Csiang Cö-min
Csiang Cö-min () (Jangcsou, 1926. augusztus 17. – Sanghaj, 2022. november 30.) Kína elnöke, a Kínai Kommunista Párt főtitkára 1989 és 2002 között, a Teng Hsziao-ping () által megkezdett kínai fordulat beteljesítője.
| Csiang Cö-min | |
 | |
| Született | 1926. augusztus 17.[1][2][3][4] Jangcsou |
| Elhunyt | 2022. november 30. (96 évesen)[5] Sanghaj[5] |
| Állampolgársága |
|
| Házastársa | Wang Yeping (1951 – 2022. november 30.)[6] |
| Gyermekei |
|
| Szülei | Wang Zhelan Jiang Shijun |
| Foglalkozása |
|
| Tisztsége |
|
| Iskolái |
|
| Kitüntetései |
|
| Halál oka |
|
| Sírhelye | Yangtze Estuary |
 | |
| Csiang Cö-min aláírása | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Csiang Cö-min témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Élete és munkássága
szerkesztésCsiangszu () tartományban született 1926-ban, középosztálybeli családban. Nagybátyja volt a nevelőapja, aki aztán a kommunista párt mártírjaként halt meg a második kínai–japán háborúban. Az ő egyre magasabb posztokra jutó bajtársai támogatták pályafutása során Csiang ()ot, aki előbb Nanking ()ban, majd Sanghaj ()ban tanult villamosmérnöknek. A KKP-ba 1946-ban lépett be, a polgárháború után gyárigazgató lett, miután a Kuomintang tagjainak és támogatóinak Tajvanra menekülése miatt káderhiány lépett fel. 1955-ben Moszkvában a Sztálinról elnevezett ZISZ autógyárban vett részt szakmai továbbképzésen, majd hazatérve a Csangcsun ()ban felépített kínai autógyárban igyekezett különböző posztokon teljesíteni a Mao Ce-tung () által elrendelt erőltetett iparosítás, a nagy ugrás követelményeit.
A kulturális forradalom idején négy évet töltött munkatáborban. Mao halála és a Teng Hsziao-ping ()-féle reformok elindítása után viszont gazdasági tapasztalatai segítették karrierjét. Az 1970-es évek elején Kína bukaresti nagykövetségén volt gazdasági diplomata. 1982-ben elektronikai miniszterré nevezték ki, két évvel később felügyelte az első kínai távközlési műhold felbocsátását. 1985-ben Sanghaj () polgármestere, két évvel később a párttitkára lett, utóbbi automatikusan tagságot jelentett a KKP politikai bizottságában. Ennek ellenére a többi kínai vezetőhöz képest kevésbé törekedett saját követőiből álló hatalmi bázis kialakítására, ezért a kínai politikai zsargonban „virágcserépnek” tartották, aki jól mutat, ahol van, de különösebb hasznot nem hajt.
Ez azonban hasznára lehetett akkor, amikor 1989-ben a Tienanmen téri tüntetőkkel szót érteni próbáló Csao Ce-jang ()ot a párt leszámolást követelő „halhatatlanjai” le akarták váltani a főtitkári posztról. A legfelső vezetőségen belüli küzdelemben a reformerek és konzervatívok kompromisszumaként a választás a „szürke” sanghaji párttitkárra esett, aki korábban sikeresen leszerelte a városában tiltakozókat. Teng Hsziao-ping (), aki a háttérből még mozgatta a szálakat, támogatta Csiang ()ot, akit a KKP 1992-es kongresszusa megerősített a posztján. Az addig lavírozó politikus meghirdette a szocialista piacgazdaság doktrínáját, a reformok elkötelezettje lett.
Csiang () a szokásoknak megfelelően átvette az államfői posztot, valamint a KKP KB nagy hatalmú katonai bizottságának elnöki posztját is. Teng () 1997-es halálát követően a maga ura lett. A gazdasági reformok részeként – Csu Zsung-csi () miniszterelnökkel együtt – levezényelte a szerkezetváltást az állami szektorban, ami cégek ezreinek csődjével és munkanélküliek millióival járt, de a folyamatosan két számjegyű gazdasági növekedés segítette az átállást. Az ország megnyílt a külföldi tőke, a gazdaság a kínai vállalkozók előtt. A 2002-es pártkongresszuson a KKP alapokmányába is bevették azt, hogy a kommunista párt már nem csak a munkásosztályt és a parasztságot, hanem a korábban burzsoának bélyegzett üzletembereket is képviseli, így dollármilliárdosok is a tagjai lehetnek. A belpolitikában azonban szigorúan tartotta magát a hatalom őrzéséhez. Lesújtott például egy kis liberális pártra, amely komolyan kívánta venni a Kínában formálisan létező többpártrendszert, vagy 1999-ben hadjáratot kezdett a szerinte a KKP hatalmát fenyegető Falun kung () vallási szekta ellen.
