Wikipédia

Aranyosmarót

város Szlovákiában
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. augusztus 12.

Aranyosmarót (szlovákul Zlaté Moravce, németül Goldmorawitz) város Szlovákiában. A Nyitrai kerület Aranyosmaróti járásának székhelye. Hizér (1970) és Perlep (1960) településeket csatolták hozzá.

Aranyosmarót (Zlaté Moravce)
Aranyosmarót címere
Aranyosmarót címere		 Aranyosmarót zászlaja
Aranyosmarót zászlaja
Közigazgatás
Ország Szlovákia
KerületNyitrai
JárásAranyosmaróti
Rangváros
PolgármesterDušan Husár
Irányítószám953 01
Körzethívószám00421 (0) 37
Forgalmi rendszámZM
Népesség
Teljes népesség11 946 fő (2021. jan. 1.)[1]
Népsűrűség272 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság196 m
Terület45,36 km²
IdőzónaCET, UTC+1
Elhelyezkedése
Térkép
é. sz. 48° 22′ 41″, k. h. 18° 23′ 47″48.378056°N 18.396389°EKoordináták: é. sz. 48° 22′ 41″, k. h. 18° 23′ 47″48.378056°N 18.396389°E
Aranyosmarót weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Aranyosmarót témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség
Adatok forrása: Szlovák Statisztikai Hivatal, http://obce.info

Fekvése

szerkesztés

Nyitrától 27 km-re északkeletre, a Zsitva partján fekszik.

Története

szerkesztés

A város területén már a paleolitikum korban laktak emberek. Első írott említése I. Géza magyar király 1075. évi oklevelében Maurod alakban fordult elő. 1113-ban a zobori apátság összeírásában Morowa néven említették. A településena 13. században már állt egy kis templom körülötte temetővel.

1386-ban Ghymes várának tartozékaként és a Forgáchok birtokaként szerepelt, majd Paluska György nevű birtokosa volt említve, aki egy Moravetz nevű némettel állt perben e birtok miatt. 1426-ban bizonyos ügyben Verebély, Nagyherestyén és Aranyosmarót vásárain kikiáltással idézték meg az alpereseket.[2] 1530-ban és 1634-ben a török dúlta fel. A Paluska-család még a 18. század második felében is, mint a község földesura szerepelt, báró Paluska Keresztélynek, e család utolsó tagjának kihaltával, 1779-ben Migazzi Kristóf, bécsi biboros érsek és váczi püspök szerezte meg a maróti uradalmat. Ebben az időben Aranyosmarót Gülden-Marot és Moravce néven is szerepelt. A trencséni csata után Rákóczi a városon keresztül vonult vissza seregével. Az uradalomnak a 18. század elején 3915 lakosa volt. Aranyosmarót az 1700-as évektől Bars vármegye székhelye volt.

Az 1900-as évek elején Migazzi Irma, gróf Erdődy Imréné birtoka volt, kinek itt szép régi kastélya is volt, melynek alapját még a Paluska-család vetette meg, majd Migazzi Kristóf érsek teljesen átalakíttatta. 1530-ban és 1573-ban a törökök a községet feldúlták.[3] 1615-ben már itt tartották a vármegye közgyűlését Lipthay Imre alispán elnöklete alatt, de csak a 18. század végén helyezték ide véglegesen a vármegye székhelyét. A község a Paluska-család idejében mint várost említették. Hajdan iparáról is híres volt. Az árpádházi uralkodók idején a Zsitva-patak homokjából aranyat mostak és ekkor itt kúnok laktak. Az itteni szabó- és a szücs-céh 1717-ben alakult. A 18. század elején nagy posztóipara volt, ezenkívül híresek voltak a takácsai és a vargái is. Katolikus templomát gróf Migazzi Kristóf építtette 1785-ben, majd 1823-ban átalakították. Ez a templom műkincsekben gazdag.

 
Váli és sonnenthurmi gróf Migazzi Vilmos (1830–1896), császári kamarás, országgyűlési képviselő, Bars vármegye főispánja, az országos halászati egyesület megalapítója, aranyosmaróti nagybirtokos
 
Persai dr. Persay Ferenc (1854–1937) jogász, ügyvéd, Bars vármegye utolsó magyar alispánja

Gróf Migazzi Vilmos, a vármegye főispánja, 1887-ben díszes mauzoleumot emelt, melyben ő és neje, Marczibányi Antónia, e család utolsó sarja nyugszanak. Az 1800-as évek elején több malma is volt a Zsitván, közöttük fürészmalma is. A 19. század elején a vármegye székhelye, uradalmi téglagyára, kályhagyára és hengermalma, valamint a Bracs-féle majolika-festészete volt, a megszünt cukorgyárának hatalmas épületét a Haas-féle részvénytársaság vette meg szőnyeggyár céljaira.

