Manchesteri derbi

Anglia történetének egyik legjelentősebb rivalizálása a Manchester City és a Manchester United között
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. augusztus 21.

A Manchester City és a Manchester United közötti rivalizálás Anglia futballtörténelmének az egyik kiemelkedő és napjainkban is folytatódó ellentétezése a sportágban. A két csapat elhelyezkedése miatt (Manchester) a párharcot manchesteri derbinek is nevezik. A két fél először 1881-ben találkozott. A City a City of Manchester Stadionban játszik, míg a United az Old Traffordon, a két stadion mindössze 6,4 kilométerre van egymástól. A két csapat 194-szer találkozott, a United 79, a City 61 alkalommal győzött, míg 54 volt döntetlen. Anglia legsikeresebb csapatai között vannak, a United és a City összesen 104 címet nyertek el, a United 68-at, a City 36-ot.

Manchesteri derbi
0
Játékosok a 2021. november 6-i manchesteri derbi közben
Áttekintés
0Helyszín Anglia Manchester, Anglia
0Csapatok Manchester United
Manchester City
0Első találkozás0 1881. november 12.

St. Mark’s 0–3 Newton Heath LYR0

0Legutóbbi
0találkozás
2024. augusztus 10.
Manchester City 1–1 Manchester United0
0Stadionok Old Trafford
City of Manchester Stadion
Statisztika
0Összes találkozás 194
0Legtöbb győzelem Manchester United (79)
0Legtöbb pályára lépés Ryan Giggs (36)
0Gólkirály Wayne Rooney (11)
0Összes eredmény United: 79
City: 61
Döntetlen: 54
0Legnagyobb győzelem United 1–6 City (1926)
United 0–5 City (1955)
United 5–0 City (1994)
United 1–6 City (2011)
0Legtöbb gól City 6–3 United (2022)
0Leghosszabb győzelmi0
0sorozat
8 mérkőzés
United (1993–2000)
0Leghosszabb veretlen0
0sorozat
14 mérkőzés
United (1991–2001)
0Jelenlegi győzelmi0
0sorozat
0 mérkőzés
0Jelenlegi veretlen0
0sorozat
2 mérkőzés
United (2024–napjainkig)

Története

szerkesztés

A ligatagság előtt

szerkesztés
 
A két csapat stadionjai Manchester térképén az évek során (a United pályái pirossal, a City kékkel jelölve)

A két csapat először 1881. november 12-én találkozott, akkor még St. Mark’s (később: Manchester City) és Newton Heath LYR (később: Manchester United) néven. A Newton Heath diadalmaskodott, 3–0-ra, az Ashton Reporter egy „kellemes találkozó”-ként írta le.[1] Ebben az időszakban a két klub csak egyike volt a sok feltörekvő manchesteri együttesnek, így nem számított különlegesnek a két fél találkozása. Mindkét csapat növekedett az 1880-as években, az 1890-es évek első mérkőzését már a következőként jellemezték: „két helyi csapat találkozója, az Ardwick (City) éppen csak emelkedik a labdarúgás világának legmagasabb szintjére, míg a Newton Heath majdnem a legjobbak között van.”[2] A két csapat Manchester legsikeresebb együttesei lettek, a Manchesteri Kupa győztese 1888 és 1893 között mindig az egyik csapat volt a kettő közül. Az időszakban mindkét csapat megpróbált bekerülni az angol bajnokságba (a Newton Heath 1889-ben, 1890-ben és 1891-ben, míg az Ardwick 1891-ben), sokáig sikertelenül. 1892-ben kerültek végül az angol labdarúgó-piramisba, a Newton Heath az első-, az Ardwick az új másodosztályba.[3]

A rivalizálás első évei

szerkesztés

Az első bajnoki mérkőzést a két csapat az 1894–1895-ös szezonban játszotta, mikor a Newton Heath 5–2-re verte meg a Manchester City-t a Hyde Roadon. Az 1890-es évek végén Billy és Matthew Gillespie skót testvérek háromszor játszottak egymás ellen, mint a két csapat tagjai.[4][5] A két csapat első találkozása az első osztályban 1906 decemberében történt, aminek során a City diadalmaskodott 3–0-ra. A jegybevétel több, mint ezer font volt a mérkőzésről, ami akkor közel rekordnak számított.[6] Ebben az időszakban a City éppen rossz pénzügyi helyzetben volt, miután elítélték a csapatot, amiért illegálisan adtak pénz játékosaiknak fizetésük mellett. Tizenhét játékosukat függesztették fel és megtiltották nekik, hogy valaha a csapatban játszanak.[7] Ezek között a játékosok között voltak az 1904-es FA-Kupa-győztes csapat legfontosabb tagjai is. Mikor a felfüggesztésük véget ért 1907 januárjában, négy játékos (Jimmy Bannister, Herbert Burgess, Billy Meredith és Sandy Turnbull) a United csapatához igazolt, ahol nagy szerepet játszottak a csapat első bajnoki címének megszerzésében 1908-ban. A mai ellenségeskedéssel ellentétben, akkor ezt egy pozitív dolognak tekintették a csapatok, méltó lépésnek számított a másik manchesteri csapat kisegítése.[3] A következő szezonban Turnbull lett az első játékos, akit kiállítottak a derbi történetében.[8]

Az első derbi, amit reflektorfényben játszottak, 1889. február 26-án került megrendezésre a Belle Vue Athletic Groundon. A Newton Heath diadalmaskodott 3–2-re az Ardwick fölött. A Hyde szénbánya tragédiájának sebesültjei és halottai támogatására rendezték.[9]

A második világháború előtt sok manchesteri rajongó az egyik héten a City, a következőn pedig a United mérkőzéseit követte. A háború után alakult ki a napjainkig is fenntartó rivalizálás.

Az első kompetitív mérkőzés, amit reflektorfényben rendeztek az 1956-os szuperkupa-döntő volt, ahol a bajnok Manchester United legyőzte a kupagyőztes Cityt, 1–0-ra a Maine Roadon.[8]

1970-es évek

szerkesztés

Az 1970-es években két vitatott esemény is történt. Az 1970-ben rendezett decemberi derbin George Best becsúszása eltörte Glyn Pardoe City-védő lábát, annyira, hogy Pardoe majdnem elvesztette a lábát, felépülése két évbe telt.[1] A következő szezonban egy 3–3-as döntetlen során Francis Lee megvádolta Bestet, hogy feldobta magát és ezt azzal próbálta bizonyítani, hogy a földre vetette magát. Az 1973–1974-es szezon első derbijén Mike Doyle és Lou Macari is piros lapot kaptak a Maine Roadon. Egyikük se volt hajlandó elhagyni a pályát, így a bíró visszaküldte a csapatokat az öltözőbe, amíg el nem fogadták kiállításukat.[10]

A Denis Law-mérkőzés

szerkesztés
 
A Manchester United-legenda Denis Law szerezte a City győztes gólját az 1973–1974-es szezon végén

Az 1973–1974-es szezon visszavágóját az Old Traffordon játszották, a szezon utolsó előtti fordulójában, a United kiesés ellen küzdött, csak úgy maradhattak volna bent, ha megverik a Cityt és a Norwich megveri a Birminghamet. 80 perc elteltével az állás 0–0 volt, mikor Francis Lee a korábban United-játékos és legenda Denis Law-nak passzolta a labdát, aki háttal állt a kapunak. Sarkával a Alex Stepney kapujába lőtte a labdát. Ez volt Law pályafutásának utolsó pályára lépése, nem sokkal később bejelentette visszavonulását. A meccs utolsó perceiben a United rajongói berohantak a pályára, így a mérkőzést félbe kellett hagyni. A Norwich kikapott, így végül nem számított a két manchesteri csapat közötti eredmény, de ennek ellenére napjainkig is sokan a mérkőzésként emlegetik, amikor a United saját legendája kiejtette az első osztályból a csapatot.[11] Napjainkig a labdarúgás egyik legnagyobb hamis mítosza.[11]

A United egy évvel később tért vissza az első osztályba. Az évtized második felében mindkét csapat sikeres volt, a City ligakupa-győztes lett 1976-ban és egy évvel később másodikak lettek, míg a United három FA-Kupa-döntőben játszott négy év alatt, egyet megnyerve.

