Il–4
Az Il–4 (cirill betűkkel: Ил-4, NATO-kódja: Bob) szovjet távolsági bombázó repülőgép volt, melyet a szovjet légierő kiterjedten használt a második világháború idején. A repülőgépet az OKB–240 tervezőirodában fejlesztették ki Szergej Iljusin vezetésével. A DB–3 bombázó jelentősen továbbfejlesztett változata.
| Il–4 | |
 | |
| A moszkvai Győzelem Parkban kiállított Il–4-es | |
| Egyéb elnevezés | DB–3F |
| Funkció | közepes bombázó repülőgép |
| Gyártó | 18. sz. repülőgépgyár (Voronyezs), 126. sz. repülőgépgyár (Komszomolszk), 39. sz. repülőgépgyár (Irkutszk), 23. sz. repülőgépgyár (Moszkva) |
| Tervező | OKB–240 (főkonstruktőr: Szergej Iljusin) |
| Sorozatgyártás | 1940–1945 |
| Gyártási darabszám | 5256 |
| Első felszállás | 1936. március 31. (mint CKB–30 prototípus) |
| Háromnézeti rajz | |
 | |
| Az Il–4 háromnézeti rajza | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Il–4 témájú médiaállományokat. | |
Tervezés és fejlesztés
szerkesztésAz Il–4 elődjét, a DB–3 repülőgép 708 kW (950 LE) teljesítményű M-87B motorjait 820 kW-os (1100 LE) M-88 motorokkal váltották fel, és az Li–2-höz kidolgozott új gyártási technológiával készült törzset kapott. A géppel 1939. augusztus-szeptemberben végezték a repülési próbákat. Az így modernizált gép a DB–3F típusjelet kapta, melyet 1942-ben Il–4-re változtattak. Egyes sorozatok szárnyvégei és a törzs első része faszerkezettel készült fém megtakarítás céljából. A gyártás teljes ideje alatt a motorokat állandóan továbbfejlesztették és az üzemanyagtartályok kapacitását folyamatosan növelték, hogy a repülési teljesítményt a hatótáv csökkenése nélkül növelni lehessen. A legjelentősebb fejlesztés azonban a toronyban elhelyezett 7,62 mm kaliberű géppuska cseréje 12,7 mm-esre. Ezzel egyidejűleg felismerték, hogy az ellenséges vadászgépek elsősorban a lövészeket támadják, ezért páncélzattal vették körül állásaikat. A fejlesztések okozta súlytöbbletet a motorteljesítmény növekedése nem ellensúlyozta, az Il–4 sebessége 404 km/h-ra csökkent a korábbi verziókhoz képest. A teljesítmény javítása érdekében kialakították az Il–6 típust, mely erősebb dízelmotorokat és fegyverzetet kapott, azonban a hajtómű nem bizonyult üzembiztosnak és ezért a sorozatgyártást nem indították be. Sorozatgyártása a voronyezsi 18. sz., a komszomolszki 126. sz., a Moszkvában, majd később Irkutszkban működő 39. sz., valamint a moszkvai 23. sz. repülőgépgyárakban folyt. Az Il–4 bombázót sorozatban 1940-től (kezdetben még DB–3F jelzéssel) 1945-ig gyártották, az utolsó négy példány 1946-ban készült el Komszomolszkban. Összesen 5256 példány készült.
Szolgálatban
szerkesztésBár az Il–4 csak közepes bombázó volt, nagy hatótávolsága stratégiai bevetésekre is alkalmassá tette. A szovjet légierő nem nagyon erőltette ezt a felhasználást, de Berlin ellen végrehajtott néhány bombatámadás során bevetésre került. Sokkal gyakrabban teljesített rövidebb távú bevetéseket, melyek során a bombatérben elhelyezett 2500 kg bombaterhen kívül a szárnyak alá felfüggesztett 1000 kg össztömegű bombával is felszerelték. Az A–7 és a G–11 deszant-vitorlázógépek vontató gépeként is alkalmazták. 1947-ben elkezdték a folyamatos kivonását.
