Entente cordiale

Az Entente cordiale (kiejtése antant kordiál, jelentése franciául „szívélyes megegyezés, nagyon jó kapcsolat”) egy diplomáciai kifejezés két állam együttműködésére egy szövetségnél kevésbé formalizált keretek között.

Britannia és Marianne együtt táncol egy 1904. évi képeslapon a két nemzet új együttműködése jelképeként

A kifejezést előbb Lajos Fülöp király uralkodása alatt, majd a III. francia köztársaság idején használták a diplomáciai közeledésnek a jellemzésére, aminek keretében Franciaország és az Egyesült Királyság igyekezett rendezni fennálló ellentéteit, elsősorban Afrika felosztását illetően.

Az entente cordiale kifejezésből származnak az antant és a kisantant megnevezések, és a szókapcsolat mintájára újabbak is születtek. Így például az entente amicale (baráti egyetértés) (Sarkozy, 2008) és az entente formidable (nagyszerű egyetértés) (Brown, 2008)

Történelmi fordulat a 19. században

Viktória brit kitálynő (1843)

Franciaország és Anglia (majd Nagy-Britannia ill. az Egyesült Királyság) sok évszázados vetélkedésük során egymást tekintette legnagyobb ellenségének: már a feudalizmus idején is, ami a százéves háborúhoz vezetett, és később is, a 18. században, egészen 1815-ig.

A korábbi perfide Albion („hitszegő Anglia”) klisét François Guizot cserélte le először az entente cordiale („szívélyes egyetértés”) jelszavára kevéssel azután, hogy Lajos Fülöpöt 1830-ban „a franciák királyává” kiáltották ki. Az entente cordiale a korábbi nézeteltéréseken túllépő diplomáciai igyekezet eredménye a szükségesnek mutatkozó szövetség érdekében. Konkrét megnyilvánulása, hogy 1843-ban és 1845-ben Viktória brit királynő ellátogatott a normandiai Eu-be, a francia uralkodó kastélyába.

Az 1904-es kétoldalú szerződések

Théophile Delcassé, az 1904. évi szerződések alkotója

Francia és brit cserkészek nemzeti zászlóikkal, 1912.

1904-ben, a III. francia köztársaság alatt Paul Cambon és Léon Geoffray neves francia diplomaták meggyőzték Théophile Delcassé francia külügyminisztert arról, hogy a fashodai incidens dacára is szükséges a két ország közeledése, elsősorban Németország erősödése miatt. Ekkoriban lett újra használatos az Entente cordiale kifejezés.

1904. április 8-án Henry Petty-Fitzmaurice brit külügyminiszter és Paul Cambon londoni francia nagykövet Londonban aláírt több kétoldalú szerződést. Ezeket nevezik szűkebb értelemben az „Entente cordiale”-nak, a későbbi háromoldalú angol–francia–orosz antant alapkövének. A megállapodások többnyire régi gyarmati vitákat oldottak meg és így biztosították, hogy a két ország ilyen vitái ne akadályozzák a stratégiai közeledésüket.

• Az 1. protokoll az Új-Fundland térségében szabályozta a francia halászati jogokat.
• A 2. protokollban a két fél elismerte az Egyesült Királyság egyiptomi és Franciaország marokkói érdekeltségeit, lényegében ezen országok félgyarmati státusát. A brit támogatás segített Franciaországnak kikényszeríteni Németországtól az algecirasi egyezményben rögzített fennálló állapotot.
• A 3. protokoll elhatárolta a két nemzet érdekeit Sziámban, áldását adta Madagaszkár francia fennhatóságára és közös francia–angol kondomíniumot alapított az Új-Hebridákban.

Az Antant alapköve

Francia és brit gyarmatok az I. világháború után

Az Entente cordiale mindenekelőtt összeköthető Németország megerősödésével, ami egyebek között a brit tengeri fölényt veszélyeztető császári haditengerészetben nyilvánult meg. A szerződések Európában a brit semlegesség végét jelezték, és az Orosz Birodalommal együtt létrehozott Antant alapját képezték.

Az Entente cordiale továbbélése

Franciaország és Nagy-Britannia az első világháború után is az entente cordiale elveit szem előtt tartva igyekezett együttműködni – végső soron sikertelenül – a versailles-i békerendszer fenntartásában. Az együttműködés folytatódott a második világháború alatt, majd utána is, immár a NATO és az EU keretében.

A nyugati szövetségi rendszereken belül a 20. század végén, a 21. század elején is kiemelt jelentősége van a kétoldalú francia-brit viszonynak, amit időről időre új kezdeményezésekkel erősítenek meg. Ilyen volt az 1995-ben a Bourses Entente Cordiale (Entente Cordiale ösztöndíjak) amit a British Council ajánlott fel Franciaországban, majd magas presztízsű kétoldalú diákcsere-egyezménnyé változott.

2008-ban Sárközy francia miniszterelnök az entente amicale fogalmát vezette be, majd Brown brit miniszterelnök az entente formidable kifejezést alkalmazta egy új megállapodás-csomagra, amely számos nemzetközi témában egyeztette a két ország fellépését, valamint nukleáris stratégiai és antiterrorista témákban is szorosra fűzte a kétoldalú kooperációt. A katonai együttműködést a 2010-es, ironikusan entente frugale-nak (takarékos egyetértés) nevezett egyezmény-csomag fejlesztette tovább, ami a két ország katonai fejlesztési programjainak összehangolásával jelentős megtakarításokat irányzott elő.

Fordítás

Ez a szócikk részben vagy egészben az Entente cordiale című francia Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források

• Sir Thomas Barclay. L'entente cordiale par un de ses artisans : trente années de souvenirs anglo-français (francia nyelven). Société générale d'éditions illustrées (1915) 

Kapcsolódó szócikkek

• Londoni egyezmény (1871) vagy „Hellészpontosz-konferencia”
• Három császár egyezménye (1873)
• Kettős szövetség (1879)
• Három császár szövetsége (1881)
• Hármas szövetség (1882)
• Földközi-tengeri szerződés (1887)
• Viszontbiztosítási szerződés (1887)
• Francia–orosz szövetség (1894)
• Antant (1907)
• Első világháború
• Perfides Albion
• Fashodai incidens (1898)