Wikipédia

Populizmus

politikai stratégia
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. december 13.

A populizmus (latin: populus = nép szóból) több jelentésű fogalom, napjainkban általános értelemben véve az a politikai tendencia vagy stratégia, amely célja a dolgozó osztály (a tömeg) megnyerése.[1] A nép többségi akaratával összhangban tett erőfeszítésekkel, gyakran kivitelezhetetlen ígéretekkel operáló irányzat. A populisták többnyire azt állítják, hogy az „egyszerű emberek” oldalán állnak.

A „99%” (nép) az „1%” (elit) elleni retorikájával a nemzetközi Occupy mozgalom példája volt a populista társadalmi mozgalomnak
A Nolan-diagram (wd) meghatározása szerint a populizmus (és a totalitarizmus)

A kevésbé fejlett országokban inkább ideológia,[2] míg a fejlettebb országokban nem annyira ideológia, inkább politikai stílus, magatartásmód,[3] amely egyaránt felbukkanhat a jobb- és baloldalon, és középen is.

A populizmus értelmezésének ideológiai megközelítése szerint a populizmus a „népet” erkölcsileg jó erőként mutatja be, és szembeállítja az „elittel”, amelynek tagjait korruptnak és erkölcstelennek ábrázolja. Különböző populista politikai erők egymástól eltérő módon definiálják a nép szót. Definiálhatják osztály, etnikai vagy nemzeti hovatartozás alapján. A populizmus szerint a népet egy, kizárólag a saját érdekeit szemei előtt tartó (szűk) hatalmi elit elnyomásban tartja, megfosztja a hatalomba való beleszólástól, ennélfogva a populisták első számú célja a gazdasági, politikai és egyéb (köz)intézmények „visszahódítása” az „elittől” a „népnek”. A populisták általában úgy mutatják be az „elitet”, hogy a politikai, gazdasági, kulturális és médiarendszert homogén entitásként ábrázolják, és azzal vádolják, hogy saját érdekeiket, illetve gyakran más csoportok – például nagyvállalatok, külföldi országok, kisebbségek, bevándorlók – érdekeit képviselik a „nép” érdekeivel szemben. A populista pártokat és társadalmi mozgalmakat gyakran karizmatikus vagy domináns személyiségek vezetik, akik „a nép hangjának” állítják be magukat.

Politikai populizmus

szerkesztés

A populizmus a 19. századtól kezdve különféle formákat öltött, de többnyire a népre való állandó hivatkozásban merül ki. A populisták felosztják a társadalmat két homogén csoportra: a becsületes közemberekre és a korrupt elitre; továbbá azt mondják, hogy a „nép akarata” vezérli őket.[4] Gyakran hivatkoznak a népre, vágyaira, akaratára, azonnali megoldást ígérve. Ilyen értelemben a populizmus a demokráciákban éppúgy jelen van, mint a diktatúrákban.[3] Például Sztálin, Hitler, Mussolini, Franco, Kádár János[3] politikai magatartásában megfigyelhetők voltak populista gesztusok és szólamok.[3]

A politikusok akkor nevezhetők populistának, ha az ideológiai elköteleződést megkerülve azt állítják, hogy nem egy bizonyos párt vagy osztály nevében, hanem az egész nép nevében beszélnek.[5] A politikai retorikát gyakran a problémák megkerülésére használják.[5] Tartalma széles skálán mozoghat.[5]

A populizmus jellegzetesen „vidéki” bázisú, a hagyományos nemzeti, vallási, többségi értékeket hirdeti, a „kisemberek” védelmében szól, nevében szól és ítélkezik, és a társadalom problémáit elsősorban a társadalmi elit és a nemzetközi összeesküvés bűneinek tulajdonítja.[3] Célja a nép nyelvén beszélni és minél több szavazót elérni.[2] Paradoxona az, hogy főbb képviselői maguk is a politikai elitbe tartoznak, mégis elitellenes retorikát használnak.[2]

A populista politika tagadja, hogy létezik legitim kisebbségi vélemény; a populistáétól eltérő vélemények képviselői a populista szerint a nép ellenségei.

