Evangelikalizmus

evangéliumi keresztény mozgalom
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. február 18.

Az evangelikalizmus (vagy evangelikál mozgalom, evangéliumi keresztyénség) egy keresztény mozgalom és teológiai irány a protestantizmuson belül.

Az evangelikál vagy evangéliumi kifejezést sokszor az egész protestáns kereszténységre kiterjesztik, az általunk használt kifejezés azonban ennél szűkebb. A nemzeti egyházi pietizmus és a szabad egyházak újraébredését jelöli, ami 1966 óta [1] – főként Billy Graham ösztönzésére – világméretű mozgalommá fejlődött.[2] Egy olyan mozgalomról van szó, amely a hit, illetőleg a személyesen megtapasztalt üdvösség továbbközvetítésének együttes bemutatásának szükségszerűségét egyesíti.[2]

Az ökumenikus mozgalom értelmében vett egyházegyesítés helyett a hívek testvéri imádkozásra, egymás kölcsönös építésére és diakonikus valamint misszionárius tevékenységre gyűlnek össze. Arra törekszenek, hogy a megmerevedett kereszténységet felébresszék, a nem keresztény világot pedig evangelizálják. A hitvalló evangelikálisok ezentúl kritikát fogalmaznak meg az egyetemen tanított teológia és az egyházak ökumenikus tanácsa ellen. [2]

Etimológia

szerkesztés

Hozzávetőlegesen 1966-ban németesítették „evangelikal”-ként az angol „evangelical” szót, ami az evangélikus felekezet megjelölésére szolgált, de a 18. század óta megkapta a John Wesley-től kiindult mozgalom „ébredési”, valamint „pietista” jelentését. A nemzeti egyházi pietizmus és szabad egyházak újraébredését akarja jelölni. [2]

A szó azt jelenti, hogy „visszatérés az evangéliumhoz”, és a protestáns kereszténység meghatározó kifejezésévé vált, amely a bibliai hűséghez tartozónak tekinti magát, így elválik a liberális teológiától és a szekularizmustól.

Történet

szerkesztés

A kifejezés olyan kimondottan angolszász irányzatra utal, amely egészen a 18. századi protestáns ébredési mozgalmakig, illetve a 19. század elején lezajlott második nagy ébredésig vezethető vissza.[3] A mozgalom korai alapítói és fő alakjai között szerepelt Nicolaus Zinzendorf, George Fox, John Wesley, George Whitefield, Jonathan Edwards.[4][5][6]

A 19. század végére az evangelikál teológia egyet jelentett az angolszász teológia főbb áramlataival. A század végére azonban, főleg a bibliakritika és a darwinizmus hatására a teológiai liberalizmus lépett a helyébe.[7]

A 20. század elején az USA-ban kemény küzdelem folyt a főbb protestáns felekezetekért, melyből többnyire a liberalizmus került ki győztesen. Az evangelikalizmus mindinkább visszavonult a közélettől, bezárkózott a szeparatizmus, a fundamentalizmus vagy a túlvilági pietizmus gettójába.[7]

Az 1940-es években ez a helyzet jelentősen megváltozott mind Nagy-Britanniában, mind az USA-ban. 1943-ban megalakult a London Bible College (Bibliai Főiskola), azzal a céllal, hogy a legmagasabb tudományos színvonalat képviselje. 1944-ben a brit evangelikálok Cambridge-ben létrehozták a Tyndale Ház bibliakutató központot. Ötven év leforgása alatt az evangéliumi hívők nemhogy bekerültek a bibliakutatás főáramába, hanem a legjelesebb egyetemeken kaptak kinevezéseket. Nagy Britanniában a 20. sz. végén az evangélikálok alkották a protestáns templomba járók többségét.[7]

Napjainkban az evangéliumi keresztyénség világszerte a Krisztus-hit egyik legsikeresebb formája, jóllehet hatása nagyjában-egészében az angolszász világra korlátozódik. A Gallup Intézet közvélemény kutatásai szerint a 21. század elején az összes amerikai felnőtt mintegy harmada vagy fele vallja magát evangéliumi keresztyénnek.[3]

