Nelson Mandela

Nelson Rolihlahla Mandela (Mvezo, 1918. július 18. – Johannesburg, 2013. december 5.) a Dél-afrikai Köztársaság első feketebőrű elnöke. Korábban apartheidellenes aktivista, az Afrikai Nemzeti Kongresszus és az Umkhonto we Sizwe katonai vezetője. Apartheidellenes tevékenysége miatt 27 évet börtönben töltött; nagy részét a Robben-szigeten. 1990-ben Frederik Willem de Klerk elnök utasítására szabadon bocsátották, és egy többéves nemzeti kiegyezési folyamat végén 1994-ben elnökké választották. Az apartheid-rendszer tárgyalásos felszámolásáért de Klerkkel megosztva Nobel-békedíjat kapott 1993-ban. A faji megkülönböztetés ellenzőinek körében, a Dél-afrikai Köztársaságban és világszerte, Mandela a szabadság és az egyenlőség jelképe.

Nelson Rolihlahla Mandela
A Dél-afrikai Köztársaság 1. elnöke
Hivatali idő 1994. április 27. – 1999. június 14.
Alelnök(ök)	Frederik Willem de Klerk Thabo Mbeki
Előd	Frederik Willem de Klerk
Utód	Thabo Mbeki
Született	1918. július 18. Mvezo, Dél-afrikai Unió
Elhunyt	2013. december 5. (95 évesen) Johannesburg, Dél-afrikai Köztársaság
Sírhely	Qunu
Párt	Afrikai Nemzeti Kongresszus
Szülei	Nosekeni Fanny Gadla Henry Mphakanyiswa
Házastársa	Evelyn Ntoko Winnie Madikizela-Mandela Graça Machel
Gyermekei	Makgatho Mandela Makaziwe Mandela Zenani Mandela-Dlamini Thembekile Mandela Zindzi Mandela
Foglalkozás	politikus önéletrajzíró jogász politikai aktivista politikai fogoly forgatókönyvíró
Iskolái	Witwatersrandi Egyetem University of Fort Hare Dél-afrikai Egyetem (BA) Londoni Egyetem
Halál oka	légzőszervi betegség
Vallás	metodizmus
Díjak	Jawaharlal Nehru Award for International Understanding (1979, Indian Council for Cultural Relations) Nemzetközi Simón Bolívar-díj (1983) Ludovic-Trarieux International Human Rights Prize (1985) Szaharov-díj (1988) ENSZ emberi jogi díj (1988) A Barátság Csillaga (1988) Order of Friendship (1988. június 22., 73) Order of Eduardo Mondlane, 1st class (1988. július 22.) Grandmaster of the Order of Good Hope Nemzetközi Lenin-békedíj (1990) Lenin-rend (1990) honorary degree from Spelman College (1990) Félix Houphouët-Boigny-békedíj (1991) a Madridi Complutense Egyetem díszdoktora (1991) José Martí-rend (1991) Premio Princesa de Asturias de Cooperación Internacional (1992) a Pekingi Egyetem díszdoktora (1992) Nobel-békedíj (1993, Frederik Willem de Klerk, 3 350 000 kr) Fulbright Prize (1993) Arany Olimpiai Érdemrend (1994) Grand Cross of the National Order of Mali Order of Augusto César Sandino Bruno Kreisky-díj Kanada tiszteletbeli állampolgára Philadelphia Liberty Medal Bharat Ratna Arthur Ashe Courage Award Al-Gaddafi International Prize for Human Rights Grand Collar of the Order of Prince Henry (1995. november 20.) a Brüsszeli Vrije Egyetem díszdoktora (1993, Frederik Willem de Klerk) Ahimsa Award (2006) Delta Prize for Global Understanding Barátságért Érdemrend Kongresszusi Aranyérem Order of Merit (1995) Isitwalandwe Medal Order of the Companions of O. R. Tambo Queen Elizabeth II Golden Jubilee Medal Sztara Planina Érdemrend Nishan-e-Pakistan Order of Playa Girón Order of Jamaica Order of the Star of Ghana Mosolyrend Order of Agostinho Neto Grand Cross of the Order of Liberty honorary doctor of the Autonomous University of Barcelona a Hongkongi Egyetem díszdoktora honorary doctor of the University of Calcutta honorary doctor of the University of Pretoria a Howard Egyetem díszdoktora Bailiff Grand Cross of the Order of Saint John Alan Paton Award (Long Walk to Freedom, 1995) Elefántrend (1996. február 18.) Royal Order of the Seraphim (1997. március 3.) Grand Cross with Collar of the Order of the White Rose of Finland (1997. május 7.) Order of the Nile (1997) Knight Grand Cross of the Order of St. Olav‎ (1998) Honorary Companion of the Order of Canada (1998. szeptember 24.) Honorary doctor of Leiden University (1999) Katolikus Izabella-rend nagykeresztje aranylánccal (1999) Order of the Gold Lion of the House of Nassau (1999. március 10.) Elnöki Szabadság-érdemrend (1999. május 5.) Bölcs Jaroszláv Herceg Érdemérem, Első osztály (1999. május 5.) Honorary Companion of the Order of Australia (Mr Nelson MANDELA, 1999. június 14.) Gandhi Peace Prize (2000) Four Freedoms Award – Freedom Medal (2002) Order of the Lion (2002, Bakili Muluzi) Platinum Order of Mapungubwe (2002. december 10., Thabo Mbeki) Order of Saint John (2004) Honorary Doctor at Karolinska Institutet (2005. május 13.) Giuseppe Motta Medal (2006) Ambassador of Conscience Award (2006) Mo Ibrahim Prize for Achievement in African Leadership (2007) Grand Cross of the Order of the Aztec Eagle (2010. június 11.) honorary doctorate of the University of Las Palmas, Gran Canaria (2010) Párizs díszpolgára (2013) Honorary doctorate from the University of Paris 1 Pantheon-Sorbonne (1996. június 10.) honorary doctor of Paris 8 University (2005) Freedom of the London Borough of Greenwich (1983) Freedom of the Royal Borough of Greenwich (2012. március 13.) World Rugby Hall of Fame (2015)
Nelson Rolihlahla Mandela aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Nelson Rolihlahla Mandela témájú médiaállományokat.