A kommunikációban a homogén „népre”, az egységes, vagy legalábbis többségi népakaratra való folyamatos hivatkozás jellemző. A politikai intézményrendszert közelebb kell vinni a néphez, ez a populizmus üzenete a „nép nevében” kormányzó diktátorokhoz éppen úgy, mint a „nép által” választott képviselőkhöz.[3]

Mai értelemben a populizmus leggyakrabban a tekintélyelvűség egy formája. A populista politika egy karizmatikus vezető körül alakul ki, aki a saját hatalmának megszilárdítása érdekében a nép akaratának megtestesítésére hivatkozik.[6]

2016-tól, miután az amerikai választásokat Donald Trump nyerte meg, illetve az Egyesült Királyság népszavazása csekély többséggel az Európai Unió elhagyását választotta, a populizmus szó lett a politológusok között az egyik legszélesebb körben használt kifejezés.[7] 2017-ben a Cambridge Dictionary az év politikai kifejezésének nyilvánította.[8]

A populisták körében gyakran előfordulnak az összeesküvés-elméletek, amelyeket a 2010-es évektől ugyanúgy alkalmaz a lengyel Jog és Igazságosság kormánypárt,[9][10] mint a magyar Fidesz,[11][12] és ahol széles körben terjesztett nézet, hogy a migrációs válság a nyugati titkos elit (pl. Soros György) műve.[13]

Cas Mudde,[* 1] illetve Cristóbal R. Kaltwasser[* 2] amerikai politológusok és professzorok alapján az olyan országokban, mint Magyarország, Ecuador és Venezuela, a populista kormányok visszaszorították a sajtószabadságot,[14] és több esetben – például Orbán Magyarországán – a populista vezető az alkotmánymódosítással az autokratizálódás útjára állította az országot, hogy a hatalom nagyobb része összpontosuljon a kormányfő kezében.[15]

Egy 2018. decemberi tanulmány, amely negyvenhat populista vezetőt tanulmányozott, arra jutott, hogy a populisták, függetlenül a politikai spektrumon belül elfoglalt pozíciójuktól, nagyobb valószínűséggel károsítják a demokratikus intézményeket, erodálják a végrehajtó hatalom fékjeit és ellensúlyait, demokratikus visszaesést okoznak, károsítják a polgári jogokat, mint a nem populisták.[16]

Jellemzők

Főbb jellemzői:[17]

  • Nincs egységes ideológiájuk. A lényeg a kommunikáción, magatartásmódon van.
  • Elitellenes hangulatkeltés tartja életben a politikájukat. Az elitet teszik felelőssé a problémákért.
  • A konteó elméletek előnyben részesítése, amely a globalizáció- és EU-ellenességhez is elvezet.
  • A néppel folytatott folyamatos kommunikáció, amely az emberek számára a politikában való részvétel illúzióját próbálja felkelteni. Ilyenek például Magyarországon az ún. nemzeti konzultációk.[18][19]
Ágai

Politikai példái

szerkesztés
 
Orbán Viktort populista vezetőként emlegetik,[20][21][22][23][24] aki a magyarok védelmezőjeként tünteti fel magát Soros György, a bankok, a migránsok vagy akár az Európai Unió ellen.[25]
 
Az amerikai Donald Trump mind a populista törekvést, mind a konteó elméleteket képviselte[22][26][27]

Európa

szerkesztés

Az 1990-es években Magyarországon a Torgyán József vezette Független Kisgazdapárt és a Csurka István vezette MIÉP minősült a populizmus első számú megjelenítőjének.[28] Szlovákiában a Vladimír Mečiar vezette jobboldali populista Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom évekig a legerősebb kormánypártként működött.[2]

