többnyelvű idézet- és szólásgyűjtemény
WikiegyetemWikiegyetem
Jegyzetek és tanulási segédletek
WikifajokWikifajok
Rendszertani adatbázis
WikiforrásWikiforrás
Szabad forrásmunkák
WikikönyvekWikikönyvek
Szabad kézikönyvek és útmutatók
WikidataWikidata
Szabad központi tudásbázis
WikivoyageWikivoyage
Szabad útikalauz
Meta-WikiMeta-Wiki
A Wikimédia-projektek koordinációja
Felhasználási feltételek  
A Wikipédiában található szövegekre és egyes képekre a Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 (CC-BY-SA-3.0) licenc vonatkozik.
  • Minden szerkesztésed ezen licenc elfogadását és alkalmazását jelenti, mellyel hozzájárulsz, hogy a művet bárki módosíthatja, azt bármilyen célra felhasználhatja.
  • A Wikipédia tartalmának újrafelhasználásakor (átdolgozás esetén is) meg kell adnod, hogy a műre a fenti licenc vonatkozik, továbbá meg kell nevezned a forrásul szolgáló szócikket; internetes közzététel esetén a forrásműre mutató linket kell elhelyezned honlapodon.
  • A képek felhasználási feltételeit külön kell ellenőrizned.
Nyelv
  NODES
admin 2
INTERN 1