Fiatalkora

Mandela a xhosza nép thembu törzsét irányító Madiba királyi dinasztia sarja, egy thembu törzsfőnök fia. Apja Gadla Henry Mphakanyiswa (vagy más néven Henry Mgdala Mandela) a thembu törzs királyának, Dalindyebónak volt a bizalmi embere. Négy felesége volt, Mandela a harmadik feleségétől, a metodista Nosekeni Fannytól született. Mandela második neve, a Rolihlahla xhosza nyelven annyit jelent: „aki bajba sodorja magát”.

Nelson Rolihlahla Mandela 1918-ban született az Umtatához közeli Mvezo faluban, a dél-afrikai Fokföld tartományban. Apja, Henry Mgdala Mandela a thembu törzs főnöke volt. Nelson nyugati típusú nevelésben részesült. Hétévesen egy metodista általános iskolába kezdett el járni, később Fort Beaufortban a Healdtown Methodist College tanulója lett. 1938-ban beiratkozott a feketék számára létesített Fort Harei-University College-ba, de két év múlva kizárták az egyetemről, mert diáktüntetéseken vett részt. Nem akart hazatérni, nehogy feleségül kelljen vennie azt a lányt, akit a család szemelt ki számára, s inkább Johannesburgba ment. Itt ismerkedett meg Walter Sisuluval, az 1912-ben alapított Afrikai Nemzeti Kongresszus (African National Congress, ANC) későbbi főtitkárával, aki segített neki, hogy a Witwatersrandi Egyetemen befejezhesse jogi tanulmányait. Az Alexandria nevű feketenegyedben telepedett le, és mindinkább megtapasztalta a radikális faji elkülönítés embertelenségét. Ez késztette arra, hogy 1944-ben belépjen a feketék jogaiért küzdő ANC-be. A mozgalom keretén belül működő ifjúsági szövetség a feketéket tömeges polgári engedetlenségre szólította fel. Mandela 1947-ben ennek a szervezetnek a titkára lett. Ekkor már házasságban élt Evelyn Ntoko Maséval. Négy gyermekük született.

Politikai tevékenysége

1948-ban a fehéreket tömörítő Nemzeti Párt a faji elkülönítés (apartheid) megszigorításának ígéretével került hatalomra. Az ANC éppen ebben az időben fogadta el az ifjúsági szövetség harcias álláspontját. Fontos eseményként jegyezték fel az 1950. május 1-jei tiltakozássorozatot, amely egységbe forrasztotta az ANC-t a kommunista párttal, a szakszervezetekkel és a Dél-Afrikában élő indiaiak jogaiért síkra szálló Indiai Kongresszussal. Az ifjúsági szövetség ellenezte a tüntetést. Ám a rendőri brutalitásnak áldozatul esett 18 fekete halála és az indiai sztrájkszervezők érvei meggyőzték Mandelát, hogy csatlakozzék a június 26-i országos tiltakozási és gyásznaphoz, sőt szerepet is vállaljon a szervezésben.