Az Encyclopædia Britannica szerint Európában a 21. században populista, autoriter rezsimek többek közt Magyarországon[29] (az Orbán Viktor vezette Fidesz – Magyar Polgári Szövetség),[30] Lengyelországban (a Jarosław Kaczyński vezette Jog és Igazságosság Párt) és Törökországban (a Recep Tayyip Erdoğan vezette Igazság és Fejlődés Pártja)[31] alakultak ki.[29]

Olaszországban Silvio Berlusconi[32] és Matteo Salvini képviselte[23][33] a populizmust. Aleksandar Vučićot, Szerbia elnökét szintén populistának tartják.[34][35]

A 21. századra az európai populizmus nagyrészt a politikai jobboldalhoz kapcsolódott,[36] de Magyarországon bizonyos források a Gyurcsány Ferenc vezette baloldali Demokratikus Koaliciót is populistaként jellemzik.[37][38]

Az Egyesült Királyságban a Jeremy Corbyn vezetése alatt álló baloldali Munkáspártot[39][40] és Nigel Farage jobboldali Függetlenségi Pártját (UKIP) is populista pártként jellemezték,[41][42][43] a „Brexit”-et pedig sokan a populizmus győzelmének tartották.[44]

USA

szerkesztés

A 21. század első évtizedében két populista mozgalom jelent meg az Egyesült Államokban, mindkettő válaszul a gazdasági világválságra: az Elfoglaló mozgalom és a Tea Party mozgalom.[45]

Cas Mudde alapján, amikor Donald Trump elindította elnökválasztási kampányát, még nem volt populista. Az idő múlásával azonban egyfajta stílust alakított ki, és az elnöki beiktatása napjára az átalakulása befejeződött: a retorikája már alaposan populista volt, aki a „nép hangjaként” szólalt meg.[46]

Latin-Amerika

szerkesztés
 
Juan Perón argentin elnök peronizmusa (wd) populista mozgalom volt.[47]

A populizmus az 1930-as és 1940-es évek óta domináns a latin-amerikai politikában,[48] ahol sokkal inkább elterjedt, mint Európában.[49] Egyes kutatók megjegyzik, hogy a világ e régiójának van a „legtartósabb és legelterjedtebb populista hagyománya”. Azt sugallják, hogy ez azért van így, mert ez egy olyan régió, ahol ugyan régi hagyománya van a demokratikus és féldemokratikus kormányzásnak és a szabad választásoknak, de magas a társadalmi-gazdasági egyenlőtlenségek aránya, ami széles körben megjelenő ellenérzéseket vált ki, és amelyet a politikusok a populista retorikán keresztül tudnak meglovagolni.[50]

A 20. században szinte minden latin-amerikai ország átélt egy populista rendszert. Ilyen volt pl. Juan Perón Argentínában (1946-1955), Getúlio Vargas Brazíliában (1930-1945) vagy Cárdenas Mexikóban.[51]

A 21. században kiemelhető populista vezetők közé sorolható Néstor és Cr. F. Kirchner Argentínában,[47][52] Hugo Chávez Venezuelában,[47][49] Evo Morales Bolíviában,[47][49] Rafael Correa Ecuadorban,[47][49] vagy épp Daniel Ortega Nicaraguában.[49]

Egyéb jelentései

szerkesztés

Korábbi jelentései alapján Margaret Canovan brit politikafilozófus a következő definíciókat adta még:[53]

  1. Az a mozgalom vagy ideológia, amely szerint az erény a többséget alkotó egyszerű emberekben rejlik, valamint az ő kollektív tradícióikban.
  2. Az az ideológia, amely szerint az emberek akarata feljebbvaló minden más értéknél.
  3. A vidéki kisemberek ideológiája, akiket veszélyeztet az ipar és a finánctőke.
  4. Olyan rurális mozgalom, amely veszélyeztetve érzi a hagyományos értékeket a változó világban.
  5. Az a hit, amely szerint a többségi vélemény nem juthat felszínre az „elit” kisebbség aknamunkája miatt.

