Vízkereszt
Vízkereszt, epifánia (Epiphania Domini, azaz az Úr megjelenése vagy Urunk megjelenése)[1][2][3] vagy háromkirályok[2] az egyik legősibb keresztény ünnep, amely Jézus Krisztus megjelenésének, kinyilvánulásának momentumait kapcsolja egybe:
- a napkeleti bölcsek imádása (és korábban, a karácsony ünnepének kialakulása előtt Jézus születése);
- Jézus megkeresztelkedése a Jordánban;
- Jézus első csodája (a víz borrá változtatása) a Kánai menyegzőn.[1][3]
| Vízkereszt | |
 | |
| A napkeleti bölcsek hódolata (Vicente Gil) | |
| Hivatalos neve | Epiphania Domini, az Úr megjelenése |
| Alternatív neve | epifánia, háromkirályok |
| Tartalma, jelentése | a napkeleti bölcsek látogatása a kis Jézusnál; Jézus megkeresztelkedése a Jordán vizében; Jézus első csodája a kánai menyegzőn |
| Ideje | január 6. (Gergely-naptár) január 19. (ortodox naptár) január 6. (javított julián naptár) |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Vízkereszt témájú médiaállományokat. | |
Ezek közül később keleten Jézus keresztsége lett hangsúlyos (erre emlékeztet a vízszentelés), nyugaton pedig a napkeleti bölcsek látogatása került előtérbe – olyannyira, hogy a római katolikus egyház a második vatikáni zsinat óta csak ezt ünnepli vízkeresztkor, a többit más napokra helyezték át.[4]
A római katolikus egyházban főszabályként január 6-án ünneplik.[1][5] Az ónaptárat használó keleti keresztény egyházak a Gergely-naptár szerinti január 19-én tartják, mivel a Julianus-naptár jelenleg 13 nap késésben van a Gergely-naptárhoz képest.[3][6]
A katolikus egyházban a karácsonyi ünnepkör advent első vasárnapjától, a karácsonyi idő karácsony előestéjétől a vízkeresztet követő vasárnapig tart.[7][8][9] Magyarországon Vízkereszt a farsang kezdete.[3][10]
Az ünnephez számos népszokás kötődik; ezek közül ma már csak az él, hogy ekkor szokás leszedni a karácsonyfát.[3]
Az ünnep tartalma
szerkesztés
A vízkereszt az egyik legősibb keresztény ünnep, amely Jézus Krisztus megjelenésének, kinyilvánulásának momentumait kapcsolja egybe:
- a napkeleti bölcsek imádása (és korábban, a karácsony ünnepének kialakulása előtt Jézus születése);
- Jézus megkeresztelkedése a Jordánban;
- Jézus első csodája (a víz borrá változtatása) a Kánai menyegzőn.[1][3]
Ezek közül később keleten Jézus keresztsége lett hangsúlyos (erre emlékeztet a vízszentelés), nyugaton pedig a napkeleti bölcsek látogatása került előtérbe – olyannyira, hogy a római katolikus egyház a Második vatikáni zsinat óta csak ezt ünnepli vízkeresztkor, a többit más napokra helyezték át.[4]
A napkeleti bölcsek
szerkesztésA keleti egyházakban sokáig nem különült el Jézus születésének, illetve a napkeleti bölcsek látogatásának megünneplése.[1][2] Az evangélium szerint a bölcsek a betlehemi csillagot követve mentek Júdeába, hogy kifejezzék hódolatukat a zsidók újszülött királyának. Először Jeruzsálemben keresték, ahol I. Heródes zsidó király nagyon megrémült, és írástudóitól tudakolta a Messiás születési körülményeit, majd Betlehembe irányította a bölcseket, azzal, hogy ha megtalálták a Gyermeket, jelentsék majd neki, hogy ő is hódolhasson a zsidók újszülött királyának. Azok megtalálták a Kisdedet, akinek aranyat, tömjént és mirhát ajándékoztak.[3] Álmukban angyal figyelmeztette őket, nehogy visszamenjenek a gonosz, irigy Heródeshez, így más úton tértek haza.
