Macskafélék

A macskafélék (Felidae) az emlősök osztályába, azon belül a ragadozók rendjébe tartozó család. Ausztrália (ide később az ember telepítette be őket) és Antarktika kivételével minden kontinensen és a legtöbb szigeten jelen vannak.

Macskafélék
Evolúciós időszak: Késő oligocén - jelen
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia) Törzs: Gerinchúrosok (Chordata) Altörzs: Gerincesek (Vertebrata) Főosztály: Négylábúak (Tetrapoda) Osztály: Emlősök (Mammalia) Alosztály: Elevenszülő emlősök (Theria) Csoport: Eutheria Alosztályág: Méhlepényesek (Placentalia) Öregrend: Laurasiatheria Csoport: Ferae Rend: Ragadozók (Carnivora) Alrend: Macskaalkatúak (Feliformia) Család: Macskafélék (Felidae) Fischer von Waldheim, 1817
Alcsaládok
Macskaformák (Felinae) †Kardfogú macskaformák (Machairodontinae) Párducformák (Pantherinae)
Hivatkozások
Wikifajok A Wikifajok tartalmaz Macskafélék témájú rendszertani információt. Commons A Wikimédia Commons tartalmaz Macskafélék témájú kategóriát.

Csodás alkalmazkodóképességük és vadásztechnikáik lehetővé tették azt, hogy minden élőhelyen kiválóan boldoguljanak, a trópusi esőerdőktől egészen a kopár sivatagokig. Megjelenésük is sokféle lehet: vannak kis termetű, fáramászó, karcsú vadászok, ugyanakkor hatalmas, erőteljes fajaik is léteznek.

A házi macskát körülbelül 10 000 éve háziasította az ember.

Leírás

Testfelépítés

A macskafélék testfelépítése nagyon hasonló, csontvázuk paraméterei szinte teljesen megegyeznek (ez a fosszíliák alapján történő rendszerezéskor okoz gondot). Méretük azonban jelentősen eltérhet, minden fajuk a környezetéhez és a táplálék méretéhez és erejéhez alkalmazkodott, így a vadmacska, kistestű, karcsú vadász, könnyen elkapja a kisebb madarakat, ezzel szemben az oroszlán nagy és erőteljes, képes a gnúkat és a zebrákat is elejteni.

Lábak

A macskafélék a kutyafélékhez hasonlóan a lábujjaikon járnak (az emberrel vagy a medvefélékkel ellentétben, amelyek inkább a talpukat használják), csontjaik a láb alsó részét feljebb emelik. A macskák járása nagyon kifinomult, hátsó lábukat pontosan a mellső lábuk nyomába helyezik el, csökkentve ezzel a zajt és a látható nyomok számát. Ez előnyt jelent a durva talajon való haladásnál is, mert csak elülső lábaik számára kell megfelelő helyet találniuk.

A kutyáktól és más emlősöktől eltérően a macskák előbb az egyik oldalukon lépnek mindkét lábukkal, majd ezt követően lépnek a többivel (ahogyan a tevék és a zsiráfok, habár ezen állatok között nincs olyan kapcsolat, ami magyarázattal szolgálna erre a hasonlóságra).

A gepárd kivételével valamennyi macskaféle behúzható karmokkal rendelkezik, melyek nyugalmi helyzetben a lábujjak közti tokokban helyezkednek el. Ez megóvja a karmokat a kopástól és csendes járást biztosít a zsákmány megközelítése során.

Érzékelés

A macskafélék érzékszervei közül a legszembetűnőbb a szemük, mely kitűnő látást biztosít nekik. Hatalmas pupillájuk rendkívül érzékeny, könnyedén összehúzódik a fényben, vagy tágra nyílik a sötétben. Kitűnő éjszakai látásukban a tapetum lucidum nevű fényvisszaverő anyag is jelentősen közrejátszik, mely több fényt ver vissza a retinára. Erős éjszakai fényben ettől „világít” a macskák szeme.

Másik fontos érzékszervük a nagy és érzékeny fül, mellyel a legkisebb neszt is meghallják, főleg a rágcsálókra vadászó kistestű macskák, például a vadmacska.

Szaglásuk is jó, de messze elmarad a kutyafélékétől. A kutyafélékhez viszonyítva orruk rövid, orrüregük kicsi. Ezt ellensúlyozza a szájpadlásukon található Jacobson-szerv (vagy vomeronazális szerv), mellyel tulajdonképpen képesek a „levegőt megízlelni”. Mikor az állat ráncolni kezdi a pofáját, az állát kissé leereszti, a nyelvét pedig kilógatja, akkor beereszti a levegőt a vomeronazális szervébe. Ez az állapot, melyet „tátogásnak” vagy „vigyorgásnak” is neveznek, megegyezik a más állatoknál, például a kutyáknál, lovaknál is megfigyelt flehmen-reakcióval.

