Forradalom

A forradalom a fennálló társadalmi rendet, rendszert erőszakosan (ezen belül fegyveres vagy vértelen úton) megdöntő, a társadalmat gyökeresen és tartósan átalakító társadalmi mozgalom. Ellentéte az ellenforradalom, a társadalom korábbi, a legutóbbi forradalom előtti állapotának helyreállítására törekszik. A fogalom antonímiái, ellenpárjai még, más-más szempontokból, a szociokulturális evolúció, azaz a fokozatos társadalmi-kulturális fejlődés, változás, valamint a reform, mint jelentős változtatás, de radikális fordulat nélkül.

A forradalom, mint társadalomfilozófiai fogalom pontos definíciója erősen vitatott, általánosan elfogadott megfogalmazása nem létezik. Széles körű egyetértés van azonban abban, hogy a forradalom rendszerváltással, a politikai, társadalmi és gazdasági rend széles körű átalakításával jár együtt. Igazán sikeres, úgynevezett nagy forradalom (Lyford P. Edwards kifejezése) ritkán történik; ilyennek tekinthető az angol forradalom, illetve polgárháború, az amerikai forradalom, azaz az amerikai függetlenségi háború, a francia forradalom, az 1917-es októberi orosz forradalom és az 1949-es kínai kommunista forradalom.

A szó hangulata, nyelvi értéke csak a 20. század derekán változott egyértelműen pozitívvá, addig gyakran negatív (felfordulás, zavargás, rombolás) értelemben használták. A szónak ezt a modern, egyértelműen pozitív hangulatát a különböző politikai erők igyekeznek felhasználni úgy is, hogy saját törekvéseiket forradalminak nevezik, míg ellenfeleik akcióitól (akár visszamenőleg, történelmileg is) „megvonják” a forradalom szó használatának jogát.

Etimológia

A kifejezés rivoluzione formában a 15. század végén jelent meg Itáliában, mint egy uralkodó hatalmának gyors és erőszakos megdöntése; az ilyen fordulat mai neve inkább államcsíny. Kopernikusz a De Revolutionibus Orbium Coelestium, Az égi pályák körforgásairól című, 16. századi művében a lengyel csillagász a későlatin nyelv revolutio (tulajdonképpen visszafordul, visszahengeredik) szavát az égitestek körforgására alkalmazza. A 17. századi Angliában először az 1688-as dicsőséges forradalom elnevezésére alkalmazták, ami tulajdonképpen a mai értelemben vett angol polgári forradalom eredményeinek eltörlését, a királyság visszaállítását jelentette (azaz modern értelemben inkább ellenforradalomnak tekinthető). Nemzetközileg használt szóvá az 1789-es nagy francia forradalom idején vált.

A magyar forradalom szót a latin revolutio társadalmi értelmének lefordítására a 19. század elején, a nyelvújítás során alkották (valószínűleg maga Kazinczy Ferenc), képzővel látva el a forr igét.

Fogalomtörténet

A modern korig a politikai változást és a hozzá kapcsolódó erőszakot egy körforgás szakaszaiként, és nem kezdetként, valami új létrehozásaként értelmezték, ezért a modern korig nem beszélhetünk mai értelemben vett forradalomról. Ilyen ciklikus szemléletet tükröz a görög poliszt veszélyeztető sztaszisz, Platónnál a kormányformák változása (metabolé), és az emberi dolgok körforgásszerű szélsőségekbe torkollása (politeion anakükloszisz) Polübiosznál.

A középkori és azutáni elméletek ismerték a jogos felkelés és lázadás kifejezéseket, de ezek nem tartalmaztak felszabadulásra vagy új szabadság megteremtésére irányuló mozzanatot, mely szintén a modern forradalmak sajátossága. Aquinói Szent Tamás politikai teológiájában lázadást (seditio) említ, Machiavelli pedig Cicero mutatio rerumából indul ki, amikor a uralkodók erőszakos elűzéséről és a kormányformák felváltásáról beszél.

Maga a „forradalom” szó eredetileg csillagászati kifejezés, mely a latin revolutio szóból származtatott „körbefordulás” jelentéssel bírt. A szó politikai használata Angliából ered, ahol az 1660-as csonka parlament megdöntésekor, majd pedig az 1688-as Dicsőséges Forradalomkor a monarchia helyreállításának törvényszerűen bekövetkező voltára utaltak vele metaforikusan.

