Kossuth-díjasok listája

Wikimédia-listaszócikk
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. november 2.
Lásd még: Kossuth-díjasok dátum szerinti listája

Az alábbi lista a Kossuth-díjjal kitüntetett személyeket sorolja fel a díj 1948-as alapítása óta. Kezdetben a tudomány, a művészet területén, valamint a szocialista termelőmunkában kiemelkedő teljesítményt nyújtó személyeket, csoportokat jutalmazták vele. Az Állami Díj 1963-as bevezetése után már csak a kimagasló művészeti, illetve kulturális tevékenységért adományozzák a Kossuth-díjat. A díjat 1990-ig a Minisztertanács, azt követően a köztársasági elnök adományozza. Alapításakor kettő, 1951-től három, 1953-tól (a nagydíj bevezetése után) négy fokozata volt. 1977-től újból kétfokozatú. Az egyik fokozat a „rendes” Kossuth-díj, a másik a megmaradt Kossuth-nagydíj. Az utóbbit 2021-ig tizenegy alkalommal adták át.

Kossuth Lajos a díj névadója

A listában a sorrend a következő: a díjazott neve után születési, illetve halálozási éve, majd a díjazott tevékenységi köre szerepel. Ezt követően zárójelben a díjazás éve (többszöri díjazás esetén évei), illetve hogy csoportos (cs), megosztott (m), posztumusz (p) vagy nagydíjban (n) részesült. Végül az 1977-ig meglévő különböző fokozatokat jelöljük. Külön szakaszban találhatóak azok a „csoportok”, amelynek nevében kapták egyes listában szereplők a Kossuth-díjat.

Ábécé szerinti tartalomjegyzék
  • Iglódi István (1944–2009) rendező, színész (1998)
  • Ignácz Pál (1911–1992) villamosmérnök (1959, III. fokozat)
  • Illés Béla (1895–1974) író (1950, I. fokozat; 1955, II. fokozat)
  • Illés Endre (1902–1986) író, kritikus, műfordító, könyvkiadó (1963, II. fokozat)
  • Illés György (1914–2006) operatőr (1950, m, II. fokozat; 1973, II. fokozat)
  • Illés Lajos (1942–2007) előadóművész, zeneszerző (2000, m)
  • Illyés Gyula (1902–1983) író, költő (1948, 1953, 1970; mindhárom I. fokozat)
  • Ilosfalvy Róbert (1927–2009) operaénekes (1965, II. fokozat)
  • Imre István (1918–1983) festő, grafikus (1953, m, III. fokozat)
  • Issekutz Béla (1886–1979) farmakológus, gyógyszervegyész (1952, II. fokozat)
  • Ivánovics György (1904–1980) mikrobiológus, bakteriológus (1948, 1952; mindkettő II. fokozat)
  • Iványi János (1908–1972) traktoros (1948, m, II. fokozat)
  • Iványi József (1920–1967) brácsaművész (1958, cs, II. fokozat)
  • Walter Imre (1913–2003) gazdasági vezető (1962, III. fokozat)
  • Weichinger Károly (1893–1982) építész (1954, II. fokozat)
  • Weil Emil (1897–1954) orvos (1949, II. fokozat)
  • Weiner Leó (1885–1960) zeneszerző (1950, 1960; mindkettő I. fokozat)
  • Went István (1899–1963) orvos, fiziológus (1957, III. fokozat)
  • Weöres Sándor (1913–1989) költő, műfordító (1970, II. fokozat)
  • Westsik Vilmos (1883–1976) agrármérnök (1952, I. fokozat)
  • Wilhelmb Tibor (1893–1968) kohómérnök (1954, II. fokozat)
  • Willoner Gedeon (1913–1989) villamosmérnök (1956, m, II. fokozat)
  • Winkler Dezső (1901–1985) gépészmérnök (1951, II. fokozat)
  • Winter Ernő (1897–1971) elektrofizikus (1950, II. fokozat; 1953, I. fokozat)
  • Wix György (1924–1965) orvos, mikrobiológus (1963, II. fokozat)