1980-as évek

szerkesztés

Az 1980-as évek egy 2–2-es döntetlennel kezdődött az Old Traffordon, 1980. szeptember 27-én. A mérkőzés a United egy kifejezetten sikertelen szezonjának kezdetén volt, az évad végén kirúgták Dave Sexton menedzsert, míg a City is így tett, megválva Malcolm Allisontól. Az utóbbi csapatnak a váltás kifejezetten jó döntésnek bizonyult, John Bond alatt jobbak lettek a bajnokságban és elérték az FA-Kupa döntőt.[12]

1982–1983-ra viszont a United teljesen véget vetett annak a vitának, hogy melyik a jobb manchesteri csapat, mikor harmadikak lettek a bajnkságban, megnyerték az FA-Kupát, míg a City kiesett az első osztályból. Az 1982. október 23-i manchesteri derbi 2–2 lett, míg a visszavágó a Maine Roadon 2–1-re végződött a United javára.[13]

A City az 1985–1986-os szezonban tért vissza az angol labdarúgás legmagasabb szintjére és 1985. szeptember 14-én fogadta a United csapatát a Maine Roadon. A United 3–0-ra nyert, sorozatban nyolcadik mérkőzését megnyerve a bajnokságban. A United végül sorozatban tízszer diadalmaskodott és első volt a bajnokságban az új évben, de a szezon végén csak negyedikek tudtak lenni. Ugyan a City 15. lett a bajnokságban, 1986. március 22-én egy 2–2-es döntetlent tudtak kiszenvedni az Old Traffordon, fontos két pontot elvéve a Unitedtől.[14]

Az 1986–1987-es szezon végén a City kiesett az első osztályból, míg a United tizenegyedik lett, kirúgták Ron Atkinsont és helyére kinevezték Alex Fergusont, 1986. november 11-én. Atkinson egyik utolsó mérkőzése egy látogatásuk volt a Maine Roadra október 25-én, aminek végeredménye 1–1 lett. Alex Ferguson első találkozása a manchesteri kékekkel 1987. január 10-én volt az FA-Kupa harmadik fordulójában, a United 1–0-ra diadalmaskodott. 1987. március 7-én volt a visszavágó a bajnokságban, amit a Vörös Ördögök 2–0-ra nyertek, folytatva fejlődésüket Ferguson alatt, míg a City egyre közelebb került a kieséshez.[15]

Az 1980-as évek sikerrel végződtek a City számára, feljutottak az első osztályba 1989-ben, 1989. szeptember 23-án a Maine Roadon találkoztak a vörösökkel, a szezon első heteiben. A City 5–1-re verte a Unitedet, ami az utolsó győzelmük volt a Vörös Ördögök ellen 13 évig.[16]

1990-es évek

szerkesztés

Peter Schmeichel dán kapus, aki játszott mindkét csapatban, az egyetlen játékos, aki soha nem kapott ki a derbik történetében. A United veretlen volt 10 mérkőzése során az 1990-es években és egyetlen szezonjában a Maine Roadon a City megverte a vörösöket, illetve az Old Traffordon játszott mérkőzés döntetlen lett.[17]

 
Alex Ferguson érkezése után a Manchester United dominálta a derbit az 1990-es években, veretlenek voltak az évtizedben

Viszont az 1990-es években a United dominálta a derbit, az egész évtizedben veretlenek voltak. 1990–1991-es szezonban mindkét manchesteri csapat a tabella első felében volt, de egyik se tűnt igazi bajnoki esélyesnek. Az októberi mérkőzés a Maine Roadon 3–3-as eredménnyel végződött, de a visszavágót az Old Traffordon a United nyerte meg 1–0-ra. Az egyetlen gólt az akkor 17 éves Ryan Giggs szerezte, első profi góljaként legendás, kiemelkedően sikeres és rekordokat döntő pályafutásában. Az 1991–1992-es derbik eseménytelenek voltak, a novemberi mérkőzés a kékek pályáján 0–0 lett, míg a találkozó az Old Traffordon 1–1. A United második lett a bajnokságban, miután sokáig vezették a tabellát. A szezon második felében nehezükre esett gólt szerezni és több kupasorozatban való szereplésük miatt végül lemaradtak első címűkről Ferguson alatt.

A Premier League megalapítása után az első derbit az 1992–1993-as szezonban 1992. december 6-án rendezték, a United 2–1-re diadalmaskodott az Old Traffordon. Ezen a mérkőzésen debütált a United új igazolása, Éric Cantona, aki a következő négy szezonban nyolc gólt szerzett a manchesteri derbiken, először még abban az évadban a Maine Roadon. Az 1993–1994-es szezonban került megrendezésre minden idők egyik legjobb manchesteri derbije, mikor a United 2–0-ás hátrányból tudta megverni a Cityt a Maine Roadon, Cantona duplájával. A következő mérkőzésen is duplázni tudott a francia és az azt követő derbin is betalált, 1994 novemberében, de Andrej Kancselszkisz volt az 5–0-ás végeredményű mérkőzés hőse, mesterhármast szerzett. A bajnoki visszavágó a Maine Roadon 3–0-ra végződött három hónappal később, ismét a United nyert. Az 1995–1996-os szezon volt az évszázad utolsója, amiben manchesteri derbit rendeztek, hiszen a City kiesett az évad végén. Október közepén tartották meg az elsőt, az Old Traffordon, ahol a 20 éves Paul Scholes góljának és Peter Schmeichel kiemelkedő teljesítményének köszönhetően a City nem tudta meglepni a Vörös Ördögöket. A szezon második derbijére áprilisban került sor, Cantona ismét gólt szerzett, a végeredmény 3–2 lett. A két csapat ezek mellett az FA-Kupában is találkozott, ahol a United az ötödik fordulóban kiejtette a kékeket.

2000-es évek

szerkesztés

Az évezred első Old Traffordon rendezett derbijén, 2001 áprilisában Roy Keane és Alfie Håland viszálya elérte csúcspontját, mikor Keane-t kiállították azt követően, hogy térdmagasságban megrúgta a norvég játékost. Ez, a Law-mérkőzéshez hasonlóan az angol labdarúgás történetének egyik legnagyobb hamis mítoszaként terjedt el, miszerint Keane végett vetett Håland pályafutásának a becsúszással. Az igazság viszont az, hogy Hålandot le se kellett cserélni és kezdőként játszott a következő mérkőzésen is.[18][19] Az ellenségeskedésük 1997-ben kezdődött, mikor az ír keresztszalag-sérülést szenvedett, miközben szabálytalan volt Håland ellen (aki akkor a Leeds játékosa volt, akik szintén a United riválisai). Miközben Keane a földön feküdt, a norvég azzal vádolta, hogy tetteti sérülését.[19] A mérkőzés végeredménye 1–1 lett, a United már bebiztosította bajnoki címét és a City veresége közelebb taszította őket a végül elkerülhetetlen szezon végi kieséshez. Kilenc év után ez volt az első alkalom, hogy a City nem kapott ki az Old Traffordon és nyolc év óta az első alkalom, hogy nem kaptak ki a Unitedtől.

 
Megemlékezések a müncheni légikatasztrófa 50. évfordulóján, a manchesteri derbi közben

2002-es önéletrajzában Keane beismerte, hogy az volt a célja a becsúszással, hogy sérülést okozzon a norvégnak, amiért 150 ezer fontra büntette az FA és eltiltották öt évre. Később azt mondta, hogy ugyan fájdalmat akart okozni, de az soha nem volt a célja, hogy megsérüljön.[20]

2002. november 9-én a City, akinek a menedzsere Kevin Keegan volt, megnyerte az utolsó Maine Roadon rendezett derbit, 3–1-re, Shaun Goater duplájával és Nicolas Anelka góljával. Ez volt a City első győzelme a United ellen az 1989-es 5–1-es győzelem óta, véget vetve a 13 éves győzelem nélküli sorozatnak. Ugyanebben a szezonban a második rangadó 1–1 lett, ismét Goater szerezte a City gólját. Ez volt az első szezon 1991–1992 óta, mikor a City veretlen volt a United ellen a bajnokságban. Goater majdnem szerzett egy második gólt is, amit elvettek kezezés miatt és amivel a City először duplázott volna a United ellen 1970 óta, illetve az első győzelmük lett volna az Old Traffordon az 1974-es Denis Law-mérkőzés óta.

A következő derbit a City nyerte meg, ami az első volt az új stadionjukban, a City of Manchester Stadionban. A mérkőzés végeredménye 4–1 lett, Robbie Fowler, Jon Macken, Trevor Sinclair és Shaun Wright-Phillips góljaival.

A 2007–2008-as szezon mindkét derbijét a City nyerte meg, 1–0-ra a City of Manchester Stadionban 2007. augusztus 19-én és 2–1-re az Old Traffordon, február 10-én, négy nappal a müncheni légikatasztrófa 50. évfordulója után. Darius Vassell és Benjani szerezték a City góljait, a 24. és 45. percekben, míg a vörösök szépítő találatát Michael Carrick lőtte. 1974 óta ez volt az első alkalom, hogy a City a ligában megverte idegenben a Unitedet és az első az 1969–1970-es szezon óta, hogy mindkétszer diadalmaskodtak városi riválisaik fölött. A 2008–2009-es szezon első derbijét Wayne Rooney góljával megnyerte a United, míg Cristiano Ronaldót kiállították kezezésért. Ronaldo és Carlos Tévez góljaival nyerték meg a második derbit a Vörös Ördögök.