A 17-18. század forradalmai kezdetben mind restaurációnak indultak, és a francia forradalmat is csak ennek lehetetlensége vitte el másfelé. Az első ismert alkalom, amikor forradalom alatt már nem törvényszerű ciklikusságot, csak megállíthatatlan folyamatot értettek, a Bastille ostromának hírét XVI. Lajoshoz vivő Liancourt herceghez köthető:

–Ez lázadás! – mondta a király. – Nem, királyom, ez forradalom! – válaszolta a herceg.

Kortárs értelmezések

Hannah Arendt értelmezése

A forradalom definíciója

Hannah Arendt nevezetes meghatározása szerint:

Forradalomról csak ott beszélhetünk, ahol a változás új kezdetként értelmezhető, ahol erőszakot egy egészen új állam létrehozásáért alkalmaznak, s ahol az elnyomás alóli felszabadulás legalább célnak tekinti a szabadság elérését.

– Hannah Arendt

Arendt Condorcet-et véve alapul azt állítja, hogy a modern forradalmakban egybeesik az újrakezdés élménye a szabadság eszméjével, és a politikai cselekvés egyben élvezetet is okoz. A forradalommal járó erőszak problémás és mindig igazolásra szorul, mert elnémítja a beszélő embert, így az arisztotelészi értelemben vett politikai embert is.

Kétféle szabadság

Arendt megkülönböztet két szabadságképet, a klasszikus liberális felszabadulást, és a republikánus értelemben vett szabadságot, előbbit pedig utóbbi előfeltételeként értelmezi. Míg a felszabadulás fogalmilag negatív, formális, és elidegeníthetetlen jogokat tételez, a görög polisz ihlette szabadság fogalmilag pozitív és tartalmi, nyílt politikai cselekvésen alapul. A modern forradalom szerinte egyszerre irányult mindkét szabadságra, míg utóbbi csak a köztársaság formájában, előbbi már monarchikus keret közt is megvalósulhat.

A fogalom forrása

A modern forradalmak kiindulási pontja a szekularizáció, a vallás elválasztása a politikától, így nem eredhet a korai kereszténység szellemiségéből, annak ellenére sem, hogy a keresztény filozófiához hasonlóan lineáris időfelfogást használ. Arendt szerint, míg Európát a francia forradalom lobbantotta lángra, Franciaországra nem az amerikai forradalom volt nagy hatással, hanem a gyarmati amerikai viszonyok: a tömegnyomor ismeretlensége, és az újszerű meggyőződés, hogy a szegénység nem szükségszerű emberi állapot. De amely folyamatok az Újvilágban maguktól alakultak ki, az Óvilágban csak erőszakkal voltak elérhetőek.

A forradalom két fajtája

Arendt az amerikai es francia forradalom alapján a forradalmak két fő típusát különbözteti meg. Az amerikai forradalom kormányzatának újítása, a hatalmi ágak Montesquieu-i elméletének alkalmazása nem volt nagy hatással a francia forradalmárokra, és a különböző kormányformák iránti érdeklődés sem volt jellemző rájuk. Az amerikai forradalmat irányító politikusok egy a saját sorsát irányító, állampolgárságából adódóan szabad emberképből indultak ki, a francia filozófusok emberképe azonban az emberi természet absztrakcióján alapult. Franciaországban nem sikerült úrrá lenni az eseményeken, amelyeket így a passzív szemlélődő nézőpontjából örökítettek meg. A francia forradalom megállíthatatlanságának gondolatát a 19. században a történelem szükségszerűségének eszméjeként konceptualizáltak, így jött létre a történelemfilozófia, majd pedig permanens forradalom gondolata, azaz, hogy nincsenek különböző forradalmak, hanem csak egy, a történelem menetében újra meg újra felbukkanó kitüntetett forradalom.

Molnár Tamás értelmezése

A forradalom oka

Molnár Tamás konzervatív filozófus Condorcet megfigyelését megerősítve amellett érvel, hogy a későbbi forradalmak példaképét, a francia forradalmat a republique des lettres (tollforgatók köztársasága) informális hatalma indította el, így az ancient regime elleni összeesküvésként is értelmezhető.

• Nem a polgárság kezdte el, hanem a felvilágosodással tartó, elitből és értelmiségiekből álló kiváltságos osztály.
• Nem tisztán politikai természetű volt, mert a felvilágosodás több vezetője (Voltaire, Diderot) a monarchákat szolgálták ki, és őket akarták felvilágosítani.
• Nem vallási természetű volt, mert a felvilágosodás vezetői között rengeteg befolyásos egyházi személy volt (Sieyès).

