Alfred Marshall

Alfred Marshall (London, 1842. július 26. – Cambridge, 1924. július 12.) brit közgazdász, a közgazdaságtan egyik alapító atyja.

Alfred Marshall
Életrajzi adatok
Született	1842. július 26. London
Elhunyt	1924. július 13. (81 évesen) Cambridge
Sírhely	Cambridge City Crematorium
Ismeretes mint	közgazdász filozófus egyetemi oktató
Házastárs	Mary Paley Marshall
Iskolái	St John's College Merchant Taylors' School Cambridge-i Egyetem
Szakmai kitüntetések
Adam Smith Prize Fellow of the British Academy
A Wikimédia Commons tartalmaz Alfred Marshall témájú médiaállományokat.

Élete

Londonban született egy bankpénztáros fiaként. 19 évesen kezdte meg matematikai tanulmányait a Cambridge-i St. John kollégiumban. 1865-ben végezte el az egyetemet. 1867-ben belépett a Grote-Klub, értelmiségi körbe. Marshall figyelmet keltett grafikus ábrázolásaival (keresleti görbe, kínálati görbe). 1868-ban Cambridge-ben az Erkölcstudományi Tanszéken docensi állást kapott.

1877-ben feleségül vette tanítványát, Mary Paley-t. 1877-től Bristoli Egyetem professzora, majd vezetője. 1880-ban hivataláról lemondott vesebetegsége miatt. 1883-ban az oxfordi Balliol College politikai gazdaságtan docense lett. 1885-től a Cambridge-i Egyetem professzora lett. 1890-ben megalkotta a Közgazdaságtan alapelvei (Principles of Economics) című művét, mely a közgazdaságtan alapműve volt. 1890-ben létrehozta a Királyi Közgazdasági Társaságot (Royal Economic Society). 1903-ban Cambridge elsőként állította fel a közgazdaságtudományi kart.

Marshall fő művében Adam Smith, David Ricardo és John Stuart Mill nevével fémjelzett klasszikus hagyományból indul ki. Az ár- és értékelméleten kívül foglalkozott a növekedés, és az elosztás problémakörével. Az áralakulás magyarázatába a keresleti oldalt és a kínálati oldalt is bekapcsolta és kidolgozta a használati érték és a csereérték integrált koncepcióját. Megalkotta a keresletnek a határhaszon-elemzésen és a termelésnek a határtermelékenységen alapuló, egymással kölcsönösen összefüggő elméletét, melyhez a fogyasztóknak a hasznosság-, a termelőknek a profitmaximalizálására való törekvéséből indult ki. A realista elemzés feltételrendszerét a különböző időtávok bevezetésével teremtette meg. Új fogalmakat alkotott, mint a belső és külső gazdaságosság, a kereslet árrugalmassága. Legjelentősebb tanítványa John Maynard Keynes.

1908-ban vonult nyugdíjba, de továbbra is jelentek meg írásai. 1919-ben megjelent könyve az Ipar és kereskedelem (Industry and Trade) címmel, melyben elemezte az ipari fejlődést és annak kihatásait a munkára és az életre. 1923-ban Pénz, hitel, kereskedelem címen (Money, Credit and Commerce) összefoglalta nézeteit a konjunktúraelméletről és a külgazdaságról. William Stanley Jevons, Carl Menger és Léon Walras mellett őt tartják a neoklasszikus közgazdaságtan legfontosabb képviselőjének.

