Wikipédia

Tajvan történelme

Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. szeptember 12.
Ez a szócikk Tajvan (és Penghu) történelmét mutatja be. A szigeteket kormányzó de facto állam történelmével A Kínai Köztársaság történelme szócikk foglalkozik.
A szócikk keleti írásjegyeket tartalmaz. Többnyelvű támogatás nélkül a kelet-ázsiai írásjegyek helyén négyszög, kérdőjel vagy más értelmetlen jel áll.

Tajvan szigetét először ausztronéz törzsek lakták. A 17. században egy rövid életű spanyol letelepedést követően holland gyarmat lett, melyet nagy számú han kínai és hakka bevándorlás követett a kontinentális Kína területéről.

Tajvan történelmének főbb korszakai

1662-ben Kuo Hszing-je, egy Mingekhez hű hadvezér legyőzte a hollandokat és támaszpontot hozott létre a szigeten. 1683-ban hadseregét legyőzte a Csing-dinasztia serege. A Csingek egészen 1895-ig uralták Tajvant, amíg az első kínai–japán háborút követően az japán kézre nem került. A japán uralom alatt Tajvan rizst és cukrot termelt a Japán Birodalom számára, a második világháború során pedig a japán katonai hadműveletek egyik támaszpontja lett. A japán hadseregbe tajvani katonákat is besoroztak.

1945-ben, Japán kapitulációjával a Kínai Köztársaság vette át a hatalmat a sziget fölött, majd a Kuomintang 1949-ben a kínai polgárháborúban elszenvedett vereségét követően ide menekítette kormányát. A Kuomintang mintegy negyven évig egypártrendszerben irányította a szigetet és a környező kisebb szigeteket, 1996-ban kerülhetett sor az első szabad választásokra.

Őslakosok

szerkesztés
 Bővebben: Negritó és Tajvani őslakosok
 
A Puyuma nép holdmonolitja, ca. 1896

A Tajvanon végzett ásatások szerint a sziget már 30[1] -50 ezer[2] évvel ezelőtt is lakott volt. Az ausztronéz tajvani őslakosok (jüancsumin (原住民, yuánzhùmín, pe̍h-oē-jī: gôan-chū-bîn)) körülbelül 6-8000 évvel ezelőtt vándoroltak Tajvanra.[3] A tajvani őslakosok genetikailag a Fülöp-szigeteki, maláj és indonéz népcsoportokhoz állnak közel,[4] nyelvük az ausztronéz nyelvcsaládhoz tartozik, a nyelvészek szerint a sziget nyelvcsalád hazája, innen terjedt el Ázsiában.[3] 2010-ben a Tajvanon élő ausztronéz őslakosok száma körülbelül 512 197 fő volt, a teljes lakosság 2%-a.[5] A Kínai Köztársaság 2010-ig bezárólag 14 törzset ismert el őslakosként, ezek az Amis, az Atayal, Paiwan, Bunun, Puyuma, Rukai, Tsou, Saisiyat, Tao (Yami), Thao, Kavalan, Truku, Sakizaya és Sediq törzsek.[6] Néhány kisebb törzset a tajvani kormány nem ismer el különálló törzsként.[7] A később érkező betelpülő han kínaiakkal való asszimiláció következtében a tajvani őslakosok nyelve és kulturális identitása eltűnőben van. A 26 ismert őslakos nyelvből tíz már kihalt, további öt a kihalás szélén áll,[8] a többi pedig veszélyeztetett. A kormány a 2000-es évek elején nyelvmegőrző programokat indított, például rádió- és televízióműsorokat illetve kéttannyelvű iskolákat hoztak létre.[9]

A Saisiyat törzs hagyományai között él egy fesztivál, melyet a kis fekete emberek rituáléjának hívnak. Ez arra utal, hogy Tajvanon valószínűleg negritó népcsoportok is éltek.[10]

Spanyol és holland gyarmat

szerkesztés
 Bővebben: Holland Formosa és Spanyol Formosa
 
Formosa (Tajvan) és Penghu térképe, Johannes Vingboons, ca.1640, Nationaal Archief, Den Haag
 
Fort Zeelandia Tajnan közelében.

