Szociális piacgazdaság

A szociális piacgazdaság vagy más néven rajnai kapitalizmus,^[1] rajnai-alpesi kapitalizmus és szociális kapitalizmus,^[2] egy olyan társadalmi-gazdasági modell, amely a szabadpiaci kapitalista gazdasági rendszert ötvözi a szociálpolitikával.

Nyugat-Németországban a Kereszténydemokrata Unió dolgozta ki és alkalmazta 1949-től, Konrad Adenauer kancellár vezetésével. Erősen ihlette az ordoliberalizmus (wd), a szociáldemokrácia eszméi és a katolikus egyház szociális tanítása és általában a keresztény etika.

Konrad Adenauer a Német Szövetségi Köztársaság első kancellárja volt 1949 szeptemberétől 1963 októberéig. Nyugat-Németország a második világháború után romokban hevert gazdasági értelemben is, ezen gazdaságpolitika segítségével azonban kilábaltak a válságból. Jólétet hozott Nyugat-Németországnak a háború után; ez egy köztes út volt a kapitalizmus és az államgazdaság között.

A Lisszaboni Szerződés értelmében az Európai Unió is egy „versenyképes szociális piacgazdaságra” törekszik , teljes foglalkoztatottsággal és társadalmi fejlődéssel.^[3]

Jellemzői

A következők voltak a legfontosabb központi fogalmai:

a magántulajdon támogatása,
a teljesítmények tisztességes és szabad versenye,
a piacnak megfelelő árak,
a tervgazdaság elutasítása,
a monopóliumok független ellenőrzése,
a pénzügy központi felügyelete a valuta, az iparűzés és a telephely megválasztása szabadságának védelme érdekében,
a túlságosan magas jövedelem-adókulcsok csökkentése,
a gazdaságilag gyengék szociális biztonsága,
bérmegállapodás.

Központi alapelve volt a szociális piacgazdaságnak a vállalatok közötti verseny fenntartása. Az állam támogatta pénzzel azokat a vállalatokat, amelyek a versenyben alulmaradtak, így továbbra is fenntartva az érdeküket a gazdasági életben való szereplésre.

Története

Elsődleges feladat volt, hogy lakást teremtsenek a háborúban kárt szenvedett embereknek, valamint a menekültek és a hazatérők számára.

Az 1950-ben elfogadott első lakásépítési törvénynek köszönhetően hat év alatt 2,4 millió lakás épült a szociális ill. az államilag támogatott lakásépítés keretében.

Lépésről lépésre, de kemény belpolitikai csatározások közepette a gazdaság további területeit piacosították. Felszabadították a vas- és acél árakat, a 60-as évek elején a fűtőolaj és az atomenergia hasznosításával végérvényesen megszűnt a szén monopóliuma.

Adenauer mellett Ludwig Erhard nevéhez köthető a szociális piacgazdaság. Ő jelentette be 1949-ben a kartell-törvényt, ami a szabadságon alapuló szociális piacgazdaság egyik rendpolitikai pillérét jelentette. Fordulatot jelentett ez a törvény, hiszen a Német Császári Birodalom óta bekövetkezett fejlődés előnyben részesítette a kartelleket.

Az 1957-es nyugdíjreform volt az 50-es évek másik történelmi jellegű szociálpolitikai intézkedése.

A gazdasági növekedés hihetetlen dinamikája és a takarékos költségvetés lehetővé tette, hogy a Német Szövetségi Köztársaság újjáépítését valamint az új szociális törvényeket az állam nagyobb fokú eladósodása nélkül valósítsák meg. 1950 és 1960 között a társadalmi össztermék évente reálértékben átlagosan nyolc százalékkal növekedett, az ipari termelés azonos időszakban 150 százalékkal, a beruházási javak ipara 220 százalékkal nőtt.

Adenauer és Erhard politikája megteremtette a gazdasági fellendülés, a társadalmi béke és a személyes kezdeményezések szabad kibontakoztatásának alapjait.