Közgazdasági nézetei

Hozzájárulása az árelmélethez

Marshall a szubjektív közgazdaságtan alapvetése – mely szerint a gazdálkodó egyén célja szükségleteinek maximálása – kapcsán a csökkenő élvezet elvének érvényesüléséhez fűzte hozzá, hogy „A szükségletek változatossága végtelen, de minden egyes szükséglet számára van egy határ.” S az elmélet szerint az adott szükségletet kielégítő jószágkészlet utolsó egysége értékelődik ezen a határon a fogyasztó szubjektív értékítélete alapján, amely számára a határhaszon. Példán illusztrálva: Ha X nagyságú szükségletből a fogyasztó kevesebbet, csak Y nagysághoz tud hozzájutni, akkor hajlandó az Y nagysághoz tartozó fogyasztási egységeket magasabbra értékelni, mintha a teljes X nagyságú szükségletét ki tudná elégíteni. Tekintve, hogy piaci körülmények között a szükségletek kielégítése csere útján történik Marshall szerint a kezdeti cserearánytól független megoldás csak akkor lehetséges, ha az egyik jószág határhasznát állandónak vesszük, akár áruk egymással, akár árunak pénzre történő cseréjéről van szó. Így Marshall keresleti függvényében X jószág kereslete annak árától és a fogyasztó jövedelmétől függ.

A határhaszon elmélet képviselői, így Marshall is, a pénz határhasznán a pénzjövedelem utolsó egységén vásárolható javak hasznát értik. A vásárló, amikor pénzt ad ki, akkor hasznosságot áldoz fel és a kielégített szükségletével hasznosságot nyer. A vétel határán a feláldozott és a nyert hasznosságnak meg kell egyeznie. Ez akkor következik be, amikor az utolsó pénzegységen vásárolt bármilyen szükséglet hasznossága megegyezik a pénz feláldozott hasznosságával. (A pénz határhasznának kiegyenlítődésének elvét fogalmazta meg Gossen II. törvénye.) Marshallnál ez az egyezőség a szükséglet hasznosságának és a szükséglet ára és a pénz határhaszna szorzatának egyenlőségekor jön létre.

Ugyanakkor az egyezőséghez feltétel a pénz határhasznának állandósága, ami Marshall szerint csak akkor áll fenn, ha a fogyasztó a szóban forgó szükséglet kielégítésére jövedelmének csak töredékét költi, így az ár változása legalábbis bizonyos tartományon belül azt elhanyagolható mértékben érinti. Marshall keresleti függvényében (a szükséglet határhaszna = a szükséglet ára szorozva a pénz határhasznával) a szükséglet ára a függő változó. Vagyis valamely szükséglet keresleti ára az az ár, amelyen a piac éppen a szóban forgó mennyiséget hajlandó felvenni. A piacra hozott jószágok mennyiségének növekedésével a keresleti ár csökken, mert a jószág határhaszna csökken, s ebben nyilvánul meg a csökkenő élvezet törvénye. Marshall nevéhez fűződik a kereslet árrugalmasságának első megfogalmazása, amely szerint az az ár és a mennyiség százalékos változásának a hányadosa. Marshall ugyanakkor arra is rámutatott, hogy ez ugyanannak az árunak bizonyos árváltozásánál fogyasztó rétegenként a vagyoni helyzet és a jövedelem nagysága szerinti eltérő lehet. Ellenben társadalmi helyzettől függetlenül minden egyes árura és azok vevőire igaz az a megállapítás, hogy az árszínvonallal a kereslet rugalmassága változik. Magas árnál a kereslet rugalmassága nagyobb, mint alacsonyabb árnál. S fokozatosan eltűnik, amely árnál bekövetkezik a szükséglet telítettsége. Megfordítva a megállapítást: az ár növekedésével a kereslet rugalmassága emelkedik. Mint fent említettük, Marshall a pénz határhasznát állandónak feltételezte, mert el kellett tekintenie attól, hogy a vizsgált jószág árának csökkenése más javak keresletében is változást okoz. Ő tehát a használati értékek közötti kapcsolatot kizárta a modelljéből, s csupán egy jószág piacán vizsgálta az áralakulást.

