Air France
Az Air France a világ egyik legnagyobb légitársasága, az Air France-KLM csoport egyik leányvállalata, a SkyTeam légitársaság-szövetség egyik alapító tagja. Az Air France 20 franciaországi és 83 ország 150 külföldi célállomására indít menetrend szerinti utas- és teherszállító járatot. Globális bázisrepülőtere a Párizs-Charles de Gaulle repülőtér, a másodlagos központja pedig a Párizs–Orly repülőtér, a Lyon–Saint-Exupéry repülőtér és a Nizza Côte d’Azur repülőtér.[1]
| Air France | |
 | |
 | |
| Ország | Franciaország |
| Jogi forma | société anonyme à conseil d'administration s.a.i. |
| IATA: AF ICAO: AFR Hívójel: AIRFRANS | |
| Adatok | |
| Alapítás | 1933 |
| Anyavállalat | Air France-KLM |
| Szövetség | SkyTeam |
| Bázisrepülőtér | Párizs-Charles de Gaulle |
| Központok | Párizs–Orly Lyon–Saint-Exupéry Nizza Côte d’Azur |
| Flotta mérete | 261 (+45 rendelés) (teherszállítókkal) |
| Flotta repülőgép típusa |
|
| Úti célok | 170 (leányvállalatokkal, code-share nélkül) |
| Törzsutas klub | Flying Blue |
| Váró | L’Espace Première, Salon Air France, SkyTeam |
| Székhely | |
| Vezető | Jean-Cyril Spinetta (elnök-vezérigazgató) Pierre-Henri Gourgeon (ügyvezető igazgató) Philippe Calavia (pénzügyi vezető) |
| Légiszövetség | SkyTeam |
| Az Air France weboldala | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Air France témájú médiaállományokat. | |
Az Air France 1933. október 7-én alakult meg az Air Orient, az Air Union, a Compagnie Générale Aéropostale, a Compagnie Internationale de Navigation Aérienne és a Société Générale de Transport Aérien összeolvadásával. 1990-ben felvásárolta két francia riválisát, az Air Inter belföldi és az Union des Transports Aériens (UTA) külföldi célokat kiszolgáló légitársaságot. A holland KLM légitársasággal való 2003-as összeolvadása előtt hetven évig az Air France volt a francia nemzeti légitársaság. 25,5 százalékos piaci részesedésével 2004 novemberében az Air France-KLM volt Európa legnagyobb légitársasága.
Hosszú útvonalain az Air France az Airbus és a Boeing szélestörzsű repülőgépeit üzemelteti, a közelebbi célállomásokra pedig az Airbus A320 család tagjait.
Története
szerkesztésAlapítása és a kezdetek
szerkesztés
Az Air France 1933. október 7-én alakult meg az Air Orient, az Air Union, a Compagnie Générale Aéropostale, a Compagnie Internationale de Navigation Aérienne (CIDNA) és a Société Générale de Transport Aérien (SGTA) összeolvadásával. Ez utóbbi volt az első francia légitársaság, amelyet még 1919-ben Lignes Aériennes Farman néven alapítottak. Az Air France alapító tagjai az alapítás évére már összetett hálózattal rendelkeztek Európában, a francia gyarmatokon, Észak-Afrikában és más egyéb területeken.
A második világháború alatt az Air France a marokkói Casablancába helyezte át a központját. 1945. június 26-án az összes francia légitársaságot államosították. Ugyanezen év december 29-én kormányrendelet határozott arról, hogy az egész francia légiközlekedési hálózatot az Air France irányítsa, amely célból 1946. január 1-jén megalakult az Société Nationale Air France. A hálózat mérete ekkorra már elérte a 160 000 kilométert,[2] és szintén 1946-tól már légiutaskísérők fogadták az utasokat. A légitársaság Párizs belvárosában, az Invalidusoknál üzemeltette a terminálját, amelyből az utasokat busszal szállították a Párizs-Le Bourget-i repülőtérre.
1946. július 1-jén az Air France beindította a Párizs-New York menetrend szerinti járatát, amely az írországi Shannonban és a kanadai Ganderben szállt le üzemanyagért. Az útvonalon repülő csillagmotoros Douglas DC–4 a távot valamivel 20 óra alatt tette meg.[2] 1948-ra az Air France üzemeltette a világ egyik legnagyobb utasszállító-flottáját, 130 gépet.[2] 1946-ban és 1948-ban a francia kormány két magántulajdonú légitársaság megalapítását is engedélyezte: Transports Aériens Intercontinentaux (TAI) és Socété Aérien des Transports Internationaux (SATI). Ez utóbbi 1949-ben beolvadt az Union Aéromaritime de Transport (UAT) légitársaságba,[2] amely 1963-ban az Union des Transports Aériens (UTA), a legnagyobb független francia légitársaság és az Air France legjelentősebb francia konkurensének része lett.
