TVXQ

dél-koreai popcsoport
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2023. december 24.

A TVXQ vagy DBSK[2] (kínai illetve handzsa: 東方神起,[3] pinjin: Dōngfāngshénqǐ, koreai: 동방신기[4] Tongbangsingi, japán: 東方神起 Tóhósinki) dél-koreai fiúegyüttes, melyet 2003-ban hozott létre az S.M. Entertainment. Nevük jelentése „A Kelet feltörekvő istenei”.[5][6]

TVXQ
A TVXQ 2012-ben, balról jobbra: U-Know és Max
A TVXQ 2012-ben, balról jobbra: U-Know és Max
Információk
Egyéb nevekkínai: 東方神起 Tungfangsencsi (TVXQ vagy TVfXQ[1])
koreai: 동방신기 Tongbangsingi (DBSK)
japán: 東方神起 Tóhósinki
Eredet Dél-Korea
Alapítva2003
Aktív évek2003–
MűfajK-pop, R&B, dance, elektronikus zene
KiadóS.M. Entertainment (Dél-Korea)
Avex Group (Japán)
Kapcsolódó előadókJYJ
Tagok
U-Know, Max
Korábbi tagok
Hero, Micky, Xiah

A TVXQ weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz TVXQ témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Az együttes pályafutása során számos rekordot megdöntött. Japánban az első külföldi fiúegyüttes lettek, akiknek sikerült az Oricon slágerlistáján első helyet szerezniük és ők az első külföldi előadó, akinek nyolc kislemeze vezette a japán slágerlistákat.[7] A TVXQ az első koreai együttes, akik koncertet adhattak a presztízses, ötvenezer férőhelyes Tokyo Dome-ban.[4] 2012 nyarán kislemezeladás tekintetében a valaha volt legsikeresebb nemzetközi együttes lettek az Oricon történetében, kislemezeikből pályafutásuk során összesen 3,1 millió darabot adtak el a szigetországban, ezzel megdöntötték a The Carpenters együttes tíz éve fennálló rekordját.[8] Pályafutásuk első tíz évében több mint tízmillió példányban fogytak a lemezeik.[9]

2009-ben az együttes három tagja, Hero, Micky és Xiah pert indított a kiadójuk ellen, kifogásolva a 13 évre kötött szerződésüket, melyet méltánytalannak tartottak és 3 milliárd von kártérítést követeltek a kiadótól.[10] A bíróság a javukra ítélt, aminek hatására a méltányos kereskedelemért felelős bizottság mintaszerződések kiadását javasolta a szerződések szabályozása érdekében.[11] Az incidenst követően a kivált három tag új együttest alapított JYJ néven, míg a megmaradt két tag, U-Know és Max duóként folytatta a pályafutását TVXQ név alatt.

Névváltozatok

szerkesztés

Az együttes több néven is ismert, aszerint, hogy a kínai írásjegyű nevüket melyik ázsiai országban hogyan ejtik. A 東方神起 koreai ejtése 동방신기, aminek népszerű latin betűs átírása Dong Bang Shin Ki vagy Dong Bang Shin Gi.[4][12] A kínai ejtés népszerű átírása a Tong Vfang Xin Qi vagy Tong Vfang Xien Qi.[3][13] A koreai nevük latin betűs rövidítése a DBSK, a kínaié a TVXQ vagy TVfXQ.[1][2] A kínai írásjegyek olvasata Japánban népszerű latin betűs átírással Tohoshinki.[13] Az angol nyelvű, illetve nemzetközi promóciók során a TVXQ nevet használják.[3][14]

Története

szerkesztés

2003–2005: Debütálás, Tri-Angle és Rising Sun

szerkesztés

Az együttes tagjait különféle válogatókon és versenyeken fedezte fel az S.M. Entertainment. Kim Dzsunszut a Starlight Casting System válogatón szerződtették 14 éves korában.[15] Kim Dzsedzsungra, Csong Junhóra és Sim Cshangminra az SM Youth Best Contest versenyen figyeltek fel. Pak Jucshon 2001-ben egy Amerikában rendezett válogatót nyert meg.[7] Később az együttes tagjai művésznéven léptek fel, Dzsunszu Xiah, Junho U-Know, Dzsedzsung Hero, Cshangmin Max, Jucshon pedig Micky néven.[4]

Debütálásuk előtt több nevet is fontolgatott a kiadó az együttes számára: Odzsangjukpu (오장육부, „Az öt zsigér”), Csonszorul Mokko Szanun Kore (전설을 먹고 사는 고래, „A legendákat nyelő bálna”) és Tong Pang Pul Phe (동방불패, „Legyőzhetetlen Kelet”). Utóbbit választották, végül azonban mégis elvetették az ötletet, mert a handzsa írásjegyek nem voltak elég esztétikusak. I Szuman egyik ismerőse vetette fel a Tongbangsingi (동방신기, „A Kelet feltörekvő istenei”) nevet, ami a végleges választás lett.[16]

A TVXQ a The Way U Are című dalt adja elő 2004 nyarán az MBC csatorna Music Festival műsorában (részlet)

A TVXQ 2003. december 26-án debütált BoA és Britney Spears közös fellépésén, ahol a Hug című dalukat adták elő, valamint BoA közreműködésével az O Holy Night a cappella-verzióját.[17][18] 2004. január 14-én jelent meg első kislemezük Hug címmel, amely 4. helyen debütált a havi slágerlistákon és összesen 169 532 példányban kelt el, amivel az év tizennegyedik legsikeresebb lemeze volt.[19][20][m 1] Második kislemezük, a The Way U Are második helyen végzett, 214 069 eladott példánnyal az év kilencedik legtöbbet eladott lemeze lett.[20][21] Első stúdióalbumuk, a Tri-Angle 2004 októberében jelent meg, első helyen debütált a toplistákon, és összesen 242 580 darabot adtak el belőle, ezzel az év nyolcadik legkeresettebb albuma volt.[20]

2005 áprilisában a TVXQ Japánban próbált szerencsét az Avex Group alá tartozó Rhythm Zone kiadó segítségével, a Stay with Me Tonight című kislemezzel, melyet egy ötállomásos turné követett a szigetországban.[22] Mielőtt visszatértek Koreába, Somebody to Love címmel újabb japán nyelvű dalt adtak ki. Második koreai nagylemezük, a Rising Sun 2005 szeptemberében jelent meg 222 472 eladott példánnyal az év negyedik legsikeresebb lemezeként.[23] Az album címadó dala a 2009-es Halálos iram (Fast & Furious) című amerikai film egyik akciójelenetének háttérzenéje volt.[24] Az együttes az évet két dallal zárta, a My Destiny című japán kislemezzel és a Show Me Your Love című koreai kislemezükkel, melyet a Super Juniorral közösen vettek fel. Utóbbiból 49 945 darab fogyott.[23][25] A TVXQ a 2005-ös Mnet KM Music Video Festivalon elnyerte a legjobb videóklip díját a Rising Sunért, valamint a közönségdíjat is hazavihette.[26]

2006–2007: Heart, Mind and Soul és "O"-Csong.Pan.Hap.

szerkesztés
 
A TVXQ 2007-ben Párizsban
Fent balról: Hero és U-Know
Alul balról: Micky, Max és Xiah

A TVXQ 2006-ban Ázsia-turnéra indult, Dél-Korea mellett felléptek Kínában, Thaiföldön és Malajziában, utóbbi országban ők voltak az első koreai együttes.[27] Márciusban megjelent az együttes negyedik japán kislemeze, az Aszu va Kuru Kara (明日は来るから; Hepburn: Asu wa Kuru Kara?, ’Mert eljön a holnap’), amit első japán nagylemezük, a Heart, Mind and Soul követett. Az album 25. helyen nyitott az Oricon heti listáján 9554 eladott példánnyal.[28] Egy hónappal később a Rising Sun/Heart, Mind and Soul című ötödik japán nyelvű kislemezük is felkerült az Oriconra a 22. helyen.[29] Májustól júniusig az együttes Japánban turnézott (1st Live Tour 2006: Heart, Mind and Soul).[30] Ezután újabb két kislemez következett, a Begin és a Sky, utóbbi a heti slágerlista hatodik helyén debütált, ez volt az első kislemezük, ami bejutott a Top 10-be az Oriconon.[31][32][33] Azon a nyáron az együttes Hi Touch rendezvényén mintegy 25 000 japán rajongó vett részt, a Sky című dalt pedig egy reklámhoz a Baskin Robbins is felhasználta.[32] A TVXQ fellépett az Avex évente megrendezett a-nation-koncertjein is, azonban U-Know nélkül, aki Malajziában bokasérülést szenvedett, és még nem épült fel.[34]

2006 szeptemberében a TVXQ visszatért Koreába, ahol megjelentették harmadik nagylemezüket "O"-Csong.Pan.Hap. címmel, melynek szó szerinti jelentése: „O–tézis.antitézis.szintézis.”, Hegel elméletére utalva.[35] 349 317 példányban fogyott, ezzel az év legsikeresebb lemeze volt Koreában.[36][37] Két hónappal később újabb japán kislemez következett, a Miss you/"O"-Szei.Han.Gó (Miss you/"O"‐正・反・合; Hepburn: Miss You/"O" - Sei-Han-Gō?), ami elsőként juttatta az együttest az Oricon Top 5-be, harmadik helyen.[38] Az év végi MKMF Music Festivalon négy díjat nyertek: győztesek lettek az Év legjobb előadója és a Legjobb együttes kategóriában, emellett az Mnet.com és az Mnet Plus Mobile Közönségdíját is megkapták.[39] A Golden Disk Awardson elvihették a Teszangot, valamint egy Ponszangot.[40] Az SBS Music Awardson szintén elnyertek egy Ponszangot és egy Teszangot.[41]

