2020-as Dakar-rali

41. Dakar-rali
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2023. december 30.

A 2020-as Dakar-rali a Dakar-rali történetének negyvenegyedik megmérettetése volt, egyúttal az első, melyet Szaúd-Arábiában tartottak. A verseny január 5-én rajtolt Dzsidda városából, és a tizenkettedik szakasszal január 17-én ért véget Rijádban.[1]

2020-as Dakar-rali
Versenyadatok
Dátum2020. január 517.
Országok Szaúd-Arábia
Szakaszok száma12
Végeredmény
Motorok
VersenyzőUSA Ricky Brabec
(Honda)
Idő40:02,36
Quadok
VersenyzőChile Ignacio Casale
(Yamaha)
Idő52:04,39
Autók
Versenyzőspanyol Carlos Sainz
(Bahrain JCW X-Raid)
Idő42:59,17
UTV/SxS
VersenyzőUSA Casey Currie
(Monster Energy Can-Am)
Idő53:25,52
Kamionok
VersenyzőRUS Andrej Karginov
(Kamaz)
Idő46:33,36
 ← 20192021 → 

Szalay Balázs és Bunkoczi László nem indult a viadalon, így 2011 óta először nem volt magyar résztvevője a Dakar-ralinak.[2]

Január 12-én, a 7. versenynapon baleset következtében elhunyt a portugál Paulo Goncalves, aki a motorosok mezőnyében indult.[3] A verseny 8. szakaszán a motorosoknál élen végző francia Mathieu Serradori révén 32 év után először nyert szakaszt amatőr versenyző.[4]

A versenyt az autósoknál Carlos Sainz nyerte meg, pályafutása során harmadik alkalommal. A motorosoknál az amerikai Ricky Brabec, a quadosoknál a chilei Ignacio Casale győzött.[5]

A román színekben versenyző Gyenes Emánul megnyerte az úgynevezett Malle Moto kategóriát, amit a nem profi háttérrel versenyző motorosoknak írtak ki. Gyenes összesítésben 29. lett.[6]

Összefoglalás

szerkesztés

2020-ban tizenkét év után Dél-Amerika helyett Ázsiában, Szaúd-Arábiában rendezték meg a versenyt, története során először. A rendezők öt, egyes hírforrások szerint tíz évre szóló szerződést írtak alá az országgal.[7][8][9]

A rali teljes távolsága 7900 km (4900 mérföld), 5000 km-es (3100 mérföld) speciális szakaszokkal. A verseny Dzsidda városából rajtolt, a Vörös-tenger mentén északi irányba haladt, majd a versenyzők a főváros, Rijád felé vették az irányt. A pihenőnap után a rali a világ legnagyobb homoksivatagán, a Rab-el-Hálin haladt át, egészen a Keleti tartományig. A cél ugyancsak Dzsidda volt.[10]

Számos neves versenyző szerepelt a 2020-as Dakar-ralin, így a tizenháromszoros győztes Stéphane Peterhansel (akinek eredetileg a felesége navigált volna, de egészségügyi okok miatt végül nem indulhatott[11]), a címvédő Nászer el-Attija és a kétszeres Formula–1-es világbajnok, Fernando Alonso.[12][13]

A hivatalos nevezési listán 351 nevező szerepelt, szemben a 2019-es 334 indulóval. Magyar induló 2011 után először nem vett részt a viadalon. Miután a viadalt Dél-Amerikából Ázsiába költözött, a dél-amerikai nevezők száma jelentősen visszaesett, számuk 42 volt. Ebből a szempontból a legjelentősebb növekedés a rendező ország versenyzőinek számában történt. A legidősebb versenyző 73 éves, míg a legfiatalabb 18 éves volt a verseny alatt. A női indulók száma 13 fő volt.[14]

Több új formátum került bevezetésre ebben az évben. Bizonyos szakaszokon az új, színes kódolású útikönyvek csak néhány perccel a rajt előtt kerültek kiadásra, ennek célja a nagyobb csapatok versenyelőnyének csökkentése és paraméterek kiegyensúlyozása a kevésbé profik számára. A motorkerékpárosoknál bevezették a „Super Marathon" szakaszt, és ebben az évben debütált az úgynevezett „Dakar Experience” kategória is.[15]