2010-es évek

szerkesztés

A 2008–2009-es szezonban, miután a City-t megvásárolta az Abu Dhabi United Group, a két csapat találkozott a ligakupa és az FA-Kupa elődöntőjében is. A 2009–2010-es szezon előtt a City leigazolta Carlos Tévezt, miután az argentín játékos szerződése lejárt a Uniteddel és a Deansgate fölé elhelyeztek egy „Welcome to Manchester” (magyarul: Üdvözlünk Manchesterben) feliratú hirdetőtáblát. Ennek következtében Alex Ferguson azt mondta, hogy a City egy „kis csapat, kis mentalitással” és később „zajos szomszédok”-nak nevezte őket.[21][22]

 
A 2010–2011-es FA-Kupa-elődöntő

Sir Alex Ferguson a 2009–2010-es szezonban az Old Traffordon rendezett derbiről azt mondta, hogy „valószínűleg minden idők legjobb derbije.”[23] A Manchester United ezt a mérkőzést 4–3-ra nyerte, a Manchester City háromszor kiegyenlített, mielőtt Michael Owen a 95. percben megnyerte a vörösöknek a találkozót.[23] A 2012-es Premier League 20 Seasons díjátadón minden idők legjobb Premier League-mérkőzésének szavazták.[24] A 2009–2010-es szezonban is összefutott a két csapat a ligakupa elődöntőjében, ami két extra derbit hozott az évadban. A City nyerte meg az első mérkőzést, 2–1-re, Carlos Tévez duplájával, miután hátrányba kerültek Ryan Giggs góljának köszönhetően. A visszavágóban a United 2–0-ás előnyt szerzett, Paul Scholes és Michael Carrick találataival, mielőtt Tévez szépített, így úgy tűnt hosszabbítás következik. Viszont a második félidő hosszabbításában Wayne Rooney egy fejes góllal eldöntötte a találkozót, sorozatban másodjára a döntőbe küldve a Vörös Ördögöket.[25] 2010. április 17-én a United 1–0-ra legyőzte városi riválisaikat, Scholes 90. percben szerzett góljával, de a győzelem nem volt elég a bajnoki cím megszerzésére, a Chelsea egy ponttal megelőzte a Unitedet.

A 2010–2011-es szezonban három manchesteri derbit rendeztek, mindkét csapat egyszer-egyszer volt győztes. A United hazai pályán diadalmaskodott, ahol Wayne Rooney megszerezte legendás ollózós gólját.[26] A United később megnyerte 19. bajnoki címét a szezonban. A City győzelme az FA-Kupa elődöntőjében jött, a Wembley Stadionban, kiejtve a Unitedet a kupasorozatból.[27] Ennek következtében a szuperkupa a következő szezon elején is manchesteri derbi volt, amit a United nyert meg 3–2-re, két gólos hátrányból a hosszabbításban nyerve.

2011. október 23-án a Manchester City 6–1-re diadalmaskodott a United ellen az Old Traffordon, ami a vörösök első veresége volt a szezonban. A 47. percben 1–0-ás állásnál kiállították Jonny Evans-t, miután szabálytalan volt Mario Balotelli ellen. A United 3–0-nál szépíteni tudott, mielőtt a City három góllal gyorsan eldöntötte a találkozót. A 6–1 a United legnagyobb veresége volt a City ellen az 1955-ös 5–0-ás mérkőzés óta. Ez volt az első alkalom 1926 óta, hogy a City hatot lőtt az Old Traffordon.[28]

A harmadik találkozásuk a szezonban az FA-Kupa harmadik fordulójában történt, amit a United nyert meg 3–2-re. Az első gólt Wayne Rooney szerezte a tizedik percben, elfejelve a labdát Costel Pantilimon mellett, mielőtt Vincent Kompany-t kiállították két perccel később egy Nani elleni szabálytalanság miatt. A United a félidőre már 3–0-ra vezetett és a második félidőben le tudta védekezni a City támadásait, annak ellenére, hogy kétszer betaláltak. Ezen a mérkőzésen Nani cseréjeként tért vissza az 59. percben Paul Scholes, aki egy évvel korábban visszavonult.

2012. április 30-án a City 1–0-ra győzött hazai pályán a United ellen, Vincent Kompany szerezte a győztes gólt az első félidő vége előtt.[29] A két csapat menedzsere is egymásnak ugrott, Roberto Mancini és Sir Alex Ferguson majdnem összeverekedtek, miután Nigel de Jong felrúgta Danny Welbecket. Ferguson azt mondta, hogy Mancini az egész mérkőzés alatt zaklatta a negyedik játékvezetőt, Mike Jones-t, míg Mancini erre azzal válaszolt, hogy Ferguson ezt nyilván soha nem tette meg.[30] A skót menedzser pályafutása során többször is meg volt büntetve vagy el lett tiltva játékvezetőkkel való viselkedéséért.[31] A City ezzel a győzelemmel a bajnokság élére került, jobb gólkülönbségük miatt, annak ellenére, hogy 8 ponttal a United mögött voltak áprilisban. A kékeknek két győzelem kellett a Newcastle United és a Queens Park Rangers ellen, hogy bajnokok legyenek, amit sikerült is elérniük.[32]

A 2012–2013-as szezon első derbijét a United nyerte meg, a mérkőzés utolsó perceiben. A vörösök Wayne Rooney duplájának köszönhetően kerültek előnybe, mielőtt a City kiegyenlített Yaya Touré, majd Pablo Zabaleta góljával a 86. percben. Robin van Persie szabadrúgása, ami megpattant Samir Nasri testén, lett végül a mérkőzés győztes gólja a 92. percben. Ez a győzelem vetett véget a City 37 mérkőzéses veretlenségi sorozatának.[33] Az ünneplések közben Rio Ferdinandot eltalálta egy tárgy, amit a City-rajongók dobtak be a pályára, minek következtében megsérült bal szeme. Egy másik szurkoló megpróbált berohanni a pályára Ferdinandhoz, de Joe Hart feltartotta. A City nyerte meg a második derbit a szezonban, először az 1970-es évek óta, hogy sorozatban két idegenbeli rangadón diadalmaskodtak.

A 2013–2014-es szezon első derbijét a City nyerte meg 4–1-re a City of Manchester Stadionban, 2013. szeptember 22-én. Sergio Agüero szerezte az első gólt a 16. percben, amit Yaya Touré követett a félidő vége előtt. A második félidőben Agüero megszerezte második gólját, majd Nasri is betalált három perccel később. A United még tudott szépíteni Rooney góljával, de többre ez már nem volt elég. Ez volt az első alkalom 26 év után, hogy a derbin két új menedzser találkozott egymással, Manuel Pellegrini a City-t irányította, míg David Moyes a Unitedet. A City a szezonban duplázni tudott a United ellen, sorozatban harmadik idegenbeli bajnoki győzelmükkel és megnyerték a ligát másodjára három év alatt. A 2014–2015-ös szezonban a City 1–0-ra diadalmaskodott hazai pályán novemberben, de a United nyerte meg a visszavágót áprilisban, 4–2-re, amiről Joe Hart kapus azt nyilatkozta, hogy egyik legrosszabb napja volt City-játékosként.[34]

 
A két csapat játékosai a 2017-es decemberi rangadó közben

A 2015–2016-os évad első derbije az Old Traffordon került megrendezésre és 0–0 lett. Ez volt az első alkalom 2010 óta, hogy egyik fél se szerzett gólt a rangadón. A United nyerte meg a visszavágót a City otthonában, miután Marcus Rashford betalált a 16. percben.

A 2016–2017-es szezon előtt mindkét csapat új menedzsert kapott, José Mourinho vette át a United, Pep Guardiola pedig a City vezetését. A City nyert az Old Traffordon szeptember 10-én,[35] mielőtt kikaptak a későbbi győztes vörösöktől a ligakupában 1–0-ra október 26-án. A szezon utolsó derbije 0–0 lett, Marouane Fellainit kiállították Sergio Agüero megfejeléséért.[36] A 2017–2018-as szezonban a City 2–1-re nyert idegenben,[37] sorozatban másodjára és április 7-én bajnokok lehettek volna a United ellen hazai pályán, ha megnyerték volna a második derbit. 2–0-ra vezettek a félidőben, de Paul Pogba duplája, majd Chris Smalling győztes gólja azt jelentette, hogy várniuk kellett a cím bebiztosítására.[38] A következő szezonban a City ismét duplázott a vörösök ellen, 3–1-re nyerve otthon (ami az első hazai győzelmük volt 2014 óta) és 2–0-ra az Old Traffordon. A 2019–2020-as szezonban a United diadalmaskodott az első mérkőzésen, idegenben Marcus Rashford és Anthony Martial góljaival.[39]

2020-as évek

szerkesztés

A 2010-es évek végén és a 2020-as évek elején a City kiemelkedő sikereket ért el, öt szezon alatt négyszer lettek bajnokok Pep Guardiola alatt. Ezekben az években a bajnoki címért főként a Liverpool és a City küzdött, a United kétszer tudott második lenni. Ennek ellenére a derbik továbbra is kompetitívek és kiszámíthatatlanok voltak.