A felvilágosodás szerzői a korabeli médiumokat (Enciklopédia) felhasználva politikai, társadalmi és vallási érvek alkalomszerű használatával ásták alá a régi rendszer tekintélyét, melyhez a saját magától viszolygó intézményes hatalom is asszisztált. Ekkor, az intézményes hatalom nyomásának meggyengüléskor törhetett ki a forradalom.

A forradalom vonzereje

A francia forradalom tartalmát vizsgálva Molnár a Rousseau-i elképzelésekben találja meg a forradalom vonzerejét: a bűnösnek születő keresztény emberképnél megengedőbb az az elképzelés, ha a társadalom rontja meg a természete szerint alapvetően jó embert. Innen származik a forradalmárok azon elképzelése, hogy csak a társadalom és intézményeinek teljes lerombolásával lehet jobban élni. A kritikusok szerint a természetes ember képe azonban absztrakción alapul, mely nem esik egybe a tapasztalatokkal, így alkalmazása veszélyes.

Társadalmi és politikai forradalmak különbsége

A Bastille ostroma 1789. július 14-én, a francia forradalom alatt.

A politikai forradalom az uralkodó csoportok a népesség túlnyomó része vagy kisebb forradalmi csoportosulás(ok) által kikényszerített átrendeződése, amely folyamatot gyakran erőszak jellemez. A hatalmi erőviszonyok megváltozása után intézményesített erőszak folytatódhat, mint az orosz szocialista forradalom vagy a francia forradalom esetében („tisztogatás”, „terror”). A politikai forradalom új politikai rendszer-t eredményezhet.

A társadalmi forradalom a társadalmi struktúrában történő alapvető eszmei változás, mint például a reformáció vagy a reneszánsz megjelenése.

A két kategória közötti összefüggés, hogy a politikai forradalmakat is legtöbbször társadalmi vagy filozófiai okok mozgatják. Az újkorban a leggyakoribbak ezek közül a szabadságjogi (polgári) forradalmak és a szocialista forradalmak.

A forradalmakat nem szabad összekeverni az államcsíny fogalmával, amely nem többre, csak az aktuális vezető elmozdítására irányul a hatalom éléről egy szűkebb csoport által. A forradalomnál kisebb horderejű főként szabadságjogi-emberjogi természetű társadalmi és politikai megmozdulás a felkelés, a lakosság csekélyebb szintű képviseletével pedig lázadás.

A társadalmi és politikai forradalmak gyakran intézményesülnek, amikor a forradalom eszméi, jelszavai és személyiségei a forradalom után hosszabb idővel is kiemelkedő szerepet töltenek be a politikai kultúra terén az országban. Az intézményesülés a forradalom által megalakult kormány legitimációját erősíti. Az intézményesülés kulturális vonatkozásai forradalmi megemlékezéseket, nemzeti ünnepeket, műalkotásokat, forradalmi dalokat és más szellemi örökséget teremtettek az utókornak.

A forradalom marxista elmélete

A társadalmi forradalom a marxizmus szerint minőségi változás, gyökeres fordulat a társadalom életében, ami lehetővé teszi az előrehaladást, a progresszív fejlődést. A marxista dialektika értelmében a forradalom ugrás, ami megvalósítja a mennyiségi változások átcsapását a minőségi előrelépésbe. A kizsákmányolás, a gazdasági ellentmondások talaján érlelődik, kibontakozása az osztályharc legmagasabb formája. A forradalom ellentéte az ellenforradalom, ami regresszív, a társadalmi fejlődés fő irányával ellentétes mozgást jelent és az elavult társadalmi állapotok restaurációjára, konzerválására irányul. A forradalom különbözik még a társadalmi értelemben vett evolúciótól, a fokozatos fejlődéstől, változástól is, valamint a reformtól, ami jelentős, de nem alapvető társadalmi átalakítást jelent. A marxista történelemszemlélet egyes szerzői a lázadást, felkelést és a forradalmat aszerint határolják el egymástól, hogy azok az adott társadalmi-gazdasági formáció, termelési mód melyik szakaszában jelentkeznek. A lázadás, például Spartacus mozgalma az adott társadalmi formáció felfelé ívelő szakaszában jelentkezik, amikor az uralkodó osztály helyzete még erős, ezért a lázadás győzelmének nincs esélye. Felkelésnek, mint a középkori parasztfelkelések, eszerint a felfogás szerint azokat a mozgalmakat nevezik, amelyek az adott társadalmi formáció, mint a feudalizmus, fejlődésének tetőpontján alakulnak ki. Győzelemre szintén nincs esélyük, de hozzájárulnak a hanyatlás megindulásához. A forradalom akkor robban ki, amikor a társadalmi formáció hanyatlásának végső szakaszában van, az uralkodó osztály már nem képes hatalmát fenntartani, az elnyomott osztály pedig már nem hajlandó a régi módon élni. Így törnek ki a győztes forradalmak, amelyek megdöntik az addigi társadalmi rendszert, mint a francia forradalom.