2007-ben a TVXQ újabb japán kislemezt adott ki Step By Step címmel, amelyet a The 2nd Asia Tour Concert ’O’ turné követett.[42] Felléptek Szöulban, Tajpejben, Bangkokban, Kuala Lumpurban, Sanghajban és Pekingben összesen 390 000 rajongó előtt.[43] Márciusban megjelent a Choosey Lover című kislemezük, valamint a Five in the Black című albumuk Japánban. Mindkettő a top 10-ben debütált az Oriconon.[44][45] Májusban a Japan MTV Video Music Awardson a Best Buzz Asia in Korea-díjat nyerték el az "O"-Csong.Pan.Hap. albumukért.[46] Júniustól decemberig öt japán kislemez következett, amelyek közül a Summer: Summer Dream/Song for You/Love in the Ice második lett az Oriconon, az együttes addigi legmagasabb helyezéseként.[47] A TVXQ közreműködött Koda Kumi Last Angel című dalában, amit A Kaptár 3. – Teljes pusztulás Japánban vetített változatában is felhasználtak.[48]

2008–2009: Japán meghódítása és a Mirotic

szerkesztés
 
A TVXQ Bangkokban 2009-ben az SM Town Live koncerten

2008. január 16-án a TVXQ Purple Line című dala az Oricon slágerlistájának első helyén debütált, ezzel az együttes első toplistavezető dala lett a szigetországban, amivel a külföldi fiúegyüttesek tekintetében rekordot állítottak fel.[49] Az ezt követő T című nagylemezük a negyedik helyen nyitott.[50] A Rhythm Zone bejelentette, hogy az együttes a Trick projekt keretében öt kislemezt fog megjelentetni, amelyeken az egyes tagok szólói szerepelnek.[51][52] Áprilisban újabb japán kislemez következett Beautiful You / Sennen Koi Uta címmel, amivel külföldiként másodszorra is vezették az Oricon-slágerlistát, ezzel beállítva Oujang Fej-fej (歐陽菲菲) 24 évvel korábbi rekordját.[53][54] Júniusban a TVXQ visszatért Koreába az éves Annual Dream koncertre.[55] Június 12-én Pekingben zárták előző év februárjában indított ázsiai turnéjukat.[43] Ezután visszautaztak Japánba, ahol a Dósite kimi o szuki ni natte simattandaró? című kislemezük ismételten toplistavezető lett,[56] majd felléptek az Avex 20. évfordulóján tartott részvényesi gyűlésen és az a-nation fesztiválon.[57][58] Augusztusban az együttes visszatért Koreába az SMTown Live '08 koncerte, ahol többek között BoA, a Girls’ Generation, a SHINee és a Super Junior társaságában léptek el.[59]

Negyedik koreai nagylemezük, a Mirotic szeptember 24-én jelent volna meg, ám a nagy számú előrendelések miatt a dátumot két nappal el kellett tolni.[60] A lemez a toplisták élén debütált 307 974 eladott példánnyal.[61] Négy hónappal később az album átlépte az 500 000-es eladást, amire hat éve nem volt példa az országban.[62][63] Érdekesség, hogy az album a későbbi években is keresett maradt, 2012 júliusáig összesen 600 857 darab fogyott el belőle, amivel a TVXQ az S.M. Entertainment legsikeresebb idolegyüttese lett.[64] A Mirotic új szó, a koreai miro (미로, „labirintus”) és az angol -tic melléknévi végződés összevonásából keletkezett, az eredeti koreai cím Csumun (주문, „bűbáj”).[65] Októberben kiadták a Mirotic címadó dalának japán nyelvű verzióját Dzsumon: Mirotic címmel, amely ismét első helyen nyitott az Oriconon.[66][67] Szilveszterkor felléptek a rangos Kóhaku uta gasszen televíziós fesztiválon, ahová kizárólag meghívásos alapon kerülhetnek be a japán zenei életre legnagyobb hatással bíró előadók.[68]

Nem tudod lejátszani a fájlt?

Huszonötödik japán kislemezük Bolero/Kiss the Baby Sky/Vaszurenaide címmel jelent meg 2009 januárjában, ismét első helyet érve el a slágerlistán.[69][70] Ezt márciusban a Survivor követte, ami megszakította a sorozatos első helyezéseket, harmadik helyezett lett.[71] A két kislemez után kiadták a negyedik japán albumukat The Secret Code címmel, amely második helyen nyitott az Oriconon, Hamaszaki Ajumi mögött.[72] Kilenc állomásos japán turnéra indultak, amit a Tokyo Dome-ban fejeztek be, ők lettek az első dél-koreai együttes, akik felléphettek Japán legnagyobb koncertstadionjában (az első koreai énekes Rain volt).[73][74] A turné összesen több mint 300 000 nézőt vonzott.[74] Április 22-én kiadták Share the World/We Are! című kislemezüket, ami ismét a slágerlisták élén debütált.[75] Ezt a Stand by U követte, ami 182 060 eladott darabbal az Oricon heti listájának második helyén végzett.[76][77]

Az együttes 4th Live Tour 2009 – The Secret Code – Final in Tokyo Dome DVD-je az első héten 171 000 példányban fogyott, összesen pedig 353 000 példányban, amivel a legsikeresebb külföldi előadó lett a japán DVD-eladások tekintetében. A korábbi rekordot 2003 óta a The Beatles és a Led Zeppelin tartotta.[78] A TVXQ lett az első külföldi előadó, aminek sikerült elérni a 100 000-es küszöböt a DVD-eladásoknál, és érdekesség, hogy később az együttesből kivált JYJ lett a második: 2010-ben kiadott Thanksgiving Live in Dome című DVD-jükből 119 000 darab fogyott.[79]

2009–2010: Per és kettéválás

szerkesztés
 
A TVXQ utolsó közös fellépése a Kóhaku uta gasszenben

2009. július 31-én Hero, Micky és Xiah pert indított az S.M. Entertainment ellen, kifogásolva a 13 évre kötött szerződésüket, melyet méltánytalannak tartottak, és 3 milliárd von kártérítést követeltek a kiadótól.[10][80][81] Az együttes három tagja úgy vélte, a kiadó a tudtuk és beleegyezésük nélkül változtatta meg a szerződésük feltételeit, olyan programokat szerveztek, amikbe az együttes nem egyezett bele, és a keresetüket nem igazságosan osztotta szét a menedzsmentjük.[82] A három énekes állításuk szerint megpróbált beszélni a kiadóval az ügy házon belüli lerendezése érdekében, azonban a kiadó nem volt hajlandó rendezni a vitás kérdéseket, ezért terelték jogi útra az ügyüket.[82] A kiadó állítása szerint a három TVXQ-tag a privát kozmetikai reklámszerződésük miatt akart szerződést bontani velük, és kizárólag a pénz motiválta őket.[83][84] A per bejelentésének hatására az S.M. Entertainment részvényeinek értéke 10%-ot zuhant.[83]

Miközben a per zajlott, a TVXQ japán kiadója kiadta az együttes Break Out! című kislemezét, amiből 255 917 darab fogyott, ezzel megdöntve Elton John korábbi rekordját a TVXQ lett az első heti kislemezeladások tekintetében a legsikeresebb külföldi előadó Japánban.[85] Ezt a Toki o tomete követte 2010 márciusában – ez volt az utolsó kislemez, ami az eredeti TVXQ-felállásban jelent meg. A dal a Best Selection 2010 válogatáslemezre is felkerült, ami dupla platina minősítést kapott 500 000 eladott példánnyal alig egy hónappal a megjelenés után.[86] A TVXQ ötfős felállásban utoljára a 2009-es Kóhaku uta gasszen műsorban lépett fel december 31-én.[87]

2010. április 3-án az Avex közölte, hogy a TVXQ tevékenysége átmenetileg szünetel.[88] Néhány nappal később a Rhythm Zone bejelentette, hogy Hero, Micky és Xiah JYJ néven folytatja tovább pályafutását, később azonban felfüggesztette az újonnan alakult együttes támogatását.[89][90] A TVXQ így két részre szakadt. A felbomlás után a kiadóval fontolgatták, hogy új tagokkal pótolják a régieket, végül azonban elvetették az ötletet.[91] U-Know és Max augusztustól szeptemberig TVXQ név alatt léptek fel duóként az S.M. Entertainment SMTown Live '10 World Tour turnéján Szöulban, Los Angeles-ben és Sanghajban.[92] November 23-án az S.M. hivatalosan is bejelentette, hogy U-Know és Max duóként folytatja.[93] A kétfősre csökkent együttes Japánban az Avexszel is szerződést újított duóként.[94]

Hosszú pereskedés után, 2012 novemberében közös megegyezéssel lezárult a JYJ és az S.M. Entertainment között zajló vita, melynek eredményeképp 2009. július 31-től számítva megszüntetettnek tekintik a három énekes szerződését, és a felek innentől nem szólhatnak bele egymás tevékenységébe.[95]

2011: Visszatérés duóként

szerkesztés
Amire ötfős csapatként képesek voltunk, valóban különbözik attól, amire duóként képesek vagyunk. Amíg öten voltunk, ki tudtuk egészíteni egymás gyengeségeit, de most csak ketten vagyunk. Amíg egyikünk énekel, a másiknak táncolnia kell.[96]
– U-Know
 