A 2020-as évek első derbijeit a 2019–2020-as szezon ligakupa-elődöntőiben tartották, 2020 januárjában. Az első mérkőzésen a City nyert 3–1-re és ez elég is volt arra,[40] hogy sorozatban harmadjára a döntőbe kerüljenek, mivel a United csak 1–0-ás végeredményt tudott kiharcolni a visszavágó alatt.[41]

Az évtized első bajnoki derbijét egy héttel a City ligakupa-győzelme után rendezték, az Old Traffordon. Anthony Martial és Scott McTominay góljainak köszönhetően a United először duplázni tudott a City ellen a 2009–2010-es szezon óta.[42] A Covid19-pandémia miatt elhalasztott szezon után a két csapat ismét találkozott a ligakupa elődöntőjében, ahol ismét a City diadalmaskodott, John Stones és Fernandinho góljaival.[43] 2021 márciusában a United sorozatban másodjára győzött a City ellen a bajnokságban, 2010 óta először, Bruno Fernandes és Luke Shaw góljaival.[44]

A 2021–2022-es szezonban a City végre győzni tudott hazai pályán és először duplázott a United ellen három szezon után először. 2021 novemberében 2–0-ra nyertek az Old Traffordon, majd 4–1-re hazai pályán, Kevin De Bruyne és Rijad Mahrez dupláival.[45]

A 2022–2023-as szezon első derbijét a City 6–3-ra nyert a United ellen, minden idők legtöbb gólját hozó rangadója volt.[46] 2023. január 14-én a United 2–1-re diadalmaskodott, miután 1–0-ás hátrányba kerültek Jack Grealish gólját követően. A vörösök góljait Bruno Fernandes és Marcus Rashford szerezték.[47] A 2023-as FA-Kupa döntő volt az első manchesteri derbi a történelemben, amely egy kupadöntő volt,[48] a City diadalmaskodott, 2–1-re. Egy évvel később a két csapat ismét egymással találkozott a kupasorozat utolsó mérkőzésén, és az után, hogy a City megnyerte mindkét bajnoki mérkőzést a szezonban (3–0, 3–1), a United diadalmaskodott a kupadöntőben 2–1-re, 2016 óta először FA-kupát nyerve. A gólokat Alejandro Garnacho, Kobbie Mainoo, illetve Jérémy Doku szerezték. Az ezt követő szuperkupát büntetőkkel nyerte el a City.[49]

Rivalizálás trófeák terén

szerkesztés

A City 1904-ben nyerte el első címét, egy győzelemmel az FA-Kupában. A United négy évvel később lett először diadalmas, a bajnokságban. Öt alkalommal történt meg, hogy a két manchesteri csapat volt az első két helyen a bajnokságban, az 1967–1968-as, a 2011–2012-es, a 2012–2013-as, a 2017–2018-as és a 2020–2021-es szezonban. Az első két alkalommal a City megelőzte a Unitedet, a bajnokság utolsó napján mindkét csapatnak ugyanannyi pontja volt. 2013-ban a United 11 ponttal végzett a City előtt, megszerezve 20. bajnoki címüket. 2018-ban 19 ponttal előzte meg a City a vörösöket, megdöntve a United által 1999–2000-ben beállított rekordot. A két csapat hét elődöntőben mérkőzött meg egymással (két FA-Kupa és öt Ligakupa), valamint egyszer a 2023-ban megrendezett FA-Kupa döntőben.

A táblázat a 2024. augusztus 10-i állapotot mutatja.
Csapat Első osztály FA-kupa Ligakupa Angol szuperkupa BEK/BL KEK UEFA-kupa/EL UEFA-
szuperkupa
VK/Klub-vb Összesen
Manchester City 10 7 8 7 1 1 0 1 1 36
Manchester United 20 13 6 21 3 1 1 1 2 68
Összesítve 30 20 14 28 4 2 1 2 3 104

Helyezések a bajnokságban

szerkesztés
 
A Manchester City (kék) és a Manchester United (piros) helyezései a bajnokságban 1892–2022 között