Agrárpopulizmus

szerkesztés

Az agrárpopulizmusban a populizmus kifejezést számos olyan mozgalomra és elméletre használják, amelyek a modernizáció nehézségeivel küszködő mezőgazdasági kistermelők problémáival foglalkoznak. Ezek a mozgalmak gyakran idealizálják a hagyományos vidéki közösségi életformákat és emberséges középutat keresnek egyfelől a mindent átható kapitalizmus, másfelől a bürokratikus szocializmus között. Két paradigmatikus esete van: az egymástól nagyon elütő amerikai és orosz agrárpopulizmus.[5]

Megjegyzések

szerkesztés
  1. ↑ Cas Mudde a Georgiai Egyetem professzora, a politikai populizmus kutatója
  2. ↑ Cristóbal R. Kaltwasser a Diego Portales chilei magánegyetem professzora, a politikai populizmus kutatója

Hivatkozások

szerkesztés
  1. ↑ Real Academia Española. «populismo». DRAE. «Tendencia política que pretende atraerse a las clases populares. U. m. en sent. despect.»
  2. ↑ a b c d Gallai S. - Török G.: Politika és politikatudomány (2005), Aula K.
  3. ↑ a b c d e f Polgári politikai lexikon: Populizmus, 2008., Kairosz
  4. ↑ What is a Populist?
  5. ↑ a b c d Politikai filozófiák enciklopédiája (1995) Kossuth
  6. ↑ populism | History, Facts, & Examples (angol nyelven). Encyclopedia Britannica. (Hozzáférés: 2021. augusztus 15.)
  7. ↑ Anselmi, Manuel (2018). Populism: An Introduction. London: Routledge. ISBN 9781138287150
  8. ↑ 'Populism' revealed as 2017 Word of the Year by Cambridge University Press (angol nyelven). University of Cambridge, 2017. november 30. (Hozzáférés: 2021. december 23.)
  9. ↑ Helmut Fehr: Eliten und zivile Gesellschaft. Legitimitätskonflikte in Ostmitteleuropa. Springer VS, Wiesbaden 2014, S. 328–335.
  10. ↑ Bruno Castanho Silva, Federico Vegetti, Levente Littvay: The Elite Is Up to Something. Exploring the Relation Between Populism and Belief in Conspiracy Theories. In: Swiss Political Science Review. Band 23, Heft 4, 2017, S. 423–443, hier S. 424.
  11. ↑ Yanis Varoufakis: Die ganze Geschichte. Meine Auseinandersetzung mit Europas Establishment. Antje Kunstmann, München 2017, S. 92 ff.,
  12. ↑ Michael Butter: „Nichts ist, wie es scheint“. Über Verschwörungstheorien. Suhrkamp, Berlin 2018, S. 174.
  13. ↑ Michael Butter: „Nichts ist, wie es scheint“. Über Verschwörungstheorien. Suhrkamp, Berlin 2018, S. 9–12, 23–28 u.ö.
  14. ↑ Mudde, Cas; Rovira Kaltwasser, Cristóbal (2017). Populism: A Very Short Introduction. page 82. Oxford: Oxford University Press. ISBN 9780190234874
  15. ↑ Mudde, Cas; Rovira Kaltwasser, Cristóbal (2017). Populism: A Very Short Introduction. page 84. Oxford: Oxford University Press. ISBN 9780190234874
