Kalszang Gyaco
Kalszang Gyaco (wylie: bskal bzang rgya mtsho), (1708. szeptember 3. – 1757. március 22.) vagy Kelszang Gyaco és Kezang Gyaco a 7. dalai láma.
| Kalszang Gyaco | |
 | |
| Életrajzi adatok | |
| Született | 1708. szeptember 3. Lithang, Kham, Tibet |
| Elhunyt | 1757. március 22. (48 évesen) Tibet |
| Szülei | Sonam Dargye |
| Munkássága | |
| Vallás | buddhizmus |
| Felekezet | tibeti buddhizmus gelug iskola |
| Tisztség | a 7. dalai láma |
| Hivatal | 1720–1757 |
| Elődje | Cangjan Gyaco |
| Utódja | Dzsampal Gyaco |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Kalszang Gyaco témájú médiaállományokat. | |
Élete
szerkesztésKalszang Gyaco Tibet keleti részén született Lithang megyében, a mai Kína területén, Szecsuan tartományban. Akkoriban a dalai lámák tisztségét Ngavang Jesej Gyaco töltötte be, akit Loszang kán ültetett a trónra „az igazi 6. dalai lámaként” Cangjan Gyaco helyett. Még Ngavang Jesej Gyaco töltötte be akkor is a tisztséget (bár a tibetiek többsége nem tekintette őt legitim dalai lámának) amikor a Litang kolostor egyik szerzetese, a necsung orákulumon keresztül spontán közvetítéssel ismerte fel Kalszang Gyacót a korábbi dalai láma, Cangjang Gyaco reinkarnációjaként. Ez ellentmondásba ütközött Loszang kán dalai lámájával, amely veszélyt hozott a gyermekre. Ezt követően egy lhászai küldöttség vezetője szintén megerősítette, hogy a gyermek Cangjang Gyaco reinkarnációja. A gyermeket az éj leple alatt elszállították a Litang kolostorba. 1715-ben a Kanghszi császár támogatása mellett Kalszang Gyaco átkerült a Kumbum kolostorba. A kolostori felvételét a dalai lámákhoz illő hivatalos szertartások mellett hajtották végre, amely nyílt kihívásos üzenet volt Loszang kán dalai lámája felé.[1] Kalszang Gyaco ekkor 12 éves volt.[2]
Kalszang Gyaco igen hamar igazi csodagyereknek bizonyult hatalmas bölcsességével. Híressé vált az a képessége, hogy képes volt spontán versírásra. A híres egykori buddhista mester és költő Congkapa víziója után Kalszang Gyaco fiatalkorában Közép-Tibetbe utazott, ahol több ezer ember számára tartott beszédet.
A Dzsungár kánság 1717-ben megszállta Tibetet és nagy közmegelégedésre Ngavang Jesej Gyacót letaszították a trónjáról, Loszang kánt pedig kivégezték. A tibetiek jó akaratát kihasználó megszállók azonban hamarosan fosztogatásba és mészárlásba kezdtek, és 1718-ban legyőzték a Kanghszi császár által tibetiek megmentésére küldött csapatot is a Szalvín-folyó melletti ütközetben.[3][4]
Sok nyingma és bon gyakorlót végeztek ki és a tibetieknek meg kellett mutatniuk a dzsungár hivatalnokoknak a nyelvüket, hogy bizonyítsák, hogy felhagytak a mantrák szavalásával, amelytől állítólag a nyelv színe feketévé vagy barnává változott. Ilyen módon válogatták ki a nyingma és bon varázsmantrákat használó egyéneket.[5] A nyelv kiöltése a mai napig megmaradt a tibeti kultúrában a köszöntéskor kifejezett tisztelet egyik eszközeként.
Trónra kerülése
szerkesztés1720-ban sikerült elkergetni a dzsungárokat Tibetből, miután a Kanghszi császár küldött egy második és sokkal nagyobb sereget a tibetiek segítségére, és Polhané Szönam Topgyé herceg és Khangcsenné nyugati kormányzó segítségével diadalmaskodtak az idegenekkel szemben.[6] Magukkal vitték Kalszang Gyacót Kumbumból Lhászába, ahol felavatták a trónra 7. dalai lámaként a Potala palotában 1721-ben[7] vagy 1720 novemberben[8]. Szerzetesi fogadalmát az 5. pancsen láma, Loszang Jesi előtt tette le, és tőle kapta a Kalszang Gyaco nevet. A teljes szerzetesi fogadalmat 1726-ban tette le. Legfőbb tanítója a pancsen lámán kívül Ngavang Jonten volt, a Salu kolostor apátja, akiktől megtanulta a legfontosabb buddhista filozófiai iskola nézeteit, és mind a szútrák és a tantrák kiváló ismerője lett. Hatalmas tudóssá vált és rengeteg könyvet írt, elsősorban a tantráról. Ismertek voltak költeményei, amelyek, a 6. dalai lámával ellentétben, főleg vallási témájúak voltak.[2][9]
A Kanghszi császár (1622–1723) 1727-ben kikiáltotta, hogy a Csing Birodalom protektorátusa alá tartozik Tibet, ahol két politikai főbiztost állított fel, valamint egy csapatot állomásoztatott Lhászában.[10] A város falait lerombolták és Kham tartományt a kínai Szecsuan tartományhoz csatolták. A Csing protektorátus a Csing-dinasztia végéig (1912) létezett.[11]
A csingek támogatása mellett Polhané Szönam Topgyé[12] uralkodott Tibetben 1728 és 1747 között. 1728-ban Kalszang Gyacót meghívták egy látogatásra Pekingbe[13], azonban Polhané Szönam Topgyé Lhászából áthelyezte őt Litang-megyébe, hogy kevesebb esélye legyen a kormányzás befolyásolására. Polhané Szönam Topgyé halála után a fia, Gyurme Namgyal uralkodott, amíg 1750-ben meg nem gyilkolták. Az ezt követő zavargások során megölték a Gyurme Namgyallal végző hivatalnokokat. A zendülést a 7. dalai láma közbenjárásával sikerült lecsillapítani. A csing hadsereg behatolt Tibetbe és helyreállította a rendet.