Mérkőzések

szerkesztés

Bajnokságban

szerkesztés
Manchester City vs Manchester United
Dátum Helyszín Eredmény Osztály Nézőszám
1894. november 3. Hyde Road 2–5 Másodosztály 14000
1895. december 7. Hyde Road 2–1 Másodosztály 18000
1896. október 3. Hyde Road 0–0 Másodosztály 20000
1897. december 25. Hyde Road 0–1 Másodosztály 16000
1898 december 26. Hyde Road 4–0 Másodosztály 25000
1903. április 10. Hyde Road 0–2 Másodosztály 30000
1906. december 1. Hyde Road 3–0 Első osztály 40000
1908. április 18. Hyde Road 0–0 Első osztály 40000
1908. szeptember 19. Hyde Road 1–2 Első osztály 40000
1911. január 21. Hyde Road 1–1 Első osztály 40000
1911. szeptember 2. Hyde Road 0–0 Első osztály 35000
1912. december 28. Hyde Road 0–2 Első osztály 38000
1913. december 6. Hyde Road 0–2 Első osztály 40000
1915. január 2. Hyde Road 1–1 Első osztály 30000
1919. október 11. Hyde Road 3–3 Első osztály 30000
1920. november 27. Hyde Road 3–0 Első osztály 35000
1921. október 22. Hyde Road 4–1 Első osztály 24000
1925. szeptember 12. Maine Road 1–1 Első osztály 62994
1928. szeptember 12. Maine Road 2–2 Első osztály 61007
1930. február 8. Maine Road 0–1 Első osztály 64472
1930. október 4. Maine Road 4–1 Első osztály 41757
1937. január 9. Maine Road 1–0 Első osztály 64862
1947. szeptember 20. Maine Road 0–0 Első osztály 71364
1948. szeptember 11. Maine Road 0–0 Első osztály 64502
1949. december 31. Maine Road 1–2 Első osztály 63704
1951. szeptember 15. Maine Road 1–2 Első osztály 52571
1952. augusztus 30. Maine Road 2–1 Első osztály 56140
1953. szeptember 5. Maine Road 2–0 Első osztály 53097
1954. szeptember 25. Maine Road 3–2 Első osztály 54105
1955. szeptember 3. Maine Road 1–0 Első osztály 59162
1957. február 2. Maine Road 2–4 Első osztály 63872
1957. december 28. Maine Road 2–2 Első osztály 70483
1958. szeptember 27. Maine Road 1–1 Első osztály 62912
1959. szeptember 19. Maine Road 3–0 Első osztály 58300
1961. március 4. Maine Road 1–3 Első osztály 50479
1962. február 10. Maine Road 0–2 Első osztály 49959
1963. május 15. Maine Road 1–1 Első osztály 52424
1967. január 21. Maine Road 1–1 Első osztály 62983
1967. szeptember 30. Maine Road 1–2 Első osztály 62942
1968. augusztus 17. Maine Road 0–0 Első osztály 63052
1969. november 15. Maine Road 4–0 Első osztály 63013
1971. május 5. Maine Road 3–4 Első osztály 43626
1971. november 6. Maine Road 3–3 Első osztály 63326
1972. november 18. Maine Road 3–0 Első osztály 52050
1974. március 13. Maine Road 0–0 Első osztály 51331
1975. szeptember 27. Maine Road 2–2 Első osztály 50182
1976. szeptember 25. Maine Road 1–3 Első osztály 48861
1977. szeptember 10. Maine Road 3–1 Első osztály 50856
1979. február 10. Maine Road 0–3 Első osztály 46151
1979. november 10. Maine Road 2–0 Első osztály 50067
1981. február 21. Maine Road 1–0 Első osztály 50014
1981. október 10. Maine Road 0–0 Első osztály 52037
1983. március 5. Maine Road 1–2 Első osztály 45400
1985. szeptember 14. Maine Road 0–3 Első osztály 48773
1986. október 26. Maine Road 1–1 Első osztály 32440
1989. szeptember 23. Maine Road 5–1 Első osztály 43246
1990. október 27. Maine Road 3–3 Első osztály 36427
1991. november 16. Maine Road 0–0 Első osztály 38180
1993. március 20. Maine Road 1–1 Premier League 37136
1993. november 7. Maine Road 2–3 Premier League 35155
1995. február 11. Maine Road 0–3 Premier League 26368
1996. április 6. Maine Road 2–3 Premier League 29668
2000. november 18. Maine Road 0–1 Premier League 34429
2002. november 9. Maine Road 3–1 Premier League 34649
2004. március 14. City of Manchester 4–1 Premier League 47284
2005. február 13. City of Manchester 0–2 Premier League 47111
2006. január 14. City of Manchester 3–1 Premier League 47192
2007. május 5. City of Manchester 0–1 Premier League 47244
2007. augusztus 19. City of Manchester 1–0 Premier League 44955
2008. november 30. City of Manchester 0–1 Premier League 47320
2010. április 17. City of Manchester 0–1 Premier League 47019
2010. november 10. City of Manchester 0–0 Premier League 47679
2012. április 30. City of Manchester 1–0 Premier League 47253
2012. december 9. City of Manchester 2–3 Premier League 47166
2013. szeptember 22. City of Manchester 4–1 Premier League 47156
2014. november 2. City of Manchester 1–0 Premier League 45358
2016. március 20. City of Manchester 0–1 Premier League 54557
2017. április 27. City of Manchester 0–0 Premier League 54176
2018. április 7. City of Manchester 2–3 Premier League 54259
2018. november 11. City of Manchester 3–1 Premier League 54316
2019. december 7. City of Manchester 1–2 Premier League 54403
2021. március 7. City of Manchester 0–2 Premier League 0[a]
2022. március 6. City of Manchester 4–1 Premier League 53165
2022. október 2. City of Manchester 6–3 Premier League 53475
2024. március 3. City of Manchester 3–1 Premier League
City-győzelmek Döntetlenek United-győzelmek
29 25 31
Manchester United vs Manchester City
Dátum Helyszín Eredmény Osztály Nézőszám
1895. január 1. Bank Street 4–1 Másodosztály 12000
1895. október 5. Bank Street 1–1 Másodosztály 18000
1896. december 25. Bank Street 2–1 Másodosztály 20000
1897. október 16. Bank Street 1–1 Másodosztály 40000
10 September 1898 Bank Street 3–0 Másodosztály 40000
1902. december 25. Bank Street 1–1 Másodosztály 35000
1907. április 6. Bank Street 1–1 Első osztály 40000
1907. december 21. Bank Street 3–1 Első osztály 35000
1909. január 23. Bank Street 3–1 Első osztály 40000
1910. szeptember 17. Old Trafford 2–1 Első osztály 60000
1911. december 30. Old Trafford 0–0 Első osztály 50000
1912. szeptember 7. Old Trafford 0–1 Első osztály 40000
1914. április 11. Old Trafford 0–1 Első osztály 36000
1914. szeptember 5. Old Trafford 0–0 Első osztály 20000
1919. október 18. Old Trafford 1–0 Első osztály 40000
1920. november 20. Old Trafford 1–1 Első osztály 63000
1921. október 29. Old Trafford 3–1 Első osztály 56000
1926. január 23. Old Trafford 1–6 Első osztály 48657
1929. január 23. Old Trafford 1–2 Első osztály 42255
1929. október 5. Old Trafford 1–3 Első osztály 57201
1931. február 7. Old Trafford 1–3 Első osztály 39876
1936. szeptember 12. Old Trafford 3–2 Első osztály 68796
1948. április 7. Maine Road 1–1 Első osztály 71690
1949. január 22. Maine Road 0–0 Első osztály 66485
1949. szeptember 3. Old Trafford 2–1 Első osztály 47760
1952. január 19. Old Trafford 1–1 Első osztály 54245
1953. január 3. Old Trafford 1–1 Első osztály 47883
1954. január 16. Old Trafford 1–1 Első osztály 46379
1955. február 12. Old Trafford 0–5 Első osztály 47914
1955. december 31. Old Trafford 2–1 Első osztály 60956
1956. szeptember 22. Old Trafford 2–0 Első osztály 53525
1957. augusztus 31. Old Trafford 4–1 Első osztály 63347
1959. február 14. Old Trafford 4–1 Első osztály 59846
1960. február 6. Old Trafford 0–0 Első osztály 59450
1960. december 31. Old Trafford 5–1 Első osztály 61213
1961. szeptember 23. Old Trafford 3–2 Első osztály 56345
1962. szeptember 15. Old Trafford 2–3 Első osztály 49193
1966. szeptember 17. Old Trafford 1–0 Első osztály 62085
1968. március 27. Old Trafford 1–3 Első osztály 63004
1969. március 8. Old Trafford 0–1 Első osztály 63264
1970. március 28. Old Trafford 1–2 Első osztály 59777
1970. december 12. Old Trafford 1–4 Első osztály 52636
1972. április 12. Old Trafford 1–3 Első osztály 56362
1973. április 21. Old Trafford 0–0 Első osztály 61676
1974. április 27. Old Trafford 0–1 Első osztály 56996
1976. május 4. Old Trafford 2–0 Első osztály 59517
1977. március 5. Old Trafford 3–1 Első osztály 58595
1978. március 15. Old Trafford 2–2 Első osztály 58398
1978. szeptember 30. Old Trafford 1–0 Első osztály 55301
1980. március 22. Old Trafford 1–0 Első osztály 56387
1980. szeptember 27. Old Trafford 2–2 Első osztály 55918
1982. február 27. Old Trafford 1–1 Első osztály 57830
1982. október 23. Old Trafford 2–2 Első osztály 57334
1986. március 22. Old Trafford 2–2 Első osztály 51274
1987. március 7. Old Trafford 2–0 Első osztály 48619
1990. február 3. Old Trafford 1–1 Első osztály 40274
1991. május 4. Old Trafford 1–0 Első osztály 45286
1992. április 7. Old Trafford 1–1 Első osztály 46781
1992. december 6. Old Trafford 2–1 Premier League 35408
1994. április 23. Old Trafford 2–0 Premier League 44333
1994. november 10. Old Trafford 5–0 Premier League 43738
1995. október 14. Old Trafford 1–0 Premier League 35707
2001. április 21. Old Trafford 1–1 Premier League 67535
2003. február 9. Old Trafford 1–1 Premier League 67646
2003. december 13. Old Trafford 3–1 Premier League 67643
2004. november 7. Old Trafford 0–0 Premier League 67863
2005. szeptember 10. Old Trafford 1–1 Premier League 67839
2006. december 9. Old Trafford 3–1 Premier League 75858
2008. február 10. Old Trafford 1–2 Premier League 75970
2009. május 10. Old Trafford 2–0 Premier League 75464
2009. szeptember 20. Old Trafford 4–3 Premier League 75066
2011. február 12. Old Trafford 2–1 Premier League 75322
2011. október 23. Old Trafford 1–6 Premier League 75487
2013. április 8. Old Trafford 1–2 Premier League 75498
2014. március 25. Old Trafford 0–3 Premier League 75203
2015. április 12. Old Trafford 4–2 Premier League 75313
2015. október 25. Old Trafford 0–0 Premier League 75329
2016. szeptember 10. Old Trafford 1–2 Premier League 75272
2017. december 10. Old Trafford 1–2 Premier League 74487
2019. április 24. Old Trafford 0–2 Premier League 74431
2020. március 8. Old Trafford 2–0 Premier League 73288
2020. december 12. Old Trafford 0–0 Premier League 0[a]
2021. november 6. Old Trafford 0–2 Premier League 73086
2023. január 14. Old Trafford 2–1 Premier League 75546
2023. október 29. Old Trafford 0–3 Premier League 73502
United-győzelmek Döntetlenek City-győzelmek
35 27 23
Dátum Helyszín Eredmény Kupasorozat Nézőszám
1891. október 3. North Road 5–1 FA-Kupa első forduló 11000
1926. március 27. Bramall Lane 0–3 FA-Kupa elődöntő 46450
1955. február 24. Maine Road 2–0 FA-Kupa negyedik forduló 75000
1956. október 24. Maine Road 0–1 Angol szuperkupa 30495
1969. december 3. Maine Road 2–1 Ligakupa elődöntő odavágó 55799
1969. december 11. Old Trafford 2–2 Ligakupa elődöntő visszavágó 63418
1970. január 24. Old Trafford 3–0 FA-Kupa negyedik forduló 63417
1974. október 9. Old Trafford 1–0 Ligakupa harmadik forduló 55169
1975. november 12. Maine Road 4–0 Ligakupa negyedik forduló 50182
1987. január 10. Old Trafford 1–0 FA-Kupa harmadik forduló 54294
1996. február 18. Old Trafford 2–1 FA-Kupa ötödik forduló 42692
2004. február 14. Old Trafford 4–2 FA-Kupa ötödik forduló 67228
2010. január 19. City of Manchester 2–1 Ligakupa elődöntő odavágó 46067
2010. január 27. Old Trafford 3–1 Ligakupa elődöntő visszavágó 74576
2011. április 16. Wembley Stadion 1–0 FA-Kupa elődöntő 86549
2011. augusztus 7. Wembley Stadion 2–3 Angol szuperkupa 77169
2012. január 8. City of Manchester 2–3 FA-Kupa harmadik forduló 46808
2016. október 26. Old Trafford 1–0 Ligakupa negyedik forduló 75196
2020. január 7. Old Trafford 1–3 Ligakupa elődöntő odavágó 69023
2020. január 29. City of Manchester 0–1 Ligakupa elődöntő visszavágó 51000
2021. január 6. Old Trafford 0–2 Ligakupa elődöntő 0[a]
2023. június 3. Wembley Stadion 2–1 FA-Kupa-döntő 83179
2024. május 25. Wembley Stadion 1–2 FA-Kupa-döntő 84814
2024. augusztus 10. Wembley Stadion 1–1 (t. 7–6) Angol szuperkupa 78416
United-győzelmek Döntetlenek City-győzelmek
13 1 9