  16. ↑ Jordan Kyle, Yascha Mounk, "The Populist Harm to Democracy: An Empirical Assessment Archiválva 2019. március 29-i dátummal a Wayback Machine-ben., Institute for Global Change, 26 December 2018, accessed 29 March 2019
  17. ↑ Guriev, Sergei (2020. február 21.). „The Political Economy of Populism” (angol nyelven), Rochester, NY. 
  18. ↑ Mi is az a populizmus, ami manapság szitokszóvá vált? (magyar nyelven). Portfolio.hu. (Hozzáférés: 2021. november 3.)
  19. ↑ Orban’s ‘National Consultation’ Seeks to Set Hungary’s Political Agenda (amerikai angol nyelven). Balkan Insight, 2020. június 9. (Hozzáférés: 2020. november 14.)
  20. ↑ Mudde, Cas; Rovira Kaltwasser, Cristóbal (2017). Populism: A Very Short Introduction. Oxford: Oxford University Press. p. 91. ISBN 9780190234874
  21. ↑ Bloomberg: How Viktor Orban’s Populism May Face Backlash in Budapest
  22. ↑ a b The Guardian: How to spot a populist
  23. ↑ a b Preparing for Defeat (angol nyelven). American Purpose, 2022. március 10. (Hozzáférés: 2022. március 14.)
  24. ↑ The Times: The Times view on Hungary and Viktor Orban’s populism: Trojan Horse, 2022. 04. 05.
  25. ↑ Progresszív válaszok a populizmusra
  26. ↑ 24 conspiracy theories Donald Trump has floated over the years. Business Insider, 2019. október 9. (Hozzáférés: 2020. május 14.)
  27. ↑ Bump, Philip. „President Trump loves conspiracy theories. Has he ever been right?”, The Washington Post, 2019. november 26. (Hozzáférés: 2020. május 14.) 
  28. ↑ Gallai S. - Török G.: Politika és politikatudomány, 138-139. o. (2005), Aula Kiadó
  29. ↑ a b Encyclopedia Britannica: Populism: In the early 21st century, populist authoritarian regimes arose in Turkey, Poland, and Hungary ..
  30. ↑ Viktor Orban | Biography, Ideology, & Facts | Britannica (angol nyelven). www.britannica.com. (Hozzáférés: 2021. december 23.)
  31. ↑ Finchelstein, Federico (2019). From Fascism to Populism in History. University of California Press. p. 152.
  32. ↑ Liberális és illiberális populizmus: Berlusconi és Orbán politikai vezetése
  33. ↑ BBC: Matteo Salvini: Can Italy's populist leader return to power?
  34. ↑ Serbia’s populist, right-wing president projected to win reelection (angol nyelven). NBC News. (Hozzáférés: 2022. április 5.)
  35. ↑ Early vote count confirms win for Serbia’s populist leader Vucic (angol nyelven). www.aljazeera.com. (Hozzáférés: 2022. április 5.)
  36. ↑ Mudde, Cas (2004). "The Populist Zeitgeist, Government and Opposition". Cambridge University Press: 2014. 03. 28., 39 (4): 541–63. doi:10.1111/j.1477-7053.2004.00135.x. S2CID 67833953
  37. ↑ Paár Ádám: A populizmus titkos fegyvere Magyarországon. Ellensuly.hu. 2018.
  38. ↑ Nyugatról nézve Gyurcsány populista. Infostart.hu. 2007. jún. 26.