Vályi András szerint "ARANYOS MARÓT. Gülden Marot. Marovtze. Régi népes mező Város Bars Vármegyében, földes Ura Gróf Migázzy Uraság, lakosai katolikusok, fekszik Kis Tapoltsánhoz egy kis mértföldnyire, Gyimes, és Sz. Benedek között, szép épűletekkel, ’s kastélyokkal ékesíttetett. Nevezetes vala az előtt benne, a’ volt Paluskai Uraságnak élet tárja (Granarium) a’ Város piatzán építtetve, melly tágas, és magos épűlet, az alsó részében kalmár bóltok vagynak, a’ felső részei pedig búza tartásra rendeltettek; határja termékeny, kivált a’ búza termesztésre, mások felett alkalmatos, lakosai leginkább mesteremberek, és szorgalmatosak, ’s nevezetesen a’ gyapju mivelést annyira gyakorollyák, hogy a’ külföldiekhez közel hasonlító jó posztót szőnek, hét országos vásár szokott benne esni, mellyek elég népesek, régenten a’ Gyimesi Uradalomhoz tartozott, néhai Paluskai György vette meg magának, a’ hozza tartozó egész uradalommal együtt, ki is e’ Városnak ékesítésére, ’s népesítésére különös gondgyát függesztvén, Aranyos nevet is ada e’ Városnak; kétség kivül, hogy más hasonló nevű helységektöl meg külömböztesse. Bétsi Érsek, MIGÁZZI Kardinális is, sokat kőltött e’ kedves múlattságos lakóhelyének felékesítetésére: nevezetesen a’ Templom’, Plébánia’, ’s Kastélya épűlettyeire. Bővelkedik szőlökkel is, mellyek gyümöltsös fákkal gazdagok, legelője elég, földgyei, és réttyei jók, malma helyben, Szent Benedeken is piatza, kereskedésre, ’s a’ szomszédságban vagyonnyainak eladására jó módgya; de mivel fája nintsen elég, a’ második Osztályba tétettetett."[4]

Fényes Elek így ír róla: "Aranyos-Maróth, tót m.-v., Bars vmegyében, a Zsitva partja mellett, Nyitrától 6 mfdnyire, 1394 kath., 2 evang., 2 ref. lak., kik földmivelésből, mesterségekből, posztó csinálásból táplálják magokat. Több csinos épületei közt emlitést érdemlenek a szép kath. paroch. templom, mellyet Migazzi Cardinalis épittetett; az uraság kastélya s gyönyörü kertje; a vármegye háza, stb. Vidéke Maróthnak kies és termékeny; erdeje szép; legelője szüken. Van liszt- és fürészmalma; heti és országosvásárjai. F. u. a g. Migazzi örök., s feje egy uradalomnak. Ut. posta Verebély."[5]

A város ipari fejlődése a 19. század végén indult meg. Sörgyár, cukorgyár, téglagyár, gőzmalom létesült és megindult a textilipar, szőnyeggyártás is. 1891-ben beindult a vasúti közlekedés Kistapolcsány és Érsekújvár felé. A 18. század végétől 1918-ig Bars vármegye székhelye.

1919. január 6-án a magyar kaszinóba cseh katonák törtek be, mely 3 tisztviselő halálával végződött.[6] 1919. június 5-én a magyar Tanácsköztársaság hadserege visszafoglalta Csehszlovákiától, ám 8-ára a Garam mögé szorították vissza őket. A helyi polgári lakosság is felvette a harcot a cseh legionáriusok ellen, ami véres megtorlást, a magyar kisebbségi vezetők (Patay László táblabíró, Ruffy Lajos finánc, dr. Jakubovics József táblabíró,[7] Weisz Adolf üzletvezető és Lőwy Maxim üzletvezető) kivégzését eredményezte.[8] Az Első bécsi döntés nem érintette.

Népessége

szerkesztés

1880-ban 2251 lakosából 1207 szlovák, 699 magyar, 239 német, 1 egyéb anyanyelvű, 3 külföldi és 102 csecsemő volt.

1890-ben 2541 lakosából 1483 szlovák, 827 magyar, 220 német, 1-1 román és horvát, továbbá 9 egyéb anyanyelvű.

1900-ban 2786 lakosából 1429 magyar, 1245 szlovák, 102 német és 10 egyéb anyanyelvű volt.

1910-ben 3227 lakosából 2127 magyar, 941 szlovák, 147 német, 2 román, 1 szerb és 9 más anyanyelvű.

1919-ben 3131 lakosából 2236 csehszlovák, 802 magyar, 75 német, 17 egyéb nemzetiségű és 1 ruszin volt.[9]

1921-ben 3394 lakosából 2568 csehszlovák és 448 magyar volt.

1930-ban 3536 lakosából 3075 csehszlovák és 229 magyar volt.

1970-ben 9229 lakosából 9092 szlovák és 21 magyar volt.

1980-ban 14 119 lakosából 13 946 szlovák és 46 magyar volt.

1991-ben 15 820 lakosából 15 491 szlovák, 119 cseh, 81 cigány és 54 magyar.

2001-ben 15 618 lakosából 15 164 szlovák, 94 cseh, 45 magyar és 27 cigány volt.

2011-ben 12 337 lakosából 11 714 szlovák, 71 magyar, 61 cseh, 45 cigány, 13 lengyel, 6-6 orosz és morva, 4 német, 3 ukrán, 1 bolgár, 16 egyéb, valamint 397 ismeretlen nemzetiségű.