Játékosok és edzők mindkét csapatban

szerkesztés

Mindkét csapatban játszó játékosok

szerkesztés

Az első fontosabb átigazolás a két csapat között 1906-ban történt. Az 1905–1906-os szezonban a City-t elítélték, amiért játékosaikat szerződésükön kívül is fizették, így 17 játékosukat eltiltották,[3] akik fontos tagjai voltak az 1904-es, FA-Kupa-győztes gárdának. A United ezek közül a játékosok közül négyet szerződtetett, Billy Meredith-et, Sandy Turnbullt, Herbert Burgess-t és Jimmy Bannistert. Mind a négyen tagjai voltak annak a tizenegynek, ami megnyerte a csapat történetének első fontos trófeáját, az 1908-as bajnokságot.

Denis Law skót csatár többször is játszott a City színeiben, mielőtt és miután tizenegy évig a vörösök játékosa volt. A United legendája lett 1962 és 1973 között, majd 1974-ben ő szerezte a City győztes gólját A Denis Law-mérkőzés elnevezést kapó találkozón. Nem ünnepelt, mikor lecserélték fejét lehajtva hagyta el a pályát.[11]

Brian Kidd 1967-ben kezdte meg pályafutását a United csapatában, 203-szor lépett pályára, mielőtt 1974-ben távozott volna. Később csatlakozott a City-hez és 98 mérkőzést játszott a kékekkel három év alatt. Visszavonulását követően Kidd Sir Alex Ferguson másodedzője lett a United cserepadján és négy bajnoki címet, illetve több kupát nyert a csapattal. 2009-ben Mark Hughes asszisztense lett a City-nél és a következő három menedzser alatt is másodedző lett, mielőtt Pep Guardiola alatt elhagyta az Etihadot, a 2020–2021-es szezon után, több címet elnyerve.

Az 1980-as évektől a 2000-es évek elejéig, mikor a két csapat ellenségeskedése talán a csúcspontján volt, a legtöbb játékos, aki mindkét csapatban játszott, főleg fiatal United-labdarúgók voltak, akik közvetlenül, vagy később pályafutásukban igazoltak a város kék oldalára, mint Shaun Goater, Jonathan Macken vagy Terry Cooke. Ezek mellett olyan United-legendák is megfordultak kék mezben, mint Peter Schmeichel, Andy Cole és Andrej Kancselszkisz, akik pályafutásuk utolsó néhány évét töltötték itt. Az 1995–1996-os szezon közepén a United leszerződtette Tony Coton kapust, aki kiszorult a City csapatából. Hat hónapot töltött az Old Traffordon, egyszer se lépett pályára.

Az elmúlt évtizedekben a két csapat közötti igazolások nagyon ritkák voltak, hiszen sokáig mindkét csapat bajnoki esélyesnek számított. Carlos Tévez 2009-ben igazolt a City-be, azt követően, hogy két évig játszott vörös mezben. A City ezt követően olyan plakátokat helyezett ki a városban, hogy „Welcome to Manchester” (magyarul: Üdvözlünk Manchesterben).[50] Tévez fontos játékos volt Ferguson alatt, bajnokságot és UEFA-bajnokok ligáját is nyert a csapattal. A City csapatkapitánya volt a 2011-es FA-Kupa-győztes szezonban és nagy szerepe volt a kékek első Premier League-trófeájának megnyerésében.

2012-ben a United leszerződtette Frédéric Veseli védőt a City-ből, aki csalódott volt, hogy nem tudott betörni a kezdőbe Roberto Mancini alatt. Egy évvel később elhagyta a vörösöket, miután itt se tudott pályára lépni.[51]

2021. július 23-án a United bejelentette a City korábbi utánpótlás-játékosa, Jadon Sancho leszerződtetését, 73 millió fontért.[52] 2017-ben a játékos nem utazhatott el a City szezon előtti edzőtáborába, így úgy döntött, hogy elhagyja a csapatot.[53][54] Elutasította a City szerződéshosszabbítási ajánlatát és Németországba szerződött, a Borussia Dortmund csapatába, anélkül, hogy valaha játszott volna a kékek felnőtt csapatában.[55]

Játékos Manchester City színeiben Manchester United színeiben
Időszak Bajnoki pályára
lépések
Bajnoki gólok Időszak Bajnoki pályára
lépések
Bajnoki gólok
  William Douglas 1890–1894 36 0 1894–1896 56 0
  Bob Milarvie 1891–1896 69 12 1890–1891 22 4
  Adam Carson 1893–1894 7 3 1892–1893 13 3
  Alf Edge 1894 1 0 1891–1892 19 7
  Billy Meredith 1894–1906

1921–1924

339

28

129

0

1906–1921 303 35
  Bert Read 1895–1902 115 2 1902–1908 35 0
  Fred Williams 1896–1902 124 38 1902–1903 8 0
  Stockport Smith 1897–1900 54 22 1901–1902 16 0
  Joe Cassidy 1900–1901 32 14 1893

1895–1900

174 100
  Frank Barrett 1901–1902 5 0 1896–1900 118 0
  Hugh Morgan 1901–1902 12 1 1900–1901 20 4
  Daniel Hurst 1901–1902 15 0 1902–1903 16 4
  John Christie 1904–1907 10 0 1902–1904 1 0
  Jimmy Bannister 1902–1906 45 21 1906–1909 57 7
  Sandy Turnbull 1902–1906 110 53 1906–1915 220 90
  Herbert Burgess 1903–1906 85 2 1906–1910 49 0
  George Livingstone 1903–1906 81 19 1909–1915 43 4
  Horace Blew 1906 1 0 1906 1 0
  Herbert Broomfield 1908–1910 4 0 1907–1908 9 0
  Mickey Hamill 1920–1924 118 1 1911–1914 57 2
  Wilf Woodcock 1920–1922 15 2 1912–1920 58 20
  George Albinson 1921–1922 3 0 1920–1921 1 0
  Len Langford 1930–1934 112 0 1934–1937 15 0
  Bill Ridding 1930–1931 9 4 1931–1934 42 14
  Bill Dale 1931–1938 237 0 1925–1931 64 0
  Harry Rowley 1932–1933 18 4 1928–1932
1934–1937
95

78

24

27

  Denis Law 1960–1961
1973–1974
44

24

21

9

1962–1973 309 171
  Brian Kidd 1976–1979 98 44 1963–1974 203 52
  Wyn Davies 1971–1972 45 8 1972–1973 16 4
  Sammy McIlroy 1985–1986 13 1 1971–1982 342 57
  Peter Barnes 1974–1979

1987–1988

115

8

15

0

1985–1987 20 2
  John Gidman 1986–1988 53 1 1981–1986 95 4
  Mark Robins 1999 2 0 1986–1992 48 11
  Andrej Kancselszkisz 2001 10 0 1991–1995 123 28
  Peter Schmeichel 2002–2003 29 0 1991–1999 292 0
  Terry Cooke 1999–2002 37 8 1994–1999 4 0
  Andy Cole 2005–2006 22 9 1995–2001 195 93
  Carlos Tévez 2009–2013 105 57 2007–2009 63 19
  Owen Hargreaves 2011–2012 1 0 2007–2011 27 2

Egyik csapatot edző, a másikban játszó személyek

szerkesztés

Matt Busby több, mint kétszázszor lépett pályára a City színeiben az 1920-as és 1930-as években, 1934-ben FA-Kupát is nyert a csapattal.[56] Rögtön a második világháború után, Busby a Manchester United menedzsere lett, teljesen átalakítva a klubot huszonnégy éves karrierje során. Vele nyerte meg a csapat az első Európa-kupáját, öt bajnoki címet és két FA-Kupát, illetve teljesen újraépítette a klubot, miután az 1958-as müncheni légikatasztrófában nyolc játékosa is életét vesztette.