1544-ben egy portugál hajó haladt el a sziget mellett, ők voltak az első európaiak, akik feljegyezték a létezését, és az Ilha Formosa, „szép sziget” nevet adták neki. 1582-ben portugál hajótöröttek tíz hetet töltöttek a szigeten maláriával küszködve, mielőtt visszatértek volna Makaóra.[11]

1623-ban holland kereskedők érkeztek a szigetre, akik ázsiai kereskedőbázist akartak itt létrehozni, mintegy összekötő központként Japán és a kínai partok között. 1626-ban a spanyolok is megérkeztek, Csilung mellett építettek erődöt Fort San Salvador néven, melyet 1642-ig tudtak tartani, akkor a hollandok a helyi őslakosok segítségével elűzték őket.[12] 1628-ban a spanyolok Tamszuj mellett is építettek egy erődöt, de 1638-ra el is hagyták. A hollandok a helyén építették fel Fort Anthoniót 1642-ben, mely ma is áll, a Fort San Domingo múzeumegyüttes részeként.

1662-ig a Holland Kelet-indiai Társaság (VOC) felügyelte a szigetet és lakosságát, adó- és iskolarendszert vezettek be, latin betűs írásra oktatták a bennszülötteket és keresztény hitre térítették egy részüket.[13] Bár a hollandok csupán a sziget nyugati részét foglalták el, a későbbi hódítók is átvették a holland rendszereket.[14] Ebben az időben jelentek meg az első kínai bevándorlók, akik Fucsienből érkeztek és vagy vadászengedélyt akartak szerezni a hollandoktól, vagy pedig a Csing hatóságok elől menekültek. A szigetet Kínában akkoriban a pokol kapuja néven emlegették, mert híres volt arról, hogy sok tengerész és felfedező vesztette itt életét.[15]

A hollandok eredetileg a Fort Zeelandia erődöt akarták kereskedelmi bázisként használni Japán és Kína között, de hamarosan felfedezték a nyugati partokon őshonos szikaszarvas-populációkban rejlő lehetőséget.[16] A szarvasok iránt nagy volt a kereslet Japánban és Kínában egyaránt. A hollandok az őslakosokkal vadásztatták a szarvasokat, olyan mennyiségben, hogy hamarosan szinte teljesen kiirtották a populációt, veszélyeztetve ezzel az őslakosok egyik élelemforrását is. A hollandok emellett han kínai földműveseket is foglalkoztattak, akik cukornádat és rizst termeltek exportra. 1633-ban a hollandok egy újabb erődöt építettek a szigeten és nekiláttak Tajvan valódi gyarmatosításához.[3]

A gyarmatosítás első lépéseként az ellenálló őslakos falvakat lerohanták, felgyújtották, volt olyan település, amelynek lakosait teljesen kiirtották. Más települések férfi lakóit rabszolgamunkára kényszerítették, a nőket és gyerekeket cselédmunkára sorolták be. Olyan tervek is léteztek, amelyek a Tajvan körüli kisebb szigetek teljes népességét deportálták volna.[17][18]

Tungning Királyság

szerkesztés
 Bővebben: Tungning Királyság

Miután a mandzsuk legyűrték a Ming-dinasztiát, a Mingekhez hű Kuo-hszing-je 1661-ben flottájával a szigetre érkezett és kilenc hónapnyi ostrom után 1662-ben sikerült kiűznie a hollandokat Fort Zeelandiából. Kuo-hszing-je Ming-hű főhadiszállást akart létrehozni Tajvanon,[19] ahonnan támadva vissza akarta foglalni korábbi bázisát, Hsziament.[20] Kuo-hszing-je nem sokkal később maláriában (egyes szóbeszédek szerint gutaütésben) meghalt,[21] az általa létrehozott Dongning vagy Tungning Királyság elnevezésű államot fia, majd unokája irányította 1683-ig, amikor a Csing-dinasztia Tajvan egész szigetével együtt Fucsienhez csatolta.