  39. ↑ Labour plans Jeremy Corbyn relaunch to ride anti-establishment wave. The Guardian , 2016. december 15. [2017. március 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. május 16.)
  40. ↑ Could Corbyn trigger the next populist political earthquake?. The Independent , 2016. december 29. [2017. június 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. május 16.)
  41. ↑ Right-wing populist parties, like UKIP in Britain, are here to stay. The Sydney Morning Herald , 2015. május 5. [2017. augusztus 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. június 17.)
  42. ↑ (2009) „Doomed to Failure? UKIP and the Organisational Challenges Facing Right-Wing Populist Anti-Political Establishment Parties”. Parliamentary Affairs 62, 72–87. o. DOI:10.1093/pa/gsn036. (Hozzáférés: 2020. szeptember 12.) 
  43. ↑ Bossetta, Michael (2017. június 28.). „Fighting fire with fire: Mainstream adoption of the populist political style in the 2014 Europe debates between Nick Clegg and Nigel Farage” (angol nyelven). The British Journal of Politics and International Relations 19 (4), 715–734. o. DOI:10.1177/1369148117715646. ISSN 1369-1481. (Hozzáférés: 2019. április 25.) 
  44. ↑ Foster, Peter; Squires, Nick; Orange, Richard (24 June 2016). "EU faces Brexit 'contagion' as populist parties across Europe call for referendums". The Telegraph.
  45. ↑ Mudde, Cas; Rovira Kaltwasser, Cristóbal (2017). Populism: A Very Short Introduction. Oxford: Oxford University Press. ISBN 9780190234874
  46. ↑ Friedman, Uri: What Is a Populist? (angol nyelven). The Atlantic, 2017. február 27. (Hozzáférés: 2021. december 23.)
  47. ↑ a b c d e Enrique Peruzzotti: Peronism and the Birth of Modern Populism
  48. ↑ de la Torre, Carlos (2017). "Populism in Latin America". In Cristóbal Rovira Kaltwasser; Paul Taggart; Paulina Ochoa Espejo; Pierre Ostiguy (eds.). The Oxford Handbook of Populism. Oxford and New York: Oxford University Press. pp. 195–213. ISBN 9780198803560
  49. ↑ a b c d e March, Luke (2007). "From Vanguard of the Proletariat to Vox Populi: Left-Populism as a 'Shadow' of Contemporary Socialism". SAIS Review of International Affairs. 27 (1): 63–77. doi:10.1353/sais.2007.0013. S2CID 154586793
  50. ↑ Mudde, Cas; Rovira Kaltwasser, Cristóbal (2017). Populism: A Very Short Introduction. Oxford: Oxford University Press. ISBN 9780190234874
  51. ↑ Federico Tarragoni, L'esprit démocratique du populisme, La Découverte, 7 novembre 2019 (ISBN 978-2-7071-9730-6, lire en ligne [archive]), p227-246 (franciául)
  52. ↑ Cachanosky, Nicolas. „The Cost of Populism in Argentina, 2003-2015” (angol nyelven). MISES: Interdisciplinary Journal of Philosophy Law and Economics 6, 621–635. o. 
  53. ↑ Margaret Canovan: Populism

