Rudolf Virchow

Rudolf Virchow (Schivelbein, Pomeránia, 1821. október 13. – Berlin, 1902. szeptember 5.) német orvos, egyetemi tanár, politikus, az MTA kültagja.

Rudolf Virchow
Született	Rudolf Ludwig Karl Virchow 1822. október 13. Świdwin
Elhunyt	1902. szeptember 5. (79 évesen) Berlin
Állampolgársága	porosz
Gyermekei	Hans Virchow Anna Emilie Adele Virchow Ernst Oswald Virchow
Szülei	Karl Christian Siegfried Virchow
Foglalkozása	biológus antropológus őslénykutató régész őstörténész egyetemi tudós/kutató politikus orvos egyetemi oktató patológus paleoantropológus író
Tisztsége	a német birodalmi Reichstag tagja
Iskolái	Humboldt Egyetem würzburgi Julius-Maximilian egyetem
Kitüntetései	Berlin díszpolgára A művészetek és a tudományok érdemrendje Order of Olga (1872) Foreign Member of the Royal Society (1884. január 31.) Copley-érem (1892) Croonian Medal and Lecture (1893) Helmholtz-érem (1898) Cothenius Medal (1901)
Halál oka	szívelégtelenség
Sírhelye	Alter St.-Matthäus-Kirchhof Berlin
Rudolf Virchow aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Rudolf Virchow témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Életpályája

Orvosi tanulmányait Berlinben végezte, alorvos, 1844-ben a Charitében Robert Froriep asszisztense, majd 1846-ban véglegesen utóda lett. 1848-ban az akkori kultuszminiszter megbízásából Felső-Sziléziában tanulmányozta az ott dühöngő tífuszjárványt, amelyről kimerítő tudósításokat írt. Reformjavaslataival a kormánynak kényelmetlen lett, ezért állásától megfosztották. Azután Würzburgba ment mint a kórbonctan rendes tanára, de már 1856-ban visszatért Berlinbe mint a kórbonctan, az általános kór- és gyógyítástan tanára és az új kórtani intézet igazgatója. Würzburgban tagja volt a Verhandlungen der phisical-med. Gesellschaft orvosi folyóirat szerkesztőségének, ezenkívül szerkesztette a Handbuch der spec. Path. u. Therapie-t is. 1859-ben a norvég kormány megbízásából a leprát tanulmányozta Norvégia nyugati tengerpartján, 1861-től a berlini városi tanács, 1862-től a porosz képviselőház, 1880-tól pedig a német birodalmi gyűlésnek is tagja volt. A Magyar Tudományos Akadémia 1873-ban kültagjává választotta. A közegészségügy terén sok áldásos intézménynek volt részint megalapítója, részben támogatója. Kutatásokat végzett az régészet terén is, ahol jelentős eredményeket mutatott fel.

Megdöntötte Rokitansky Krasenlehre címen ismeretes elméletét a betegségek okairól, úgyszintén Cruveilhier nézetét a flebitiszről (felületi visszérgyulladás), alapvető megállapításokat tett a leukémiáról, trombózisról, embóliáról és fertőzésről; elsőként figyelte meg az emberi sejtek összehúzódási képességét, ő fedezte fel az agybeli véredények hüvelyét. Bizonyította, hogy a vörös vérfesték csak utólag kerül a már kész sejtbe, ő adta a szürke agyállomány új képződményeinek első világos képét; kimutatta, hogy trichinózus hús élvezete közvetlenül is fertőzhet; megállapította a különbséget a vérhas és enteritis diphteritica között. Nagyban hozzájárult a városok köztisztaságáról vallott nézetek helyes mederbe tereléséhez; felderítette a rachitisz és a kretenizmus okait; megtámadta Pettenkofer sok állítását és nézetét a kolerajárványra nézve stb. Cellulár-patológiája, amelyet ő biológiai alapelvnek tartott, általános elterjedésnek örvend és amellyel a patológia, szilárd alapját vetette meg, amelyet a kutatás újabb eredményei sem ingattak meg, sőt Rokitansky is a követője lett. 1897 novemberében tudományos tevékenysége ötvenéves jubileumát ünnepelte. 1902-ben hunyt el, Berlinben, nyolcvanéves korában.

Főbb művei

• Die Cellularpathologie in ihrer Begründung auf physiol. und path. Gewebelehre (Berlin, 1858, 4. kiad. 1871, majd minden európai nyelvre lefordítva), egyszersmind első kötete a Vorlesungen über Pathologie c. művének, amelynek második, harmadik kötetét és negyedik kötetének első felét Die krankhaften Geschwülste című befejezetlen munkája alkotja (uo. 1863-67); [1]
• Tanulmány a trichinákról (uo., 1865, 3. kiadás, 1866); Az éhség-tífuszról (1866)
• A chlorosisról és a vele összefüggő a véredényekben előforduló rendellenességekről, főleg az endocarditis puerperalisról (a berlini szülésztársulatban tartott előadás, uo., 1872)
• Boncolási technika (1876), 2. kiadás, 1883
• A tudomány szabadsága a modern államban című művét Bakody Árpád fordította magyarra (Budapest, 1878)
• Számos cikke jelent meg a különböző orvosi szakfolyóiratokban.

Források

• a Pallas nagy lexikona

Kapcsolódó szócikkek

• Magyar postabélyegeken ábrázolt személyek listája