Hozzájárulása a határtermelékenységi elmélethez

A határhaszon elmélet képviselő a termelési költségeket is a termék értékétől tették függővé, de Marshall bírálta ezt az álláspontot. Ő tiltakozott a termelési költségeknek élvezetérzetekben történő feloldása és a szükségletekből történő egyoldalú kiindulás ellen a közgazdaságtanban. Úgy érvelt, hogy az emberi tevékenység szül új szükségleteket, melyet a kiemelkedő teljesítményre való törekvés motivál. Ezért Marshall a termelés pénzbeni költségeit az emberi ténykedésre igyekszik visszavezetni, amit szubjektív aspektusból közelít meg. A költségeknek az ilyen alapon történő értelmezésével jutott el a közgazdaság-tudomány a reálköltség-elmélethez, mely szerint az egyes termelési tényezők kínálati ára azok az árak, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az egyes tényezők bizonyos nagyságú kínálatát biztosítsák. A munkának mint termelési tényezőnek a kínálati ára Marshallnál a munkabér. Bár azt ő is észrevételezi, hogy a munka hosszú távú kínálati árát a munkaerő újratermelési költségei is befolyásolják. Ezzel a megállapításával túllép a munka kínálati árának szubjektív értelmezésén, ami csupán a munkás áldozatérzését jelölte meg mint a kínálati árat meghatározó tényezőt.

A reálköltségek másik eleme a tőkés erőfeszítéseinek a kínálati ára. Marshall ezalatt a tőkés várakozását érti, hogy nem költi el teljes jövedelmét, hanem megtakarít, s ezen megtakarítások jelentik a tőkeakkumuláció forrását. A kamat pedig a fogyasztás elhalasztásának az ösztönzője szerinte. A határtermelékenységi elméletben Marshall a termelési tényezők változó arányainak lehetséges volta mellett szállt síkra, hasonlóan Wicksteedhez és Wicksellhez. Szerinte is az arányok folyamatos változtatása során a mennyiségében növelt tényező egyre kisebb mértékben tudja a mennyiségében változatlan tényezőt helyettesíteni. A termelési tényezők együttes növelésének eredményeként megvalósuló nagybani termelés előnyét Marshall belső gazdaságosságnak nevezi. A munkabér a munkás jövedelme. Ennek nagysága a munka határterméke. A vállalkozó mindaddig hajlandó pótlólagos munkát bevonni a termelésbe, amíg az ennek révén elért bevételi növekmény nagyobb, mint a költségnövekmény. A pótlólagosan bevont munka egyéb járulékos költségekkel (anyag, energia, stb.) is jár, ezért Marshall a munka nettó határtermékének a bevételi növekménynek a és a járulékos költségeknek a különbözetét nevezi. Ebben a megfogalmazásban Marshall tagadja azokat a nézeteket, melyek szerint a határtermelékenység önmagában meghatározza a jövedelmek elosztását, de elfogadja, hogy tendenciózusan érvényesül a termelési tényezők határtermelékenységének és jövedelmének egyensúlya.

Marshall elismeri, hogy a tényezők adott mennyiségének feltételezése szükséges áruk meghatározásukhoz. Vagyis az adott mennyiséget a vállalkozó milyen áron hajlandó megvásárolni. Arra vonatkozóan, hogy a tényezők adott mennyiségét milyen áron kínálják Marshall szerint a tőkés áldozatvállalása határozza meg azáltal, hogy fogyasztása egy részéről lemond, megtakarít, s ezért kamatot kap. Bírálói – többek között Schumpeter – a kamatnak ezt a meghatározását nem fogadják el, mivel Marshall nem ad magyarázatot arra a kérdésre, hogy stacioner gazdaságban – egyszerű újratermelés esetén -, ahol a tőkének betudható értékrész csak a tőke pótlására elegendő, miért létezik kamat.