Ezután az ellenszegülési kampány főszervezőjévé választották, s az ANC az indiai polgárjogi aktivistákkal vállvetve küzdött a nem fehérek mozgásszabadságát korlátozó övezetátlépési engedély és más apartheid jogszabályok eltörléséért. Mandela 1952-ben a transvaali regionális szervezet elnöke, s így az ANC elnökhelyettese lett. Még abban az évben zavargások robbantak ki, miután a rendőrök az "ima és a fogadalom országos napján" (április 6.) rátámadtak a feketékre. Az ellenszegülési kampányt kegyetlenül leverték, a hatóságok letartóztatták Mandelát és az ANC más vezetőit. Drákói "kitiltó" rendszabályokat alkalmaztak rájuk: nem vehettek részt gyűléseken, nem mehettek be bizonyos épületekbe, például a törvényszékekre. Megfigyelés alá helyezték őket, törvény tiltotta, hogy írásaikat bárki közreadja, vagy akár csak idézze.

Mandela kidolgozott egy stratégiát – az M-tervet – arra az esetre, ha az ANC vezetőit a hatóságok mozgásképtelenné tennék. A terv szerint a mozgalomnak a föld alá kell vonulnia, s erős lakóhelyi csoportokba szerveződnie, amelyekkel a megmaradt szervezők szoros kapcsolatot tartanak.

Mandela és Oliver Tambo – az ANC egyik későbbi elnöke – 1952-ben megnyitotta az első fekete ügyvédi irodát Johannesburgban. Az apartheidtörvények alapján a feketéket kisebb vétségek miatt is börtönbüntetésre ítélték, a munka- vagy föld nélkülieket indok nélkül letartóztatták. Mandeláék megpróbáltak segíteni ezeknek az embereknek. 1953-ban az addig vegyes népességű johannesburgi Sophiatownt fehér kerületnek nyilvánították, és az ott élő feketéket kilakoltatták.

Letartóztatása és bebörtönzése

Mandela, akit időközben megint megfosztottak mozgásszabadságától, 1955-ben álnéven vett részt azon a „népi kongresszuson”, amelyen szövetségre lépett az ANC, a Színesbőrűek kongresszusa, a Dél-ázsiai kongresszus és a fehérek Demokratikus kongresszusa. Az eseményen elfogadták a szabadságjogi chartát, amely kimondta, hogy a hatalmat osztály- vagy bőrszínkülönbség nélkül Dél-Afrika egész népének kell átadni. A nyolcpontos nyilatkozat az ANC politikájának meghatározó okmánya lett. Mandela felismerte, hogy ezzel dél-afrikai demokratikus csoportok addigi legszélesebb összefogása jött létre. Az államnak ekkora egységfronttal szemben két választása maradt: az elnyomás fokozása vagy a meghátrálás. A kormány az elnyomást választotta, és 1956 decemberében letartóztatta a kongresszusi szövetség 156 vezetőjét, köztük Mandelát is. Hazaárulással vádolták őket, mondván, hogy a szabadságjogi charta kihirdetésével kommunista felkelést akartak szítani. Négy évig húzódó per után valamennyiüket felmentették. Mandela ez idő alatt elvált Evelyntől és 1957-ben feleségül vett egy fiatal szociális munkást, Winnie Madikizelát.

A rendőrség 1960-ban Sharpeville-ben az övezetátlépési engedély ellen tüntető feketék közül 69-et megölt. A vérengzés híre világszerte felháborodást keltett. A válság súlyosbodott, rendkívüli állapotot hirdettek, 22 ezer embert letartóztattak, köztük Mandelát is. Hendrik F. Verwoerd miniszterelnök az apartheid eltörlését követelő ENSZ-határozat ellenére a fehér uralom fenntartása mellett döntött, és törvényen kívül helyezte az ANC-t.

Verwoerd „független” fekete államok kialakításával kívánta megteremteni a feketék nagyobb szabadságának látszatát, de valójában ezek rezervátumok voltak, ezeket hívták bantusztánoknak. Mandela elkeseredetten tiltakozott az intézkedés ellen, és 1961-ben, amikor kilencévi kényszerhallgatás után első ízben szerepelhetett a nyilvánosság előtt, hevesen támadta a rezervátumok megalakítását. Egyre inkább úgy látta, hogy a fokozódó elnyomás ellen harcolni kell. Illegalitásba vonult, és Umkhonto we Sizwe (Nemzet Lándzsája) néven gerilla- illetve szabotázsakciókra képes földalatti katonai szervezetet hozott létre, amelynek ő lett a főparancsnoka.