Források

szerkesztés

További információk

szerkesztés
  • Progresszív válaszok a populizmusra
  • Az európaiság eredetétől a "klasszikus" populista rendszerig. Segédanyag; szerk. Király István et al.; SMPI, Kaposvár, 1993 (A pedagógia időszerű kérdései Somogyban)
  • Horváth Gyula: Tanulmányok Latin-Amerika történetéből. A populizmushoz vezető történelmi út néhány állomása; Kaposvári Építők SC, Kaposvár, 1993 (Más kor könyvek)
  • Horváth Gyula: A populizmus kialakulása Mexikóban; Közgyűlés, Kaposvár, 1996 (Örökség)
  • Horváth Gyula: A "klasszikus" politikai populizmus ideológiája. Oktatási segédanyag; PATE ÁTK, Kaposvár, 1998 (Politikaelméleti füzetek)
  • Kiss Endre–Molnár János: Populizmus. Budapest, 2000. november 4.; Friedrich Ebert Alapítvány, Budapest, 2001
  • Szilágyi Ágnes Judit: Távolodás Európától – Nemzetépítés és kultúrpolitika Brazíliában az Estado Novo idején (1937-1945) Budapest, Áger Bt. 2004
  • Politikai állatfajták. Konszenzusos demokrácia, populizmus, szavazóbázisok és parlamenti választások Ausztriában, 2008; szerk. Balogh Róbert et al.; Magyar Progresszív Társaság Platform, Budapest, 2008
  • John Lukacs: Demokrácia és populizmus. Félelem és gyűlölet; ford. Komáromy Rudolf; Európa, Budapest, 2008
  • Győri Gábor: Populizmus és kormányzás; Demos Magyarország, Budapest, 2008
  • Medvék, tulipánok, populisták. Aromán politikai rendszer dilemmái és a 2008-as parlamenti választások; szerk. Balogh Róbert et al.; Generáció 2020 Közhasznú Egyesület, Budapest, 2009
  • David van Reybrouck: A populizmus védelmében; ford. Bérczes Tibor; Gondolat, Budapest, 2010
  • Ernesto Laclau: A populista ész; ford. Csordás Gábor; Budapest : Noran Libro, 2011
  • Nemzet a mindennapokban. Az újnacionalizmus populáris kultúrája; MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont, Budapest, 2014
  • Frank Füredi: A célkeresztben: Magyarország; ford. Soproni András; Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, Budapest, 2017
  • Antal Attila: A populista demokrácia természete. Realizmus és utópia határán; Napvilág, Budapest, 2017
  • Populista korszellem? A Magyar Politikatudományi Társaság XXIII. Vándorgyűlése. Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar, Győr, 2017. június 9-10.; szerk. Smuk Péter; Gondolat, Budapest, 2017
  • Bartha Ákos: Populizmus, népiség, modernizáció. Fejezetek a kelet-közép-európai politikai gondolkodás 20. századi történetéből; MTA BTK Történettudományi Intézet, Budapest, 2017 (Magyar történelmi emlékek Értekezések)
  • David van Reybrouck: A választások ellen; ford. Zákányi Viktor; Gondolat, Budapest, 2017
  • Gyurácz Ferenc: Populizmus. Tanulmányok, 1991–2007; Magyar Nyugat, Szombathely, 2017
  • Antal Attila: A populista demokrácia természete. Realizmus és utópia határán; Napvilág, Budapest, 2017
  • Forgács Imre: Titanic Európa? Válságok és remények; Gondolat, Budapest, 2019
  • Antal Attila: Orbán bárkája. Az autoriter állam és a kapitalizmus szövetsége; Noran Libro, Budapest, 2019 (Progress könyvek)
  • Jonah Goldberg: A Nyugat öngyilkossága avagy Hogyan dönti romba a tribalizmus, a populizmus, a nacionalizmus és az identitáspolitika újjászületése az amerikai demokráciát; ford. Nagy Mátyás; Alexandra, Pécs, 2019
  • Progresszív válaszok a populizmusra. Miért szavaznak az európaiak a populista pártokra, és hogyan válaszolhatnak erre a kihívásra a progresszívek?; szerk. Boros Tamás; Friedrich-Ebert-Stiftung–Policy Solutions, Budapest–Brüsszel, 2019
  • B. Kádár Zsuzsanna: Populizmus és emlékezetpolitika; WJLF, Budapest, 2020 (Wesley konferencia kötetek)
  • Paár Ádám: A populisták (h)ősei. Az észak-amerikai populista mozgalom (1891–1908) rövid története, valamint eszmei rokon mozgalmai Magyarországon; Magyar Nyugat, Szombathely, 2020
  • Simon János: A demokráciák sokszínű elmélete és gyakorlata. Liberalizmus, konzervativizmus és populizmus; CEPoliti, Budapest, 2023
  • Daniele Scalea: Migráció. A populisták igaza; ford. Domokos György, Mátyus Norbert, Rosonczy-Kovács Mihály; Alapjogokért Központ–Jogállam és Igazság Nonprofit Kft., Budapest, 2023
  • A népszerűség átka Portrék, ideológiák, programok a populizmus múltjából és jelenéből; szerk. Heil Kristóf Mihály, Petri Bernadett; Alapjogokért Központ–Jogállam és Igazság Nonprofit Kft., Budapest, 2023
  • David Goodhart: Úton hazafelé. A populista lázadás és a politika jövője; 2. jav. kiad.; Századvég, Budapest, 2024
  • John Komlos, A trumpizmus diadalának gazdaságtörténete Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Világgazdasági Intézet, Műhelytanulmányok 130. (2019) June. (YouTube)
  • Rádi Balázs, Komlós: A közgazdászok hibáiból épült fel a trumpizmus, (2019) Augusztus 7.

Kapcsolódó szócikkek

szerkesztés
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Populizmus&oldid=27682399”
  NODES
Idea 1
idea 1
INTERN 2
Project 1