Elektrum

Az elektrum a terméselemek ásványosztályban, a fémek alosztályon belüli aranycsoport szabályos kristályrendszerben megjelenő tagja. Természetes ötvözet, amely aranyból és ezüstből áll.

Elektrum
Általános adatok
Kémiai név	arany-ezüst ötvözet
Képlet	(Au,Ag)
Kristályrendszer	köbös
Ásványrendszertani besorolás
Osztály	Terméselemek
Alosztály	Fémek és fémötvözetek
Azonosítás
Megjelenés	dendritek, tömbösödések, torzult kockák
Szín	halványan aranysárga
Porszín	világossárga
Fény	fémes
Átlátszóság	opak
Keménység	2,0-3,0
Hasadás	nem hasad
Törés	horgas
Oldhatóság	a salétromsav oldja
Sűrűség	12,0-15,0 g/cm³
Különleges tulajdonság	színe az ezüsttartalom növekedésével halványodik
A Wikimédia Commons tartalmaz Elektrum témájú médiaállományokat.

A termésarany minden esetben tartalmaz ezüstöt, mert atomi tulajdonságaik nagy egyezést mutatnak. Amennyiben az ezüsttartalom eléri a 20%-ot, a terméselemet elektrumnak nevezik. Ez az érték a 20 karátot megközelítő 800‰-es finomságú aranyminőségnek felel meg. Az ezüsttartalom miatt a felülete gyakran elszíneződve futtatódik. Egyes ásványrendszer-összeállítások nem különítik el.

Keletkezése

Kizárólag hidrotermásan keletkezik. Ezüst-szulfidos ásványtársulások (argentit, pirargirit, stefanit, miargirit) gyakori és jellemző tagja.

Előfordulásai

Előfordulásai a termésarany és termésezüst előfordulásokéval megegyezik.

Aranykinyerés

Az elektrumból az értékesebb fémet, az aranyat ércelőkészítési eljárással, leggyakrabban ciánlúgzással különítik el. Alkalmazzák a kohászati finomítási eljárásokat is.

Kémiai összetétel

A finomságtól függően:

• arany (Au): 15,0 – 85,0% között,
• ezüst (Ag): 85,0 – 15,0% között.

Története

Elektrumból vert lüdiai sztatér a Kr. e. 6. századból

Az ókorban elsősorban Egyiptomban és Lüdiában bányászták. Utóbbiban 3–4 arany és 1 rész ezüst keverékét jelenti.

Több helyütt is vertek e fémből pénzérméket, a Római Birodalomban nem.

Források

• Bognár László: Ásványhatározó. Gondolat Kiadó, Budapest, 1987
• Bognár László: Ásványnévtár. ELTE kiadás. Budapest. 1995
• Koch–Sztrókay: Ásványtan I–II. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1966