1962-ben beutazta Afrikát, adományokat gyűjtött a küzdelemhez, de amikor hazatért, letartóztatták, mert útlevél nélkül hagyta el az országot. Ötévi kényszermunkára ítélték, majd más aktivistákkal együtt szabotázs- és terrorcselekményben való részvétel vádjával állították bíróság elé, és 1964-ben életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték. A Fokváros melletti hírhedt Robben-szigeten tartották fogva. Mandela volt a 466. fogoly, aki a Robben-szigetre érkezett 1964-ben. Tisztelői ma is „46664-es fogoly”-ként utalnak rá időnként, s a Nelson Mandela Alapítvány is ezt használja webcímként.

A bebörtönzött Mandela nem irányíthatta tovább az apartheidellenes mozgalmat, de felesége, Winnie az ANC karizmatikus alakjává nőtt. Az Afrikai Nemzeti Kongresszus az 1970-es években is folytatta tevékenységét. Bár a kormány minden rendelkezésére álló eszközzel védelmezte az apartheidet, a külső és belső nyomás végül elodázhatatlanná tette a reformokat. Mandelát 1990-ben szabadon bocsátották.

A Dél-afrikai Köztársaság elnöke

Szobor Johannesburgban

1994-ben az ANC nyerte az első demokratikus választásokat, és május 9-én Nelson Mandela lett az új parlament és a Dél-afrikai Köztársaság első fekete elnöke. Az ANC vezetői tisztséget 1991 júliusa és 1997 decembere között töltötte be. Mandelának államfőként meg kellett oldani a feketék feltörekvő igényeit és a fehérek félelmeinek leküzdését.

Mandela sok kritikát kapott, amiért példaképének tekintette Fidel Castrót. 1998-ban katonákat küldött Lesothóba, hogy megakadályozzák a puccsot. 1996-ban elvált második feleségétől, és a következő évben elvette Graça Machelt, Samora Machel mozambiki elnök özvegyét. 2005-ben meghalt Mandela második fia, Makgatho Mandela AIDS-ben.

Nyugdíjazása és további élete

1999 júniusában – miután kitöltötte elnöki mandátumát – nem indult újra az elnöki posztért. Politikailag azonban aktív maradt, számos nyilatkozatot adott ki. 2003-ban kritizálta az iraki háborút.

2007-ben megalapította A Vének nevű nemzetközi szervezetet.

2009-ben Clint Eastwood filmet forgatott róla, Invictus címmel, melyben a politikust az Oscar-díjas Morgan Freeman játssza.

2012. november 6-án új bankjegysorozatot bocsátottak ki az országban, amelyeken az ő arcképe látható.

Kitüntetései

• 1990: Nemzetközi Lenin-békedíj
• 1993: Nobel-békedíj
• 2000: Metodista békedíj

Alakja a művészetben

• 2007-ben Bille August rendező filmjében a Goodby Bafana-ban.
• 2013-ban Justin Chadwick rendező megfilmesítette önéletrajzi könyvét „Mandela – Hosszú út a szabadságig” (Mandela: Long Walk to Freedom) címmel.

Magyarul megjelent művei

• A szabadság útján; ford. Frida Balázs; Anthropolis Egyesület–Nyitott Könyvműhely, Bp., 2008 (Afrika feketén-fehéren) ISBN 978-963-9725-40-9

Irodalom

• Búr Gábor: Nelson Mandela; kronológia Pásztor Antal; Kossuth, Bp., 1988 ISBN 963-09-3353-5
• Alec Russell: Harc Dél-Afrika lelkéért. Mandela után; ford. Darnyik Judit, Bojtár Péter, Bosnyák Edit; HVG Könyvek, Bp., 2010

Források

• A Tudás Fája – sorozat

Kapcsolódó szócikkek

• 46664

További információk

• Az Index.hu képriportja Nelson Mandela életéről (magyarul)
• A BBC cikke Nelson Mandela életéről (angolul)
• Idézetek Nelson Mandelától (magyarul)
• A Nelson Mandela Múzeum honlapja (angolul)
• A Nemzetközi Nelson Mandela Nap honlapja (angolul)
• Királyok, hősök, vezérek. A történelem formálói Kleopátrától Mandeláig; főszerk. Gál J. Zoltán, szerk. Vince Mátyás; Bookazine Kft., Bp., 2014 (Bookazine-történelem)