Steve Coppell több, mint 300-szor lépett pályára a United színeiben, FA-Kupát nyerve 1977-ben. 1996-ban lett a City menedzsere, de lemondott 32 nap után,[57] a csapat történetének legrövidebb ideig hivatalban lévő edzője.[58][59]

Név Játékosként Edzőként
Csapat Időszak Bajnoki pályára
lépések
Bajnoki
gólok
Csapat Időszak M Gy D V Gy%
  Matt Busby Manchester City 1928–1936 226 14 Manchester United 1945–1969 1120 565 263 292 50.45
1970–1971 21 11 3 7 52.38
  Steve Coppell Manchester United 1975–1983 322 53 Manchester City 1996 6 2 1 3 33.33
  Mark Hughes Manchester United 1980–1986
1988–1995
89
256
37
82
Manchester City 2008–2009 77 36 15 26 46.75

Mindkét csapatot edző menedzserek

szerkesztés

Ernest Mangnall az egyetlen edző, aki vezette mindkét csapatot. Az ő vezetésével nyerte el a United az első nemzeti kupáit, illetve két bajnoki címet is.[60] 1912 szeptemberében Mangnall megegyezett a City-vel, de két mérkőzésen még a United edzője volt. Az utolsó mérkőzése egy manchesteri derbi volt, amit új munkaadója, a City nyert meg, 1–0-ra.[56] 1906-ban leszerződtette Billy Meredith-et a City-ből a Unitedbe, majd 1921-ben ezt megismételte, csak a másik irányba. A pályán kívül fontos szerepet játszott a United Old Traffordra való költözésében és a City Maine Roadra költözésében.[3]

Menedzser Manchester City Manchester United
Időszak M Gy D V Gy % Időszak M Gy D V Gy %
  Ernest Mangnall 1912–1924 350 151 117 82 43.14 1903–1912 471 242 139 90 51.38

Ezek mellett a 2020-as években, miután Jim Ratcliffe megvásárolta a Manchester Unitedet, a City vezetőségéből több személy is Manchester másik oldalára szerződött.[61]

Gólszerzők

szerkesztés

Dőlt: Még mindig az egyik csapat tagja

Játékos Csapat Gólok
  Wayne Rooney Manchester United 11
  Joe Hayes Manchester City 10
  Francis Lee Manchester City 10
  Sergio Agüero Manchester City 9
  Bobby Charlton Manchester United 9
  Colin Bell Manchester City 8
  Éric Cantona Manchester United 8
  Brian Kidd Manchester United (5)
Manchester City (3)
8
  Joe Spence Manchester United 8
  Paul Scholes Manchester United 7
  Dennis Viollet Manchester United 7

Női labdarúgás

szerkesztés

A Manchester City női csapatát 1988-ban alapították, 30 évvel a Manchester United csapata előtt. Abban az időszakban a City csapata nyolc trófeát nyert meg, ezek közt egy bajnoki címet, négy kupát és egy ligakupát. A United WFC alapítása óta eddig a másodosztályú bajnoki címet tudták megnyerni. A két csapat először a 2019–2020-as bajnokság nyitónapján találkozott, a United feljutását követően. A nagy várakozásoknak köszönhetően a City of Manchester Stadionban tartották, rekordnak számító 31 213 néző előtt,[62][63] amit három évvel később megdöntöttek 44 259-cel.

Frissítve: 2022. május 5.

Csapat Bajnoki cím Másodosztályú bajnoki cím Kupa Ligakupa Angol szuperkupa UEFA-bajnokok ligája Összesen
Manchester City[64] 1 0 3 4 0 0 8
Manchester United[65] 0 1 0 0 0 0 1
Összesen 1 1 3 4 0 0 9

Statisztika

szerkesztés

Firssítve: 2022. december 11.

Kiírás Mérkőzések City-győzelem Döntetlen United-győzelem City-gólok United-gólok
Bajnokság 22 10 5 7 46 42
FA-Kupa 4 4 0 0 13 4
Ligakupa 3 0 1 2 1 4
Regionális ligakupa 2 1 1 0 5 4
Összesen 31 15 7 9 65 54

Eredmények

szerkesztés

Bajnokság

szerkesztés
A Manchester City otthonában
Dátum Helyszín Eredmény Nézőszám
Manchester City WFC vs. Manchester United Női Rajongók Csapata-éra
1990. szeptember 30. Wythenshawe Sports Ground 4–3
1991. január 12. Wythenshawe Sports Ground 2–2
1993. március 7. Wythenshawe Sports Ground 2–1
1993. október 10. Wythenshawe Sports Ground 5–1
1995. január 8. Wythenshawe Sports Ground 3–2
1995. november 19. Wythenshawe Sports Ground 1–2
1996. december 1. Wythenshawe Sports Ground 3–5
Ismeretlen dátum, 2000–2001 Valley Road 4–1
Manchester City WFC vs. Manchester United WFC-éra
2019. szeptember 7. City of Manchester Stadion 1–0 31213
2021. február 10. Academy Stadion 3–0 0[a]
2022. február 13. Academy Stadion 1–0 5317
2022. december 11. City of Manchester Stadion 1–1 44259
City-győzelmek Döntetlen United-győzelmek
8 2 2
A Manchester United otthonában
Dátum Helyszín Eredmény Nézőszám
Manchester United Női Rajongók Csapata vs. Manchester City WFC-éra
1991. május 5. 4–1
1992. január 26. 1–0
1992. november 29. 5–2
1994. január 16. 2–2
1994. november 27. 0–1
1995. október 22. 3–0
1997. március 2. 4–1
2000. október 1. 0–4
Manchester United WFC vs. Manchester City WFC-éra
2020. március 29. Leigh Sports Village C–C N/A
2020. november 14. Leigh Sports Village 2–2 0[a]
2021. október 9. Leigh Sports Village 2–2 3,797
United-győzelmek Döntetlen City-győzelmek
5 3 2

Mindkét csapatban játszó játékosok

szerkesztés

Frissítve: 2022. december 11.

Játékos Manchester City színeiben Manchester United színeiben
Időszak Bajnoki pályára
lépések
Bajnoki
gólok
Időszak Bajnoki pályára
lépések
Bajnoki
gólok
  Ella Toone 2016–2018 5 0 2018–napjainkban 114 44
  Abbie McManus 2009–2013
2014–2019
127 8 2019–2021 16 0
  Jane Ross 2015–2018 33 13 2019–2021 23 3
  Alex Greenwood 2020–napjainkig 75 4 2018–2019 18 4
  Aoife Mannion 2019–2021 7 0 2021–napjainkig 19 0

