Bárd (heraldika)

A bárd szekerceszerű, gyalogos vágó-döfő rúdfegyver. A közelharcban használták. A címertanban a címerképek közé tartozó heraldikai jelkép. Bárd Szent László király attribútuma, ezzel fakaszt vizet a sziklából.

bárd

bárdok a Stetten család címerében

Névváltozatok

Magyarul

szekerce, csatabárd (Gudenus I. 288.), hadibárd (Forgon 561.), vívóbárd (Gudenus I. 287.), tagló (TESz. III. 821.), balta (TESz. I. 233.), milling (hóhérbárd) (TESz. II. 922.) tagló 1848/1951: hosszúnyelű csatabárd, dárdaheggyel, horoggal a foka hegyén [Petőfi:ÖM 3:307: NSz.] (TESz. III. 821.); balta 1612 'bárd, Beil; csatabárd, Streitaxt': "A fejedelem Báthori Gábor Nagy Andrást önmaga baltájával lova hátáról leverte." [MFl. 167.] (TESz. I. 223.)

Más nyelveken

de: Beil, Streitbeil, Hellebarde, Axt, Streitaxt, Parte

Rövidítések jelentése

A Wikimédia Commons tartalmaz bárd témájú médiaállományokat.

Vérbulcs vezér csatabárddal

Szent László király a Thuróczy krónikában

Bárd

A bárd az egyik oldalon fejszeszerű, a másikon részben hegyes, részben kampószerű nyúlvánnyal van ellátva. A címereken különféle változatai láthatók. A 14. század második felétől használtak ún. kalapácsbárdokat. Ezek csúcsos végű zárópengével voltak ellátva, mely hatásosnak bizonyult a lemezpáncél áttörésénél. A hosszabb nyelűek a bárdok, a rövidebb nyelűek a szekercék. A 14. század végén a bárdokból, baltákból fejlődött ki a csákányfokos, mely a lemezpáncél és a nehéz sisakok áttörésére szolgált. A balták foka egyre inkább megnyúlt, az éllap helyén a tüske vált hangsúlyossá. A 14. században jellegzetes formája a madárcsőrre emlékeztető kissé ívelt, tüskés csákány. A foknak nem volt külön harci szerepe, súlyával az ütés erejét növelte. Elsősorban a lovasság használta.

Csatabárd

A heraldikában általában a csatabárd (de: Streitbeil) fordul elő. A középkori magyar csatabárd jól megfigyelhető a Képes krónikában. Éllapja félhold alakú, köpűje igen hosszú, inkább alabárdra hasonlít. Csatabárd volt a jelvénye az 1148-ban Aragóniában alapított A Bárd Hölgyei nevű rendnek. Norvégia címerében a bárdot tartó oroszlán Szent Olaf attribútuma.

Az 1395-ben előforduló magyar óbárdus kifejezés egyfajta pénz volt, melynek ó- előtagja arra utal, hogy ez a pénznem már a 14. század végén, a 15. század elején is réginek számított, míg utótagjában egyes vélemények szerint a bárd rejlik és arra utal, hogy a pénz előlapjára a bárdot tartó Szent László képét verték, más vélemény szerint viszont a 14. század végén a pénzverés jogát bérlő Onufrius Bardus de Peliske, királyi kincstartó-helyettes nevéből származik.

A csatabárd valószínűleg legelterjedtebb változata a kétélű csatabárd, mely puszta súlyával is egy páncélt kettévághatott. A csatabárd két végével két irányba harcolhattak az emberek. A közelharcban valószínűleg a legveszélyesebb fegyver volt. A csatabárdok végén, egyfajta plusz fegyverként, egy lándzsahegyet erősíthettek, így akár szúrásra is lehetett használni.