Egy 2005-ben elvégzett vizsgálat kimutatta, hogy a macskafélék nem rendelkeznek a T1R2 nevű fehérjével (az egyikkel azok közül, amelyek az édesség ízleléséhez szükségesek); a kapcsolódó (Tas1r2) gén törlődése folytán a leolvasási keret eltolódik, amely transzkripciót eredményez, leállítva az mRNS illetve a fehérje termelődését. A T1R3 nevű fehérje (melynek szintén az édesség ízlelésénél van szerepe) ezeknél az állatoknál is megtalálható és a kapcsolódó ízlelőbimbó is létezik, de inaktív. Mivel ez az egyedi genetikai marker az egész családban megtalálható, feltehetően egy korai ősnél fellépett deléciós mutáció okozza, és nem visszafordítható, így nyilván az egész evolúciós fa (klád) érintett. A legtöbb tudós úgy véli, ez a gyökere annak, hogy a macskák családja egy olyan evolúciós ökológiai fülkévé vált, amely rendkívüli módon specializálódott a vadászathoz és a húsevéshez. Módosult ízlelésük kizárja a növényekben fellelhető cukortartalom érzékelését, megmaradt ízlelő receptoraikat csupán a fehérjében gazdag húsevő étrend stimulálja. Ízlelésük ennek ellenére kifinomultabb a kutyákénál.

Fogazat

A macskaféléknek tipikus ragadozó fogazatuk van: elöl a tompább metszőfogak, kicsivel hátrébb a hatalmas szemfog, megint hátrébb a tépőfogak és a tarajos zápfogak, mindezek pedig egy borzasztóan erős állkapocsba ágyazva. Néhány kivételtől eltekintve, mint például a hiúzok, fogképletük a következő: ${\tfrac {3.1.3.1}{3.1.2.1}}$.

Bunda és mintázat

A macskák bundájának színe és sűrűsége nagyon eltérő lehet. Mivel a legtöbb macska trópusi, rövid és tömött szőrre van szükségük, hogy ne hevüljenek fel a nagy melegben, de ne ázzanak bőrig az esőerdőkben, vagy a monszun idején. A hidegebb területeken élők szőre lényegesen hosszabb, de ugyanúgy sűrű a hőszigetelés végett.

Evolúció

Panthera

Felis

A macskafélék közvetlen őse a Pseudaelurus volt, amely nagyjából 20–10 millió évvel ezelőtt élt. Korábban úgy gondolták, hogy a család összes tagjának közös felmenője a még ősibb, nagyjából 25 millió éve élt Proailurus volt, de újabb kutatások szerint a Proailurus a macskaalkatúak bazális csoportja volt, vagyis a macskaféléken kívül feltehetőleg többek között a cibetmacskafélék és a mongúzfélék is tőle származtathatók.

Az oligocén vége felé megkezdődött az éghajlat lassú lehűlése, ami később a legutóbbi jégkorszakhoz vezetett. A környezet megváltozott, az elsivatagosodás következtében kevés volt a zsákmányállat. Ahhoz, hogy egy ragadozó ilyen körülmények között vadászni tudjon, különleges érzékekre volt szüksége. Mivel a zsákmányállatok mérete nőtt, a macskáknak alkalmazkodni kellett, így egyre nagyobbak és erősebbek lettek, persze megmaradtak a kisméretű macskák is.

Fejlődésük során a macskáknak több, evolúciós zsákutcának tekinthető, kihalásra ítéltetett csoportjuk is létezett. Ilyenek például a kardfogú macskák. Ezek az állatok falkában vadásztak és hatalmas, akár 28 centiméter hosszú szemfogaik is lehettek. Evolúciós szempontból nagyon fontosnak bizonyulnak ugyanis több millió éven keresztül ők voltak a csúcsragadozók a Földön. Első fajaik úgy 10 millió éve fejlődtek ki, és a holocén elején haltak ki. Egyik legismertebb nemük a Smilodon.

A legújabb DNS-vizsgálatok szerint, a legősibb, ma is létező nemük a Panthera – ide tartozik az oroszlán, a leopárd, tigris, jaguár és a hópárduc. A legkésőbb kifejlődött nem a Felis, ahova a vadmacska és a házi macska is tartozik.

A vizsgálat szerint a macskafélék ma élő nemei az alábbi 8 fejlődési vonal mentén fejlődtek:

	1.       Panthera Uncia Neofelis       2.       Pardofelis       3.       Leptailurus Caracal Profelis       4.       Leopardus       5.       Lynx       6.       Puma Acinonyx       7.       Prionailurus Otocolobus       8.       Felis

Rendszerezés

A macskaféléket 4 alcsaládba sorolják, ezek között a 2 ma is élő alcsalád a párducformák (Pantherinae) és a macskaformák (Felinae), a 2 kihalt alcsalád a kardfogú macskaformák (Machairodontinae) és a legősibb Proailurinae. Korábban egy ideig a gepárdot külön alcsaládba, a gepárdformák (Acinonychinae) alcsaládjába sorolták, mára azonban DNS-vizsgálatok bebizonyították, hogy ez a nézet nem helytálló.