Dátum # Start > Cél
2020. január 5. 1. szakasz Dzsidda > Al-Vadzs
2020. január 6. 2. szakasz Al-Vadzs > Neom
2020. január 7. 3. szakasz Neom > Neom
2020. január 8. 4. szakasz Neom > Al-ʿUla
2020. január 9. 5. szakasz Al-ʿUla > Ha'il
2020. január 10. 6. szakasz Ha'il > Rijád
2020. január 11. Pihenőnap Rijád
2020. január 12. 7. szakasz Rijád > Nedzsd
2020. január 13. 8. szakasz Nedzsd > Nedzsd
2020. január 14. 9. szakasz Nedzsd > Haradh
2020. január 15. 10. szakasz Haradh > Shubaytah
2020. január 16. 11. szakasz Shubaytah > Haradh
2020. január 17. 12. szakasz Haradh > Rijád

Végeredmény

szerkesztés
# Rajtszám Versenyző Csapat Időeredmény
1 9   Ricky Brabec Honda 40:02:36
2 5   Pablo Quintanilla Husqvarna +0:16:26
3 1   Toby Price KTM +0:24:06
4 17   José Ignacio Cornejo Florimo Honda +0:31:43
5 2   Matthias Walkner KTM +0:35:00
6 16   Luciano Benavides KTM +0:37:34
7 12   Joan Barreda Bort Honda +0:50:57
8 22   Franco Caimi Yamaha +1:42:35
9 59   Skyler Howes Husqvarna +2:04:01
10 6   Andrew Short Husqvarna +2:10:40
# Rajtszám Versenyző Csapat Időeredmény
1 250   Ignacio Casale Yamaha 52:04:39
2 265   Simon Vitse Yamaha +0:18:24
3 251   Rafał Sonik Yamaha +1:04:15
4 255   Manuel Andújar Yamaha +3:30:16
5 257   Kamil Wiśniewski Yamaha +4:38:53
6 262   Sebastien Souday Yamaha +5:45:14
7 268   Italo Pedemonte Yamaha +6:34:28
8 254   Nelson Sanabria Galeano Yamaha +8:56:03
9 263   Zdeněk Tůma Yamaha +15:58:30
10 261   Martin Sarquiz Can-Am +17:14:39
# Rajtszám Versenyző Navigátor Gyártó Csapat Időeredmény
1 305   Carlos Sainz   Lucas Cruz Mini Bahrain JCW X-Raid Team 42:59:17
2 300   Nászer el-Attija   Matthieu Baumel Toyota Toyota Gazoo Racing +0:06:21
3 302   Stéphane Peterhansel   Paulo Fiúza Mini Bahrain JCW X-Raid Team +0:09:58
4 309   Yazeed Al-Rajhi   Konsztantiny Zsilcov Toyota Overdrive Toyota +0:49:10
5 304   Giniel de Villiers   Alex Haro Bravo Toyota Toyota Gazoo Racing +1:07:09
6 311   Orlando Terranova   Bernardo Graue Mini X-Raid Mini JCW Team +1:12:15
7 307   Bernhard Ten Brinke   Tom Colsoul Toyota Toyota Gazoo Racing +1:18:34
8 315   Mathieu Serradori   Fabian Lurquin Century SRT Racing +1:59:21
9 324   Yasir Hamad Seaidan   Alexy Kuzmich Mini Race World Team +3:42:17
10 322   Wei Han   Min Liao Hanwei Geely Auto Shell Lubricant Team +3:51:07
# Versenyző Navigátor Gyártó Csapat Időeredmény
1 405   Casey Currie   Sean Berriman Can-Am Monster Energy Can-Am 53:25:52
2 411   Szergej Karjakin   Anton Vaszcsuk BRP Snag Racing Team +0:39:12
3 400   Francisco López Contardo   Juan Pablo Latrach Vinagre Can-Am South Racing Can-Am +0:52:36
4 404   Conrad Rautenbach   Pedro Bianchi Prata PH-Sport PH-Sport +1:12:19
5 410   José Antonio Hinojo López   Diego Ortega Gil Can-Am Hibor Raid +1:20:38
6 420   Jesús Puras   Xavier Blanco Can-Am Xraids & Buggymaster Team +2:19:15
7 417   Axel Alletru   Francois Beguin Can-Am # Je Peux 2020-BBR Mercier Racing +2:24:23
8 427   Austin Jones   Kellon Walch Can-Am South Racing Can-Am +2:57:38
9 402   Reinaldo Varela   Gustavo Gugelmin Can-Am Monster Energy Can-Am +5:44:01
10 433   Santiago Navarro   Marc Sola Terradellas Can-Am FN Speed Team +5:44:35

