Idegenben lőtt több gól

holtversenyt eldöntő módszer
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2023. július 23.

Az idegenben lőtt (több) gól egyre több sportágban használatos szabály. Lényege, hogy a különböző versenykiírásokban az oda-visszavágós mérkőzéseken eldöntsék, melyik csapat a jobb azonos számú szerzett gólok esetén.

Az UEFA 1965-ben vezette be az akkori KEK illetve BEK kiírásában.[1] Az első „győztese” a szabálynak a Budapest Honvéd volt, mely így jutott tovább a csehszlovák Dukla Praha ellen. A szabály eleinte megosztotta a közvéleményt, mivel sokak szerint nem jogos továbbjutás az olyan, ahol a csapat nem nyeri meg (nem jobb az ellenfelénél). Ennek ellenére mára már minden nagyobb sporteseményen alkalmazott szabály, persze vannak kivételek (pl. FA-kupa). A szabályt az UEFA 2021. június 24-én hozott döntésével a klubtornákon eltörölte.[2]

Egy-egy győzelem esetén
A csapat – B csapat 2–1 (az A játszik hazai pályán)
B csapat – A csapat 3–2 (a B játszik hazai pályán)
Összesített eredmény:
A csapat – B csapat 4–4
Ez esetben az A csapat a továbbjutó, mivel több gólt szereztek idegenben (2), mint a B csapat (1).
Két döntetlen esetén
Ha mindkét mérkőzés döntetlenre végződik, ám a két döntetlen nem egyenlő (pl. 1–1 és 2–2), akkor is ilyen módon döntik el a továbbjutást (az jut tovább, amelyik csapat 2 gólt lőtt).
Egyenlő győzelmek, illetve döntetlenek esetén
Ha a 2 mérkőzés azonos eredménnyel, de ellenkező győztessel ér véget (pl. 3–1 és 1–3), akkor általában hosszabbítás következik majd büntetőrúgások.
Viszont ha a hosszabbításban ismét mindkét csapat betalál (pl. 1–3 után a hosszabbításban 2–4), akkor sok tornán ismét érvényes az idegenben lőtt több gól szabály, így nem kerül sor büntetőkre. A CONCACAF bajnokok ligájában a hosszabbításban ezt a szabályt nem veszik figyelembe.[1]
Ugyanez érvényes akkor is, ha a két mérkőzés egyenlő arányú döntetlen (pl. 1–1 és 1–1).

Anomáliák

szerkesztés

A szabály alkalmazása során több furcsa eset is elő fordult a labdarúgásban, amely a szabály igazságtalanságát mutathatja.

Az 1991-es ifjúsági labdarúgó-világbajnokság selejtezőjében Ausztrália Izraellel találkozott. Biztonsági okokból a visszavágót, az izraeliek hazai mérkőzését is Ausztráliában játszották. Ezen a mérkőzésen Ausztrália szerzett két gólt, az összesített 2–2-es állás is nekik kedvezett.[3]

  • 1. mérkőzés: Ausztrália 0–1 Izrael
  • 2. mérkőzés: Izrael 1–2 Ausztrália (Ausztráliában játszották)
  • Összesítésben 2–2, „idegenben” lőtt több góllal Ausztrália győzött.

Ha a két klub azonos stadionban játssza hazai mérkőzéseit, attól a szabály még ugyanúgy érvényes. Ez történt a 2002–2003-as UEFA-bajnokok ligája egyik elődöntőjében. Az Internazionale és az AC Milan került össze. Mindkét csapat a San Siróban játszotta a hazai mérkőzését.

  • 1. mérkőzés: AC Milan 0–0 Internazionale
  • 2. mérkőzés: Internazionale 1–1 AC Milan

Összesítésben az állás 1–1 lett, azonban a sorsolás szerint a második mérkőzésen az AC Milan volt „idegenben”, ezért ők jutottak be a döntőbe.[4]

A 2012–2013-as Európa-liga nyolcaddöntőjében az Internazionale a Tottenham Hotspurral találkozott.

  • 1. mérkőzés:
2013. március 7.
Tottenham Hotspur   3–0   Internazionale
(2–0)
Jegyzőkönyv

  • 2. mérkőzés:
2013. március 14.
Internazionale   4–1  (h. u.)   Tottenham Hotspur
(1–0, 3–0, 3–1)
Jegyzőkönyv

A visszavágó rendes játékideje után összesítésben döntetlenre álltak a csapatok (3–3), azonban a szabályok szerint ilyenkor 2×15 perces hosszabbítás következett. Az angol csapat a 96. percben gólt szerzett, ezt követően az olasz csapatnak kettőt kellett volna szereznie a továbbjutáshoz. Az Inter egy gólt szerzett ugyan, de a 120 perc utáni 4–1-es végeredmény miatt összesítésben 4–4 lett az állás, és a Tottenham az idegenben lőtt gól miatt továbbjutott. A hosszabbítás miatt azonban a Tottenhamnek 30 perccel több ideje volt idegenben gólt szerezni, ami végül a továbbjutását és az Inter kiesését jelentette.[1]

  1. a b c Ki kellene iktatni egy elavult futballszabályt”, Origo, 2013. március 18. (Hozzáférés: 2013. április 22.) 
  2. Abolition of the away goals rule in all UEFA club competitions. UEFA, 2021. június 24. (Hozzáférés: 2021. június 25.)
  3. Oceania U-20 World Cup 1991 Qualifiers”, rsssf.com (Hozzáférés: 2013. április 22.) (angol nyelvű) 
  4. Elsőként a Milan jutott a BL döntőjébe”, Origo, 2003. május 13. (Hozzáférés: 2013. április 22.) 
  NODES
Intern 6
os 13