Finnország négy DB–3F gépet vásárolt a németek által zsákmányolt készletből, ezek részt vettek a harcokban.[1]
Használó országok
szerkesztés
- 24 repülőgép
Finn Légierő - 11 DB–3M és 4 DB–3F (Il–4)
Típusváltozatok
szerkesztés- Il–4T – torpedó-hordozó haditengerészeti változat, 1940-től gyártották
- Il–4TK – TK–4 turbófeltöltővel felszerelt motorokkal és hermetizált, túlnyomásos pilótafülkével ellátott magassági változat, melyet 1943-tól gyártottak
- Il–4 légifényképező változat – 1946-ban kialakított változat
Műszaki adatok
szerkesztés
Általános adatok
szerkesztés- Személyzet: 4 fő (pilóta, navigátor, rádiós-lövész, hátsó lövész)
Geometriai méretek és tömegadatok
szerkesztés- Hossz: 14,80 m
- Fesztáv: 21,44 m
- Magasság: 4,10 m
- Szárnyfelület: 66,7 m²
- Üres tömeg: 5800 kg
- Legnagyobb felszálló tömeg: 11 300 kg
Hajtómű
szerkesztés- Motorok száma: 2 db
- Típusa: M–88B
- Rendszer: kilenchengeres léghűtéses csillagmotor
- Maximális teljesítménye: 820 kW
Repülési teljesítmények
szerkesztés- Legnagyobb sebesség: 430 km/h 6700 m magasságon
- Hatótáv: 3800 km
- Csúcsmagasság: 9700 m
- Emelkedőképesség: 4,4 m/s
Fegyverzet
szerkesztés- Géppuskák:
- Bombák: Legfeljebb 2500 kg össztömegű légibomba vagy mélységi vízibomba
- Rakéták: 2 × BETAB-750DSZ típusú, 305 mm-es rakéta-póthajtású betonromboló légibomba.[2]
- Torpedó: 1 × 940 kg 45–36–AN vagy 45–36–AV torpedó
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ Keskinen et al. 1982, p. 79,94.
- ↑ http://vvs.hobbyvista.com/Research/Ordnance/Betab/
Fordítás
szerkesztés- Ez a szócikk részben vagy egészben az Ilyushin Il-4 című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Irodalom
szerkesztés- V. B. Savrov: Isztorija konsztrukcija szamoljotov v SZSZSZR. 1938–1950. Masinosztrojenyije, 1994, 1994. ISBN 5-217-00477-0 (oroszul)
- Gordon, Yefim and Khazanov, Dmitri. Soviet Combat Aircraft of the Second World War, Volume 2: Twin-Engined Fighters, Attack Aircraft and Bombers. Earl Shilton, UK: Midland Publishing Ltd., 2006. ISBN 1-85780-084-2
- Gordon, Yefim, Dmitriy Komissarov and Sergey Komissarov. OKB Ilyushin: A History of the Design Bureau and its Aircraft. London: Ian Allen, 2004. ISBN 1-85780-187-3.
- Gunston, Bill. The Osprey Encyclopedia of Russian Aircraft 1875–1995. London: Osprey, 1995. ISBN 1-85532-405-9.
- Keskinen, Kalevi; Stenman, Kari and Niska, Klaus. Suomen Ilmavoimien Historia 9, Venäläiset Pommittajat (Soviet Bombers). Espoo, Finland: Tietoteos, 1982. ISBN 952-99432-7-X.
- Nowarra, Heinz J. and Duval, G.R. Russian Civil and Military Aircraft, 1884-1969. London: Fountain Press Ltd., 1971. ISBN 0-85242-460-4.
- Stapfer, Hans-Heiri. Ilyushin Il-4 in Action (aircraft number 192). Carrollton, Texas: Squadron/Signal Publications, Inc., 2004. ISBN 0-89747-471-6.