Jelenkori fajok rendszerezése

Gepárd (Acinonyx jubatus)

Hosszúfarkú macska (Leopardus wiedii)

Kanadai hiúz (Lynx canadensis)

Kontinentális ködfoltos párduc (Neofelis nebulosa)

Hópárduc (Panthera uncia)

• Macskaformák (Felinae)
  • Acinonyx
    • gepárd (Acinonyx jubatus)
  • Caracal
    • karakál (Caracal caracal)
    • afrikai aranymacska (Caracal aurata, korábban Profelis aurata)
  • Catopuma
    • borneói vörösmacska (Catopuma badia, korábban Pardofelis badia)
    • ázsiai aranymacska (Catopuma temmincki, korábban Pardofelis temmincki)
  • Felis
    • házi macska (Felis catus vagy Felis silvestris catus)
    • mocsári macska (Felis chaus)
    • kínai hegyimacska vagy tibeti macska (Felis bieti) - korábban a vadmacska alfajának tekintették;
    • afrikai vadmacska (Felis lybica) - korábban a vadmacska alfajának tekintették;
    • homoki macska (Felis margarita)
    • feketelábú macska (Felis nigripes)
    • vadmacska (Felis silvestris)
  • Herpailurus
    • jaguarundi (Herpailurus yaguarondi, korábban Puma yaguarondi)
  • Leopardus
    • pantanali macska (Leopardus braccatus, vagy Leopardus colocolo braccatus)
    • csíkos pampamacska (Leopardus colocolo)
    • Geoffroy-macska (Leopardus geoffroyi)
    • kodkod (Leopardus guigna)
    • déli tigrismacska (Leopardus guttulus) - korábban az oncilla alfajának tekintették;
    • andesi hegyimacska (Leopardus jacobita)
    • foltos pampamacska (Leopardus pajeros vagy (Leopardus colocolo pajeros)
    • ocelot (Leopardus pardalis)
    • oncilla (Leopardus tigrinus)
    • hosszúfarkú macska (Leopardus wiedii)
  • Leptailurus
    • szervál (Leptailurus serval)
  • Lynx
    • kanadai hiúz (Lynx canadensis)
    • eurázsiai hiúz (Lynx lynx)
    • ibériai hiúz (Lynx pardinus)
    • vörös hiúz (Lynx rufus)
  • Otocolobus
    • pusztai macska (Otocolobus manul)
  • Pardofelis
    • márványfoltos macska (Pardofelis marmorata)
  • Prionailurus
    • leopárdmacska (Prionailurus bengalensis)
    • szunda leopárdmacska (Prionailurus javanensis) - korábban a leopárdmacskával azonos fajnak tartották;
    • laposfejű macska (Prionailurus planiceps)
    • rozsdafoltos macska (Prionailurus rubiginosus)
    • halászmacska (Prionailurus viverrinus)
  • Puma
    • puma (Puma concolor)
• Párducformák (Pantherinae)
  • Neofelis
    • kontinentális ködfoltos párduc (Neofelis nebulosa)
    • borneói ködfoltos párduc (Neofelis diardi)
  • Panthera
    • oroszlán (Panthera leo)
    • jaguár (Panthera onca)
    • leopárd (Panthera pardus)
    • tigris (Panthera tigris)
    • hópárduc (Panthera uncia, korábban Uncia uncia)

Nemek

A macskafélék három alcsaládjába az alábbi kihalt és élő nemeket sorolják:

†Kardfogú macskaformák (Machairodontinae) †Adelphailurus †Dinofelis †Homotherium †Lokotunjailurus †Machairodus †Megantereon †Metailurus †Miomachairodus †Paramachairodus †Pontosmilus †Smilodon †Stenailurus †Therailurus †Xenosmilus Párducformák (Pantherinae) †Dromopanthera †Leontoceryx Neofelis Panthera †Schaubia †Viretailurus Uncia

Macskaformák (Felinae) †Abelia Acinonyx Caracal †Dolichofelis Felis †Jansofelis Leopardus Leptailurus Lynx †Nimravides †Miracinonyx Pardofelis †Pikermia †Pratifelis Prionailurus Profelis †Pseudaelurus Puma †Sivaelurus †Sivapanthera †Sivapardus †Vishnufelis

Fordítás

• Ez a szócikk részben vagy egészben a Felidae című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források

• A taxon adatlapja az ITIS adatbázisában. Integrated Taxonomic Information System. (Hozzáférés: 2010. december 26.)
• A taxon adatlapja a Paleobiology Database oldalán. Paleobiology Database. (Hozzáférés: 2011. június 16.)
• szerk.: Don E. Wilson & DeeAnn M. Reeder: Mammal Species of the World, 3. kiadás, Baltimore: Johns Hopkins University (2005). ISBN 978-0-8018-8221-0. OCLC 62265494 
• Caracal
• Felis
• Herpailurus
• Leopardus
• "Catopuma badia"
• "Catopuma temminckii"
• 10.1017/s0266467406003841
• "Le Chat de Java, Felis javanensis Nob."