A bölcsek a pogányságot képviselték, ezáltal az ünnep azt is jelképezi, hogy az emberré lett Isten nemcsak az ószövetségi választott népnek (a zsidóságnak) mutatkozott meg, hanem a „pogányoknak” is.[1][2] Több ószövetségi prófécia is utalt ugyanis arra, hogy a Megváltó küldetése a pogányokhoz is szól.[2]
A napkeleti bölcsekről Máté evangéliuma ír, de nevüket, származásukat, sőt számukat sem említi. A hármas számra Órigenész ókeresztény egyházatya következtetett az ajándékok számából, ami szimbolikus jelentőségű: utalhat a Szentháromságra vagy Krisztus méltóságaira (az arany királyságára, a tömjén istenségére, a mirha emberi mivoltára) is.[2] A Szentírás bölcseknek nevezi őket; csak a középkor óta feltételezték, hogy királyok lettek volna, részben gazdagságuk, részben a 71. zsoltár jövendölése alapján.[8]
Egyes vélemények Noé fiainak (Sém, Kám és Jáfet) leszármazottait vagy az akkor ismert földrészek (Európa, Ázsia, Afrika) képviselőit látják bennük.[2][11] Ez utóbbi lehet az oka annak is, hogy a harmadik királyt a középkortól kezdve szerecsennek ábrázolták. Neveket – Gáspár, Menyhért és Boldizsár (Caspar, Melchior, Balthasar[3]) – a 9. század óta kapcsol hozzájuk a hagyomány.[2][8]
Emléknapjukat (ezen neveket viselők névnapját) is e napon ünnepeljük.
Jézus megkeresztelkedése
szerkesztésAmikor Jézus harmincéves lett, Keresztelő János megkeresztelte a Jordán folyóban. Ekkor a Biblia szerint az Atya szózata hallatszott, és a Szentlélek galamb képében alászállt rá; ezáltal a teljes Szentháromság is kinyilvánította magát az emberiség előtt.[1][3]
A kánai menyegző
szerkesztésJézus első csodája a kánai menyegzőn történt, amikor a vizet borrá változtatta. János evangélista szerint „Ezzel kezdte meg Jézus csodajeleit a galileai Kánában. Kinyilatkoztatta dicsőségét, s tanítványai hittek benne” (Jn 2,11). Ez volt tehát az első alkalom, amikor Jézus megmutatta isteni hatalmát.[1]
Etimológia
szerkesztésAz epifánia a görög epiphaneia, επιφάνεια szóból ered, amelynek jelentése „megjelenés” (a φάινω „megjelenni, feltűnni” igéből). Bár a szó részben pogány eredetű, mind az Ószövetségben, mind az Újszövetségben több alkalommal feltűnik, amikor Isten kinyilvánítja magát vagy akaratát az embereknek.[1]
A magyar vízkereszt kifejezés a vízszentelés hagyományára utal.[2][3]
Történelem
szerkesztésEpifánia ünnepe a második legrégibb keresztény ünnep a húsvét után.[8] Egyes gnosztikus csoportok már a 2. század végén megünnepelték ekkor Jézus megkeresztelkedését, a pogány misztériumvallások jeles napjához és a Nílus vizének megszentelése egyiptomi hagyományához kapcsolódóan. Az ünnep hittani tartalmát a 3. században tisztították meg az egyiptomi egyházatyák, és a 4. század elejétől már állandó liturgikus ünnepként ülték meg. A szokás hamar elterjedt előbb keleten, majd nyugaton, ahol a század második feléből származik az első forrás.[1]
A 4. század végén – a Római Birodalom területén december 24–25-én tartott saturnalia és Mithrász-ünnepségek miatt – a születés ünneplése elkülönült, kialakult a december 25-én ünnepelt karácsony. Ezt követően rögzült vízkereszt mai hármas tartalma: a napkeleti bölcsek látogatása, Jézus megkeresztelkedése és első csodatétele a kánai menyegzőn.[3]
A keleti egyházak a kezdetektől vízkereszt ünnepén szentelik meg a vizet. A nyugati egyház csak a középkortól alakította ki ezt a hagyományát.