1948. június 16-án kormányrendelettel létrejött az Air France véglegesebb vállalatformája, a Compagnie Nationale Air France, ekkor még 70 százalékos állami tulajdonnal. A következő évtizedek során a francia állam tulajdonrésze közvetlen és közvetett módon megközelítette a 100 százalékot, amely csak az 1990-es évek piacnyitásával csökkent.[2]
Átszervezése a sugárhajtású gépek korában
szerkesztés
1952-ben az Air France az egész operatív és technikai részlegét áthelyezte a Párizs déli részén újonnan épült Párizs–Orly repülőtér déli termináljába. Addigra a hálózat tovább növekedett, hossza elérte a 250 000 kilométert.[2]
Az Air France vásárolt az első sugárhajtású utasszállítóból, a tragikusan rövid karriert befutott első sorozatú de Havilland Cometből, de mellette Vickers Viscount turbólégcsavaros gépeket is üzemeltetett. 1953. szeptember 26-án a francia kormány határozata szerint az Air France-nak meg kellett osztania a hosszútávú útvonalat az újonnan megalapított magántulajdonú légitársaságokkal.[2]
1960. február 23-án a francia kormány az Air France belföldi monopóliumát az Air Internek adta át. A belföldi hálózat elvesztéséért cserébe az Air France kisebbségi részesedéshez juthatott az Air Interben. Másnap az Air France-nak az afrikai útvonalain is osztoznia kellett, ezúttal az Air Afrique-kal és az UAT-vel.[2] Az Air France a Sud Aviation Caravelle-lel és a Boeing 707-essel az 1960-as évektől kezdett folyamatosan sugárhajtású gépeket üzemeltetni.[2] Az új gépeknek köszönhetően egyes útvonalakon a repülési idő a korábbi felére zsugorodott, az utasok pedig nagyobb kényelemben utazhattak.[2] Az Air France szintén az elsők között vásárolt be a Boeing 747-esből, amely típus egyik legnagyobb üzemeltetőjévé vált.
1963. február elsején az Air France és a magán légitársaságok között a francia kormány hivatalosan is felosztotta az útvonalakat. Az Air France kivonult nyugat-Afrikából (kivéve Szenegált), közép-Afrikából (kivéve Burundit és Ruandát), dél-Afrikából, észak-Afrikában Líbiából, a Közel-Keleten Bahreinből és Ománból, Dél-Ázsiában Srí Lankából (akkor még Ceylon), délkelet-Ázsiában Indonéziából, Malajziából, és Szingapúrból, valamint Ausztráliából, Új-Zélandról, Új-Kaledóniából és Tahitiről. Ezeket az útvonalakat az UTA kapta meg, ahogy a Japán–Új-Kaledónia, a Japán–Új-Zéland, a Dél-Afrika–Réunion és a Los Angeles–Tahiti útvonalakat is.[2]
1974-től kezdve az Air France elkezdte a járatait áthelyezni a Párizs északi részén újonnan épült Charles de Gaulle repülőtérre. Az 1980-as évek elejére már csak néhány célállomásra indítottak járatokat az Orly-ról: Korzika, Martinique, Guadeloupe, Francia Guyana, Réunion, Kelet-Európa (a Szovjetunió kivételével), Dél-Európa (Görögország és Olaszország kivételével), valamint napi egy New York-i járatot. 1974-ben az Air France lett az első légitársaság, amelyik az új Airbus A300-at üzemeltette.
Rivalizálások és a Concorde
szerkesztés
1976. január 21-én az Air France a Concorde-dal beindította az első hangsebesség feletti menetrend szerinti járatát Párizs és Rio de Janeiro között. Ezt az útvonalat a következő évben követte a Párizs–Washington Dulles és a Párizs–New York JFK (a Concord pályafutásának végén utóbbi maradt meg egyetlen szuperszonikus járatnak). A Párizs és New York közötti távot a gép három óra 23 perc alatt teljesítette és a hangsebesség kétszeresével repült. Az USA városaiba egy ideig a gép zajártalma miatt nem kapott leszállási engedélyt. Az Air France és a British Airways üzemeltetett csak hangsebesség feletti utasszállító járatokat, közel három évtizeden át.
