Galloitáliai nyelvek

A galloitáliai nyelvek – hagyományosan északolasz nyelv(járások) – a történelmi Gallia mai Olaszország északi részére eső területein (latinul Gallia Cisalpina) kialakult újlatin nyelvjáráscsoport, amelyek hangtani, nyelvtani tulajdonságaik alapján közelebbről a nyugati újlatin nyelvek galloromán csoportjába tartoznak. A szóban forgó területeket a római hódítás előtt kelták lakták, így ezeknél a nyelvváltozatoknál a kelta szubsztrátum hatásával is kell számolni. A galloitáliai dialektusok és az irodalmi olasz nyelv, illetve dél-itáliai dialektusok közötti választóvonalnak a La Spezia–Rimini városokat összekötő képzeletbeli egyenest lehet tekinteni: az ettől délre eső nyelvváltozatok (beleértve az irodalmi olaszt) összességében hagyományőrzőbbek, a tőle északra beszélt nyelvjárások viszont sokkal újítóbb jellegűek, amelyek jobban eltávolodtak a latintól.

Nyelvek és dialektuscsoportok Olaszországban

  Szlovén nyelv

  Friuli nyelv (rétoromán)

  Ladin nyelv (rétoromán)

  Német nyelv (dél-tiroli nyelvjárás)

  Velencei nyelv

  Galloitáliai dialektusok

  Frankoprovanszál

  Okcitán nyelv

  Toszkán nyelvjárás

  Középolasz dialektusok

  Délolasz dialektusok

  Szélső délolasz dialektusok

  Szárd nyelv

  Korzikai nyelvváltozat

E nyelveket vagy nyelvváltozatokat hagyományos értelemben – sokszor még maguk a beszélőik is – csak az olasz nyelv északi nyelvjárásainak tekintik; A világ nyelvei című szaklexikon is csupán mint olasz nyelvjárásokat tárgyalja az „olasz” címszó alatt. Nyelvészetileg ugyanakkor a galloitáliai nyelvek közelebbi rokonságban állnak a francia, okcitán, katalán nyelvekkel, illetve a rétoromán dialektusokkal, mint az olasszal.

Főbb közös jellemzőik

• A latin cl-, gl-, pl-, bl-, fl- csoportok palatalizációja.
• A szóvégi magánhangzók – nyelvváltozattól függően, különösképpen az e, i, o – lekoptak.
• A szóközi latin [p, t, k] mássalhangzók a legtöbb nyelvváltozatban zöngésülnek.
• Számos dialektusban megtalálhatóak a franciára jellemző ö és ü hangok.
• A többes számot – olasz hatásra – magánhangzóval (-i, -e) vagy – a szóvégi mássalhangzó megváltoztatásával (palatalizálás, affrikativizálás) képzik. (A nyelvészek úgy tartják, hogy történetileg a nyugatabbra lévő újlatin nyelvekhez hasonlóan az -s volt a többes szám jele, azonban ez eltűnt az olasz nyelv befolyása miatt.)
• Nyelvtani jellemzőjük, hogy az alaktani redukció következtében – akárcsak a franciában – a kijelentő mondatokban kötelező a hangsúlytalan személyes névmás használata az igével (ún. klitikus névmás), kiterjedt továbbá a különböző körülírások, idiomatizmusok használata.

Csoportosításuk

• Nyugati újlatin nyelvek
  • Galloromán nyelvek
    • galloitáliai nyelvek
      • piemonti
      • ligur
      • lombard
        • nyugati lombard
        • keleti lombard
      • emilián–romanyol
        • emilián
        • romanyol
      • velencei

Források

• Ethnologue report for Gallo-Italian
• A világ nyelvei. Fodor István főszerk. Budapest: Akadémiai Kiadó. 1999. ISBN 9630575973