Hozzájárulása az üzemgazdasághoz

A közgazdaság-tudomány arra is választ kívánt adni, hogy miként kell a tényezőket áraik adottsága mellett úgy kombinálni, hogy a termelési költség minimális legyen, s emellett igyekszik feltárni a költségek függőségének mikéntjét a termelés volumenétől. Marshall erre vonatkozóan különbséget tett rövid és hosszú időszakú költségfüggvény között. Rövid távon a felszerelést adottságnak tekintette. S az ő nyomán különbözteti meg az üzemgazdaság az állandó és változó költségeket. Állandó költségek alatt azok a ráfordítások értendők, melyek függetlenek a termelés volumenétől. A változó költségek viszont együtt mozognak a termelés mennyiségével. A határkölstégbe ezért rövid távon csak a változó költségek kerülnek be, de – s erre Marshall is utal – amennyiben az ár nem fedezi a változó költségek mellett hosszú távon az állandó költségeket is, akkor a vállalkozók a termelést lassan abbahagyják. A vállalati tevékenység kínálatát befolyásolja a – Marshall által alkotott fogalom – külső gazdaságosság is. Ez alatt a vállalatok társadalmi kapcsolatai révén megvalósuló láthatatlan input értendő. Ennek prezentálására Dr.Mátyás Antal a következő példát írja le: „ha nő egy iparág termelése, az iparág növeli keresletét a szükséges termelési eszközök iránt. …ott is bővítik a termelést, ezzel a nagyüzemi termelésből fakadó előnyök érvényre jutnak, nő a skálahozadék, a termelési eszközöket olcsóbban lehet előállítani, a bővülő iparág olcsóbban jut hozzájuk, termelési költsége tehát csökken.”

Hozzájárulása az egyensúlyi elmélethez

Az áralakulás egyensúlyi elmélete szerint az egyensúlyi ár ott van, ahol a keresett és kínált árumennyiség megegyezik a piacon. Ez a helyzet akkor következik be, amikor a rendelkezésre álló fogyasztási cikkeket és termelési tényezőket a fogyasztók és vállalkozók optimálisan használták fel. Ennek az állapotnak a bekövetkezését pedig a tiszta verseny garantálja. Marshall szerint ehhez az szükséges, hogy az átlagos termelési feltételekkel működő vállalat termelési költségei szabályozzák a piaci árat, amit ő a reprezentatív cég fogalmának bevezetésével igyekszik bizonyítani. Szerinte a vállalatoknak is van egy életciklusa, amiben a fiatal vállalatok növekvő hozadék és csökkenő költségek mellett növelik a termelésüket, míg az öreg vállalatoknál már csökken a hozadék és növekednek a költségek. Ezért az öregedő vállalatok termelése csökken, a fiataloké pedig ugyanennyivel nő, s tiszta verseny mellett az átlagos életkorú, a reprezentatív vállalat költségei szabályozzák az árat.

Hozzájárulása a pénzelmélethez

Marshall mint a cambridgei-i iskola alapítója, továbbá az iskolához tartozó Arthur Cecil Pigou és Dennis Robertson nevéhez fűződik a mennyiségi pénzelmélet sajátos változata. Ebben az árszínvonalat, azaz a pénz csereértékét a pénzkeresletnek a pénzkínálathoz való viszonyára építették, melyet emberi döntésekre vezettek vissza. Ezen döntéseket az előnykiegyenlítődés elve alapján igyekeztek megragadni, mely szerint az egyén a pénztartás előnyeit a pénz gyümölcsöző befektetéséből származó előnyökkel veti össze és ennek eredményétől függően dönt arról, hogy reáljövedelme mekkora hányadát tartsa pénztartalékként.

Források

• Magyar Nagylexikon 12. kötet MN Kiadó Budapest, 2001. ISBN 963 9257 07 9
• Dr. Mátyás Antal: A modern polgári közgazdaságtan története. KJK Budapest, 1973
• Közgazdasági kislexikon. Kossuth Könyvkiadó, Budapest 1977. ISBN 963 09 0881 6
• Alfred Marshall (angol nyelven). econlib.org
• The Life and Contributions of Alfred Marshal (angol nyelven). HistoryofEconomicThought. [2017. április 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. július 12.)