V. Ióannész bizánci császár

V. Ióannész Palaiologosz, magyarosan V. János (görögül: Ίωάννης Ε' Παλαιολόγος), (Didümoteikhó, 1332. június 18. – Konstantinápoly, 1391. február 16.), uralkodott: 1341-1391) bizánci császár 1341-től 1376-ig, 1379-től 1390-ig, és 1390-től haláláig.

V. Ióannész
Bizánci császár
Uralkodási ideje
1341. június 15. – 1376. augusztus 12.
Koronázása	1. 1341. november 19. 2. 1347. május 21. Konstantinápoly (az apósával együtt)
Elődje	III. Andronikosz
Utódja	IV. Andronikosz
Bizánci császár
Uralkodási ideje
1379. július 1. – 1390. április 14.
Elődje	IV. Andronikosz
Utódja	VII. Ióannész
Bizánci császár
Uralkodási ideje
1390. szeptember 17. – 1391. február 16.
Elődje	VII. Ióannész
Utódja	II. Manuél
Életrajzi adatok
Uralkodóház	Palaiologosz-ház
Született	1332. június 18. Didümoteikho
Elhunyt	1391. február 16. (58 évesen) Konstantinápoly
Édesapja	III. Andronikosz bizánci császár
Édesanyja	Anna savoyai grófnő (1307–1365)
Testvére(i)	Michael Palaiologos Maria-Irene Palaiologina Eiréné trapezunti császárnő Maria Palaiologos
Házastársa	Kantakuzénosz Ilona bizánci császári hercegnő (1333–1396)
Gyermekei	Andronikosz Manuél Mihály Theodor Eiréné
A Wikimédia Commons tartalmaz V. Ióannész témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

A Ióannészok viszálya

Ióannész kilencéves volt, amikor megörökölte a császári bíbort, így régens kormányzott helyette apja minisztere, Ióannész Kantakuzénosz személyében. A régensnek komoly ellentábora akadt, amit az anyacsászárné is erősített, így elmenekült Konstantinápolyból, és fellázadt. Trákiában császárrá koronáztatta magát VI. Ióannész néven, míg az ifjú V. Ióannész és támogatói a fővárosban húzták meg magukat. Hat évig dühöngött a polgárháború, minek során az ellenfelek az amúgy ellenséges szerbek és oszmánok, illetve mindenféle nemzetiséghez tartozó zsoldosok segítségéhez is folyamodtak. Végül a lázadó régens győzött azáltal, hogy kiegyezett a törökökkel, és 1347-ben bevonult a fővárosba. Ellenzékével alkut kötött: császárrá koronáztatta magát, a legális uralkodót teljesen háttérbe szorítva mindennemű intézkedésben.

Kantakuzénosz Ióannész intézkedései révén azonban nemsokára elvesztette népszerűségét, és V. Ióannész átvehette a hatalmat. A sikerhez hozzájárult még Francesco Gattilusio ügyessége is, aki csellel behajózott Konstantinápolyba és a falakat védő katonaságot semlegesítve megnyitotta a kapukat Ióannész előtt. Ióannész a segítségért cserébe Gattilusiónak és testvérének adta Leszbosz szigetét, aki I. Ferenc néven szuverén uralkodó lett és a Genovai Köztársaság érdekeit kezdte szolgálni.

Országos léptékű családi problémák

Ióannész uralma alatt a birodalom felbomlása tovább folytatódott fia, a későbbi IV. Andronikosz lázongása (1376-1379 között ő tette le V. Ióannészt a trónról, és 1385-ben megint megpróbálta átvenni a hatalmat) és a folyamatos oszmán támadásoknak köszönhetően, akik időközben Európában is megvetették a lábukat (1354, Gallipoli). 1381-től a birodalom rendszeres sarcot fizetett a törököknek, akik I. Murád szultán óta Edirnében állították fel központjukat. Bizáncot a császár erőtlen kísérlete a kereszténység újraegyesítésére sem mentette meg a lejtőn való egyre mélyebbre süllyedéstől, és a hamarosan bekövetkező végső bukástól. Az idős császár még élete utolsó éveiben is kénytelen volt egy újabb családtagja ellen harcolni: ezúttal VII. Ióannész, Andronikosz fia kényszerítette nagyapjára akaratát (1390).

Előző uralkodó:
III. Andronikosz

Bizánci császár
1341 – 1376
1347-től 1354-ig VI. Ióannész társcsászár

Következő uralkodó:
IV. Andronikosz

Előző uralkodó:
IV. Andronikosz

Bizánci császár
1379 – 1390

Következő uralkodó:
VII. Ióannész

Előző uralkodó:
VII. Ióannész

Bizánci császár
1390 – 1391

Következő uralkodó:
II. Manuél