Jegyzetek

↑ Rocco Buttiglione: Einige Gedanken über das Rheinische Modell. In: Michael Spangenberger (Hrsg.): Rheinischer Kapitalismus und seine Quellen in der Katholischen Soziallehre. Aschendorff, Münster 2011, S. 141.
↑ Tristan Claridge: Social Capitalism and Social Capital – Definitions and Discussion. Socialcapitalresearch.com, 2017. május 9. (Hozzáférés: 2020. március 1.)
↑ „EUR lex: Lisszaboni Szerződés. 1., 4., (3) cikk”. „„Az Unió belső piacot hoz létre. Európa fenntartható fejlődésére törekszik, amely a kiegyensúlyozott gazdasági növekedésen és az árstabilitáson, egy rendkívül versenyképes szociális piacgazdaságon, a teljes foglalkoztatottságra és a társadalmi haladásra, valamint a magas szintű környezetvédelemre és a környezetminőség javítására épül.””

További információk

Otto Schlecht: Jólét egész Európának a piacgazdaság előretörésével; ford. Hidas Ildikó; OMIKK, Budapest, 1998
Horst Afheldt: Az elszegényítő gazdaság. A szociális államtól a kettészakadt társadalomig; ford. Tátrai Katalin; Püski, Budapest, 2006
A szociális piacgazdaság lexikona. Gazdaságpolitika A-tól Z-ig; szerk. Rolf H. Hasse, Hermann Schneider, Klaus Weigelt, ford. Sulányi Péter, Zalán Péter; Magyar Almanach, Budapest, 2006
Írások az egyenlőtlenségről, az egyenlősdiről – és az új egyenlőségről; szerk. Anthony Giddens, Patrick Diamond, ford. Bikics Milán; Napvilág, Budapest, 2006 (Demos könyvek)
Jóna György: Jóléti politikák; DE EK, Nyíregyháza, 2007 (Egészségügyi kari jegyzetek)
Kurtán Lajos: Piacgazdaságtan; ELTE Eötvös, Budapest, 2007
Szalai Júlia: Nincs két ország...? Társadalmi küzdelmek az állami (túl)elosztásért a rendszerváltás utáni Magyarországon; Osiris, Budapest, 2007
Jövőkép. Megújított szabadelvű és szociális piacgazdaság Magyarországon; szerk. Cséfalvay Zoltán, Matolcsy György; MGFI, Budapest, 2009 (Jövőkép sorozat)
Nicholas Barr: A jóléti állam gazdaságtana. A nagy ellátórendszerek működésének összefüggései; ford. Galbács Péter et al.; Akadémiai, Budapest, 2009
Csaba László: Európai közgazdaságtan; Akadémiai, Budapest, 2014
Andor László: Jóléti modellek, európai válságok; Noran Libro, Budapest, 2017 (Progress könyvek)

Friedrich Merz: Új idők – új felelősség. Demokrácia és szociális piacgazdaság Németországban a 21. században; ford. B. Szabó Dezső, B. Szabó Károly; MCC Press, Budapest, 2022

[1] Rocco Buttiglione: Einige Gedanken über das Rheinische Modell. In: Michael Spangenberger (Hrsg.): Rheinischer Kapitalismus und seine Quellen in der Katholischen Soziallehre. Aschendorff, Münster 2011, S. 141.

[2] Tristan Claridge: Social Capitalism and Social Capital – Definitions and Discussion. Socialcapitalresearch.com, 2017. május 9. (Hozzáférés: 2020. március 1.)

[3] „EUR lex: Lisszaboni Szerződés. 1., 4., (3) cikk”. „„Az Unió belső piacot hoz létre. Európa fenntartható fejlődésére törekszik, amely a kiegyensúlyozott gazdasági növekedésen és az árstabilitáson, egy rendkívül versenyképes szociális piacgazdaságon, a teljes foglalkoztatottságra és a társadalmi haladásra, valamint a magas szintű környezetvédelemre és a környezetminőség javítására épül.””

[1]

[2]

[3]