Bárdtípusok elnevezései

balta

A balta rövid nyelű hasítószerszám, amelyet szükség esetén fegyverként is használtak.

baltapuska

lőfegyverrel egybeépített balta, ismertebb nevén topor. A lőberendezéses fokos Magyarországon a 17. századtól lengyel hatásra elterjedt, toporként is emlegetett kombinált fegyver, amely legtöbbször rövid nyélre szerelt, lövésre is alkalmassá tett fokosbalta, csákány, fokoscsákány, tőr kombinációja.

csákánybalta

A csákánybalta a lemezvértek átütésére kifejlesztett régi magyar fegyver. A vágásra szolgáló éles baltafejhez tartozó szokásos négyszögletes, gyakran rövid nyakon ülő fokrészt megnyúlt, aláhajló, madárcsőrre emlékeztető tüske váltja fel.

csákányfokos

A csákányfokos lemezvértek áttörésére kifejlesztett régi magyar fegyver.

fejsze

A fejsze főként a fakitermelésben használatos hasító- és vágószerszám. Egy- vagy kétélű változatai ismeretesek. Szükség szerint – a baltához hasonlóan – fegyverként is bevethető.

fokos

Magyarországon nagyon elterjedt, támadásra és védekezésre is alkalmassá tett fegyver. Alaptípusát a baltáéhoz hasonló rövid fok és egy kissé megnyúlt nyakon ülő él jellemzi. A fok és él kombinációjától függően nevezték csákánynak, csákánybaltának, csákányfokosnak, fokosbaltának.

fokosbalta

A fokosbalta a baltához hasonló, de annál könnyebb és kecsesebb ütőfegyver, amely középhosszú nyélre van szerelve. Foka tagolt alapon, rövid nyakon ül, míg éle egyenes vagy kissé holdsarló alakú lezárást kap.

franciska

A franciska hajítóbárdhoz hasonló rövid nyelű balta.

gléfe

A gléfe az alabárd egyik fajtája.

partizán

A partizán az alabárdfélék egyik fajtája.

runka

A runka hosszú nyárson félhold alakú oldalpengével szerelt alabárdféle.

spétum

A spétum friauli nyársnak és korsekének is nevezett alabárdféle.

sponton

A sponton elsősorban rangjelző alabárdféle.

testőrbárd

A testőrbárd uralkodók, fejedelmek közvetlen védelmére, udvari szolgálatra kirendelt válogatott személyek jelvénye és fegyvere. A Svájci Gárda napjainkig megőrizte

hajítóbalta

A hajítóbalta rövid nyelű, vasból kovácsolt baltaféleség. A foka helyén, valamint a nyél felső folytatásában hegyes tüskét alakítottak ki.

hajítóbárd

A hajítóbárd rövid nyelű, egy darab vasból kovácsolt tüskés bárdlap.

hajítótüske

A hajítótüske a hajítóbárdok közé tartozó támadófegyver. Rövid vasnyele három hegyes vastüskében zárult. Lásd még Shuriken.

korseke

A korseke döfőfegyver. A 15. század elején még spétumnak vagy friauli nyársnak nevezett alabárdféle 16. századi elnevezése.

Jegyzetek

Rövidítések:

• 
  Bárd (en: axe)
• 
  Csatabárd (en: battle-axe, de: Streitaxt)
• 
  Kőműves-bárd (en: brick, or bricklayers-axe)
• 
  (széles)Bárd (en: broad axe)
• 
  Faragóbárd (en: chipping-axe)
• 
  (dán)Bárd (en: Danish-axe), látható a dán királyi címerben, a fején bevágás látható
• 
  Csáklyás bárd (en: lochabar-axe), a nyele görbe, a pengéje nagyon széles
• 
  Mészáros-bárd (en: slaughter-axe)
• 
  Alabárd (en: halbert or pole-axe)
• 
  (dán)Alabárd (en: Danish hatchet)
• 
  Fejsze (en: knyvett)

Kapcsolódó szócikkek

Nézd meg a bárd címszót a Wikiszótárban!

• alabárd, csákány (címertan), lándzsa, buzogány