A TVXQ-duó a Keep Your Head Down videóklipjében

A TVXQ 2011. január 5-én megjelentette első, duóként kiadott albumát Keep Your Head Down címmel, amely két héttel a megjelenés után első helyezett lett a Kaon eladási listáján.[97] A lemezből 2011 első felében 230 922 példány fogyott, amivel a legtöbbet eladott album lett abban a félévben.[98][99] Az album újracsomagolt változata 55 243 példányban kelt el.[100] A címadó dal japán verziója, a Why? (Keep Your Head Down) az Avex Trax gondozásában jelent meg kislemezként január 26-án, első helyet szerezve az Oricon napi, heti és havi ranglistáján is. Összesen 231 000 darabot adtak el belőle.[101][102] Superstar című kislemezük 184 000-es eladással aranylemez lett.[103] Augusztusban két év kihagyás után ismét az a-nation fesztiválon léptek fel, öt városban, majd a tokiói zárókoncerten utolsó fellépőként szerepeltek, ami a fesztivál történetében először fordult elő, nyolc éven át minden alkalommal Hamaszaki Ajumi volt az utolsó (azaz a legnagyobb nevű) fellépő.[104] Szeptember 2–4. között az SMTOWN Live in Tokyo koncerten vettek részt a Tokyo Dome-ban.[105] Szeptember 19-én, két és fél év után megjelent az együttes új japán kislemeze, a B.U.T (BE-AU-TY),[106] amit szeptember 28-án a TONE című nagylemez követett. Az albumból az első héten 205 000 darab fogyott, amivel megdöntötték Bon Jovi 2000-ben felállított rekordját.[107][108] Az album platinaminősítést kapott két héttel a megjelenése után.[109] Ez volt az együttes első stúdióalbuma, ami vezette az Oricon heti és havi slágerlistáját is.[108][110]

Október harmadikán Koreában léptek fel a 2011 Hallyu Dream Concert rendezvényen Kjongdzsuban, többek között az Infinite, a Girls’ Generation, GD & TOP, az MBLAQ, a 4Minute és a Beast társaságában 20 000 néző, köztük 5000 külföldi előtt.[111][112] A koncertet október 6-án felvételről leadta az Mnet tévécsatorna.[113] Október 9-én az együttes részt vett a KBS csatorna által szervezett New York–Korea Festivalon, amely Dél-Korea ENSZ-tagságának 20. évfordulóját volt hivatott megünnepelni. A koncertet 40 000 fős közönség előtt New Jerseyben tartották,[114] és a KBS2 csatorna október 22-én vetítette.[115] Az SMTOWN Live in New York koncert keretében a Madison Square Gardenben léptek fel október 23-án a Girls’ Generation, a SHINee, a Super Junior, BoA és Kangta mellett, 15 000 fő előtt.[114][116] November 12-én a Sydneyben tartott 2011 K-pop Music Festival utolsó fellépője voltak.[117]

November 30-án megjelent következő japán kislemezük, a Winter Rose, amit a Seven & i Holdings reklámfilmjeihez is felhasznált.[118] Az együttes a kiadójuk december 13-án megjelent 2011 Winter SMTown – The Warmest Gift válogatásalbumán a Sleigh Ride című dallal működött közre.[119] December végén részt vettek a Kóhaku uta gasszen műsorban a japán NHK csatornán.[120]

2012–2013: Catch Me és turnék

szerkesztés
Max és U-Know 2012-ben
  • Részlet a TVXQ-duó Humanoids című dalából.
Nem tudod lejátszani a fájlt?

A TVXQ 2012 elején januártól áprilisig Japánban turnézott, kilenc városban összesen 550 000 fő előtt léptek fel, ez volt a legnagyobb nézőszámú turné a K-pop történelmében,[121][122] amelyre percek alatt az összes jegy elkelt.[123] Az együttes három egymást követő koncertet adott a Tokyo Dome-ban, ezt korábban csak Michael Jackson és a Backstreet Boys tudta véghezvinni.[124] Márciusban megjelent Still című kislemezük első helyezett lett az Oricon heti listáján mintegy 138 664 eladott példánnyal. Ezzel az együttes megdöntötte BoA korábbi rekordját: 26 kislemezük szerepelt az első tízben az Oriconon, illetve tízszer vezették a kislemezlistát, ami szintén rekordnak számított külföldi előadó esetében.[125]

Május 12-én felléptek a Seoul World Cup Stadionban rendezett 18. Annual Dream Concerten, melynek célja a hátrányos helyzetű koreai fiatalok megsegítése volt.[126] Ezt az SMTOWN Live World Tour III koncert követte a kaliforniai Anaheimben május 20-án, majd az együttes fellépett az MBC csatorna által szervezett 2012 MBC Korean Music Wave in Google koncerten, melyet a YouTube világszerte élőben közvetített.[127] Ezt az SMTOWN-turné második állomása követte június 9-én Tajvanon.[128]

Június 30-án és július 1-jén Szaitamában, a Super Arenában összesen 88 000-es közönséggel tartottak rajongói találkozót, majd ezt megismételték Kóbe városában is, ahol 32 000-en látogattak el a rendezvényre. Ez volt a legnagyobb rajongói találkozó a japán könnyűzene történelmében.[129] Július 11-én újabb japán kislemezük jelent meg Android címmel, amelyből az első napon 98 550 darab fogyott,[130] ezzel a TVXQ tizenegyedik alkalommal került az Oricon heti toplistájának élére.[131] Kislemezeladás tekintetében a valaha volt legsikeresebb nemzetközi együttes lett az Oricon történetében, addigi pályafutásuk során összesen 3,1 millió darabot adtak el kislemezeikből a szigetországban, megdöntve a The Carpenters együttes tíz éve fennálló rekordját.[8]

Szeptember 24-én megjelent hatodik koreai stúdióalbumuk, a Catch Me, illetve bejelentették, hogy világ körüli turnéra indulnak november 17-én.[132] November 26-án az együttes kiadta az album újracsomagolt verzióját, amelyen új dal is található Humanoids címmel.[133]

2013. január 16-án az együttes bejelentette hatodik japán nagylemezének, a Time-nak a megjelenési dátumát, mely március 6-a lett.[134] A Catch Me japán nyelvű változara több mint 137 000 példányban fogyott, ezzel tizenkedttedik alkalommal voltak listavezetőek az Oriconon.[135]

A TVXQ 2013 áprilisában Time Tour címmel japán turnéra indult, aminek során mind az öt nagy koncertstadiont (dome) érintették, elsőként a koreai előadók közül. Ők lettek a negyedik külföldi együttes, akik mind az öt dome-ban koncertet adtak Japánban.[133][136] A koncerteket összesen 850 000 ember látta a helyszínen,[137] valamint a koncertet 38 moziban is vetítették.[138] A turné bevétele meghaladta a 110 millió dollárt.[139]

2013. december 26–27-én az együttes két koncertet tartott Time Slip címmel a Korea International Exhibition Centerben Kojangban, 10 éves évfordulójuk alkalmából.[140][141]

2014–2015: Tizedik évforduló, katonai szolgálat

szerkesztés

2014. január 6-án jelent meg az együttes tizedik évfordulós nagylemeze, a Tense.[142] Első helyezett volt a Kaon nagylemezlistáján, 73 100 eladott példánnyal az első héten. Az első hónapban 194 198 darab fogyott belőle, ezzel a januári hónap legtöbbet eladott albuma volt.[143] A lemezt általánosságban pozitívan fogadták a kritikusok.[144][145] Az album neo soul-elemeket tartalmaz,[146] a kimásolt kislemez, a Something pedig swing jazzre épít.[147] A kislemez negyedik helyen debütált a Kaon kislemezlistáján, és hetedik volt a Billboard K-pop Hot 100 listáján.[148] A Tense bővített kiadásban újra megjelent 2014. február 27-én Spellbound címmel.[149]

A TVXQ hetedik japán nagylemeze Tree címmel 2014. március 5-én jelent meg.[150] Első helyen debütált az Oricon albumlistáján, 225 000 eladott példánnyal. Ezzel ők lettek az első külföldi együttes, akiknek egymást követő három albuma az első héten több mint 200 000 példányban fogyott, megdöntve ezzel a Bon Jovi tizenhárom éves rekordját.[151][152] 2014 áprilisa és júniusa között Japánban turnéztak, a Tree: Live Tour 2014 600 000 nézőt vonzott.[153][154]

2014. augusztus 30-án a duó bejelentette 2015. évi új japán arénaturnéját.[155] 2014. december 17-én megjelent következő japán lemezük, a With.[156] Év végén ázsiai turnéra indultak, Korea mellett Kínában, Tajvanon és Thaiföldön léptek fel.[157][158][159] 2014. december 26-án a sanghaji Madame Tussauds-múzeumban kaptak saját viaszbábut.[160] Eladások tekintetében a TVXQ 2014-ben az ötödik legnagyobb bevételre szert tett előadó volt Japánban, 3,691 milliárd jennel.[161]

2015 júliusában, egy nappal U-Know hadseregbe bevonulása előtt megjelent Rise as God című koreai lemezük, mely első helyen debütált a slágerlistán.[162][163] Max novemberben kezdte meg kötelező katonai szolgálatát rendőrként.[164]

2017–: Turnék, New Chapter, Tomorrow, XV

szerkesztés

U-Know 2017. április 20-án szerelt le,[165][166] Max pedig augusztus 18-án.[167] Szeptember 30. és október 15. között TVXQ Special Comeback Live: Your Present címmel tartották visszatérő koncertjüket Szöulban és Makaón.[168] Október 25-én megjelent Fine Collection: Begin Again című japán válogatáslemezük, melyen 2011 óta megjelent dalok szerepeltek. A Begin Again turné novemberben indult és 2018 januárjában ért végen a Nissan Stadiumban. A turné új rekordot döntött a K-pop számára Japánban, több mint egymillió eladott jeggyel.[169][170] December 20-án adták ki Reboot című kislemezüket, mely második helyen debütált az Oricon heti listáján.[171]

A duó nyolcadik koreai nagylemeze New Chapter #1: The Chance of Love címmel 2018. március 28-án jelent meg, melyet a Circle #welcome koncertsorozat követett május 5-én és 6-án Szöulban.[172] Ezt követően Hongkongban és Bangkokban léptek fel.[173][174] A New Chapter #1 első helyen debütált a Kaon slágerlistáján, a havi listán pedig negyedik helyen végzett.[175] A TVXQ Road című japán kislemeze júliusban jelent meg és második lett az Oriconon.[176] Kilencedik japán nagylemezük Tomorrow címmel szeptember 18-án került a boltokba.[177] New Chapter #2: The Truth of Love című koreai középlemezük december 26-án jelent meg, az együttes debütálásának 15. évfordulójára.[178]