Elnöksége idején, 1997-ben Hongkong brit koronagyarmatból Kína különleges közigazgatási övezete lett – a városban a szabadságjogokat az 50 évre vállalt garancia felénél később Hszi Csin-ping () számolta fel. Csiang () elérte, hogy Kínát 2001-ben felvegyék a Kereskedelmi Világszervezetbe (WTO), és ezzel mérséklődjenek az exportja útjába állított vámakadályok. Kína hamarosan a világ manufaktúrájává, majd az USA utáni második legnagyobb gazdasági hatalmává vált.
Az amerikai–kínai kapcsolatokban Csiang () a stabilitás híve volt, de nem riadt vissza a konfrontációtól sem. Egy Bill Clintonnal közös sajtóértekezleten, előre nem egyeztetett kérdésekre válaszolva vitába szállt az amerikai elnökkel emberjogi témákban.
Közvetlenség
szerkesztésCsiang () a kínai vezetők szokásos stílusához képest néha zavaróan közvetlennek mutatkozott. Játszott hagyományos kínai hangszereken éppúgy, mint zongorán. A George W. Bush amerikai elnök tiszteletére adott állami banketten elénekelte az ’O sole mio dalt, egy Fülöp-szigeteki regionális csúcstalálkozón pedig előadta Elvis Presley Love Me Tender című slágerét is.
Előszeretettel idézett angolul Abraham Lincoln legendás gettysburgi beszédéből, de szavalt románul Mihai Eminescu-verset is, mivel fiatal korában Bukarestben dolgozott kínai diplomataként.
Visszavonulása
szerkesztésCsiang () vezetése alatt dolgozták ki azt a gyakorlatot, miszerint a legfelső kínai vezető két hivatalban eltöltött öt éves ciklus után visszavonul. (Ennek a gyakorlatnak vetett véget Hszi Csin-ping () 2022 őszén, amikor harmadik ciklusra is megválasztották a KKP élére.) 2002-ben a KKP 16. kongresszusán megválasztották Hu Csin-tao ()t a párt főtitkárának, és ezután fokozatosan a többi fontos funkcióját is átadta – bár egyes megfigyelők szerint az időt húzva – utódjának.
Ezután visszavonultan élt; 2022 novemberében, 96 éves korában hunyt el Sanghajban leukémia következtében.
-
1947 -
1962 -
1999, Bill Clintonnal -
2002-ben George W. Bush elnökkel és feleségeikkel
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ Brockhaus (német nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ Proleksis enciklopedija (horvát nyelven)
- ↑ Munzinger Personen (német nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ a b 告全党全军全国各族人民书 (egyszerűsített kínai nyelven), 2022. november 30. (Hozzáférés: 2022. november 30.)
- ↑ 2021. május 26., http://news.sina.com.cn/c/nd/2017-01-09/doc-ifxzkssy1483790.shtml
- ↑ https://web.archive.org/web/20150118121253/http://www.v1.sahistory.org.za/pages/artsmediaculture/culture%20&%20heritage/national-orders/1999.htm
Források
szerkesztésTovábbi információk
szerkesztés- Gilley, Bruce: Tiger on the Brink: Jiang Zemin and China's New Elite. Berkeley: University of California Press, 1998. 395pp. This was the first biography of Jiang to appear in the West. A comprehensive and highly readable journalistic account of Jiang's early years, his ascendancy within the Party bureaucracy, and his ultimate rise to power as Deng Xiaoping's successor in the wake of Tiananmen.
- Robert Lawrence Kuhn: The Man Who Changed China: The Life and Legacy of Jiang Zemin, Random House (English edition) 2005. Century Publishing Group, Shanghai (Chinese edition) 2005. The book is a general biography of Jiang with a more favorable stance towards him.
- (1998) „Power struggle in China: The post‐Deng scenario and Jiang Zemin as the "first among equals"”. Strategic Analysis 22 (2), 249–261. o. DOI:10.1080/09700169808458805.
- „Bringing true story of China to the world”, China Daily, 2005. március 2. (Hozzáférés: 2015. június 19.)