Jellemzők

szerkesztés

Az evangelikalizmus legfontosabb jellemzői ezek:[8][9][2]

  • A Biblia szó szerinti inspirációjának és abszolút tekintélyének hangsúlyozása a hit és az élet vonatkozásában. Nagy figyelmet fordítanak a Bibliára mint erkölcsi hatóságra és annak vitathatatlan tekintélyére.
  • Az apostolikum megrövidítetlen krisztológiájának vallása. Krisztus halálának és feltámadásának hangsúlyozása, aki a megtestesült Isten és Úr, s a bűnös emberiség megváltója.
  • Az objektív megváltás helyett a szubjektív megváltás kiemelése. Személyes megtérés szükséges (keresztény újjászületés)
  • A vallás hirdetésére és terjesztésére való hajlam. Az evangelizációnak mind az egyén, mind a közösség számára elsődlegesnek kell lennie.[10]

A keresztény történész professzor, David Bebbington ezt a négy szempontot így nevezte el: konvertizmus (megtérésközpontúság), aktivizmus, biblicizmus, keresztközpontúság, és azt mondta, hogy ezek „Együtt alkotnak egy négyszöget azokról a prioritásokról, amelyek az evangelikalizmus alapjai”.[11]

  • A Szentlélek erejéből a megszentelődés szükségszerűsége az imádkozás, a Biblia tanulmányozása és a szeretetszolgálat révén.
  • A valóban hívőkből álló "Jézus közösségének" megkülönböztetése az egyház látható intézményétől
  • Intenzív eszkatologikus várakozás

Irányzatok

szerkesztés

A mozgalom irányzatai [2]:

  • fundamentalisták (a Biblia abszolút tévedhetetlensége)
  • hitvalló evangelikálok (a Szentíráshoz, valamint a reformáció hitvallási irataihoz és azok szentségfelfogásához való hűség)
  • neo-evangelikálok (a bibliai hit új felismerések segítségével történő közvetítése)
  • radikális evangelikálok (a Hegyi beszéd-nek való engedelmesség megkövetelése, pacifizmus)
  • karizmatikus evangelikálok (a lelki keresztség, a lelki adottságok gyakorlása)
  1. Evangelizáció Világkongresszus Berlinben
  2. a b c d e f Egyháztörténeti lexikon 1.
  3. a b Jonathan Hill
  4. Brian Stiller, Evangelicals Around the World: A Global Handbook for the 21st Century, Thomas Nelson, USA, 2015, pp. 28, 90.
  5. The Cambridge Companion to Quakerism (english nyelven). Cambridge University Press, 293. o. (2018. április 19.). ISBN 978-1-107-13660-1 
  6. The Lord's Watch: the Moravians (english nyelven). Christian History Institute, 1984 (Hozzáférés: 2021. július 26.)
  7. a b c Tony Lane
  8. Archivált másolat. [2019. március 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. június 19.)
  9. Eskridge, Larry: Defining Evangelicalism. Institute for the Study of American Evangelicals, 1995 [2018. február 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. március 4.)
  10. Jézus Krisztus igéje: hirdessétek az evangéliumot az egész világon! (Máté 28,18-20) Evangelikalizmus Bemutatkozás, evangelikalcsoport.hu
  11. Bebbington, p. 3.

Fordítás

szerkesztés

Ez a szócikk részben vagy egészben az Evangelicalism című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

  • Jonathan Hill: Jonathan Hill: A keresztény gondolkodás története. Budapest: Athenaeum 2000 Kiadó. 2005.  
  • Tony Lane: Tony Lane: A keresztyén gondolkodás rövid története. Budapest: Harmat-Kálvin. 2003.  
  • Egyháztörténeti lexikon 1.: Egyháztörténeti lexikon 1: A-Gy. Budapest: Jel Kiadó. 2006.  

További információk

szerkesztés
  NODES
os 5