T–35
A T–35-ös a két világháború között kis példányszámban gyártott, a Vörös Hadsereg által használt szovjet nehéz harckocsi típus volt. Különlegessége, hogy a történelem egyetlen öt toronnyal ellátott, sorozatban is gyártott harckocsija volt. Félelmetes megjelenése ellenére igen megbízhatatlan üzemű volt. Azon kevés járművek, amelyek a Barbarossa hadműveletben még részt vettek, rendszerint meghibásodás miatt vesztek oda, és nem az ellenség támadásai miatt.
| T–35 | |
 | |
| Egy T–35-ös a Vörös téren 1935. május 1-jén | |
| Típus | Nehézharckocsi |
| Fejlesztő ország |  Szovjetunió |
| Harctéri alkalmazás | |
| Alkalmazó országok | Szovjetunió |
| Szolgálatban | 1935–41 |
| Gyártó | HPZ |
| Gyártási időszak | 1933–38 |
| Gyártási darabszám | 61 |
| Háborús részvétel | Második világháború |
| Általános tulajdonságok | |
| Személyzet | 11 fő |
| Hosszúság | 9,72 m |
| Szélesség | 3,20 m |
| Magasság | 3,43 m |
| Tömeg | 45 tonna |
| Páncélzat és fegyverzet | |
| Páncélzat | 11–30 mm |
| Elsődleges fegyverzet | 76,2 mm model 27/32-es ágyú |
| Másodlagos fegyverzet | 2 × 45 mm 20k ágyú, 5 vagy 6 × 7,62 mm DT géppuska |
| Műszaki adatok | |
| Motor | 12 hengeres benzin, Mikulin M–17M |
| Teljesítmény | 500 LE (370 kW) |
| Felfüggesztés | tekercsrugós |
| Sebesség | 30 km/h |
| Fajlagos teljesítmény | 11 LE/tonna |
| Hatótávolság | 150 km |
 A Wikimédia Commons tartalmaz T–35 témájú médiaállományokat. | |
Fejlesztés
szerkesztésA fejlesztését 1930-ban kezdte meg az OKMO Harckocsi Tervező Iroda. Két konstruktőr csapat dolgozott egy nehéz harckocsi kifejlesztésén.
Az egyik egy TG–5 jelű, 100 tonnás, négy harckocsitoronnyal és egy 107 mm-es haditengerészeti ágyúval ellátott járművet tervezett, melyet pneumatikus szervovezérléssel és felfüggesztéssel láttak volna el. Ám később ezt a tervet elvetették.
A másik csapat egy a brit Vickers A1E1 Independent által inspirált harckocsit tervezett. 1932 júliusára el is készült egy 35 tonnás prototípus, mely már öt toronnyal volt felszerelve. A fő toronyban egy 76,2 mm-es ágyú, a jobb első és a bal hátsó tornyokban egy-egy 37 mm ágyú, a bal első és a jobb hátsó tornyokban pedig egy-egy géppuska kapott helyet. Ám ennek a prototípusnak súlyos átviteli problémái voltak, ráadásul túl bonyolult és drága lett volna a sorozatgyártása. Ezért a járművön leállították a munkát és egy új, leegyszerűsített prototípust gyártottak.
Az új prototípus egy újabb motort, váltóberendezést és fejlesztett átvitelt kapott. Ugyanakkor úgy döntöttek, hogy szabványosítják a T–35-ös tornyait a T–28-as három tornyos közepes harckocsin használtakkal. Így a gépágyúkat használó tornyok ugyanolyanok lettek, míg a T–35 főtornya is csak annyiban tért el a T–28-étól, hogy a hátulján nem volt még egy géppuska.
1933. augusztus 11-én elfogadták a T–35-ös sorozatgyártását. A gyártási jogot a Harkovi Mozdonygyár kapta, amely le is gyártott 20 járművet.
A két prototípus járműből szerzett tapasztalatokat is felhasználták az 1935-ös változat kifejlesztéséhez, amely hosszabb alvázat, erősebb páncélzatot és a 37 mm-es ágyú helyére 45 mm-eseket kapott. A gyártást 1935-ben kezdték és 1938-ig bezárólag 39 példányt gyártottak le. A három év alatt folyamatosan apróbb változtatásokat végeztek a járműveken, így például készültek olyan járművek is, melyek elülső 45 mm-es ágyúját egy lángszóróra cserélték. Végül az utolsó 6 darab (1938-as változatba tartozó) harckocsi, körbe döntött páncélzatú főtoronnyal és új görgőkkel készült el.
A magas gyártási költségek miatt 1938-ban leállították a gyártását. Ekkorra 61 jármű készült el.
Szolgálatban
szerkesztés
A gyártásukat követően a második világháborúig főleg Moszkvában vettek részt különböző parádékon. 1940-ben felmerült, hogy kivonják a típust az aktív szolgálatból és vagy önjáró löveggé alakítják a példányokat vagy különböző katonai akadémiáknak adják őket kiképzési célokra. Végül a hadrendben tartásuk mellett döntöttek és a 34. páncéloshadosztály 67. és 68. páncélosezredébe szervezték őket.
A Barbarossa hadművelet alatt körülbelül a 90%-uk megsemmisült. Általában nem is az ellenség lőtte ki a járműveket, hanem a sorozatos meghibásodások miatt a személyzetnek kellett elhagynia és felrobbantania őket. A T–35-ösök utolsó feljegyzett ütközete a moszkvai csata volt. A feljegyzések szerint a németek legalább egy járművet zsákmányoltak a harcokban, és elszállítottak azt, hogy Kummersdorfban megvizsgálják.
Finn források szerint néhány T–35-ös részt vett a téli háborúban, de ez a szovjet források szerint nem igaz. Valójában a szovjetek két a T–35-öshöz hasonló több tornyos prototípus harckocsit küldtek a csatatérre, a T–100-ast és az SZMK-t. Az SZMK-t egy finn akna tette mozgásképtelenné és a szovjetek sehogy sem voltak képesek kimenekíteni azt. Később a német hírszerzés, tévesen T–35C-nek nevezte a fényképek alapján a járművet.
Négy T–35-öst végül kiképzési célokra használtak fel, melyek így átvészelték a háborút. Az egyik ma is megtekinthető a Kubinkai Harckocsi Múzeumban.
Típusai
szerkesztés- T–35–1: Prototípus
- T–35–2: Prototípus
- T–35A: Az első sorozatban gyártott verzió.
- T–35B: Egy prototípus, új motorral
- SZU–7: 3 önjáró löveg prototípus a T–35 alvázán. 254, 305, illetve 400 mm-es lövegekkel ellátva.
- SZU–14: önjáró löveg a T–35 alvázán.
Lásd még
szerkesztésForrások
szerkesztés
- Zaloga, Steven J., James Grandsen. Soviet Tanks and Combat Vehicles of World War Two. London: Arms and Armour Press (1984). ISBN 0-85368-606-8
- Solyankin, M.Pavlov, I.Pavlov, I.Zheltov. Otechestvennye Bronirovannye Mashiny (Homeland Armored Machines) 20th Century, Vol. I, 1905-1941, 1st Edition (Russian), Moscow: Publishing Center "Eksprint", 343. o. (2002). ISBN 5-94038-030-1
Fordítás
szerkesztésEz a szócikk részben vagy egészben a T-35 című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