Tizedik japán nyelvű lemezük XV címmel jelent meg 2019. október 16-án, debütálásuk 15. évfordulójára.[179] Ez lett a nyolcadik lemezük, amelyik vezette az Oricon nagylemezlistáját, és ezzel megdöntötték BoA rekordját,[180] az első és egyetlen külföldi előadó lettek, akiknek nyolcszor sikerült vezetniük a slágerlistát.[181]

2020 májusában, a Covid19-pandémia miatt teljesen online tartott Beyond Live koncertsorozat részeként a TVXQ is fellépett.[182]

Jelenlegi tagok (2003–)
Művésznév Születési név Születési idő Kép
Magyaros Hangul
U-Know Csong Junho 정윤호 1986február 6. (38 éves)  
Max
최강창민
(Cshögang Cshangmin)
Sim Cshangmin 심창민 1988február 18. (36 éves)  
Korábbi tagok (2003–2009)
Művésznév Születési név Születési idő Kép
Magyaros Hangul
Hero
영웅재중
(Jongung Dzsedzsung)
Kim Dzsedzsung 김재중 1986január 26. (38 éves)  
Micky Pak Jucshon 박유천 1986június 4. (38 éves)  
Xiah
시아준수
(Sia Dzsunszu)
Kim Dzsunszu 김준수 1986december 15. (37 éves)  

Zenei stílus, dalszerzői tevékenység

szerkesztés

A TVXQ dalai változatos zenei stílusokat tükröznek, albumaikon egyaránt megtalálható a dance, a pop, az R&B, az a cappella, vagy akár a dubstep, az electronica és a rock is.[183][184][185][186] Az öttagú TVXQ kifejezetten híres volt énekegyüttesként is a cappella-előadásaikról, különösen Japánban, ahol főképp vokáltehetségükkel tűntek ki, míg Koreában inkább a táncolható dalaikkal voltak sikeresebbek.[187][188][189]

Bár dalaik többségét az S.M. Entertainment dalszerzői írták, az együttes tagjai több dalban is közreműködtek szövegíróként, illetve maguk is komponáltak. U-Know Xiahval és Mickyvel közösen szerezte a Love After Love című dal szövegét a Rising Sun albumra, illetve maga írta a Spokesman és a Checkmate című szólóit.[190]

Xiah írta a Ne kjote szumszül szu ittdamjon (네 곁에 숨쉴 수 있다면) című dalt,[191] amely az együttes harmadik lemezén jelent meg, illetve két saját szólódalát, a My Page-et és a Rainy Nightot is.[192] 2008-ban a Mirotic című albumra a Noul... Paraboda (노을... 바라보다) című dal szövegét írta.[193] 2009-ben Xiahtic című szólódala[194] az együttes Break Out! című japán kislemezén is megjelent.

Hero a TVXQ Bolero/Kiss the Baby Sky/Vaszurenaide című huszonötödik japán kislemezére Vaszurenaide (忘れないで; Hepburn: Wasurenaide?, ’Don't Forget’) címmel írt dalt.[195][196] A dal a The Secret Code című nagylemezükön is megjelent, amin Kim másik két szerzeménye, a 9095 és a 9096 is szerepelt.[197] A Vaszurenaidét Japánban egy kozmetikumreklámban is felhasználták.[198] A Mirotic albumon Don't Cry My Lover címmel jelent meg dala.[193] Mickyvel közösen írta a Kiss sita mama, szajonara (Kissしたまま、さよなら; Hepburn: Kiss Shita Mama, Sayonara?, ’As We Kiss, Goodbye’) című dalt, ami a T című albumon kapott helyet.[199]

Micky ezen kívül a My Girlfriend dalszövegéért is felelős volt,[200] valamint 2007-ben a 2007 Winter SMTown – Only Love című albumon jelent meg az Evergreen című dala.[201] Az együttes Mirotic című albumára Szarang annjong szarang (사랑 안녕 사랑, „Szerelem, viszlát szerelem”) címmel írt dalt.[193]

Max a Love in the Ice, a Kobek (고백) és az I Swear koreai dalszövegét írta.[202][203][204]

Imidzsük és kulturális hatásuk

szerkesztés

A TVXQ-t minden idők egyik legnagyobb, legendás K-pop-együtteseként tartják számon,[205][206] az MTV Iggy a 2000-es évek tíz legjelentősebb K-pop-előadója közé sorolta.[207] A koreai sajtó a „koreai hullám királyai”, illetve a „K-pop királyai” becenévvel látta el az együttest.[96][207][208][209] Az együttes minden idők legsikeresebb koreai előadója Japánban,[210] pályafutásuk során számos helyi rekordot megdöntöttek. Több későbbi idolegyüttes is példaképként tekintett rájuk, többek között a D-NA,[205] a HITT,[188] a Boyfriend[211] vagy a T-ara,[212] de Seungriról, a Big Bang együttes tagjáról is köztudott, hogy tinikora óta a TVXQ (különösen Xiah Junsu) rajongója.[213]

Incidensek

szerkesztés

Az együttes 2004 augusztusában autóbalesetet szenvedett az autópályán, az együttes tagjai könnyebben sérültek, a sofőrjük meghalt.[214] 2006 októberében majdnem tragédia történt, amikor egy antirajongó pillanatragasztóval összekevert üdítőitalt adott U-Knownak, akit kórházba szállítottak, de néhány nappal később ki is engedtek. A kiskorú elkövető ellen az énekes nem emelt vádat.[215][216][217] 2008-ban Hero és Max egy rajongói találkozóra tartva újabb autóbalesetet szenvedtek, könnyű sérülésekkel.[218] 2009-ben Xiah próba közben lábsérülést szenvedett el, aminek következtében egy időre tolószékbe kényszerült.[219]

2008 novemberében az együttes Mirotic című dalát a Fiatalok Védelméért Bizottság erotikusan túlfűtöttnek és emiatt a fiatalokra káros hatásúnak ítélte meg, aminek következtében az albumra 19-es korhatáros karika került, és a dalt nem adhatták elő televíziós fellépések során, csak este 10 óra után. A dalszöveget is meg kellett változtatniuk, az eredeti I got you under my skin helyett I got you under my sky-ra. A cenzúra ellen a rajongók petíciót készítettek, amit több mint 15 000-en írtak alá.[220][221]

Reklámkampányok

szerkesztés

A TVXQ pályafutása során számos televíziós és egyéb jellegű reklámot készített, főképp ázsiai piacok számára. Az ötfős együttest szponzorálta például a Samsung, a Fila és a japán üdítőital-gyártó Oronamin.[222][223][224] Dalaikat is felhasználták reklámokhoz, például a Chevrolet[225] és a Subaru.[226] 2005-ben az együttes és BoA a Los Angeles Tourism Corporation See My L.A. kampányának szóvivője volt.[227] 2007-ben a TVXQ-nak önálló heti rádióműsora volt a Japan FM Networkön TVXQ Bigeastation címmel.[228] 2008-ban a Universal Studios Japan élménypark választotta őket nagykövetükké.[229] Ugyanebben az évben lettek a Lotte Duty Free arcai.[230]

A TVXQ-duó 2011-ben Koreában olyan márkákkal kötött szerződést, mint a Nike,[231] a The Shilla Duty Free,[232] a Pepsi,[233] a Missha[234][235] és a Lacoste.[236] Japánban a 7-Eleven arca lett az együttes a Girls’ Generationnel együtt.[237]

Rajongói klub

szerkesztés
 
A Cassiopeia vörös világító rudakkal 2011-ben, Tajpejben

A TVXQ koreai rajongói klubjának neve Cassiopeia[238] (a csillagkép után), a japán klub neve pedig BigEast.[239] A Cassiopeia csillagkép W alakú, a számítógép billentyűzetén a TVfXQ is W alakot ad ki.[238][m 2] A klub hivatalos színe a vörös.[238] Több forrás szerint 2008-ban a Cassiopeia Guinness-rekorder lett, mint a legnagyobb rajongói klub a világon, 800 000 regisztrált taggal,[240][241][242] azonban a Guinness World Records igazolta, hogy nem regisztráltak náluk ilyen rekordokat.[243] A BigEastnek összesen körülbelül 200 000 tagja van.[210]

Amikor Hero, Micky és Xiah pert indítottak az S.M. Entertainment ellen, 120 000 Cassiopeia-tag („Cassie”) kérvényt nyújtott be a szöuli bírósághoz a kiadó hosszú távú szerződései ellen felszólalva.[244] A rajongói klub kártérítést is követelt a kiadótól, mivel az SM Town Live Concertet egy héttel a meghirdetett időpont előtt lemondták.[245]

Diszkográfia és filmográfia

szerkesztés
Koreai stúdióalbumok
Japán stúdióalbumok

Japán turnék

  • 2006: Tohoshinki 1st Live Tour 2006 : Heart, Mind And Soul
  • 2007: Tohoshinki 2nd Live Tour 2007 : Five In The Black
  • 2008: Tohoshinki 3rd Live Tour 2008 : T
  • 2009: Tohoshinki 4th Live Tour 2009 : The Secret Code
  • 2012: Tohoshinki Live Tour 2012 : TONE
  • 2013: Time: Live Tour 2013
  • 2014: Tree: Live Tour 2014
  • 2015: With: Live Tour 2015
  • 2017–2018: Begin Again: Live Tour
  • 2018–2019: Tomorrow: Live Tour
  • 2019–2020: XV: Live Tour

Ázsiai és világ körüli turnék

  • 2006: The 1st Asia Tour : Rising Sun
  • 2007-2008: The 2nd Asia Tour : O-Jung Ban Hab
  • 2009: The 3rd Asia Tour : Mirotic
  • 2012-2013 : TVXQ! World Tour Catch Me
  • 2014–2015: Tistory: Special Live Tour
  • 2018–2019: Circle Tour