Csing uralom

szerkesztés
 Bővebben: Tajvan a Csing Birodalom részeként
 
Tajvan térképe 1896-ból

1681-től kezdve a Csingek újra és újra támadni kezdték a Dongning Királyságot. Ebben nagy segítségükre volt a Mingektől elpártolt Si Lang (施琅), aki az alapvetően szárazföldi harcmodorra berendezkedett mandzsuk szolgálatába állította tengerésztudását. 1683. július 8-án háromszáz hajóval és húszezer katonával megtámadta és hamarosan elfoglalta a Penghu-szigeteket. Az addigra már belső viszályoktól megrendült Cseng család (Kuo-hszing-je leszármazottai) megadta magát és szeptemberben Si Lang átvette a hatalmat a sziget fölött. A Csing-udvar eleinte bizonytalan volt Tajvan sorsát illetően. Több miniszter is úgy vélte, a sziget túlságosan is jelentéktelen, csupán szökött rabok és kalózok búvóhelye, és semmi értékeset nem ad a birodalomnak, túl nagy erőfeszítést jelentene az adminisztrációja. Si Lang azonban azon a véleményen volt, hogy egyrészt a sziget védelmi bástya lehet Dél-Kínának, másrészt pedig, ha sorsára hagyják, visszatérhetnek a külföldi gyarmatosítók, anélkül, hogy időben értesülhetne róla az udvar. Végül a császár beleegyezett, hogy a szigetet a birodalomhoz csatolják.[22]

Eleinte a Csingek passzívan kezelték Formosa szigetét. Az elsődleges cél a kalózok visszajövetelének és a kormányellenes erők megtelepedésének megakadályozása volt. A szigetet adminisztratív szempontból Fucsien tartományhoz csatolták és három prefektúrára osztották fel, melyekben katonai személyzetet állomásoztattak. A katonák nem vihették magukkal a családjukat, a szigeten élő kínaikat visszatelepítették a szárazföldre és csak különleges engedéllyel lehetett beutazni. A szigorú szabályok ellenére Formosa az illegális bevándorlók paradicsomává vált, mivel bővelkedett még szabad földterületekben.[22]

A következő 200 évben több mint száz felkelés tört ki a sziget területén, az emberek leginkább a korrupt hivatalnokok ellen lázadtak, de a katonasággal sem voltak elégedettek. Mivel az itt állomásozó katonáknak csak három évre szólt a szolgálatuk és igen alacsony bért kaptak, nem igen törődtek a munkájukkal. Akárcsak a szárazföldi Kínában, Tajvanon is virágzottak a titkos társaságok, melyek tagjai vértestvérekké fogadták egymást. A legismertebb ilyen társaság a Föld és a Mennyek Társasága volt, mely több, a sziget teljes egészére kiterjedő lázadást is szított. Politikai céljuk a Csing-rezsim eltávolítása, és a Ming-rezsim visszaállítása volt. A felkelések sosem jártak sikerrel, leginkább azért, mert a kínai telepesek egymással és az őslakosokkal is harcoltak a földért és a vízlelő helyekért.[22]

A 19. század közepén megújult az európai érdeklődés Formosa szigete iránt, de amerikai flották is érkeztek, melyek többször megpróbálták bevenni a mai Csilung és Tajcsung kikötőjét, sikertelenül. 1858-ban a Tiencsin egyezmény megnyitott négy kikötőt Amerika, Franciaország, Anglia és Oroszország számára kereskedelmi célból. A sziget gazdasága felélénkült, exportcikké vált a cukor, a kámfor és a tea. Az 1800-as évek második felében a japánok is elkezdtek érdeklődni Formosa lehetőségei iránt. Miután az egyik őslakos törzs több, a szigetre érkező japánt is megölt, Japán és Kína között megnőtt a feszültség. A Csing adminisztráció ezért úgy döntött, megváltoztatja a sziget státusát. Eltörölték a korábbi megszorításokat és megengedték a szabad betelepülést Formosára.[22]

1884-ben a franciák és a Csingek között viszály tört ki Vietnám státusát illetően, és a háborút Formosa is megszenvedte, a franciák ugyanis csapatokat küldtek a szigetre és több várost is elfoglaltak. Egy évvel később azonban a háborúzó felek békét kötöttek. Az incidens megérttette a Csingekkel Formosa jelentőségét és a szigetre küldték Liu Ming-csuant, hogy fejezze be az elődei által elkezdett, de félbehagyott reformokat. Liunak köszönhetően a sziget elszakadt Fucsientől és 1885 októberében Tajvan néven önálló tartományi rangot kapott. Liu 1891-ben betegségére hivatkozva elhagyta Tajvant és utódja nem igen foglalkozott a reformok továbbvitelével. Tajvan ismét fontosságát vesztett mellékterületté vált a Csing Birodalomban.[22]

