Pisztrángsügér

csontoshal-faj
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2023. szeptember 13.

A pisztrángsügér (Micropterus salmoides) a sugarasúszójú halak (Actinopterygii) osztályának sügéralakúak (Perciformes) rendjébe, ezen belül a díszsügérfélék (Centrarchidae) családjába tartozó faj.

Pisztrángsügér
Rajz a halról
Rajz a halról
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
      
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Altörzság: Állkapcsosok (Gnathostomata)
Főosztály: Csontos halak (Osteichthyes)
Osztály: Sugarasúszójú halak (Actinopterygii)
Alosztály: Újúszójúak (Neopterygii)
Alosztályág: Valódi csontoshalak (Teleostei)
Öregrend: Tüskésúszójúak (Acanthopterygii)
Csoport: Percomorpha
Rend: Sügéralakúak (Perciformes)
Alrend: Sügéralkatúak (Percoidei)
Család: Díszsügérfélék (Centrarchidae)
Alcsalád: ?
Nem: Micropterus
Lacepède, 1802
Faj: M. salmoides
Tudományos név
Micropterus salmoides
(Lacépède, 1802)
Szinonimák
  • Aplites salmoides (Lacepède, 1802)
  • Grystes megastoma Garlick, 1857
  • Grystes nigricans (Cuvier, 1828)
  • Grystes salmoides (Lacepède, 1802)
  • Huro nigricans Cuvier, 1828
  • Huro salmoides (Lacepède, 1802)
  • Labrus salmoides Lacepède, 1802
  • Perca nigricans (Cuvier, 1828)
Hivatkozások
Wikifajok
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Pisztrángsügér témájú rendszertani információt.

Commons
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Pisztrángsügér témájú médiaállományokat és Pisztrángsügér témájú kategóriát.

Magyarországon gazdasági jelentősége nincs, bár kitűnő sporthal és a húsa is ízletes. A horgászok körében több köznyelvi elnevezése is használt, mint például az amerikai pisztrángsügér, a nagyszájú sügér és a fekete sügér. A fekete sügér (Micropterus dolomieu) elnevezéssel célszerű vigyázni, mert külön halfajt takar.

Előfordulása

szerkesztés

A pisztrángsügér élőhelye Észak-Amerika tavai és folyói. Eredetileg a nagy-tavaktól délre a Mexikói-öbölig és Floridáig volt jelen, de mára a telepítéseinek köszönhetően az Amerikai Egyesült Államok szinte egész területén megtalálható. Brazíliába, a Fülöp-szigetekre, Hongkongba, Dél-Afrikába és 1883-tól Európába is betelepítették.

Érdekesség, hogy Max von dem Borne nevéhez köthető az európai állomány kialakítása, melyet az 1883-as importból származó halakból továbbtenyésztett tíz példányra alapozva kezdte meg. Jelentősebb állományai napjainkban Spanyolországban, Dél-Franciaországban és Angliában találhatóak.[1] 1909-ben hozták be Magyarországra, a Balatonba a somogysárdi tógazdaságból került. Nagyobb állománya csak néhány bányatóban és folyóvízben, például a Kiskunság csatornáiban alakult ki.[2]

Megjelenése

szerkesztés

A hal teste nyújtott, oldalról erősen lapított, az öregebb példányok háta valamivel magasabb, feje nagy (a teljes hossz több mint egynegyede). Felső állkapcsa a szemek mögé nyúlik. 65-70 fésűs pikkely van az oldalvonal mentén. Hátúszója egy mély bevágással osztott, az elülső rész (9-10 tüskés sugár) alacsonyabb, mint a hátulsó (1 tüskés és 12-13 lágy sugár); farok alatti úszója 3 tüskés és 10-11 lágy sugarú. A hasúszókat bőr nem köti össze; farokúszója gyengén kimetszett. Háta sötét, olajzöld; oldala világosabb, ezüstösen csillogó, egy szabálytalanul futó sötét hosszanti sávval, e fölött (ritkán alatta is) egyesével elhelyezkedő sötét foltok vannak; hasa fehér, vörhenyes ezüstfényű. Feje rézsútos, sötét csíkkal. Testhossza 40-60 centiméter, legfeljebb 97 centiméter.[3] 30-32 csigolyája van.

Testtömege eredeti élőhelyén legfeljebb 10,1 kilogramm. A magyarországi horgászrekordot egy 2001-ben fogott, 3,7 kilogrammos példány tartja.[1][4]

Hasonló fajok

szerkesztés

Könnyen összetéveszthető a fekete sügérrel (Micropterus dolomieu), de ennek a halnak a színezete sötétebb és testén sötét sávok láthatók. Hasonlít rá még a naphal (Lepomis gibbosus), de annak szája nem ér a szeme alá, háta magasabb és színezete élénkebb.[2]

Életmódja

szerkesztés

Tavakban és a lassú folyóvizekben a nyugodt, mély öblöket, holtágakat keresi, ahol a belógó gyökerek, alámerült faágak vagy kövek között rejtőzködik. Tipikus élőhelye a sekély, könnyen felmelegedő dús növényzettel rendelkező részek. Az alacsony oxigéntartalmú vízben és a 30 Celsius-fokot meghaladó hőmérsékletű vízben is jól érzi magát. Táplálékát gerinctelen állatok, békalárvák, békák és apró halak alkotják. Néha egymást is felfalják. A pisztrángsügér, a gémek, jégmadarak és egyéb vízimadarak kedvenc táplálékát alkotja. Legfeljebb 23 évig él.[1][3]

Szaporodása

szerkesztés

Ivarérettségét 3 éves korára éri el. Március-július között ívik. A hím revírjében teknőszerű, akár egy méter hosszú gödröt készít a fenéken, az ikrákat és később az ivadékot mindkét szülő őrzi és gondozza.[3]

  1. a b c Polyák Csaba:pisztrángsügér
  2. a b tankonyvtar.hu:pisztrángsügér
  3. a b c Dr. Fritz Terofal:Könyv
  4. Rekordlista. Magyar Horgász. [2011. december 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. február 13.)

További információk

szerkesztés

Internetes leírások a pisztrángsügérről

szerkesztés
  NODES
INTERN 2