Megjegyzések

szerkesztés
  1. a b c d e Zárt ajtók mögött a Covid19-pandémia következtében
  1. a b James, Gary. Manchester: The Greatest City. Polar Publishing, 12. o. (Polar Publishing) 
  2. Paul Toovey: Manchester City: The Birth of the Blues, 1880–1894. 2009. ISBN 978-0-9561910-0-7 Hozzáférés: 2023. január 14.  
  3. a b c d Gary James: Manchester: A Football History. 2008. ISBN 978-0-9558127-0-5 Hozzáférés: 2023. január 14.  
  4. Billy Gillespie - MCFC Players - Manchester City, Man City History - Bluemoon-MCFC. bluemoon-mcfc.co.uk. (Hozzáférés: 2023. január 14.)
  5. Matthew Gillespie - Manchester United Player Profile & Stats. www.mufcinfo.com. (Hozzáférés: 2023. január 14.)
  6. (1967. szeptember 30.) „A quick look back”. Manchester City v Manchester United mérkőzés–magazin, 17. o. 
  7. Andrew Ward: The Manchester City Story. (hely nélkül): Manchester City Football Club. 1984. ISBN 0-907969-05-4 Hozzáférés: 2023. január 14.  
  8. a b Steve Cawley és Gary James: The Pride of Manchester: A History of the Manchester Derby Matches. Gary James–Manchester City Football Club–Manchester United. 1991. ISBN 0-9514862-1-7 Hozzáférés: 2023. január 14.  
  9. James, Gary; Mellor, Keith. From Maine Men To Banana Citizens. Temple Press, 8. o. (1989) 
  10. Derby day memories: Lou Macari (angol nyelven). Manchester Evening News, 2005. szeptember 6. (Hozzáférés: 2023. január 14.)
  11. a b c Ryan, Patrick: When Denis Law didn't relegate Manchester United with a backheel (amerikai angol nyelven). Planet Football, 2022. február 24. (Hozzáférés: 2023. január 14.)
  12. About Man Utd | Manchester United vs Manchester City - 27 Sep 1980. [2012. november 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. január 15.)
  13. About Man Utd | 1982-1983, Manchester United season. www.aboutmanutd.com. [2012. november 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. január 15.)
  14. Manchester United Results 1985-86, Division One, FA Cup, League Cup. manchester-united-fans-site.com. [2011. szeptember 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. január 15.)
  15. Manchester United Results 1986-87, Division One, FA Cup, League Cup. manchester-united-fans-site.com. [2012. augusztus 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. január 15.)
  16. Staff, Guardian: From the Vault: Manchester City beat United 5-1 (angol nyelven). the Guardian, 2009. szeptember 23. (Hozzáférés: 2023. január 15.)
  17. Lewis, Rhett: Peter Schmeichel: Manchester United and Denmark Goalkeeper (amerikai angol nyelven). History Of Soccer, 2022. május 22. (Hozzáférés: 2023. január 15.)
  18. Keane didn't end Haaland's dad's career, but City star can still get revenge on United (amerikai angol nyelven). talkSPORT, 2022. október 1. (Hozzáférés: 2023. január 15.)
  19. a b Mythbuster: Did Roy Keane end Alf-Inge Haaland's career? | Goal.com. www.goal.com. (Hozzáférés: 2023. január 15.)
  20. Roy Keane: I didn’t mean to deliberately injure Alf Inge Haaland (angol nyelven). the Guardian, 2014. október 6. (Hozzáférés: 2023. január 15.)
  21. Man City a small club - Ferguson”, 2009. július 26. (Hozzáférés: 2023. január 16.) (brit angol nyelvű) 
  22. News, Manchester Evening: Noisy neighbours: Manchester United boss Sir Alex Ferguson considers Manchester City challenge (angol nyelven). Manchester Evening News, 2011. július 26. (Hozzáférés: 2023. január 16.)
  23. a b Boss Ferguson hails 'best derby'”, 2009. szeptember 20. (Hozzáférés: 2023. január 16.) (brit angol nyelvű) 
  24. Manchester derby wins 20 Seasons Best Match. Premier League, 2012. május 12. [2012. május 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. január 16.)
  25. Man Utd 3-1 Man City (agg 4-3)”, 2010. január 25. (Hozzáférés: 2023. január 16.) (brit angol nyelvű) 
  26. Hirshfield, Adam: Wayne Rooney Bicycle Kick Earns Manchester United 2-1 Win Over Manchester City (angol nyelven). Bleacher Report. (Hozzáférés: 2023. január 16.)
  27. Manchester City vs. Manchester United - Football Match Report - April 16, 2011 - ESPN (angol nyelven). ESPN.com. (Hozzáférés: 2023. január 16.)
  28. City demolishes United 6-1 in Manchester derby (amerikai angol nyelven), 2011. október 23. (Hozzáférés: 2023. január 16.)
  29. Manchester City 1-0 Manchester United | Premier League match report (angol nyelven). the Guardian, 2012. április 30. (Hozzáférés: 2023. január 16.)
  30. Mancini reacts to Ferguson jibe”, BBC Sport (Hozzáférés: 2023. január 16.) (brit angol nyelvű) 
  31. Ferguson hit with five-match ban”, 2011. március 17. (Hozzáférés: 2023. január 16.) (brit angol nyelvű) 
  32. Man City 1-0 Man Utd”, BBC Sport (Hozzáférés: 2023. január 16.) (brit angol nyelvű) 
  33. Man City 2 Man Utd 3: RVP ends City's unbeaten home run (angol nyelven). HeraldScotland. (Hozzáférés: 2023. január 16.)
  34. Pellegrini has six games to save his Manchester City job (angol nyelven). The Independent, 2015. április 13. (Hozzáférés: 2023. január 16.)
  35. Manchester United 1-2 Manchester City”, BBC Sport (Hozzáférés: 2023. január 16.) (brit angol nyelvű) 
  36. Manchester City 0-0 Manchester United”, BBC Sport (Hozzáférés: 2023. január 16.) (brit angol nyelvű) 
  37. Manchester United 1-2 Manchester City”, BBC Sport (Hozzáférés: 2023. január 16.) (brit angol nyelvű) 
  38. Manchester City 2-3 Manchester United”, BBC Sport (Hozzáférés: 2023. január 16.) (brit angol nyelvű) 
  39. Man Utd win dents Man City's title hopes”, BBC Sport (Hozzáférés: 2023. január 16.) (brit angol nyelvű) 
  40. Superb Man City overwhelm Man Utd”, BBC Sport (Hozzáférés: 2023. január 16.) (brit angol nyelvű) 
  41. Man City into EFL Cup final despite defeat”, BBC Sport (Hozzáférés: 2023. január 16.) (brit angol nyelvű) 
  42. Solskjaer feels 'privileged' after derby win”, BBC Sport (Hozzáférés: 2023. január 16.) (brit angol nyelvű) 
  43. Man City beat Man Utd to reach EFL Cup final”, BBC Sport (Hozzáférés: 2023. január 16.) (brit angol nyelvű) 
  44. Man Utd 'not thinking' about title”, BBC Sport (Hozzáférés: 2023. január 16.) (brit angol nyelvű) 
  45. Man City v Man Utd, 2021/22 | Premier League (angol nyelven). www.premierleague.com. (Hozzáférés: 2023. január 16.)
  46. Haaland & Foden hat-tricks as Man City thump Man Utd”, BBC Sport (Hozzáférés: 2023. január 16.) (brit angol nyelvű) 
  47. 'Man Utd make most powerful statement of Ten Hag era'”, BBC Sport (Hozzáférés: 2023. január 16.) (brit angol nyelvű) 
  48. First all Manchester FA Cup final (New Zealand English nyelven). RNZ , 2023. április 24. (Hozzáférés: 2023. május 29.)
  49. Whitwell, Laurie; Anka, Carl; Lee, Sam. „The Briefing: Manchester City 1 Manchester United 1 - Akanji wins Community Shield on penalties”, The New York Times (Hozzáférés: 2024. augusztus 10.) (amerikai angol nyelvű) 
  50. Manchester City taunt Manchester United with Carlos Tevez ‘welcome’ poster. www.telegraph.co.uk. (Hozzáférés: 2023. január 16.)
  51. Fay, Richard: "Man City released me... so I drove around the corner and signed for Man United" (angol nyelven). Manchester Evening News, 2022. október 1. (Hozzáférés: 2023. január 16.)
  52. Man Utd announce £73m Sancho signing”, BBC Sport (Hozzáférés: 2023. január 16.) (brit angol nyelvű) 
  53. Arsenal and Tottenham _target Jadon Sancho withdraws from Manchester City training in bid to force move (angol nyelven). The Independent, 2017. augusztus 2. (Hozzáférés: 2023. január 16.)
  54. Ducker, James. „Exclusive: Jadon Sancho's Manchester City future in doubt after he fails to turn up to training on 'several occasions'”, The Telegraph, 2017. július 31. (Hozzáférés: 2023. január 16.) (brit angol nyelvű) 
  55. Borussia Dortmund sign top talent Jadon Sancho (brit angol nyelven). www.bvb.de. (Hozzáférés: 2023. január 16.)
  56. a b Gary James: Manchester City: The Complete Record. 2006. ISBN 1-85983-512-0 Hozzáférés: 2023. január 16.  
  57. Andy Buckley: Blue Moon Rising. Richard Burgess. 2000. ISBN 0-9530847-4-4 Hozzáférés: 2023. január 16.  
  58. Football's strain game”, 2001. július 26. (Hozzáférés: 2023. január 16.) (brit angol nyelvű) 
  59. Roller-coaster years”, 2001. május 7. (Hozzáférés: 2023. január 16.) (brit angol nyelvű) 
  60. Ian Penney: The Maine Road Encyclopedia: An A–Z of Manchester City FC. 1995. ISBN 1-85158-710-1 Hozzáférés: 2023. január 16.  
  61. Mitten, Andy: Does it matter that Manchester United's staff are coming from City?. The Athletic, 2024. május 23. (Hozzáférés: 2024. május 23.)
  62. Duncker, Charlotte: Man City vs Manchester United women's game to be played at the Etihad (angol nyelven). Manchester Evening News, 2019. július 8. (Hozzáférés: 2023. január 14.)
  63. Man City win in front of record WSL crowd”, BBC Sport (Hozzáférés: 2023. január 14.) (brit angol nyelvű) 
  64. Club History | Manchester City FC. Manchester City. (Hozzáférés: 2020. január 29.)
  65. Trophy Room. Manchester United. (Hozzáférés: 2020. január 29.)
  NODES
COMMUNITY 1