Japán uralom

szerkesztés
 
Tajvan térképe 1912-ből, amikor a Japán Birodalom részét képezte.
 Bővebben: Tajvan a Japán Birodalom részeként, Tajvan japán megszállása (1895) és Tajvani Köztársaság

Japán 1592 óta aktívan kereste a lehetőséget, hogy uralma alá vonja az általuk Takasago Koku néven ismert Tajvan szigetét. Tojotomi Hidejosi ekkor kezdte el a délre és nyugatra történő terjeszkedést.[23] A sziget elfoglalására tett kísérletek kudarcba fulladtak. 1609-ben a Tokugava-sógunátus Arima Harunobut küldte Tajvanra, hogy térképezze fel a szigetet, 1616-ban pedig újra megkísérelték elfoglalni.

1871-ben egy okinavai hajó zátonyra futott a sziget déli csücskénél és 54 matrózt a helyi őslakosok megöltek. Az eset kapcsán Japán kompenzációt kért a Csingektől, ám azt a választ kapták, hogy a kínaiak nem felelősek a birodalom szélén barbár népek által elkövetett cselekményekért. A japánok ezt úgy értelmezték, hogy a Csingek nem uralják a szigetet (lásd: Tajvan japán megszállása (1874)),[24] bevenniük azonban egészen 1895-ig nem sikerült. Az első kínai–japán háborút követően az 1895. április 17-én aláírt simonoszeki béke Tajvant és Penghut japán fennhatóság alá helyezte.

A Kínai Köztársaság részeként

szerkesztés
 Bővebben: A Kínai Köztársaság történelme

A második világháborút követően az addig japán uralom alatt álló Tajvan szigete szövetséges felügyelet alá került, és a japánok a Kínai Köztársaság katonái előtt tették le a fegyvert. A Kínai Köztársaság tartományi kormányzatot hozott létre a szigeten. A köztársaság a katonai felügyeletet is kiterjesztette a szigetre, ami a tajvani lakosok és a köztársaságiak között növekvő feszültséget okozott és lázongásokhoz vezetett.[25] 1947. február 28-án egy civil lelövése kapcsán az egész szigetre kiterjedő felkelés vette kezdetét, mely a 228-as incidens néven vált ismertté. A harcokban 18 000–30 000 tajvanit öltek meg, de a halottak pontos számát nem lehet megmondani.[26][27]

1945 és 1947 között amerikai közvetítéssel a nacionalisták és a kommunisták beleegyeztek, hogy béketárgyalás-sorozatok keretén belül megpróbálnak megegyezni egy koalíciós kormány felállításáról. A tárgyalások kudarcba fulladtak, így a polgárháború folytatódott.[28] A nacionalisták a kommunisták részvétele nélkül összehívták a nemzetgyűlést és elfogadták a Kínai Köztársaság alkotmányát. Az alkotmányt a kommunisták erőteljesen kritizálták,[29] és a kihirdetése vezetett a két fél közötti viszony végleges megromlásához.[30] 1947 elején a polgárháború teljes erővel folytatódott.[31]

1948-ban a Kínai Köztársaság statáriumot vezetett be,[32] amely a polgárháború közben a teljes nemzetre kiterjedt. A Szovjetunió által támogatott kommunista hadsereg végül győzedelmeskedett az amerikaiak által segített[33] nacionalisták felett. 1949 decemberében Csang Tajvanra menekítette a kormányt és Tajpejt tette meg ideiglenes fővárossá.[34][35] A nacionalisták magukkal vitték Kína aranytartalékát, és körülbelül egy-két millió kínai menekült érkezett velük az addig hatmillió lakost számláló szigetre.[32][36][37]

1949 októberében a kommunisták kikiáltották a Kínai Népköztársaságot.[38]

A fehérterrortól a demokráciáig

szerkesztés
 
Csang Kaj-sek (1948)