Kamionosok

szerkesztés
# Rajtszám Versenyző Navigátor Szerelő Gyártó Csapat Időeredmény
1 511   Andrej Karginov   Andrej Mokojev   Igor Leonov Kamaz Kamaz Master 46:33:36
2 516   Anton Sibalov   Dmitrij Nyikitin   Ivan Tatyarinov Kamaz Kamaz Master +0:42:26
3 503   Siarhei Viazovics   Pavel Haranin   Anton Zaparosanka MAZ MAZ-Sportauto +2:04:42
4 501   Dmitrij Szotnyikov   Ruszlan Ahmegyejev   Ilgiz Akhmetzianov Kamaz Kamaz Master +2:55:28
5 504   Martin Macik   František Tomášek   David Švanda Iveco Big Shock Racing +3:28:08
6 505   Janus Van Kasteren   Darek Rodewald   Marcel Snijders Iveco Petronas Team De Rooy Iveco +4:26:57
7 502   Aleš Loprais   Petr Pokora   Khalid Alkendi Tatra Instaforex Loprais Team +5:16:57
8 528   Aliaksei Vishneuski   Maksim Novikau   Andrei Neviarovich MAZ MAZ-Sportauto +5:24:30
9 521   Patrice Garrouste   Szymon Gospodarczyk   Petr Vojkovský Tatra Fesh Fesh / R-sixteam +6:07:53
10 512   Szugavara Teruhito   Mocsizuki Juji   Szomemija Hirokazu Hino Hino Team Sugawara +6:18:39

Haláleset

szerkesztés

2020. január 12-én a portugál motoros, Paulo Gonçalves halálos kimenetelű balesetet szenvedett a verseny 7. szakaszán. Súlyos gerinc- és nyaksérüléseket szenvedett, életét nem tudták megmenteni, annak ellenére sem, hogy több, a helyszínre érkező versenyző is segíteni próbált a portugálon a mentősök kiérkezéséig, azok csak a halál beálltát tudták megállapítani. A 2020-as volt Gonçalves 13. Dakar-ralija.[16] A 8. szakaszt a rendezők eltörölték a motorosok és quadosok számára, Gonçalves csapata, a Hero Motorsports Team Rally pedig visszalépett a további versenyzéstől.[17]

  1. Ázsiában talált új otthonra a Dakar Rali, januárban start!. autonavigator.hu, 2019. május 11.
  2. Szalayék nem indulnak a Dakar-ralin. bama.hu, 2019. december 12. [2020. január 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. január 1.)
  3. Dakar: versenybalesetben elhunyt Paulo Goncalves. Nemzeti Sport Online, 2020. január 12.
  4. Dakar: Serradori révén 32 év után nyert szakaszt egy amatőr. Nemzeti Sport Online, 2020. január 13.
  5. Dakar: Sainz harmadszor nyert, a motorosoknál Brabec győzött. Nemzeti Sport Online, 2020. január 17.
  6. Sikerült, Gyenes Emánuel megnyerte a Malle Moto kategóriát a 2020-as Dakar-ralin!. szatmar.ro, 2020. január 17.
  7. Dakar Rally unveils tough Arabian desert route for 2020. france 24 , 2019. november 20. (Hozzáférés: 2019. december 29.)
  8. Dakar Rally heads to Saudi Arabia in 2020. NBC Sports , 2019. április 25. (Hozzáférés: 2019. december 31.)
  9. Dakar Rally 2020. New Safari Design Team Presentation. YouTube , 2019. november 13. (Hozzáférés: 2019. december 31.)
  10. Saudi Dakar Rally 2020 to kick off on Jan. 5 in Asian continent for first time. Saudi Gazette , 2019. szeptember 8. (Hozzáférés: 2019. december 29.)
  11. RallyFans.hu-Babor: Hivatalos: Peterhanselnek nem a felesége fog navigálni (magyar nyelven). RallyFans.hu, 2019. december 22. (Hozzáférés: 2020. január 2.)
  12. Rallying: Alonso to enter 2020 Dakar with Toyota. The Star , 2019. október 25. (Hozzáférés: 2019. december 31.)
  13. Dakar Rally unveils tough Saudi desert route for 2020. Arabian Business , 2019. november 20. (Hozzáférés: 2019. december 31.)
  14. Competitors. A.S.O. Dakar Rally . (Hozzáférés: 2019. december 29.)
  15. Dakar 2020 Key facts. AutoMobilSport , 2019. november 21. [2019. december 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. december 31.)
  16. Portuguese rider Paulo Goncalves Passed Away. Dakar.com , 2020. január 12. (Hozzáférés: 2020. január 12.)
  17. Goncalves' team Hero withdraws from Dakar. Motorsport.com . Motorsport Network, 2020. január 13. (Hozzáférés: 2020. január 17.)

További információk

szerkesztés
  NODES
mac 1
os 36