Díjak és elismerések

szerkesztés

A TVXQ együttes pályafutása során 2013-ig több mint 70 díjat kapott és számos egyéb elismerésben részesült. A presztízses koreai díjátadók tekintetében kilenc díjat vihettek haza a Seoul Music Awardsról, hetet pedig a Golden Disk Awardsról és összesen tizennyolcat az Mnet díjátadó gáláiról.[246] Négyszer nyerték el a rangos Japan Gold Disc Awardot és háromszor a Japan Record Awardot. Dalaik tizenkilencszer nyertek az egyik legnézettebb televíziós zenei műsorban, az Inkigayo-ban.[247]

Hivatkozások

szerkesztés

Megjegyzések

szerkesztés
  1. A Koreai Hanglemezgyártók Szövetsége (한국음악산업협회, Hanguk Umakszan Ophjophö) havi és évi toplistákat állított össze. Amennyiben külön nem jelöltük, a szócikkben szereplő koreai listahelyezések a havi összesített eredményre vonatkoznak, míg a japán Oricon-listahelyezések a heti listára.
  2. Kép. [2016. március 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 10.)
  1. a b JYJ在中 離台600粉絲送別 東方神起嵌入皮肉 (kínai nyelven). Apple Daily, 2010. november 1. (Hozzáférés: 2012. november 7.)
  2. a b TVXQ (DBSK). enewsworld, 2012. április 24. (Hozzáférés: 2012. december 31.)[halott link]
  3. a b c 동방신기 (東方神起, TVXQ) (koreai nyelven). SBS MTV. [2012. november 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 10.)
  4. a b c d TVXQ. Korea Tourism Organisation, 2009. [2009. október 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 26.)
  5. The Rising Gods of the East Are Back. ShenYuePop. [2008. december 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. január 2.)
  6. Korean boy-band TVXQ finds motherly love in Asia”, Reuters, 2007. október 10.. [2007. november 24-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2007. november 19.) 
  7. a b DongBangShinGi (TVXQ). KBS World. [2013. október 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. október 23.)
  8. a b TVXQ makes history on the Oricon with ‘Android’. Allkpop, 2012. július 16. [2012. november 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 1.)
  9. Kwon Soo Bin: SM Celebrates TVXQ Selling Over 10 Million Copies of Albums. MWave ENews World, 2013. december 31. [2015. április 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. április 6.)
  10. a b TVXQ members file 3 bln lawsuit against SM. 10asia, 2010. június 29. [2013. december 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. július 3.)
  11. The dark side of South Korean pop music. BBC, 2011. június 14. [2012. október 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. január 6.)
  12. Max Chang Min of Dong Bang Shin Gi is making his debut as an actor.. Innolife, 2012. február 3. [2013. július 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 10.)
  13. a b Korean Idol Pop Group's New Album Gains Massive Fan Base Even Before Its Release: Chart. The Korean Culture and Information Service (KOIS), 2008. szeptember 20. [2009. május 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. február 19.)
  14. TVXQ!. SM Entertainment. [2012. április 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 10.)
  15. 가요계 인기 돌풍의 핵 東方神起 (koreai nyelven). M Talk, 2044. május 13. [2009. március 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. október 23.)
  16. 동방신기 “원래 그룹명은 오장육부” (koreai nyelven), 2007. április 23. [2012. december 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. január 13.)
  17. 데뷔5주년 동방신기가 풀어낸 뜨겁고 치열한 회고담① (koreai nyelven). Asiae, 2008. december 27. [2012. január 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 26.)
  18. 가요계 인기 돌풍의 핵 東方神起, 2004. május 13. [2009. március 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 26.)
  19. April 2004 Korean Chart (koreai nyelven). Music Industry Association of Korea. [2008. augusztus 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. január 31.)
  20. a b c 2004 Year End Sales (koreai nyelven). Music Industry Association of Korea. [2008. augusztus 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. január 31.)
  21. July 2004 Korean Chart. Music Industry Association of Korea. [2010. január 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. január 31.)
  22. TVXQ Officially Debuts in Japan. KBS World, 2005. április 27. [2015. december 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 26.)
  23. a b 2005 Year End Chart (koreai nyelven). Music Industry Association of Korea. [2007. szeptember 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. február 2.)
  24. TVXQ in Fast and Furious. Allkpop, 2009. március 26. [2011. május 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 26.)
  25. December 2005 Sales. Music Industry Association of Korea. [2008. május 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. február 2.)
  26. TVXQ wins 2005 Music Video Festival Award”, KBS. [2007. szeptember 29-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2012. december 26.) 
  27. Li Ee, Kee: Fantastic Five. The Star Online eCentral - Malaysia Entertainment, 2006. július 18. [2007. december 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 31.)
  28. Heart, Mind and Soul chart position (japán nyelven). Oricon. [2013. március 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 1.)
  29. Rising Sun/Heart, Mind and Soul chart position (japán nyelven). Oricon. [2009. május 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. február 16.)
  30. アジアを席巻、東方神起が横浜で熱いライブを開催!. Oricon, 2006. május 28. [2013. március 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 1.)
  31. Begin's chart position (japán nyelven). Oricon. [2013. március 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 1.)
  32. a b TVXQ Tops Asian Groups on Oricon Chart. KBS Gobal. [2007. szeptember 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 1.)
  33. TVXQ, the group's first single in Asia Top 10! (japán nyelven). Oricon. [2008. december 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. február 6.)
  34. 東方神起ユンホ無念……a-nation出演できず! (japán nyelven). Barks, 2006. augusztus 25. [2013. március 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 1.)
  35. 동방신기, 훌쩍 커진 울림… 또 다른 시작이다 (koreai nyelven). Sports Hankooki, 2006. október 10. [2012. március 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 1.)
  36. September 2006 sales (koreai nyelven). Music Industry Recording of Korea. [2009. február 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. február 6.)
  37. 2006 Year End Sales (koreai nyelven). Music Industry Recording of Korea. [2007. március 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. február 6.)
  38. Miss You/"O" - Sei-Han-Gō chart position (japán nyelven). Oricon. [2009. május 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. február 6.)
  39. TVXQ Wins 4 MKMF Awards. KBS Global, 2006. november 27. [2012. március 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 1.)
  40. Lee, Kyung-Ran: 동방신기, 뜨거운 자축의 밤 보내. Daum, 2006. december 15. [2007. december 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. február 16.)
  41. 동방신기, 2년 만에 대만 방문 현지 떠들썩 (koreai nyelven). Newsen, 2006. november 24. [2012. március 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 1.)
  42. 동방신기 최강창민 20번째 생일 불구 콘서트 연습 매진. Newsen, 2007. február 23. [2012. március 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 1.)
  43. a b TVXQ Attracts 390,000 Fans During Asia Tour. KBS Global. [2008. július 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 1.)
  44. Choosey Lover chart position (japán nyelven). Oricon. [2009. május 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. február 6.)
  45. Five in the Black (japán nyelven). Oricon. [2013. május 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 1.)
  46. 동방신기 MTV 비디오 뮤직 어워드 재팬 ‘한국 대표 수상 쾌거’. Newsen, 2007. május 27. [2012. március 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 1.)
  47. Summer: Summer Dream/Song for You/Love in the Ice (japán nyelven). Oricon. (Hozzáférés: 2013. január 1.)
  48. 倖田來未が東方神起とコラボ!「コーラスの掛け合いにこだわり」. Sanspo, 2007. szeptember 25. [2007. október 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 1.)
  49. 동방신기 오리콘 위클리 1위 아시아-남성가수 최초 (koreai nyelven). Newsen, 2008. január 22. [2008. január 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 2.)
  50. T (japán nyelven). Oricon. [2013. május 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 2.)
  51. Planning decision Trick single releases linked Collectibles!. Avex Group, 2008. február 4. [2011. július 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. február 7.)
  52. 동방신기 멤버별 솔로 개인기 들려드릴게요 (koreai nyelven). Newsen, 2008. február 13. [2012. március 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 2.)
  53. TVXQ, breaks record set 24 years ago (japán nyelven). Oricon, 2008. április 29. [2008. november 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. május 15.)
  54. TVXQ Tops Japanese Oricon Chart. KBS. [2012. március 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 2.)
  55. 쥬얼리, ET춤 이어 무술 가미한 이색댄스 공개. Star News, 2008. június 7. (Hozzáférés: 2013. január 2.)
  56. Successive foreign artists, TVXQ comes first (japán nyelven). Oricon, 2008. július 22. [2012. március 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 2.)
  57. TVXQ Performs at Avex's 20th Anniv. General Meeting of Stockholders. KBS Global, 2008. június 9. [2012. március 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 2.)
  58. 豪華アーティストが共演☆貴重なショットも満載!! (japán nyelven). Oricon, 2008. szeptember 10. [2012. november 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 2.)
  59. Concerts to Rock Independence Day. The Korea Times. Han, Sang-hee, 2008. augusztus 10. [2012. március 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 3.)
  60. 동방신기 컴백 폭발적 반응 “2000년 이후 일일 최고 매출 기록” (koreai nyelven). Review Star, 2008. szeptember 18. [2011. július 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. szeptember 18.)
  61. September 2009 Korean Chart. Music Industry Association of Korea. [2008. december 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. február 7.)