A Kínai Köztársaság, melyet belső, függetlenségre törekvő lázongások és a kontinentális kommunisták is fenyegettek, egyre diktatórikusabb eszközökhöz nyúlt. A fehérterror már akkor elkezdődött, amikor a kormány még a kontinentális Kínában székelt, és egészen 1987-ig tartott; célja a politikai ellenállás elnyomása volt.[39] Körülbelül 140 000 tajvani lakost börtönöztek be vagy végeztek ki, feltételezett anti-Kuomintang vagy kommunista-párti voltuk miatt.[40] Az Egyesült Államok úgy vélte, hogy a Kuomintang végül majd elbukik a kommunistákkal szemben, így magára hagyta Tajvant. 1950-ben azonban kirobbant a koreai háború, aminek következtében Harry S. Truman elnök újra beavatkozott Tajvan és Kína viszonyába, és a Tajvani-szorosba küldte a Hetedik flottát, hogy az fenntartsa a szoros „semlegességét”, és megakadályozza egy lehetséges összecsapás kialakulását a két fél között.[41] A San Franciscó-i és a tajpeji békeszerződésben (1952) Japán lemondott Tajvan és Penghu szigetéről. Az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság nem értett egyet abban, hogy a Kínai Köztársaság vagy a Kínai Népköztársaság tekinthető-e Kína legitim kormányának, így egyik békeszerződésben sem esett szó arról, ki veszi át a sziget irányítását.[42]

Az 1960-as és 70-es években a Kínai Köztársaság továbbra is egypártrendszerben működött, gazdasága azonban erőteljes iparosodásnak indult és egyre inkább technológia-orientált lett. Gyors gazdasági fejlődése a „tajvani csoda” néven vált ismertté, és részben annak volt köszönhető, hogy a gazdaság független volt a kontinentális Kínától és hogy többek között amerikai pénzalapok segítették, illetőleg megindult a kereslet a Tajvanon gyártott termékek iránt.[43] Az 1970-es években Japán után Tajvan lett a második, gazdaságilag leggyorsabban fejlődő állam Ázsiában,[44] és Hongkong, Dél-Korea, valamint Szingapúr mellett a negyedik „ázsiai tigrisként” hivatkoztak rá. A hidegháború miatt az 1970-es évekig a nyugati államok és az ENSZ is a Kínai Köztársaságot tartották Kína legitim kormányának, később azonban a Kínai Népköztársaságot ismerték el.

A nyugati kritikusok a Kínai Köztársaságot nem tartották demokratikus államnak, mivel statárium volt érvényben, elnyomtak minden politikai ellenállást és erőteljesen cenzúrázták a médiát. Nem lehetett új pártokat létrehozni, és a meglévő pártok sem lehettek komoly ellenfelei a Kuomintangnak, nem voltak valódi, demokratikus választások.[45][46][47][48][49] Az 1970-es években azonban elindultak a reformok, melyek az 1990-es évekre lassan demokratikus állammá fejlesztették Tajvant. 1979-ben Kaohsziung városában tüntetést szerveztek a demokrácia mellett. Bár a Kaohsiung-incidensként ismert tüntetést a hatóságok hamar feloszlatták, ma már az egyik olyan fő eseményként emlékeznek rá, ami hozzájárult a tajvani ellenzék egyesítéséhez.[50] 1986-ban Csiang Csing-kuo és Li Teng-huj (a KMT vezetői) engedélyt adtak parlamenti pártok létrehozásához, melynek eredményeképp jött létre az első ellenzéki párt, a Demokratikus Progresszív Párt. 1987-ben eltörölték a statáriumot, egy évvel később pedig azt a törvényt, amely megtiltotta új újságok kiadását. 1996-ban tartották az első demokratikus elnökválasztást.[51][52]

Fordítás

szerkesztés
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a History of Taiwan című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Jegyzetek

