Estadio Olímpico Pascual Guerrero

Az Estadio Olímpico Pascual Guerrero a kolumbiai Cali városának egyik labdarúgó-stadionja. Korábban mindkét helyi nagy csapat, az América de Cali és a Deportivo Cali is használta, de az Estadio Deportivo Cali megépülése után kizárólag az Américáé lett.

Estadio Olímpico Pascual Guerrero
Adatok
Elhelyezkedés	Cali
Megnyitás ideje	1937. július 20.
Befogadóképesség	42 200
Tulajdonos	Universidad del Valle
Elhelyezkedése
Estadio Olímpico Pascual Guerrero Pozíció Cali térképén
é. sz. 3° 25′ 48″, ny. h. 76° 32′ 28″3.43, -76.541111111111
A Wikimédia Commons tartalmaz Estadio Olímpico Pascual Guerrero témájú médiaállományokat.

Története

Cali városában már a 20. század első felében is állt egy fából készült labdarúgó-stadion, az Estadio Galilea. Amikor a város akkori déli részén, a mai San Fernando városrészben még csak az első házak kezdtek felépülni, megszületett az ötlet, hogy ehelyett egy új, jobb létesítményt kellene felépíteni ezen a területen. A terv egyik fő szószólója és támogatója a palmirai származású író, költő és újságíró, Pascual Guerrero Marmolejo volt, aki a város képviselő-testületébe is bekerült. Ez a testület 1934. július 28-án bocsátotta ki azt a 11. számmal ellátott rendeletet, amelyben 50 000 pesót biztosított a munkálatok megkezdésére. A terület, ahol az építkezés történt, szintén Guerrero tulajdonában állt. A rendelet azt is kimondta, hogy az avatóünnepségre 1936. július 25-én kell, hogy sor kerüljön, mivel ekkor fogják ünnepelni Cali alapításának 400. évfordulóját, azonban az időpontot nem sikerült tartani, az avatás csaknem egy évvel később, 1937. július 20-án történt meg.

Az új stadionnak két lelátója volt: a betontetős nyugatiba 2500, a keletibe 4000 szurkoló fért be. A nyitómérkőzés egy háromcsapatos kis torna első meccse volt, amelyet Kolumbia és Mexikó vívott egymással. A kezdőrúgást Stella Zawadzky „sportkirálynő” végezte el Guillermo Lemus Guzmán polgármester és a spanyol Juan Alis játékvezető jelenlétében. Kolumbia 3–1-re nyert Roberto Meléndez, Julio Mera és Romelio Martínez góljaival. A stadion, amelyet ezután lassan teljesen körbenőtt a város, Pascual Guerrero nevét vette fel.

1950 áprilisában Alfonso Lizarazo Bohórquez kormányzó politikai támogatásával elvégezték az első átépítési munkálatokat. A nyugati (az árnyékos) lelátó 5000 fősre bővült, összesen pedig 7500-an fértek el ezen az oldalon. Hamarosan felállítottak 6 oszlopot is, amelyekre a világítást szerelték fel: az első villanyfényben játszott mérkőzés a legnagyobb városi rangadó, az América és a Deportivo összecsapása volt 1951. augusztus 7-én.

Mivel az 1954-es Nemzeti Atlétikai Játékok színhelyéül Calit jelölték ki, és a legmegfelelőbb helyszínnek, a stadionnak csak a nyugati része volt elfogadható állapotban, 1952-ben nekiláttak a két szintes keleti lelátó, valamint az északi és a déli oldal megépítésének. Az egész átalakítás, beleszámítva egy új uszoda és egy új tornaterem felépítését is, mintegy 6 és fél millió pesóba került. Az avatásra 1954. július 11-én került sor. Mivel a pályát gyakran elárasztotta a víz, ezért 1961 februárja és májusa között új vízelvezető rendszert építettek ki. 1962 augusztusa és a következő év eleje között az északi és a déli lelátót bővítették második szinttel. Amikor a 6. Pánamerikai Játékok rendezését is Calinak ítélték, újabb munkálatok kezdődtek a stadionban, ezúttal a nyugati részén: 1970 augusztusára ez a rész már három szintessé vált.

2001-ben a Copa América egyik színhelye is ez a stadion volt, 2011-ben pedig U-20-as világbajnoki mérkőzéseket is rendeztek benne.

A stadion történetének legnagyobb tragédiája 1982. november 17-én történt, amikor a 3–3-ra végződő városi rangadó után a lelátó felső részén néhány szurkoló vizelni kezdett lefelé, az alattuk állók pedig ez elől menekülni kezdtek. A hatalmas tolongásban 24 ember életét vesztette, 100-nál többen pedig megsérültek. A felelősöket soha nem találták és nem büntették meg.

Képek

• 
• 
• 
•