  62. TVXQ 4th Album Sells 5-Year-High 500,000 Copies. KBS Global, 2008. január 9. [2012. július 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. január 9.)
  63. 동방신기 4집 103일만에 50만장 판매 돌파 (koreai nyelven). Newsen, 2009. január 8. [2013. október 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 3.)
  64. 2세대 아이돌, 음반 판매량 순위 공개 ‘SM-동방신기 올킬’ (koreai nyelven). Star Today, 2012. július 19. [2013. november 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 3.)
  65. The 4th Album `MIROTIC`. Mnet. (Hozzáférés: 2013. január 3.)[halott link]
  66. 東方神起、2008年トップとなる4作目のシングル首位! (japán nyelven). Oricon, 2008. október 21. [2012. március 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 3.)
  67. TVXQ! Sets Record on Oricon Charts. KBS Global, 2008. október 23. [2012. március 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 3.)
  68. 동방신기 연말 지상파 가요제전 참석 어찌되나 (koreai nyelven). Newsen, 2008. december 5. [2012. augusztus 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 13.)
  69. 東方神起、シングル4作連続で首位獲得 (japán nyelven). Oricon, 2009. január 27. [2013. március 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 13.)
  70. 동방신기 오리콘 주간 1위, 해외가수 5연속 1위 최초 신기록 (koreai nyelven). Newsen, 2009. január 28. [2013. október 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 3.)
  71. KAT-TUN、1stシングルから10作連続1位 (japán nyelven). Oricon, 2009. március 17. [2013. március 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 3.)
  72. 前人未到!浜崎あゆみ、デビューから11年連続首位 (japán nyelven). Oricon, 2009. március 31. [2010. július 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 3.)
  73. 东方神起の『ONE PIECE』主题、有线リクエスト第1位 (japán nyelven), 2009. április 16. [2013. március 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 13.)
  74. a b TVXQ Performs at Tokyo Dome. The Korea Times, 2009. július 7. [2012. szeptember 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 3.)
  75. つるの刚士、カバーアルバムで首位、男性ソロ史上3人目の快举! (japán nyelven). Oricon, 2009. április 28. [2012. szeptember 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 3.)
  76. 동방신기, 아라시 이어 日 오리콘 주간 2위 등극 ‘18만장 판매 대박’ (koreai nyelven), 2009. július 8. (Hozzáférés: 2013. január 3.)
  77. 2009年07月第2週の邦楽シングルランキング情報 (japán nyelven). Oricon. [2012. október 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 3.)
  78. 东方神起、过去20年间でアジアアーティスト初の映像音乐作品1位に (japán nyelven). Oricon, 2009. október 7. [2012. március 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 13.)
  79. J.Y.J. sets a new record for album and DVD sales. Allkpop, 2010. szeptember 14. [2010. szeptember 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 3.)
  80. TVXQ Feuds With SM Entertainment. The Korea Times, 2009. augusztus 2. [2009. augusztus 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 3.)
  81. Is TVXQ Headed for Breakup?. KBS World, 2009. augusztus 3. [2010. január 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 3.)
  82. a b TVXQ to Stick Together Despite Legal Dispute. The Korea Times, 2009. augusztus 3. [2009. augusztus 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 3.)
  83. a b Top 10 Korean entertainment stories of 2009. Manila Bulletin, 2009. december 29. [2011. augusztus 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 3.)
  84. SM Entertainment Calls the TVXQ Suit a Big Fraud. KBS World, 2009. november 2. [2013. október 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 3.)
  85. TVXQ breaks records on Japan’s Oricon chart. Manila Bulletin, 2010. február 4. [2010. október 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 3.)
  86. TVXQ’s 'Best Selection' hits Double Platinum in Japan. Manila Bulletin, 2010. március 12. [2010. március 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 3.)
  87. DBSK’s First Time Talking About the Breakup. Soompi, 2011. március 9. [2013. január 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 4.)
  88. 东方神起の活动休止を発表...今后はソロ活动へ (japán nyelven). Sankei Shimbun. Sanspo, 2010. április 3. [2010. április 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. április 3.)
  89. ジュンス、ジェジュン、ユチョンによる新ユニット結成! (japán nyelven). Rhythm Zone, 2010. április 14. [2012. május 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 3.)
  90. Lee, Woo-young. „Three members of TVXQ face setback in Japan”, The Korean Herald, 2010. szeptember 23.. [2010. október 16-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. január 3.) 
  91. 동방신기 "2인조 된 뒤 멤버 영입 시도 있었다" (koreai nyelven). Star News, 2012. október 6. [2012. november 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 11.)
  92. S.M. Entertainment to launch world tour. koreatimes.co.kr. The Korea Times, 2007. július 2. [2010. július 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 3.)
  93. 동방신기, 2011년부터 2인조 체제 활동 "미래 가능성.." (koreai nyelven). The Star Chosun, 2010. november 23. [2013. december 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 3.)
  94. S.M.ENTERTAINMENT JAPAN Inc.とavex group との提携について (japán nyelven) (PDF). Avex Group, 2010. november 24. [2012. április 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 3.)
  95. JYJ, SM Entertainment settle to end 3-year legal dispute. Manila Bulletin, 2012. november 29. [2012. december 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. november 29.)
  96. a b King of K-pop is Back. Korea Times, 2012. október 4. [2016. január 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 9.)
  97. Gaon Chart (koreai nyelven). [2010. december 18-i dátummal az eredetiből archiválva].
  98. Gaon Chart: 2011 first half-year album sale chart (koreai nyelven). [2012. március 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 4.)
  99. 동방신기 상반기 음반제왕 ‘20만장 이상 판매’ 기염 (koreai nyelven). NewsEn, 2011. április 28. [2012. március 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. július 3.)
  100. 동방신기 `왜` 상반기 음반 판매량 1위...김현중 솔로 1위”, Nate, 2011. július 7.. [2016. január 11-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2011. augusztus 28.) (koreai nyelvű) 
  101. 동방신기, 2011 오리콘 상반기 결산 해외가수 중 최정상 기염 (koreai nyelven). Newsen, 2011. június 15. [2011. augusztus 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 4.)
  102. Dong Bang Shin Ki's Single Album Ranks Atop Oricon Chart. KBS, 2011. február 9. (Hozzáférés: 2019. május 27.)
  103. CDシングル 月间ランキング-ORICON STYLE ランキング (japán nyelven). Oricon.co.jp. [2011. augusztus 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. szeptember 4.)
  104. 일 “동방신기가 에이벡스 엔딩…놀랍다” (koreai nyelven). Naver, 2011. augusztus 29. [2013. október 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 7.)
  105. TVXQ, SHINee reveal new photos ahead of ‘SM TOWN Live in Tokyo’. Allkpop, 2011. augusztus 31. [2012. április 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 7.)
  106. TVXQ reveals full PV for B.U.T (BE-AU-TY). Allkpop, 2011. szeptember 19. [2012. január 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 7.)
  107. TVXQ Breaks Bon Jovi's Record in Japan, Headlines Billboard KPOP Masters Concert. Billboard.com. [2010. március 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. október 6.)
  108. a b TVXQ rewrites Oricon history with new Japanese album. 10.asiae.co.kr, 2010. november 17. [2013. december 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. augusztus 4.)
  109. ゴールド等認定作品一覧 2011年9月 (japán nyelven). RIAJ. [2013. január 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 7.)
  110. CDアルバム 月間ランキング-ORICON STYLE ランキング. Oricon, 2011. november 7. [2011. november 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. november 7.)
  111. Performers revealed for ’2011 Hallyu Dream Concert’. Allkpop, 2011. szeptember 17. [2012. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 7.)
  112. K-pop’s finest stars perform at 2011 Hallyu Dream Concert. MSN Entertainment, 2011. október 4. [2014. szeptember 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 7.)
  113. Mnet Airs 2011 Hallyu Dream Concert. Soompi, 2011. október 6. [2012. június 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 7.)
  114. a b The Korean invasion: New Yorkers are screaming for the new wave of pop stars. NYDailyNews, 2011. október 23. [2012. június 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 7.)
  115. New York Korea Festival (japán nyelven). [2013. január 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 7.)
  116. World watches as SMTOWN conquers New York, 2011. november 3. [2012. június 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 7.)
  117. TVXQ, B2ST, SHINee, MBLAQ, miss A, 2AM and 4minute head to Australia for ‘K-POP Music Festival in Sydney’. Allkpop, 2011. november 10. [2012. június 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. november 22.)
  118. 最新シングル収録「Winter Rose」本人出演CMタイアップ決定! (japán nyelven), 2011. november 30. [2013. október 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 7.)
  119. SM Artists Come Together for First Winter Album in Four Years. enewsworld, 2011. december 6. [2013. február 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 7.)
  120. NHK reveals official song list for ‘62nd Kohaku Uta Gassen’, 2011. december 20. [2012. március 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 7.)
  121. 2인조 된 후 첫 日 콘서트, 26회 공연에 55만명… 입장권 등 매출 1000억원 (koreai nyelven). Chosun, 2012. április 24. [2012. június 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 7.)
  122. TVXQ’s Japan Concert Tour Brings in Record Amount. enewsworld, 2012. április 24. [2013. február 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 7.)
  123. 동방신기 日 투어 티켓 전쟁, 암표 가격이표 가격이 150만원? 10배 폭등기사입력. Sports Chosun, 2011. november 3. [2012. június 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 7.)
  124. TVXQ Becomes Legend in Tokyo Concert Series. Yahoo!, 2012. április 17. [2013. március 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 7.)
  125. 東方神起、海外歌手初のシングル10作目首位 (japán nyelven), 2012. március 20. [2012. június 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 7.)
  126. 21 Top idol stars perform at ’2012 Dream Concert’. Allkpop, 2012. május 12. [2012. november 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 8.)