A római katolikus egyház a második vatikáni zsinat óta – a zsinat rendelkezései értelmében – a napkeleti bölcsek látogatását ünnepli január 6-án, vízszenteléssel egybekötve. Jézus megkeresztelkedésének ünnepét a következő vasárnapon tartják, a kánai menyegzőről egy közbeeső hétköznapon emlékeznek meg.[4][12]
2014-től a magyar katolikus egyházban is parancsolt ünnep vízkereszt napja,[1] szemben azzal a korábbi gyakorlattal, amely a hozzá közelebbi vasárnapra tette.
Liturgia
szerkesztésHúsvét éjszakája mellett hagyományosan vízkereszt volt a másik ünnep, amikor felnőtteket kereszteltek.[1][3]
Jézus megkeresztelkedésének emlékére a katolikus templomokban vizet szentelnek, és ebből a hívek is hazavihetnek.[2][8] Egész évben ebből merítenek kereszteléshez és más szertartásokhoz, ahol szenteltvizet használnak. Ezen a napon tömjént is szenteltek.[3]
A víz megszenteléséhez kapcsolódik a házszentelés vagy lakásszentelés hagyománya, amikor a lakásokat is megszentelik a szenteltvízzel. Az ajtófélfára ilyenkor felírják az évszámot és a „Christus Mansionem Benedicat” („Krisztus áldja meg e házat!”) kezdőbetűit a következő formában: 20 + C + M + B + 24.[2][8]
Népszokások
szerkesztésA Kárpát-medencében
szerkesztésA magyarság körében különböző népszokások alakultak ki a századok során, amelyek a vízkereszt ünnepéhez kötődnek. Például Ipolytarnócon, Litkén és Mihálygergén komoly hagyományok kapcsolódnak ehhez az ünnephez.
Szokás volt a szenteltvíz hazavitele, melynek gyógyító hatást tulajdonítottak.[3] Régebben otthon a szenteltvízzel megitatták az állatokat, hogy ne legyenek az év folyamán betegek, vagy az emberek magukra locsolták, betegségek vagy rontás ellen. Egyes helyeken a ház földjét is meglocsolták vele, hogy áldás legyen a házon.
Megszentelték a vízzel a házakat és az ólakat, de még a bölcsőre is szenteltvizet hintettek. A házakra a három napkeleti bölcs kezdőbetűjét vésték fel: G + M + B. Ez a 15. századi eredetű szokás egy népies tévedésen, a házszentelés során felírt Christus mansionem benedicat! (’Krisztus áldja meg a hajlékot!’) áldás C + M + B latin rövidítésének félreértésén alapul. A házszentelést a pap végezte; a hívek meglátogatása összekapcsolódott a lélekpénz beszedésével.[3]
A 16. századtól kezdve a csillagének éneklése vált az ünnep részévé. A csillagozás vagy háromkirályjárás a napkeleti bölcsek látogatására utal; a három alakot csak gyerekek személyesíthették meg, legfőbb kelléke pedig a csillag volt, amely a három királynak mutatta az utat Betlehembe.[3]
Az ortodox családoknál a betlehemi jászolra emlékezve szalmát szórtak a tisztaszoba padlójára, és azon háltak. A gyerekek kántálni mentek az idős házaspárok házához, a katolikus háromkirályjáráshoz hasonlóan.[3]
Az ünnephez kötődő szokások közül ma már csak az él, hogy ekkor szokás leszedni a karácsonyfát.[3] Vízkereszt utáni második vasárnap a kánai menyegző felelevenítése ismert több helyütt, például Nagycétényben is.[13]
Az ortodox kultúrkörben
szerkesztés
Egy ortodox hagyomány szerint a papok fából készült keresztet dobnak a vízbe, majd a hívők a vízbe ugranak érte.