szerkesztés
  1. ↑ The First Inhabitants of Taiwan. Tainan Country Government. [2016. március 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. február 17.)
  2. ↑ Archaeological Theory; Taiwan Seen As Ancient Pacific Rim (angol nyelven). Taiwan Journal, 1990. november 19. [2011. február 17-i dátummal az eredetiből archiválva].
  3. ↑ a b c Blust, Robert. "Subgrouping, circularity and extinction: some issues in Austronesian comparative linguistics," (1999)
  4. ↑ Hill et al., "A Mitochondrial Stratigraphy for Island Southeast Asia," (2007); Bird et al., "Populating PEP II: the dispersal of humans and agriculture through Austral-Asia and Oceania," (2004)
  5. ↑ Indigenious People (XLS). Ministry of the Interior, 2010 november. [2017. június 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. december 31.)
  6. ↑ Tribes in Taiwan. Council of Indigenous Peoples, ROC. [2013. november 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 3.)
  7. ↑ Taiwan –> Indigenous peoples. World Directory of Minorities. (Hozzáférés: 2011. január 3.)
  8. ↑ Zeitoun, Elizabeth and Yu, "The Formosan Language Archive: Linguistic Analysis and Language Processing Archiválva 2011. július 20-i dátummal a Wayback Machine-ben. (PDF)," (2005)
  9. ↑ Lynn F. Lee: Languages in Taiwan Today. Government Information Office, Republic of China. [2009. október 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. május 7.)
  10. ↑ Jules Quartly. „In honor of the Little Black”, Taipei Times , 2004. november 27. (Hozzáférés: 2010. december 12.) 
  11. ↑ Mateo, Jose Eugenio Borao. Spaniards in Taiwan Vol. II:1642-1682, (2001), pg.2-9
  12. ↑ Mateo, (2001) pg.329-333; Blusse, Leonard & Everts, Natalie. The Formosan Encounter: Notes on Formosa’s Aboriginal Society-A selection of Documents from Dutch Archival Sources Vol. I & Vol. II, (2000), pg.300-309
  13. ↑ Campbell, Rev. William. Sketches of Formosa, (1915); Blusse, Everts, (2000)
  14. ↑ Shepherd, John R. Statecraft and Political Economy on the Taiwan Frontier, 1600-1800, (1993), pg.1-29
  15. ↑ Keliher, Macabe. Out of China or Yu Yonghe's Tales of Formosa: A History of 17th Century Taiwan, (2003), pg.32
  16. ↑ Shepherd, John R.. Statecraft and Political Economy on the Taiwan Frontier, 1600-1800. Taipei: Stanford, California: Stanford University Press. (1993). ISBN 957-638-311-0 
  17. ↑ Everts, Natalie. "Jacob Lamay van Taywan:An Indigenous Formosan Who Became and Amsterdam Citizen," (2000), pg.151-155
  18. ↑ =Blusse, Leonard, Everts, Natalie. The Formosan Encounter: Notes on Formosa’s Aboriginal Society-A selection of Documents from Dutch Archival Sources Vol. I-II. Taipei: Shung Ye Museum of Formosan Aborigines (2000). ISBN 957-99767-2-4 
  19. ↑ Spence, Jonathan D. The Search for Modern China (Second Edition), (1999), pg.46-49
  20. ↑ Clements, Jonathan. Pirate King: Coxinga and the Fall of the Ming Dynasty, (2004), pg.188-201
  21. ↑ Spence, (1999), pg.51-57; Clements, (2003), pg.215
  22. ↑ a b c d e Jin, April C.J.; Keating, Jerome F.: II. The Ch'ing Era (angol nyelven). Island in the Stream: A Quick Case Study of Taiwan's Complex History. SMC PUBLISHING INC. / The Taiwan Library Online, 2000. [2012. március 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. február 23.)
  23. ↑ Brief History of Taiwan. Proyectos Saluda/Government Information Office. [2018. szeptember 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. március 1.)
  24. ↑ Taiwanese natives break Mudan Incident silence. Japan Times, 2005. január 11. [2012. július 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. március 1.)
  25. ↑ „This Is the Shame”, Time Magazine, 1946. június 10.. [2006. február 24-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2011. február 27.) 
  26. ↑ „Snow Red & Moon Angel”, Time Magazine, 1947. április 7.. [2005. május 13-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2011. február 27.) 