  127. Watch the livestream of MBC’s ‘Korean Music Wave in Google’ concert. Allkpop, 2012. május 22. [2012. május 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. május 22.)
  128. 王郁惠. „SM TOWN周末開賣 集結SJ、少時”, udn.com , 聯合新聞網, 2012. május 29.. [2012. május 22-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2012. május 30.) (kínai nyelvű) 
  129. TVXQ kicks off their historic fanclub event tour in Japan. Allkpop, 2012. június 30. [2012. július 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. július 6.)
  130. TVXQ’s “Android” Tops Oricon Daily Chart. Allkpop, 2012. július 11. (Hozzáférés: 2013. január 8.)
  131. TVXQ tops in Oricon Weekly Chart with their new song 'Android'. Star News. (Hozzáférés: 2013. január 8.)
  132. DBSK to Launch its First World Tour With Release of ‘Catch Me’. enewsworld, 2012. szeptember 20. (Hozzáférés: 2013. január 8.)[halott link]
  133. a b TVXQ to Be First Korean Singer to Launch Five-Dome Tour in Japan. Enewsworld, 2012. november 21. (Hozzáférés: 2013. január 8.)[halott link]
  134. INFORMATION | 東方神起 オフィシャルウェブサイト. Toho-jp.net, 2011. november 3. [2013. október 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. február 23.)
  135. Star, Korea: TVXQ sets a new record on Oricon Weekly Chart with 'Catch Me – If You Wanna' – Yahoo! Entertainment Singapore. Sg.entertainment.yahoo.com, 2013. január 22. [2013. október 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. február 23.)
  136. TVXQ Becomes First Korean Group to Hold 5 Dome Tour in Japan. kbs.co.kr. [2015. április 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. április 7.)
  137. 2013 엔터테인먼트 빅15 ⑨ SM엔터테인먼트”, Tenasia, 2013. december 18.. [2013. december 30-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. december 18.) (korean nyelvű) 
  138. 동방신기, 닛산 스타디움서 또 하나의 'K팝 이정표' 제시 (koreai nyelven). JoongAng Daily, 2013. augusztus 19. [2017. február 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. február 8.)
  139. 동방신기 1000억 대박…日 열도 'K팝 앓이'”, Korean Economy, 2013. május 1.. [2015. április 14-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2017. február 8.) (koreai nyelvű) 
  140. BNTNews- TVXQ! Holds 10th Year Anniversary Concert ‘Time Slip’ in December. BNTNews UK. [2017. július 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. április 7.)
  141. TVXQ to Hold 2-Day Concert Celebrating Ten Years Since its Debut. interest.me. [2016. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. április 7.)
  142. 동방신기, 10주년 앨범 발표 “팬들과 약속 지킨다” TVXQ to release 10th anniversary album”, Naver, 2013. november 22.. [2013. december 3-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. november 22.) (koreai nyelvű) 
  143. Gaon Album Chart – January 2014 (koreai nyelven). Gaon Music Chart. [2014. április 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. április 9.)
  144. Kwon, Suk-jung. „요주의 10음반, 물러나는 게 좋아 다치기 전에 Reviewing January albums”, Tenasia, 2014. január 6.. [2014. január 29-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2014. április 9.) (koreai nyelvű) 
  145. TVXQ! The 7th Album 'TENSE' Review (koreai nyelven). Neo Music Community. [2014. március 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. április 9.)
  146. Benjamin, Jeff: TVXQ!, 'Tense': Track-By-Track Review (angol nyelven). Billboard, 2014. január 6. [2014. február 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. április 9.)
  147. 동방신기, 10주년 기념 신곡 ‘썸씽’ 광고 '1월6일 컴백' TVXQ teases comeback with 'Something'”, Osen via Newsen, 2013. december 26. (Hozzáférés: 2013. december 31.) (koreai nyelvű) 
  148. Korea K-Pop Hot 100: Week Ending January 25, 2014 (angol nyelven). Billboard. Prometheus Global Media.. [2014. január 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. január 20.)
  149. Lee Hye-rin. „동방신기, 27일 신곡 '수리수리' 공개..후속곡 활동 TVXQ to release new song 'Spellbound' on the 27th”, Naver via Osen, 2014. február 20. (Hozzáférés: 2014. február 20.) (koreai nyelvű) 
  150. 東方神起NEW ALBUM「TREE」2014年3月5日リリース決定! (japán nyelven). Avex Group. [2014. január 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. január 28.)
  151. Jeon, Su Mi. „TVXQ Sets Record By Selling Over 200,000 Copies of Album 'Tree'”, Mwave, 2014. március 11.. [2014. március 11-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2014. március 11.) 
  152. 2014年03月のCDアルバム月間ランキング (japán nyelven). Oricon. [2014. április 9-i dátummal az eredetiből archiválva].
  153. TVXQ Sets Another Record in Japan by Wrapping up Japanese Tour. interest.me. [2016. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. április 7.)
  154. TVXQ garner five different awards at Japanese Golden Disk Awards. Yahoo Entertainment Singapore, 2015. március 3. [2015. április 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. április 7.)
  155. Sun, Mi-kyung. „동방신기, 내년 日 데뷔 10주년 기념 두번째 5대 돔투어 개최 TVXQ to hold their second 5-Dome tour in Japan to commemorate their 10th Japanese debut anniversary”, Osen, 2014. augusztus 30.. [2014. szeptember 3-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2014. augusztus 30.) (koreai nyelvű) 
  156. 東方神起 2014年12月17日NEW ALBUM「WITH」リリース!!<ジャケット写真&収録内容解禁!!> (japán nyelven). Tohoshinki's Official Website. Avex Group. [2014. október 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. október 23.)
  157. TVXQ’s concert poster unveiled. Kpop herald, 2014. november 12. [2018. szeptember 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. március 11.)
  158. 동방신기, 대만에서 스페셜 투어의 첫 해외 공연 성료 (koreai nyelven). Chosun.com, 2014. december 14. [2015. március 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. március 11.)
  159. 동방신기 태국 콘서트 성료, 태국 팬 이벤트 '나 기다리는 거 잘해♥' 감동 (koreai nyelven). chosun.com. (Hozzáférés: 2019. március 11.)
  160. Madam Tussauds Shanghai at Weibo (kínai nyelven) (2014. december 25.). Hozzáférés ideje: 2014. december 30. 
  161. 2014 Oricon Yearly 'Artist Total Sales' Ranking TOP5. tokyohive. 6Theory Media, LLC, 2014. december 20. [2019. április 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. január 9.)
  162. 2015 July Gaon Album Chart. [2015. augusztus 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. április 11.)
  163. 유노윤호, 오는 7월 21일 입대 ”조용한 입대 희망” U-Know Yunho's military enlistment confirmed for July 21”, Ilgan Sports, 2015. június 9.. [2015. június 11-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2015. június 10.) (koreai nyelvű) 
  164. Super Junior′s Eunhyuk, Donghae, Choi Siwon and TVXQ′s Max Changmin Confirm Enlistment Dates”, Mwave, 2015. szeptember 2.. [2015. szeptember 23-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2015. szeptember 20.) 
  165. TVXQ's Yunho finishes military service [VIDEO]. The Korea Times , 2017. április 20. [2018. október 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. március 11.)
  166. Yunho ends military service, pledges return. Korea JoongAng Daily, 2017. április 20. [2018. október 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. március 11.)
  167. Changmin and Choi Si-won to be discharged on the 18th. Hancinema , 2017. augusztus 17. [2019. április 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. március 11.)
  168. 동방신기 "9월 솔로곡 발표, 새 모습 보여드리는 발판" TVXQ announce September solo song releases and other upcoming projects”, Herald Pop via Naver, 2017. augusztus 21.. [2018. augusztus 3-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2019. március 11.) (koreai nyelvű) 
  169. TVXQ Sets New Record in Japan For K-Pop With 1 Million Tickets Sold For 'Begin Again' Tour. Billboard, 2018. június 18. [2018. augusztus 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. március 11.)
  170. 東方神起日本巡演動員百萬人 創海外藝人紀錄 TVXQ's Japan tour brings over a million people, breaking a record for overseas artists”, Epoch Times, 2018. június 11.. [2018. augusztus 3-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2018. augusztus 2.) (kínai nyelvű) 
  171. Reboot(初回生産限定盤) (japán nyelven). Oricon. [2019. január 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. március 11.)
  172. TVXQ powers through concert with smash hits. Korea Times, 2018. május 8. (Hozzáférés: 2019. március 11.)
  173. TVXQ! CONCERT -CIRCLE- #welcome in HONG KONG完滿結束 (kínai nyelven). Koreastar Daily, 2018. július 8. [2019. január 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. január 30.)
  174. อบอุ่นสุดประทับใจกับ TVXQ CONCERT กลับมาเจอแฟนในรอบ 3ปี และปรากฏการณ์ Red Ocean อีกครั้ง (thai nyelven). Music Trueid, 2018. augusztus 18. [2019. január 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. január 30.)
  175. GhostWriter. „Gaon Chart releases chart rankings for the month of March 2018”, Allkpop, 2018. április 12.. [2018. augusztus 3-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2018. augusztus 2.) 
  176. Oricon Singles Chart, July 23–29”, Oricon, 2018. július 30.. [2018. augusztus 1-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2018. augusztus 26.) (japán nyelvű) 
  177. 2018年7月25日発売 NEW SINGLE『Road』<カップリング収録内容公開!> (japán nyelven). Tohoshinki's Official Website. Avex Group. [2018. augusztus 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. augusztus 26.)
  178. 동방신기, 15주년 특급 선물…12월26일 앨범+팬미팅 개최 [공식 TVXQ to release special album for 15th debut anniversary] (koreai nyelven), 2018. november 28. (Hozzáférés: 2018. november 28.)
  179. 동방신기, 日 데뷔 15주년 기념 앨범 'XV'…통산 8번째 오리콘 위클리 차트 1위 (koreai nyelven). Sports Chosun, 2019. október 22. [2021. április 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. május 1.)
  180. '톱클래스' 동방신기, 日 오리콘 신기록 행진은 계속 된다 (koreai nyelven). Naver , 2018. szeptember 25. [2021. április 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. május 1.)
  181. TVXQ first foreign act to top Japanese music chart for 8th time. The Korea Times , 2019. október 22. [2019. október 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. május 1.)
  182. 동방신기·슈주 'Beyond LIVE' 합류, 공연 열기 잇는다. n.news.naver.com . [2021. április 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. május 11.)
  183. Reinventing Tohoshinki with ‘Tone’. Yahoo! Phillippines, 2011. december 1. [2013. június 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 9.)