1983-ra, az Air France megalakulásának ötvenedik évfordulójára a vállalat több, mint 34 000 alkalmazottal, közel 100 sugárhajtású repülőgéppel (ebből 33 Boeing 747) és 634 000 km hosszú, 73 ország 150 célállomását kiszolgáló hálózattal rendelkezett. Ezzel az Air France a világ negyedik legnagyobb menetrend szerinti utasszállító és második legnagyobb teherszállító légitársasága volt.[2] Az Air France code-sharing szerződéseket kötött számos francia regionális légitársasággal, többek között a TAT-tal. A TAT egyes nemzetközi járatait Air France színűre festette[3]
1986-ban a francia kormány enyhített az Air France, az Air Inter és az UTA útvonal-megosztások addigi szigorításain, és ezáltal a konkurens légitársaságok előtt megnyitotta azokat a jövedelmező útvonalakat is, amelyeken az Air France 1963. óta monopóliumot élvezett. A Párizs–San Francisco útvonal lett az első, amelyen az UTA harcba szállt az Air France-szal. Erre az Air France válaszul beindította a saját Los Angeles–Tahiti járatát. Az UTA sikeresen lobbizott a francia kormánynál az új útvonalak megnyitásának érdekében, amely eredményeként gyorsabb növekedésre volt képes.[4]
1988-ban az Air France vezette be az elsők között az fly-by-wire vezérlésű Airbus A320-at.
Felvásárlásai és privatizációja
szerkesztés
1990. január 12-én a francia kormány tulajdonát képező Air France, a félig kormánytulajdonú Air Inter és a teljesen magántulajdonú UTA összeolvadt, és létrejött az új Air France.[2] Az összeolvadást a francia kormány kezdeményezte, mivel egy olyan egységesített nemzeti légitársaságot kívánt létrehozni, amely az EU légügyi liberalizációs lépései után is globális jelentőségű légitársaságként képes fennmaradni.[5]
1994. július 25-én kormányhatározat útján megalakult a Group Air France, amely 1994. szeptember 1-jén kezdte meg működését azzal, hogy felvásárolta az Air France cégcsoport részesedéseit az Air France-ban és az Air Inter-ben (ez utóbbit később Air France Europe-ra nevezték át). 1994. augusztus 31-én Stephen Wolfot, a United Airlines korábbi vezérigazgatóját kinevezték tanácsadónak az Air France csoport vezérigazgatója, Christian Blanc mellé. Wolf vezette be a hub and spoke modellt, amely eredményeként az Air France fő csomópontja a Párizs-Charles de Gaulle repülőtér lett. Wolf 1996-ban lemondott tisztségéről, hogy a US Airways vezérigazgatója lehessen.[6][7] 1997-ben az Air France Europe teljesen beolvadt az Air France-ba.
1999. február 19-én a francia kormány jóváhagyta az Air France részleges privatizálását. A cég részvényeit 1999. február 22-én vezették be a párizsi tőzsdére. 1999 júniusában az Air France és a Delta Air Lines létrehozott egy bilaterális transzatlanti szövetséget, amely 2000. június 22-én a SkyTeam néven globális légitársasági szövetséggé alakult.[1][2]
Air France-KLM fúzió
szerkesztés2003. szeptember 30-án az Air France és a holland KLM bejelentette, hogy összeolvadnak. Az új vállalat neve Air France-KLM lett. A fúzió 2004. május 5-én vált véglegessé, az új cégben az Air France korábbi részvényesei 81 százalékot birtokoltak (44 százalékot a francia állam, 37 százalékot magánbefektetők). A Jean-Pierre Raffarin-kormány azon döntése, hogy a francia állam részesedését 54,4 százalékról 44 százalékra csökkentse gyakorlatilag az újonnan létrejött vállalat privatizálását is jelentette. 2004 decemberében a francia állam további 18,4 százalékos részesedését értékesítette, napjainkban már csak 20 százalék alatti tulajdonrésszel bír.[1]
Az Air France-KLM operatív bevételtét nézve a világ legnagyobb légitársasága, utas kilométert nézve a világon harmadik (Európában az első).[1] Bár az Air France és a KLM közös cég tulajdonában vannak, mindkettő továbbra is a saját márkanevén üzemelteti a repülőgépeit. Az Air France-KLM továbbra is a SkyTeam szövetség tagja. Az Air France-KLM-nek 2004 márciusában 71 654 alkalmazottja volt,[8] 2007 márciusában pedig 102 422.[1]
"Nyílt égbolt" kezdeményezés
szerkesztés
2007. október 17-én az Air France-KLM és a Delta Air Lines bejelentette egy bevétel- és profit-megosztó transzatlanti vegyesvállalat elképzelését, amely 2008. március 29-én életbe is lépett. A szövetség célja az EU és az USA között létrejött "Nyílt égbolt" egyezmény előnyeinek kihasználása volt, mely következményeként a London-Heathrow repülőtéren megszűnt a légitársaságok közötti verseny korlátozása. A kezdeményezés szerint az Air France és a Delta, valamint a szintén SkyTeam-tag Continental Airlines és Northwest Airlines napi kilenc járatot indítana a Heathrow és az USA között, többek között egy Heathrow-Los Angeles járatot az Air France üzemeltetésében.[9][10] A London-Los Angeles járat azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és 2008 novemberében megszüntették.[11]
Alitalia részesedés
szerkesztés2009. január 13-án az Air France-KLM megvásárolta a frissen privatizált Alitalia 25 százalékos részvénypakettjét. A lépés egy esetleges fúzió első szakasza is lehet.