Csoportos díjazottak

szerkesztés
  • Amadinda Ütőegyüttes (2004) (tagok: Bojtos Károly, Holló Aurél, Rácz Zoltán, Váczi Zoltán)
  • Bartók vonósnégyes (1970, III. fokozat; 1997) (tagok 1970-ben: Botvay Károly, Devich Sándor, Komlós Péter, Németh Géza; 1997-ben: Hargitai Géza, Komlós Péter, Mező László, Németh Géza)
  • Budapest Bábszínház társulata (1999) (tagok: Erdős István, Koós Iván, Pataky Imre, Szakály Márta)
  • Colorfront Kft. (2013) (tagok: Jászberényi Márk, Perlaki Tamás, Priskin Gyula)
  • Csík zenekar (2013) (tagok: Barcza Zsolt, Bartók József, Csík János, Kunos Tamás, Majorosi Marianna, Makó Péter, Szabó Attila)
  • Etyek és Vidéke Földművesszövetkezet vezető tagjai (1948, I. fokozat) (tagok: Bogdán József, Gyöngyösi Károly, Meleg János, Szabó István)
  • Hódmezővásárhelyi Dózsa Termelőszövetkezeti Csoport vezető tagjai (1950, II. fokozat) (tagok: Banga Imre, Domján Bálint, Égető Ernő, Gémes Ferenc)
  • Hosszúpályi Petőfi Termelőszövetkezeti Csoport vezető tagjai (1950, II. fokozat) (tagok: Kéri Lajos és Vincze Gábor)
  • Hot Jazz Band (2015) (tagok: Bényei Tamás, Bera Zsolt, Fodor László, Galbács István, Juhász Zoltán, Szabó Lóránt)
  • Ibrányi Földművesszövetkezet vezető tagjai (1948, I. fokozat) (tagok: Czifranics Mihály, Cseke Bálint, Géczy Gyula, Németh Sándor, Tar Imre)
  • Illés-együttes (2000) (tagok: Bródy János, Illés Lajos, Pásztory Zoltán, Szörényi Levente, Szörényi Szabolcs)
  • Kaláka együttes (2000, 2020) (tagok: Becze Gábor, Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos, Huzella Péter –csak 2000–, Radványi Balázs)
  • Kiskunfélegyházi Gépszövetkezet (1948, II. fokozat) (tagok: Gulyás Lajos, Iványi János, Mészáros Imre, Simányi H. László)
  • Kodály vonósnégyes (2022) (tagok: Bangó Ferenc, Éder György, Falvay Attila, Tuska Zoltán)
  • Komlói Építőipari Vállalat vezető munkásai [Kovács János-építőbrigád] (1950, II. fokozat) (tagok: Czukor Anna, Bátai Ilona, Kovács János, Márki Lajos, Suszter Irén)
  • Misztrál együttes (2024) (tagok: Heigl László, Heinczinger Miklós, Pusztai Gábor, Tóbisz Tinelli Tamás, Török Máté)
  • Muzsikás együttes (1999) (tagok: Éri Péter, Hamar Dániel, Sipos Mihály)
  • Okányi Földművesszövetkezet (1948, II. fokozat) (tagok: Horváth István és Tóth Imre)
  • Omega együttes (2013) (tagok: Benkő László, Debreczeni Ferenc, Kóbor János, Mihály Tamás, Molnár György)
  • Tátrai-vonósnégyes (1958, II. fokozat) (tagok: Banda Ede, Iványi József, Szűcs Mihály, Tátrai Vilmos)
  • Vujicsics együttes (2014) (tagok: Borbély Mihály, Brczán Miroszláv, Eredics Áron, Eredics Gábor, Eredics Kálmán, Szendrődi Ferenc, Vizeli Balázs)
  NODES