2021-ben 11 946 lakosából 10 633 szlovák, 159 cigány, 36 magyar, 1 ruszin, 134 egyéb és 983 ismeretlen nemzetiségű.[10]

Nevezetességei

szerkesztés
 
Park
  • 17. századi, eredetileg reneszánsz Migazzi-várkastély, 1789-ben barokk-klasszicista stílusban építették át. Ma a városi múzeum van benne.
  • Bars vármegye egykori vármegyeháza (1700-ban épült).
  • Szent Mihály templomát 1785-ben Migazzi Kristóf bíboros építtette barokk-klasszicista stílusban.
  • A Migazzi család neoromán stílusú mauzóleuma 1885-ben épült.
  • Múzeumának gazdag helytörténeti és néprajzi gyűjteménye van.
  • A város régi temetőjében nyugszik és a sírkertben emelt obeliszkkel díszítve áll Simkovith János és felesége, Kuhn Terézia sírja, aki fiatalon részt vett az 1848-49-es szabadságharcban, alhadnagyi rangban. Később a város és Bars vármegye elismert és megbecsült közszolgája lett, alispáni rangig vitte és a köznép szeretetét is jelzi, hogy ilyen díszes sírkertet állítottak neki. A sírkert az 1990-es évek közepéig rettentően elhanyagolt volt, valószínűleg a leszármazottak hiánya miatt. Ekkor zoborvidéki fiatalok híradása nyomán egy budapesti baráti társaság – a Történelmi Emlékhelyeket Ápoló Társaság – a Hadtörténeti Múzeum Hadisírgondozó Irodája támogatásával a sírkertet teljesen felújította. Téves és valótlan az az állítás tehát – mely több helyen is megjelent –, hogy a sírkertet egy dunaszerdahelyi illetőségű 'Pro Pátria' egyesület állította helyre; ők csak koszorút helyeztek el a síron a 2002. március 15-i ünnepség során. Azóta a március 15-i Nyitra-vidéki megemlékezések rendszeres ünnepi helyszíne az aranyosmaróti Simkovith sírkert.
  • Izraelita temető

Híres emberek

szerkesztés

Aranyosmaróton születtek

szerkesztés

Aranyosmaróton éltek

szerkesztés

Kultúra

szerkesztés
  • A Zlatňanka népzenei együttest 1990-ben alapították.

Jegyzetek

szerkesztés
  1. ↑ The 2021 Population and Housing Census. Szlovák Statisztikai Hivatal
  2. ↑ DF 238471; C. Tóth Norbert - Mikó Gábor 2017: Zsigmondkori oklevéltár XIII. 1426. Budapest, 201-202 No. 481.
  3. ↑ Reiszig Ede: Bars vármegye története.
  4. ↑ Vályi András: Magyar Országnak leírása I–III. Buda: Királyi Universitás. 1796–1799.  
  5. ↑ Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, mellyben minden város, falu és puszta, betürendben körülményesen leiratik. Pest: Fényes Elek. 1851.  
  6. ↑ Vécsey 1939, 7.
  7. ↑ Nemzeti Újság V/188, 1 (1923. augusztus 23.)
  8. ↑ kronika 1918-1952. [2014. május 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. május 1.)
  9. ↑ 1920 Soznam miest na Slovensku dľa popisu ľudu z roku 1919. Bratislava, 107.
  10. ↑ ma7.sk

Források

szerkesztés
  • Borovszky Samu Bars vármegye
  • Ethey Gyula 1936: A Zoborvidék multjából. Nyitra, 73-74.
  • Vécsey Zoltán 1939: Impressziók és tapasztalatok a Zsitva völgyében, Verebély körül. Felvidéki Magyar Hírlap II/5, 7-8 (január 6.)
  • Lajoš a kol. 1964: Nitra slovom i obrazom. Bratislava, 41.
  • Štefan Rakovský a kol. 1969: Zlaté Moravce a okolie. Bratislava,
  • M. Zaťko - M. Bátora 1998 (eds.): Zlaté Moravce.
  • Etela Studeníková 1998: Bronzový meč z okolia Zlatých Moraviec. Zborník Slovenského národného múzea - Archeológia 8, 61-68.
  • Martin Čičo - Michaela Kalinová - Silvia Paulusová a kol. 2002: Kalvárie a Krížové cesty na Slovensku.
  • Jozef Bátora 2003: Eneolitické nálezy zo Zlatých Moraviec. AVANS 2002.
  • Ruttkay, M. 2005: Niektoré nové objavy v Nitre a okolí zo včasného a vrcholného stredoveku. In: Matej Ruttkay (ed.): Dávne dejiny Nitry a okolia. Nitra, 55-75.
  • 2013 Zlaté Moravce na starých pohľadniciach.
  • Martin Bóna 2020: 131 rokov od objavu stredovekého kostola v Zlatých Moravciach. Tekovské noviny 30/3, 10-11.

További információk

szerkesztés
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Aranyosmarót&oldid=27361383”
  NODES