Melanocita
A melanociták (festéksejt, pigmentsejt, lat. melanocyta, ang. melanocyte) a gerincesek bőrében, szemükben (az érhártyában), valamint egyéb szövetekben (belső fül, lágy agyhártya) elhelyezkedő sejtek, melyek a melaninokat termelik. A melanin festékanyag, mely többek között a bőr, a szőrzet és a szem színét határozza meg. Legfontosabb szerepe az ultraibolya sugárzás káros hatásaival szembeni védelem. A fülcsiga festéksejtjei fontos szerepet játszanak a hallás képességének kialakulásában.
Fejlődéstan
szerkesztésA melanociták előalakjai, a melanoblasztok a dúclécből (lat. crista neuralis, ang. neural crest) származnak. Innen vándorolnak a mezenchimán át végső helyeikre: a bőr felhámjába (az irhán keresztül), a bőr szőrtüszőibe, az érhártyába és a bevezetőben említett egyéb területekre. A sejtek először az embrió háti bőrterületét érik el, onnét haladnak tovább oldalra majd hasi irányba.
Emberben születéskor még jelen vannak melanociták az irhában is, ezek később eltűnnek.
Szövettan
szerkesztésA felhám melanocitái
szerkesztésA bőr melanocitái a hám legalsó sejtrétegének (stratum basale) keratinocitái között elszórtan helyezkednek el. (Keratinocitáknak nevezzük a bőr hámsejtjeit.) A melanociták nyúlványokat bocsátanak a hám felsőbb rétegeibe, melyekről melanin tartalmú testecskék, ún. melanoszómák válnak le. Ezeket fagocitálják a bőr hámsejtjei (az europid rasszba tartozóknál csak a stratum basale és spinosum keratinocitái), melyekben a melanin a sejtmag körül rakódik le, védve azt az UV-sugárzástól.
Emberben a bazális sejtréteg melanocita:hámsejt aránya 1:4 – 1:10 között változik; a pigmentsejtek az arc és a külső nemi szervek bőrében helyezkednek el a legsűrűbben. A melanociták száma független a rassztól, valamennyi emberfajtánál hasonló. Egy melanocita 30-40 környező keratinocitát lát el melaninnal.
A bőrszínt nem a melanociták sűrűsége, hanem az aktivitásuk, tehát melanintermelésük határozza meg. A sötétebb bőrszínt elsősorban a fokozottabb melanintermelés, az eumelanin és feomelanin arányának előbbi javára történő elmozdulása, valamint a melanoszómák számának, nagyságának és a kerotinocitákba kerülésük mértékének növekedése okozza.
A szőrtüsző melanocitái
szerkesztésA szőrtüsző legmélyebben elhelyezkedő része a hajhagyma. Ennek központi része az irha nyúlványa, a papilla, melyet a több rétegben elhelyezkedő hámsejtekből álló germinatív mátrix vesz körül. Ebben az állományban helyezkednek el a melanociták, az ezekről leváló melanoszómákat a képződő szőrszál sejtjei fagocitálják. Az érett szőrszál kéreg- és velőállománya tartalmazza a melanin pigmenteket, a legkülső kutikula réteg nem.
Az őszülés magyarázata, hogy a melanociták melaninszintézise csökken, valamint, hogy a szőrszálak velőállománya egyre több levegővel telt üreget tartalmaz az életkor előrehaladtával.
Az érhártya melanocitái
szerkesztésA szemgolyó középső burkának, az érhártyának (uvea) mindhárom részében (a tulajdonképpeni érhártyában, a sugártestben és a szivárványhártyában) nagyszámú melanocita helyezkedik el. A szivárványhártya színét (szemszín) a melanociták által termelt melanin sűrűsége, a szivárványhártya erezettsége és vastagsága határozza meg.
Megjegyzendő, hogy az ideghártya (retina) pigmenthámjának pigmentsejtjei nem melanociták, hanem speciális egyrétegű köbhámsejtek.
Melanoszóma
szerkesztésA melanoszómák a melanociták plazmájában lévő hólyagocskák, melyek a melanint raktározzák. Miután felhalmozódott bennük a pigment, a mikrotubulusok átvezetik őket a melanocita hámot behálózó nyúlványain, ahonnét a keratinocitákba kerülnek. A hámsejtekben azután lizoszómákkal egyesülnek, melyek végül lebontják tartalmukat, a melanin pigmenteket.
Sötét bőrűekben a melanoszómák nagyobbak, s egyenként kerülnek át a keratinocitákba, ahol lassabban bomlanak le. Világos bőrűekben a melanoszómák kisebbek, és fürtszerű csoportokban kerülnek át a hámsejtekbe, ahol lebomlásuk gyorsabb.
Betegségek
szerkesztésDaganatok:
Melanocita-hiánnyal járó betegségek:
Források
szerkesztés- Röhlich Pál: Szövettan. 2. kiadás. Semmelweis Egyetem Képzéskutató, Oktatástechnológiai és Dokumentációs Központ, Budapest, 2002 ISBN 963-9129-38-0