Nevezetes forradalmak

Polgári forradalmak

• Angol polgári forradalom (1640)
• Amerikai forradalom (1776)
• Francia forradalom (1789)
• Forradalmak Európában (1848)
• Orosz polgári forradalom (meghiúsult, 1905)
• Német forradalom (1918–1919)

Szocialista forradalmak

• 1917-es októberi orosz forradalom (1917)
• Kínai forradalom (1949)
• Észak-Vietnam (1954)
• Kuba (1959)
• Kambodzsa (1975)
• Dél-Vietnam (1975)
• Afganisztán (1978)

Forradalmak totalitárius kommunista diktatúrák ellen

• Német Demokratikus Köztársaság (1953)
• Magyarország (1956)
• Csehszlovákia (1968)
• Lengyelország (1981)
• Észtország (1988)
• Románia (1989)

Iszlám forradalmak

• Irán (1979)
• Szudán (1989)
• Afganisztán (1996)

Forradalmak Magyarországon

• 1848. március 15. – 1849. október 6.: 1848–49-es forradalom és szabadságharc
• 1918. október 28. – 31.: Őszirózsás forradalom
• 1956. október 23. – november 10.: 1956-os forradalom

Kulturális, szellemi, filozófiai forradalmak

• Reneszánsz
• Reformáció
• Tudományos forradalom
• Szexuális forradalom

Technológiai forradalmak

• Neolitikus forradalom
• Mezőgazdasági forradalom
• Árforradalom
• Ipari forradalom (1780–1850) jellemzője: a gépesítés, a tömegtermelés és a gyárak kialakulása
• Második ipari forradalom (1870–1914) jellemzője: kialakulnak a vezető ágazatok; a gépipar, vegyipar és a vasútépítés
• A tömegtermelés forradalma (1918–39) jellemzője: a tartós fogyasztási cikkek tömegtermelése
• Tudományos-technikai forradalom (1945-től napjainkig)
• Digitális forradalom

Érdekességek

• Magyarország (2010): Az Országgyűlés által elfogadott Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata forradalommá nyilvánította a 2010-es magyarországi országgyűlési választást.

Fordítás

Ez a szócikk részben vagy egészben a Revolution című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források

• Hannah Arendt: A forradalom, Európa, 1991
• ↑ Bogdanor: Vernon Bogdanor (szerk): Politikatudományi enciklopédia. Budapest: Osiris. 2001. = Osiris kézikönyvek, ISBN 963 389 035 7  
• Marquie de Condorcet: Sur le Sens du Mot Revolutionnaire, Oeuvres, 1847-9
• ↑ Etimológia: Benkő Loránd (főszerk) – Kiss Lajos (szerk) – Papp László (szerk): A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára. Budapest: Akadémiai. 1970.  
• ↑ Filozófiai kislex: Filozófiai kislexikon. Budapest: Kossuth. 1973.  
• Kopernikusz: 'De revolutionibus orbium coelestium', ('Az égi pályák körforgásairól') 1543
• Molnár Tamás: Az ellenforradalom, Kairosz, 2005
• ↑ Magyar Larousse: Magyar Larousse. Budapest: Akadémiai. 1991. ISBN 963 05 5856 4  
• Albert Olivier: Saint-Just et la force des Choses, Paris, 1954
• Thomas Paine: Az ember jogai, Osiris, 1995
• Jean-Jacques Rousseau: A társadalmi szerződésről , PannonKlett, 1997
• Theodor Schieder: Das Problem der Revolution im 19. Jahrhundert, In Historische Zeitshrift vol. 170, 1950
• Alexis de Tocqueville: A régi rend és a forradalom II. Atlantisz, 1994

További információk

A Wikimédia Commons tartalmaz Forradalom témájú médiaállományokat.