A mediterrán országokban
szerkesztésAz olaszországi hagyomány szerint Befana, az öreg jóboszorkány ezen a napon a jó gyerekeknek ajándékot hoz. Egyes országokban (különösen Franciaországban, Spanyolországban, Portugáliában és a latin-amerikai országokban) süteményeket sütnek, amelyek közül az egyikben ajándékot rejtenek el. Az lesz a nap királya, aki az ajándékot megtalálja. Latin-Amerikában a gyerekek gyakran ezen a napon (Día de los Tres Magos) kapják az ajándékot karácsony helyett.
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ a b c d e f g h i j k l Török Csaba: Epifánia (magyar nyelven). Magyar Kurír, 2014. január 5. (Hozzáférés: 2015. január 6.)
- ↑ a b c d e f g h i j k P. Piusz: Vízkereszt, vagyis az Úr megjelenése (magyar nyelven). Pesti Ferences Templom, 2008. [2015. október 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. január 6.)
- ↑ a b c d e f g h i j k l m n o p q r Vízkereszt hozza el a farsang kezdetét (magyar nyelven). Múlt-Kor / MTI, 2011. január 6. (Hozzáférés: 2015. január 6.)
- ↑ a b c Vízkereszt, Jézus Krisztus megjelenésének ünnepe (magyar nyelven). Magyar Kurír, 2015. január 5. (Hozzáférés: 2015. január 8.)
- ↑ Kivéve ott, ahol nem parancsolt ünnep: ez esetben a január 2. és január 8. közötti vasárnapon. (Universal Norms, i. m. I. fejezet, 37. szakasz, 8. o.) 2013-ig Magyarországon is ez volt a helyzet.
- ↑ Az ortodox egyházak közül január 19-én tartják a vízkeresztet a szerb, macedón, ukrán, orosz és grúz egyházak, az antikhalkédóni egyházak közül pedig a kopt, etióp és eritreai egyházak.
- ↑ Universal Norms, i. m. I. fejezet, 33. szakasz, 8. o.
- ↑ a b c d e f Liturgikus év (magyar nyelven). Magyar katolikus egyház. [2015. április 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. január 6.)
- ↑ 1969-ig vízkereszt nyolcadáig tartott. (Magyar katolikus lexikon VI. (Kaán–Kiz). Főszerk. Diós István; szerk. Viczián János. Budapest: Szent István Társulat. 2001. )
- ↑ Magyar katolikus lexikon VI. (Kaán–Kiz). Főszerk. Diós István; szerk. Viczián János. Budapest: Szent István Társulat. 2001.
- ↑ http://www.santiebeati.it/dettaglio/91510 A Kelet szent bölcsei
- ↑ Universal Norms, i. m. I. fejezet, 38. szakasz, 8. o.
- ↑ Magyar Néprajz VII. Népszokások, néphit, népi vallásosság.; Vö. György Ferenc 1993: Kánai menyegző Nagycétényben. Remény 4/8, 6; Manga János 1941: A kánai menyegző Nagycétényben. Ethnographia LII, 139–140.
Források
szerkesztés- Manga János: Ünnepek, szokások az Ipoly mentén
- Universal Noms: VI. Pál pápa. Universal Norms on the Liturgical Year and the General Roman Calendar (pdf) (angol nyelven). Hozzáférés ideje: 2015. január 6.
További információk
szerkesztés- Vízkereszt: ne felejtsük el értékes népszokásainkat! Magyar Nemzet
- Pogány Tatiána: Márton naptól vízkeresztig. Kapcsolatok és párhuzamok az európai kalendáris szokásokban a téli ünnepkörben; KFRTF, Debrecen, 2001
- Éltetőnk a Nap; KFRTF, Debrecen, 2004
- 1. A téli ünnepkör népszokásai K-Magyarországon; szerk. Makoldi Sándor; 2004
- Csáky Károly: Katalin-naptól Gergely-napig. A téli ünnepkör szokásai és hiedelmei; KT Könyv- és Lapkiadó, Komárom, 2005 (A Felvidék művelődéstörténeti enciklopédiája)
- Bárth János: Házszentelés a Székelyföldön; szerzői, Kecskemét, 2022