  27. ↑ „Taiwan Timeline – Civil War”, BBC News, 2000. december 29. (Hozzáférés: 2009. június 21.) 
  28. ↑ LIFE, Truman, China and History. Time Inc (1956. december 29.) 
  29. ↑ 评马歇尔离华声明，周恩来选集上卷，1947-1-10
  30. ↑ 首都卫戍司令部，淞沪重庆警备司令，分别致电函京沪渝中共代表，所有中共人员限期全部撤退，重庆:大公报,1947-3-1
  31. ↑ Westad, Odd Arne. Decisive encounters: the Chinese Civil War, 1946–1950 (2003. december 29.). ISBN 0804744785 
  32. ↑ a b „Taiwan Timeline – Retreat to Taiwan”, BBC News, 2000. december 29. (Hozzáférés: 2009. június 21.) 
  33. ↑ Chinese Nationalists move capital to Taiwan. history.com. (Hozzáférés: 2010. november 1.)
  34. ↑ China: U.S. policy since 1945. Congressional Quarterly (1980. december 29.). ISBN 0871871882 „the city of Taipei became the temporary capital of the Republic of China” 
  35. ↑ A brief history of Taiwan (kínai nyelven). Government Information Office, Republic of China. [2011. április 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. szeptember 13.) „1949年，國民政府退守臺灣後，以臺北為戰時首都”
  36. ↑ Dunbabin, J. P. D.. The Cold War. Pearson Education, 187. o. (2008. december 29.). ISBN 0582423988 „In 1949 Chiang Kai-shek had transferred to Taiwan the government, gold reserve, and some of the army of his Republic of China.” 
  37. ↑ Ng, Franklin. The Taiwanese Americans. Greenwood Publishing Group, 10. o. (1998. december 29.). ISBN 9780313297625 
  38. ↑ Kubek, Anthony. How the Far East was lost: American policy and the creation of Communist China (1963. december 29.). ISBN 0856220000 
  39. ↑ 28 February 1947 – Taiwan's Holocaust Remembered – 60th Commemoration. New Taiwan, Ilha Formosa, 2007 (Hozzáférés: 2009. július 2.)
  40. ↑ „Taiwan president apologises for 'white terror' era”, Reuters. [2019. április 1-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2009. július 2.) 
  41. ↑ US Department of Defense (1950). „Classified Teletype Conference, dated 27 June 1950, between the Pentagon and General Douglas MacArthur regarding authorization to use naval and air forces in support of South Korea. Papers of Harry S. Truman: Naval Aide Files”, 1 és 4. o, Kiadó: Truman Presidential Library and Museum. [2006. április 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. február 27.) 
  42. ↑ Alagappa, Muthiah. Taiwan's presidential politics. M.E. Sharpe, 265. o. (2001. december 29.). ISBN 9780765608345 
  43. ↑ „Taiwan Timeline – Cold war fortress”, BBC News, 2002. december 29. (Hozzáférés: 2009. július 2.) 
  44. ↑ „China: Chiang Kai-shek: Death of the Casualty”, TIME, 1975. április 14., 3. oldal. [2011. április 28-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2009. december 16.) 
  45. ↑ Sun, Yat-sen, Julie Lee Wei, Ramon Hawley Myers, Donald G. Gillin.szerk.: Julie Lee Wei, Ramon Hawley Myers, Donald G. Gillin: Prescriptions for saving China: selected writings of Sun Yat-sen. Hoover Press, 36. o. (1994. december 29.). ISBN 0817992812 
  46. ↑ Chao, Linda, Ramon Hawley Myers. Democracy's new leaders in the Republic of China on Taiwan. Hoover Press, 3. o. (1997. december 29.). ISBN 0817938028 
  47. ↑ (Fung 2000, p. 67)
  48. ↑ (Fung 2000, p. 85)
  49. ↑ Copper, John Franklin. Consolidating Taiwan's democracy. University Press of America, 8. o. (2005. december 29.). ISBN 0761829776 
  50. ↑ „Out with the old”, BBC News, 2002. december 29. (Hozzáférés: 2009. október 30.) 
  51. ↑ „Taiwan Timeline – Out with the old”, BBC News, 2002. december 29. (Hozzáférés: 2009. július 3.) 
  52. ↑ „Taiwan Timeline – Path to democracy”, BBC News, 2002. december 29. (Hozzáférés: 2009. július 3.) 

Irodalom

szerkesztés

Külső hivatkozások

szerkesztés
 
A Wikimédia Commons tartalmaz Tajvan történelme témájú médiaállományokat.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Tajvan_történelme&oldid=27441916”
  NODES
ELIZA 1
languages 1
mac 7
Note 2
os 74