Siegbert Tarrasch
Siegbert Tarrasch (Wrocław, 1862. március 5. – München, 1934. február 17.) a 19. század vége és a 20. század eleje egyik legjobb sakkjátékosa és sakkszakírója volt. 2008-ban beválasztották a World Chess Hall of Fame (Sakkhírességek Csarnoka) tagjai közé.[4]
| Siegbert Tarrasch | |
 | |
| Siegbert Tarrasch | |
| Személyes adatok | |
| Születési dátum | 1862. március 5. |
| Születési hely | Wrocław |
| Halálozási dátum | 1934. február 17. (71 évesen) |
| Halálozási hely | München |
| Állampolgárság | német |
| Iskolái | Luther Márton Tudományegyetem |
| Versenyzői adatok | |
| Cím | sakkmester[1] |
| Legmagasabb Élő-pontszám | 2824 (1895. június)[2] |
| Legmagasabb ranglista | 2. (111 különböző hónapban 1890. október és 1906. november között)[3] |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Siegbert Tarrasch témájú médiaállományokat. | |
Az alsó-sziléziai Breslauban (ma Wrocław) született, de élete java részét a bajorországi Nürnbergben, illetve később Münchenben töltötte.
Ötgyermekes, zsidó származású családból származott. Egyik fiát elveszítette az első világháborúban, a náci rezsim kezdetén azonban hazaszeretete ellenére üldöztetésben volt része.
Sakkpályafutása
szerkesztésSakkmesteri oklevelét 1883-ban hamarabb szerezte meg, mint az orvosit. 1885-ben ugyan még csak 2−6. Hamburgban, a következő évben pedig Majna- Frankfurtban 5−6. helyezett. 1888-ban azonban 6 éves, megszakítás nélküli diadalsorozata kezdődött: öt nagy verseny (Lipcse 1888, Boroszló 1889, Manchester 1890, Drezda 1892, Lipcse 1894) megnyerésével. E győzelmek után nemhivatalos világbajnoknak nevezték, mivel a regnáló világbajnok Steinitz csak páros mérkőzéseken játszott. Sokan úgy vélekedtek, hogy Tarrasch méltóbb ellenfele lett volna a világbajnoknak, mint a címet 1894-ben elhódító Emanuel Lasker. A Tarrasch−Steinitz mérkőzésre azért nem került sor, mert Tarrasch félt áthjózni Amerikába.[5]
Ezt követően Tarrasch eredményei visszaestek. 1885-ben Hastingsben csak 4., 1896-ban Nürnbergben 3−4., Budapesten pedig csak a 8. helyet szerezte meg. Kis szünet után újra csúcsformába került, és három jelentős sikert ért el. 1898-ban Bécsben megnyerte a minden idők egyik legnagyobb küzdelmét, a 21 részvevős, kétfordulós versenyt. Itt Pillsburyvel holtversenyben, 40 játszmából 30 ponttal lett 1−2. helyezett, az első díj sorsát eldöntő négyjátszmás páros mérkőzést 2,5−1,5 arányban nyerte. 1903-ban ismét kétfordulós, 14 részvevős nagy versenyt nyert meg, ezúttal Maróczy Géza előtt Monte Carlo- ban, majd 1907-ben az ostendei hat résztvevős, négyfordulós nagymesterversenynek lett a győztese. Közben még több más, kisebb versenyen ért el magas helyezést.[5]
A világbajnokságért már csak jóval pályája delelőjén túl, 1908-ban vette fel a küzdelmet Laskerrel, s a nyolc nyert játszmáig tartó mérkőzésen meglehetős nagy 8−3 arányú vereséget szenvedett öt döntetlen mellett.
Jelentősége
szerkesztésTarrasch igazi jelentőségét, példátlan arányú tekintélyének alapját nem elsősorban versenyzői pályafutása, hanem sakkpedagógiai, sakkelméleti tevékenysége vetette meg. A sakk tudományos szemléletének Steinitz által megkezdett rendszerezését Tarrasch fejezte be. Egykori híres munkája, az először 1895-ben megjelent ..Dreihundert Schachpartien“ a módszeres sakkgondolkodás kiemelkedő példáit szolgáltatja. A sakk törvényeinek tudományos módszerességgel végzendő kutatását és egybefoglalását tűzte ki élete céljául. Eszményképe a tökéletes sakk volt. Azt vallotta, hogy minden állásban csak egyetlen "legjobb" lépés van, s ennek megtalálásához az elvek következetes alkalmazása vezet.[5]
Max Euwe így jellemezte: „...tartalmas életében véghezvitte azt, amit általában két-három siker- és eredménydús mester együttvéve volt csak képes elérni: nyert számos első díjat, fontos új elméletekkel gazdagította a sakkot, főleg a pozíciójáték területén maradandót alkotott, több igen értékes tankönyvet írt, melyekkel felkeltette a sakkjáték iránt való rajongást, számos tanítványra hatott nevelőleg, a ,,sakknyelvet“ szellemes és humoros fordulatokkal, axiómákkal gazdagította. szóval minden téren érdemeket szerzett, csak egyet mulasztott el: nem lett világbajnok...”[6]
Tarraschtól származik a híres, sokat idézett mondat: „A sakk ugyanúgy boldoggá tudja tenni az embert, mint a zene vagy a szerelem.”
„Világvárosok főterein állna szobra, ha páratlan kiérleltségű összegező gondolatait nem a sakk terén igyekezett volna érvényre juttatni. Siegbert Tarrasch (1862–1934) egyéni tragédiája, hogy még ott sem juthatott fel a csúcsra. Pedig a sakkozás első és második világbajnokának uralkodása, még inkább uralkodásváltása idején legalább másfél évtizedig a legtöbbek szerint ő volt a világ legerősebb játékosa” – írta Tarraschról Papp Márió.[7]
Kállai Gábor nemzetközi nagymester szerint Tarrasch „maradandó elveket hagyott maga után (például: a bástyának a szabadgyalog mögött a helye), illetve ismert megnyitásokban (Vezércsel, Francia védelem) a nevéhez fűződő, máig kedvelt változatokat dolgozott ki.”[8]
Róla kapta nevét a vezércsel ellen alkalmazott Tarrasch-védelem nevű sakkmegnyitás.
1903-ban publikálta a Die Woche című lapban híres cikkét, amelyben iskolai tantárgynak ajánlotta a sakkot, mert szerinte a sakktáblán minden lehetséges hadmozdulat megtanítható. Ebben az austerlitzi csatát Emanuel Lasker világbajnok egy 1896-os játszmáján keresztül mutatta be.[7]
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ Abban az időszakban ez a mai nagymesteri címnek felelt meg
- ↑ A chessmetrics szerinti legmagasabb pontszáma Chessmetric Player Profile: Siegbert Tarrasch (angol nyelven). chessmetrics.com. (Hozzáférés: 2014. július 8.)
- ↑ Chessmetric Player Profile: Siegbert Tarrasc/Ratings only (angol nyelven). chessmetrics.com. (Hozzáférés: 2014. július 8.)
- ↑ Siegbert Tarrasch (angol nyelven). World Chess Hall of Fame. [2015. október 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. december 6.)
- ↑ a b c (1959. február) „Dr. Tarrasch Siegbert”. Magyar Sakkélet 9 (2), belső borító. o.
- ↑ Magyar Sakkvilág, 1934. március
- ↑ a b Papp Márió: Németország tanítómestere és a kijavított történelem[halott link]
- ↑ Kállai Gábor: Dr. Tarrasch halhatatlan lépése
