Teatro dell’Opera di Roma

Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2023. szeptember 8.

A Teatro dell’Opera di Roma (Római Operaház) az olasz főváros legjelentősebb operaháza, amelyet 1880 novemberében nyitottak meg Teatro Costanzi néven. Ezt követően többször is átépítették, aminek következtében a nézőtéri ülőhelyek száma 2200-ról 1600-ra csökkent.

Róma történelmi központja
Világörökség
Az operaház homlokzata
Az operaház homlokzata
Adatok
OrszágOlaszország
TípusKulturális helyszín
Felvétel éve1980
Elhelyezkedése
Teatro dell’Opera di Roma (Olaszország)
Teatro dell’Opera di Roma
Teatro dell’Opera di Roma
Pozíció Olaszország térképén
é. sz. 41° 54′, k. h. 12° 29′41.900000°N 12.483333°EKoordináták: é. sz. 41° 54′, k. h. 12° 29′41.900000°N 12.483333°E
A Wikimédia Commons tartalmaz Teatro dell’Opera di Roma témájú médiaállományokat.

Története

szerkesztés

Az operaház nevét építtetője, Domenico Costanzi után kapta. Achille Sfondrini (1836–1900) milánói építész tervei alapján építették fel mindössze tizennyolc hónap alatt az ókori Heliogabalus-ház helyén. A bemutató előadásra, Rossini Semiramisára 1880. november 27-én került sor. Sfondrini, aki korábban már számos operaház építésénél és felújításánál közreműködött, különös figyelmet szentelt az akusztikának, ami a lópatkó alakú nézőtérben is nyilvánvaló. Eredetileg a színház 2212 személyes volt, három szinten elrendezett páholyokkal, valamint kétszintes erkéllyel. A nézőtér kupolafreskójának elkészítésével Annibale Brugnolit bízták meg.

Az operaházat maga Costanzi vezette, s noha számos pénzügyi akadállyal kellett megküzdenie, mégis számos világpremiernek adott otthont, többek között Pietro Mascagni Parasztbecsületének, 1890. május 17-én. Egy rövid ideig fia, Enrico vezette az operaházat. Az ő nevéhez fűződik Giacomo Puccini Tosca című operájának bemutatója, 1900. január 14-én.

A színházat 1907-ben Walter Mocchi impresszárió vásárolta meg a Società Teatrale Internazionale e Nazionale (STIN) nevében. 1912-ben Mocchi felesége, Emma Carelli vette át a ház vezetését. Tizennégy évig tartó igazgatósága alatt számos olyan művet is bemutattak, amelyeket korábban Rómában vagy Olaszországban nem vittek színre: A Nyugat lánya, Turandot, Parsifal, illetve Muszorgszkij Borisz Godunovja, Camille Saint-Saëns Sámson és Delilája valamint Gyagilev Orosz balettja.

1926 novemberében a Teatro Costanzit a római városi tanács vásárolta meg, nevét pedig megváltoztatta Teatro Reale dell’Operára (Királyi Operaház). Ezt követően részlegesen átépítették Marcello Piacentini építész tervei szerint. Az új ház 1928. február 27-én nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt, Arrigo Boito Nerone című operájával. Az átépítés során az operaház bejáratát áthelyezték a Via del Teatróról a Piazza Beniamino Giglire, a nézőtéren kialakítottak egy negyedik sor páholyt, felújították a belső díszítéseket, valamint ekkor szerelték fel a 6 méter átmérőjű, 27 000 kristálydarabbal díszített kandelábert.

Az Olasz Királyság felszámolása után, 1946-ban az operaház nevét megváltoztatták. Ekkor kapta a ma is használatos Teatro dell'Opera nevet. 1958-ban az épületet felújították, ismétcsak Marcello Piacentini tervei alapján. Ennek következtében radikálisan megváltozott az épület külső formája. Ekkor épült meg a ma is látható homlokzat és főbejárat valamint a foyer.

A második világháborút követő időszak nevezetes bemutatói közé tartoznak Mozart Figaro házassága, 1964-ben, valamint Verdi Don Carlosa, 1965-ben. Mindkettőt Carlo Maria Giulini vezényelte és Luchino Visconti rendezte.

Nyaranta, az operaházon kívül Caracalla termáiban is tartanak szabadtéri előadásokat.

Külső hivatkozások

szerkesztés

  NODES
INTERN 1