A régensek eltávolítása és a Kasag megalapítása
szerkesztésA régensek eltávolításának és a Kasag megalapításának kétféle elbeszélése létezik. A kínai verzió szerint Csien-lung kínai császár (1711–1799; uralkodása: 1737–1796) 1751-ben kiadott egy 13 pontos határozatot, amely eltörölte a régens (Desi) pozícióját, és a tibeti kormányzást egy négyfős minisztertanács, a Kasang kezébe adta. A dalai láma visszaköltözött Lhászába és névlegesen az új kormány élére állhatott. A tibeti verzió szerint 1751-ben az akkor 43 éves dalai láma alkotmányosította a minisztertanácsot, a Kasagot, hogy irányítsák tibeti kormányt, és eltörölte a régens intézményét, mivel az túl nagy hatalmat adott egy ember számára. A dalai láma ekkor vált Tibet spirituális és politikai vezetőjévé.[2][14]
- „Tibet királyát vagy kormányzóját 1750-től nem Kína nevezte meg, és a dalai lámát hallgatólagosan Tibet uralkodójaként ismerték el, két terület kivételével. Egyfelől Kham és Amdo tartományokban, másfelől Ladakban, amely először a Mogul Birodalom hűbérese volt, majd a dograi háború (1834–1842) után Kasmírhoz tartozott.”[15]
1753-ban Kalszang Gyaco megalapította a Potala palotában a ce iskolát, és megépítette a Norbulingka palota területén a Norling Kalszang Phodrang palota épületet.[2] Sabdung Rinpocse Dzsigmi Dagpa (1724–1761), Bhután spirituális vezetőjének kérésére a 7. dalai láma segítséget nyújtott egy bhutáni kolostor arany és réz tetejének megépítésében.[16]
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ Mullin, 2001 276-82. oldal
- ↑ a b c d Seventh Dalai Lama Kelsang Gyatso. namgyalmonastery.org. [2015. július 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. január 30.)
- ↑ Richardson 48. oldal
- ↑ Mullin 288. oldal
- ↑ Norbu 8. oldal
- ↑ Mullin 290. oldal
- ↑ Richardson 50. oldal
- ↑ Mullin 289. oldal
- ↑ Thubten Samphel and Tendar 101. oldal
- ↑ Mayhew and Kohn 31. oldal
- ↑ Stein 85-88. oldal
- ↑ Mullin 290. oldal
- ↑ Richardson 52. oldal
- ↑ Thubten Samphel and Tendar 101. oldal
- ↑ Stein 85-88. oldal
- ↑ Sheel 30. oldal
Források
szerkesztés- ↑ Laird: Laird, Thomas. The Story of Tibet: Conversations with the Dalai Lama. Grove Press, N.Y. (2006). ISBN 978-0-8021-1827-1
- ↑ Mayhew and Kohn: Mayhew, Bradley; Kohn, Michael. Tibet. Lonely Planet Publications (2005). ISBN 1-74059-523-8
- ↑ Mullin, 1978: Mullin, Glenn H. (ford.). Essence of Refined Gold by the Third Dalai Lama: with related texts by the Second and Seventh Dalai Lamas [archivált változat]. Tushita Books, Dharamsala, H.P., India (1978). Hozzáférés ideje: 2007. február 22. [archiválás ideje: 2007. február 22.] Archiválva 2007. február 22-i dátummal a Wayback Machine-ben
- ↑ Mullin, 2001: Mullin, Glenn H.. The Fourteen Dalai Lamas: A Sacred Legacy of Reincarnation. Clear Light Publishers. Santa Fe, New Mexico (2001). ISBN 1-57416-092-3
- ↑ Norbu: Norbu, Namkhai. Bon and Bonpos. Tibetan Review (1980)
- ↑ Norbu and Turnbull: Norbu, Thubten Jigme; Turnbull, Colin M.. Tibet: An account of the history, the religion and the people of Tibet. Touchstone Books, New York (1968). ISBN 0-671-20559-5
- ↑ Richardson: Richardson, Hugh E.. Tibet and its History. Shambhala, Boston & London (1984). ISBN 0-87773-376-7
- ↑ Sheel: Sheel, R.N. Rahul. The Institution of the Dalai Lama". The Tibet Journal
- ↑ Stein: Stein, R. A.. Tibetan Civilization. Stanford University Press (1972). ISBN 0-8047-0806-1
- ↑ Thubten Samphel and Tendar: Thubten Samphel and Tendar. The Dalai Lamas of Tibet. Roli & Janssen, New Delhi (2004). ISBN 81-7436-085-9