Flottája
szerkesztés| Típus | Darab | Rendelés | Opció | Kapacitás (Első/Business/Turista) |
Távolság | Megjegyzés |
|---|---|---|---|---|---|---|
| Utasszállító gépek[12] | ||||||
| Airbus A318-100 | 18 | 0 | 0 | 123 (0/0/123) | Rövid- és középtáv | A legnagyobb A318 üzemeltető |
| Airbus A319-100 | 38 | 0 | 0 | 142 (0/0/142) | Rövid- és középtáv | |
| Airbus A319LR | 6 | 0 | 0 | 79 (28/51) | Közép- és hosszútáv | Business és turista osztály ülések |
| Airbus A320-200 | 38 | 0 | 0 | 165 (0/0/165) | Rövid- és középtáv | |
| Airbus A321-100 | 5 | 0 | 0 | 206 (0/0/206) | Rövid- és középtáv | Leváltja majd az Airbus A321-200 |
| Airbus A321-200 | 15 | 0 | 0 | 200 (0/0/200) | Rövid- és középtáv | |
| Airbus A330-200 | 14 | 0 | 0 | 219 (0/40/179) | Hosszútáv | 2009 júniusában egy gép az Atlanti-óceánba zuhant |
| Airbus A340-300 | 9 | 0 | 0 | 272 (0/36/236) 289 (0/30/259) |
Hosszútáv | |
| Airbus A350-900 | 0 | 21 | 0 | ? | Hosszútáv | |
| Airbus A380-800 | 10 | 0 | 0 | 538 (9/80/449) | Hosszútáv | |
| Boeing 777-200ER | 25 | 0 | 0 | 264 (4/49/211) | Hosszútáv | |
| Boeing 777-300ER | 43 | 0 | 0 | 310 (8/67/235) 472 (14/36/422) |
Hosszútáv | Típust bevezető légitársaság |
| Boeing 787-9 | 5 | 12 | 0 | 276 (30/25/221) | Hosszútáv | |
| Air France Cargo | ||||||
| Boeing 747-400BCF | 4 | 6 | 0 | Teher | Teher | Utasszállító gépből 6 darab lesz átalakítva |
| Boeing 747-400ERF | 5 | 0 | 0 | Teher | Teher | |
| Boeing 777F | 2 | 3 | 3 | Teher | Teher | Típust bevezető légitársaság |
2009 januárjában az Air France flottájának átlagéletkora 9,5 év volt.[13]
Code-sharing megállapodásai
szerkesztésA Brit Air, CityJet és Régional leányvállalatai valamint a SkyTeam szövetség tagjain túl az Air France törzsutas programot kínál nagyjából kéttucatnyi légitársaság számára:[14]
|
|
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ a b c d e „Directory: World Airlines”, Flight International, 2007. március 27., 56-57. oldal
- ↑ a b c d e f g h i j k l m n Air France (Airline, France). [2011. június 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. május 31.)
- ↑ Airliners.net
- ↑ Answers.com (Business and Finance) - Chargeurs International
- ↑ FT.com/Business Life, The Monday Interview, 30 September 2007 - Pilot who found the right trajectory
- ↑ The New York Times, 31 August 1994, Air France's New Adviser
- ↑ Business Wire, 16 January 1996 - Statement from Air France Group Chairman regarding Stephen M. Wolf
- ↑ AIR FRANCE - KLM Company Profile Yahoo! Finance
- ↑ Financial Times, 17 October 2007 - Air France and Delta _target London
- ↑ Airwise, 17 October 2007 - Air France And Delta Set Transatlantic Venture. [2011. május 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. június 3.)
- ↑ Engle, Jane: Air France will refund or reroute LAX-Heathrow fliers. The Los Angeles Times. (Hozzáférés: 2009. május 9.)
- ↑ A modern and rationalized fleet. [2009. augusztus 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. június 3.)
- ↑ Air France Fleet Age
- ↑ About Air France Code-share agreements. Air France. [2007. november 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. május 31.)
Fordítás
szerkesztés- Ez a szócikk részben vagy egészben az Air France című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Források
szerkesztés- Hivatalos Air France cégtörténelem (angolul)
- Air France baleset lista (angolul) (franciául)
- Air France cégtörténelem (angolul)
- Az Air France baleseteinek és meghibásodásainak listája (angolul)