  184. TVXQ's New Album 'Catch Me' Features Various Genres of Music. KpopStarz, 2012. szeptember 24. [2014. augusztus 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 9.)
  185. Tri-Angle (koreai nyelven). Mnet. [2013. december 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 9.)
  186. Top 10 underrated Korean music acts: TRAX. Xin MSN, 2012. augusztus 9. [2014. szeptember 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 9.)
  187. 東方神起USJアジア親善大使に (japán nyelven). Variety Japan, 2008. március 11. [2008. május 17-i dátummal az eredetiből archiválva].
  188. a b DBSK: They're Not A Dance Group, They're An Acapella Group. DKPopNews, 2009. 9. [2021. június 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 9.)
  189. 히트 “동방신기 아류? 우리만의 색깔 낼 것”(인터뷰)기사입력 (koreai nyelven). TV Report, 2011. július 15. [2011. július 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 9.)
  190. Hangeng plagiarized Yunho’s Checkmate for his new single?. Allkpop, 2010. július 27. [2010. július 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 9.)
  191. 네 곁에 숨쉴 수 있다면 (koreai nyelven). Mnet Music. (Hozzáférés: 2013. január 9.)[halott link]
  192. If...!?/Rainy Night (JUNSU from TVXQ) (japán nyelven). Yahoo! Music Japan. [2012. február 13-i dátummal az eredetiből archiválva].
  193. a b c TVXQ, official Korean website album info page (koreai nyelven). Iple. [2009. január 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. február 10.)
  194. Xiahtic (koreai nyelven). Mnet Music. [2013. október 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 9.)
  195. TVXQ, movie - Subaru - recording new album's theme (japán nyelven). Barks, 2009. január 22. [2009. január 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. február 10.)
  196. TVXQ, Japan 25th Single 'Bolero' released on the 29th (koreai nyelven). Joins!, 2009. január 29. [2012. július 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. február 10.)
  197. 9095 (japán nyelven). Tohoshinki. [2010. június 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 9.)
  198. 東方神起『ヒット曲も収録した濃密で強力なロックアルバム!』 (japán nyelven). Oricon, 2009. április 1. [2009. június 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. június 20.)
  199. TVXQ T album interview (japán nyelven). Oricon, 2008. január 23. [2009. március 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. február 10.)
  200. Runaway/My Girlfriend (YUCHUN from TVXQ). Yahoo! Music Japan. [2008. február 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. február 10.)
  201. Evergreen (koreai nyelven). Mnet Music. (Hozzáférés: 2013. január 9.)[halott link]
  202. 동방신기 4집 팬들 관심 폭발 ‘준수-창민 작사곡 담겨’ (koreai nyelven). Newsen, 2008. szeptember 19. [2014. május 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 9.)
  203. 팬을 연인으로 생각하는 마음 담았죠 (koreai nyelven). Hankooki, 2012. október 4. [2014. május 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 9.)
  204. 고백 (koreai nyelven). Mnet Music. [2014. május 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 9.)
  205. a b DN-A aspires to be the future TVXQ. Allkpop, 2010. március 14. [2010. április 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 9.)
  206. DBSK Kicks Off World Tour Concert in Seoul. Soompi, 2012. november 21. [2012. november 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 9.)
  207. a b K-pop 101: The 10 Most Significant K-pop Idols of the 2000s. MTV Iggy, 2011. december 6. [2013. január 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 9.)
  208. Music Top Hallyu Stars Perform At Korean Wave Dream Concert. enewsworld, 2011. október 4. (Hozzáférés: 2013. január 9.)[halott link]
  209. Benjamin, Jeff: TVXQ! Q&A: On America, Favorite Artists, Future Touring Plans. Billboard. [2012. december 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 14.)
  210. a b Fans devastated over TVXQ’s possible disbandment. Manila Bulletin, 2010. április 5. [2010. április 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 9.)
  211. 보이프렌드 “빅뱅-동방신기 선배님들 닮고싶어요”(인터뷰) (koreai nyelven). Newsen, 2011. július 4. (Hozzáférés: 2013. január 9.)
  212. 티아라, ‘크라이 크라이’ 동방신기 롤모델 안무로 중성적 매력 (koreai nyelven). fnnews.com, 2011. november 18. (Hozzáférés: 2019. május 27.)
  213.  Seungri interjú, ShimShimTaPa. MBC FM rádió. [2014. október 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés ideje: 2013-1-9.)
  214. 인기그룹 WANTED·동방신기 교통사고 (koreai nyelven). Joinmsn, 2004. augusztus 11. [2016. február 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. május 27.)
  215. TVXQ Member Recovers from Poisoning. KBS Global, 2006. október 16. [2006. november 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 10.)
  216. 유노윤호 “선처해달라”…피의자 불구속 (koreai nyelven). Daum, 2006. október 17. [2007. október 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. február 16.)
  217. 유노윤호, 경찰에 전화해 피의자 선처 부탁 (koreai nyelven). Daum, 2006. október 16. [2007. július 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. február 16.)
  218. 동방신기 교통사고 소식에 팬들 가슴 쓸어내려 (koreai nyelven). The Fact, 2008. január 23. (Hozzáférés: 2019. május 27.)
  219. While Micky rolls in an Audi, Xiah rolls in a wheelchair. Allkpop, 2009. május 4. [2012. november 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 10.)
  220. Kim, Hyung-eun. „Teen tunes get the rap from censoring body”, JoongAng Ilbo, 2008. december 16.. [2009. május 29-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2009. február 2.) 
  221. Bae, Ji-sook. „Government Appeals to Define TVXQ’s Song 'Lewd'”, Korea Times, 2009. április 9.. [2012. február 4-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. január 11.) 
  222. 동방신기-소녀시대... '로맨틱 스캔들' (koreai nyelven). Hankook Ilbo, 2008. május 17. [2012. február 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 10.)
  223. 다음-휠라, 온-오프 공동마케팅 추진 (koreai nyelven). It Times, 2005. augusztus 9. [2013. október 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 10.)
  224. 東方神起、上戸 彩でおなじみ「オロナミンC」のCMに登場 (japán nyelven). Barks, 2009. július 10. [2012. október 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 10.)
  225. Purple Line Oricon Page (japán nyelven). Oricon. [2007. november 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 10.)
  226. 동방신기 아시아 합작영화 ‘스바루’ 깜짝 카메오 출연 (koreai nyelven). Newsen, 2008. december 12. [2016. január 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 10.)
  227. 보아 동방신기- LA공항 지하철과 관광명소에 얼굴사진 걸린다! (koreai nyelven). Newsen, 2005. június 15. [2013. október 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 10.)
  228. TVXQ's Radio Program Airs in Japan. KBS Gobal, 2007. április 25. [2007. április 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 10.)
  229. TVXQ Named Asian Envoys for Universal Studios Japan. KBS Gobal, 2008. május 15. [2008. március 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 10.)
  230. TVXQ! New Models for Lotte Duty Free Shop. KBS Gobal, 2008. szeptember 19. [2008. szeptember 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 10.)
  231. Park Han Byul, TVXQ, & SECRET team up for an all-star CF. Allkpop, 2011. április 5. [2012. december 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 10.)
  232. TVXQ’s ‘Shilla Duty Free’ CFs released!. Allkpop, 2011. június 16. [2012. február 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 10.)
  233. 동방신기, 펩시 콜라 새 모델 발탁 (koreai nyelven). Naver, 2011. május 12. (Hozzáférés: 2013. január 10.)
  234. TVXQ to promote Missha throughout Asia. Allkpop, 2012. szeptember 10. [2012. november 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 10.)
  235. Sunwoo, Carla: TVXQ’s new scent brings out fans in droves. Joongang Daily, 2012. augusztus 16. [2012. december 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 10.)
  236. 동방신기, 佛 라코스테와 프렌드쉽 계약 체결. Naver, 2011. szeptember 6. [2013. október 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 10.)
  237. Go behind-the-scenes with SNSD + TVXQ in their Japanese ‘7-11’ CFs!. Allkpop, 2011. július 6. [2012. február 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 10.)
  238. a b c FANCLUBS: PT 1 – Names, Colors and Meanings. Soompi, 2011. február 11. [2013. március 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 4.)
  239. 『Bigeast FANCLUB EVENT 2012「THE MISSION」』チケット転売(オークション)に関しての警告 (japán nyelven). Tohoshinki Official Website. [2012. október 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 4.)
  240. JYJ: The Biggest Boy Band In The World You’ve Never Heard Of. Yahoo! Music, 2010. október 29. [2012. szeptember 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. július 3.)
  241. 동방신기, 기네스 북 선정 "팬이 가장 많은 가수", 2011. június 11. [2016. január 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. március 17.)
  242. TVXQ in Guinness Book of Records. KBS, 2009. március 24. [2013. május 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 4.)
  243. Az információ autentikus forrásból származó hiteles közlés. A közlést tartalmazó e-mailt archiváltuk, szövegét az önkéntes ügyfélszolgálatot ellátó szerkesztők a 2013050810012528 ügyszám alatt olvashatják. Aki meg szeretne bizonyosodni az információ valódiságáról, lépjen kapcsolatba a hozzáféréssel rendelkező önkéntesek valamelyikével!
  244. TVXQ vs. SM Entertainment Trial Begins. KBS World, 2009. augusztus 21. [2010. november 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. augusztus 21.)
  245. TVXQ Fan Club Files for Compensation for Cancelled Concert. KBS World, 2009. szeptember 3. [2010. november 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. szeptember 3.)
  246. Winners from Past Years (koreai nyelven). Mnet. [2013. január 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 10.)
  247. Inkigayo. SBS. [2013. január 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 10.)

Fordítás

szerkesztés
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a TVXQ című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk

szerkesztés
A Wikimédia Commons tartalmaz TVXQ témájú médiaállományokat.

  NODES
Association 6
Community 1
Intern 1
iOS 2
mac 1
os 76
web 5