Szabadgondolkodó
A szabadgondolkodó olyan személy, aki a különböző dolgokról megfogalmazott véleményét a hagyománytól, a tekintélytől és a kritikátlanul elfogadott hittől függetlenül alakítja ki.
Jellemzői
szerkesztésA vallás tekintetében a szabadgondolkodók általában úgy vélik, hogy nincs elegendő természettudományos bizonyíték a természetfeletti jelenségek valódiságának támogatására, szerintük senki sem lehet szabadon gondolkodó ember, aki vallási irodalom szerint gondolkodik vagy egyéb hitvallást követ.[1] Senki nem szabadgondolkodó, aki kizárólag valamilyen tekintélyelvű, zárt és kötött gondolatrendszert, szentírást, vallást, ideológiát, dogmákat követ. Azért fontos kiemelni a zárt és kötött gondolatrendszert, mert vannak viszonylagosan szabadelvű vallások is, mint például a taoizmus, a zen vagy a buddhizmus bizonyos ágai.
A szabadgondolkodók azt hirdetik, hogy véleményüket pusztán az észszerűségre alapozva kell kialakítaniuk, mivel a kinyilatkoztatásokat és hasonló ígéreteket érvénytelennek tekintik, és számukra a hithűség nem az igazság garanciája. Hitük szerint az érzékelhető természeten túl nincs semmi, azaz nem léteznek természetfeletti dolgok, ezért a hívő emberrel szemben a szabadgondolkodó, a saját maga istene. A szabadgondolkodók általában úgy gondolják, hogy véleményük valóban pusztán az észszerű gondolkodáson alapszik. A megismerés folyamatában a tudományos módszertant követik, de még magát a tudományt, mint egy felépült és bizonyított eszmerendszert sem tekintik minden egyes esetben elfogadhatónak. A tudomány szerintük ugyanis nem képes bizonyítani mindent a szabadgondolkodó ember számára.[2] A német freidenker kifejezés jelentése az, hogy a szabadgondolkodók olyan emberek, akik a felvilágosodás alapján független és öntudatos életstílust hirdetnek, és elutasítják a vallásokat, az egyházi dogmákat, ugyanakkor elfogadják az ateistákat, az agnosztikusokat, a szkeptikusokat és a világi humanistákat.[3]
Története
szerkesztésAz 1600-as évet gyakran a modern szabadgondolkodás megalapító évének tekintik, amikor a katolikus egyház ösztönzésére Giordano Bruno egykori domonkos szerzetest eretnekség miatt megégették. De előtte és utána, szerte a keresztény Európában sok ember halt meg máglyán, amiért egy vagy több dogmával szemben álló véleményt támogattak.
A fogalom régebben főleg az egyházellenes gondolkodást jelentette. A kifejezést először Angliában használták a 17. század végén, ahol azokat nevezték igy, akik Istenben hittek, de a keresztény egyházat támadták. Franciaországban a szabadgondolkodók (libres penseurs)[5] inkább az ateizmust képviselték. A német freidenkerek külön szabad községeket alkottak, melyekből azután egy német szabadgondolkodó szövetség alakult.
Magyarországon az 1911-ben induló polgári radikális, baloldali és szabadkőműves szellemiségű Szabadgondolat című folyóiratban így fogalmazott a programadó cikk írója:
- „Mig a körülöttünk levő világ összefüggéseit nem ismertük, nem voltunk szabadok. A gondolkodás akkor szabadult fel, mikor a természeti tények szigorú megismerése s okszerű kapcsolatai új világot tártak fel a sötétben tapogatódzó ember előtt s összes eddigi tudását halomra döntötték.” Ugyanebben a folyóiratban Messinger Simon jogi doktor, a szabadkőműves Deák páholy főmestere arra biztatja a szabadgondolkodókat, hogy egy szabadgondolkodó nem lehet fanatikus, mert meggyőződésének forrása a független egyéni bírálat és így következetesen tiszteletben kell tartania azoknak a meggyőződését is, akik ugyancsak független egyéni szellemi munka útján az övétől eltérő eredményhez jutnak.[6]
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ What is a freethinker?, gotquestions.org (angolul)
- ↑ A tudományos módszer, szabadgondolkodo.hu
- ↑ Deutscher Freidenker-Verband e.V. Archiválva 2017. december 13-i dátummal a Wayback Machine-ben, freidenker.org
- ↑ The Pansy of Freethought, leicestersecularsociety.org.uk
- ↑ A Le Droit Humain Rend története, droit-humain.hu
- ↑ Szabadgondolat 1911 01, mtdaportal.extra.hu
Források
szerkesztés- Bokor József (szerk.). Szabad gondolkodó, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X. Hozzáférés ideje: 2017. december 10.
- Szabadgondolkodó, szabadgondolkodo.hu
További információk
szerkesztés- Szabadgondolkodás
- Szkeptikusok szótára
- Néhány magyar szobor, amit a francia szabadgondolkodók szerint azonnal el kell bontani Archiválva 2015. május 7-i dátummal a Wayback Machine-ben, valasz.hu
- Szabad gondolkodók, ujember.hu