Japán nyelv

A japán nyelvet (nihongo, nippongo, 日本語, kiejtése^ⓘ) 126 millió ember beszéli anyanyelvként, ezzel a kilencedik legnagyobb beszélőközösségű nyelv a világon. E közösség legnagyobb része Japánban él, ezen kívül első vagy második nyelvként csak Palauban beszélik. Standardizált változata (hjódzsungo) a tokiói dialektuson alapszik.

Japán 日本語 Nihongo
Beszélik	Ausztrália, Egyesült Államok, Fülöp-szigetek, Guam, Japán, Peru, Brazília, Tajvan
Terület	Japán-szigetek
Beszélők száma	126 000 000 fő
Nyelvcsalád	Japán nyelvek    japán nyelv
Írásrendszer	hiragana, kandzsi, katakana
Hivatalos állapot
Hivatalos	Japán Palau
Gondozza	nincs szabályzó szervezet
Nyelvkódok
ISO 639-1	ja
ISO 639-2	jpn
A Wikimédia Commons tartalmaz 日本語 Nihongo témájú médiaállományokat.

A japán ragozó nyelv, eredete máig sem tisztázott:

• közelebbi rokonságot eddig az Okinaván beszélt rjúkjú nyelvvel igazoltak (a két nyelvet és dialektusaikat újabban a japán nyelvek családjának nevezik),
• a koreai nyelvvel sokan távolabbi rokonságot feltételeznek (nyelvszerkezeti hasonlóságok, csekély számú rokon szó),
• korábban gyakran az altaji nyelvcsaládba sorolták, de ez az elmélet nem egyértelműen bizonyítható és ezért nem általánosan elfogadott,
• néha az ainu (Japán őslakosai) nyelvrokonság is felmerül, emellett azonban csak igen kevés érv szól.

Írás és kiejtés

A japán nyelvben három írásrendszer van: a hiragana és a katakana szótagírások, a kandzsi kínai eredetű szóírás, de ezek mellett időnként használatos még a rómadzsi is, ami a latin betűs írás neve.

1947-ben az amerikai megszállók nyomására az addigi 50 000 jelből álló jelrendszer helyett az alap jelkészlet számát 1850-re korlátozták, de 1981-ben a listát 1945 tételre, 2010-ben pedig 2136-ra bővítették. A többi írásjegy sem tűnt el azonban teljesen, például a kandzsi kentei vizsga legmagasabb szintjén ma is 6355-nek az ismeretét követelik meg.

A kandzsival a szavak fogalmi részét, például a főneveket, az igetőt írják le, a hiraganával a toldalékokat és a határozószókat, katakanával pedig az idegen eredetű szavakat és (főként tudományos művekben) a növények, állatok nevét.

A következő táblázat bemutatja a japán nyelv alapvető szótagjait. A táblázatot úgy kell használni, hogy a bal oldali mássalhangzó után kiejtjük a felül lévő magánhangzót.

Van néhány kivétel a hiragana, ill. a katakana olvasásában:

• Az sz-sor minden szótagja sz-szel kezdődik, kivéve し/シ, amely sinek ejtendő; hasonlóan a z-sor, melyben minden dz-vel, kivéve a じ/ジ, mely dzsinek ejtendő.
• A t-sor kiejtése: ta csi cu te to. A d-sor hasonlóan: da dzsi zu de do.
• A ふ/フ mássalhangzója valójában egy f-szerű hang, amit nem a fogakkal, hanem az ajkakkal képzünk.

Kiejtési és egyéb tudnivalók:

• ん/ン – önálló szótagot képző n hang. Ez szigorúan vett értelemben nem szótag; a japán nyelv nyelvi alapegységeinek terminológiailag pontos megnevezése „mora”.
• A v-sor mássalhangzója az angol w-hez hasonlít; hasonlóan a ふ/フ f-szerű hangjához, ez sem v, hanem a fogak helyett az ajkakkal képzett hang. A を/ヲ hangot sokszor csak simán o-nak ejtik, ám ettől még nem ugyanaz a szerepe, mint a másik o hangnak.
• Az あ/ア egy, a magyar á-hoz hasonló hang, viszont annyira nem nyílt, és rövid.
• Az i, e és o hangok olyanok, mint a magyarban.
• Az う/ウ ajakkerekítés nélküli u hang, kiejtése ü-szerű.

Részletes hiragana táblázat:

Magánhangzók					Lágyítás
あ a	い i	う u	え e	お o	ja	ju	jo
か ka	き ki	く ku	け ke	こ ko	きゃ kja	きゅ kju	きょ kjo
さ sza	し si	す szu	せ sze	そ szo	しゃ sa	しゅ su	しょ so
た ta	ち csi	つ cu	て te	と to	ちゃ csa	ちゅ csu	ちょ cso
な na	に ni	ぬ nu	ね ne	の no	にゃ nja	にゅ nju	にょ njo
は ha	ひ hi	ふ fu	へ he	ほ ho	ひゃ hja	ひゅ hju	ひょ hjo
ま ma	み mi	む mu	め me	も mo	みゃ mja	みゅ mju	みょ mjo
や ja		ゆ ju		よ jo
ら ra	り ri	る ru	れ re	ろ ro	りゃ rja	りゅ rju	りょ rjo
わ va	ゐ vi		ゑ ve	を o/vo
				ん n
が ga	ぎ gi	ぐ gu	げ ge	ご go	ぎゃ gja	ぎゅ gju	ぎょ gjo
ざ za	じ dzsi	ず zu	ぜ ze	ぞ zo	じゃ dzsa	じゅ dzsu	じょ dzso
だ da	ぢ (dzsi)	づ (zu)	で de	ど do	ぢゃ (dzsa)	ぢゅ (dzsu)	ぢょ (dzso)
ば ba	び bi	ぶ bu	べ be	ぼ bo	びゃ bja	びゅ bju	びょ bjo
ぱ pa	ぴ pi	ぷ pu	ぺ pe	ぽ po	ぴゃ pja	ぴゅ pju	ぴょ pjo

Részletes katakana táblázat:

Magánhangzók					Lágyítás
ア a	イ i	ウ u	エ e	オ o	ja	ju	jo
カ ka	キ ki	ク ku	ケ ke	コ ko	キャ kja	キュ kju	キョ kjo
サ sza	シ si	ス szu	セ sze	ソ szo	シャ sa	シュ su	ショ so
タ ta	チ csi	ツ cu	テ te	ト to	チャ csa	チュ csu	チョ cso
ナ na	ニ ni	ヌ nu	ネ ne	ノ no	ニャ nja	ニュ nju	ニョ njo
ハ ha	ヒ hi	フ fu	ヘ he	ホ ho	ヒャ hja	ヒュ hju	ヒョ hjo
マ ma	ミ mi	ム mu	メ me	モ mo	ミャ mja	ミュ mju	ミョ mjo
ヤ ja		ユ ju		ヨ jo
ラ ra	リ ri	ル ru	レ re	ロ ro	リャ rja	リュ rju	リョ rjo
ワ va	ヰ vi		ヱ ve	ヲ* vo
				ン n
ガ ga	ギ gi	グ gu	ゲ ge	ゴ go	ギャ gja	ギュ gju	ギョ gjo
ザ za	ジ dzsi	ズ zu	ゼ ze	ゾ zo	ジャ dzsa	ジュ dzsu	ジョ dzso
ダ da	ヂ (dzsi)	ヅ (zu)	デ de	ド do	ヂャ (dzsa)	ヂュ (dzsu)	ヂョ (dzso)
バ ba	ビ bi	ブ bu	ベ be	ボ bo	ビャ bja	ビュ bju	ビョ bjo
パ pa	ピ pi	プ pu	ペ pe	ポ po	ピャ pja	ピュ pju	ピョ pjo
Nem japán szavak katakanával történő átírásakor a nem japán szótagokat a így írják át. Ebben a táblázatban a v a magyar hangzású, a w az angol w-nek megfelelő hangot jelöl
ヴァ va	ヴィ vi	ヴ vu	ヴェ ve	ヴォ vo	ヴャ vja	ヴュ vju	ヴョ vjo
			シェ se
			ジェ dzse
			チェ cse
	スィ szi
	ズィ zi
	ティ ti	トゥ tu				テュ tyu
	ディ di	ドゥ du				デュ gyu
ツァ ca	ツィ ci		ツェ ce	ツォ co
ファ fa	フィ fi		フェ fe	フォ fo		フュ fju
	* ji		(*) イェ je
	ウィ wi	* wu	ウェ we	ウォ wo
(クヮ) クァ kwa	クィ kwi		クェ kwe	クォ kwo
(グヮ) グァ gwa	グィ gwi		グェ gwe	グォ gwo

＊ ヲ (wo) kiejtése azonos az オ (o)-val, de ritkán használják, csak hiragana katakanára átírásakor. A különleges (ji/vu/je) katakanákat a Meidzsi-korban vezették be oktatási céllal, de sosem terjedt el. A hiragana változatának (を) azonban jelentős szerepe van a nyelvben, mivel főnevek végéhez kapcsolva ez fejezi ki a tárgyesetet. A vi (ゐ,ヰ) és a ve (ゑ,ヱ) karaktereket ma már szinte egyáltalán nem használják.

A japán szavak magyar átírása az angolban használt Hepburn-átíráson alapul, de azzal nem azonos (az angol és a magyar nyelv különbségei miatt):

Hepburn	magyar
ts	c
ch	cs
z	dz
j	dzs
y	j
sh	s
s	sz
w	v
ō ē ū (néha jelöletlen)	ó é ú

Példák:

Japán	Hepburn	magyar
ローマ字	rōmaji	rómadzsi
漢字	kanji	kandzsi
黒澤	Kurosawa	Kuroszava
小林 研一郎	Ken-Ichirō Kobayashi	Kobajasi Ken'icsiró

Az átírásban a ni betűk nem csak a に/ニ szótag megjelenésével, hanem az n (ん/ン) és i (い/イ) egymás után következő szótagok leírásával is előfordulhatnak. Ennek megkülönböztetésére az utóbbi esetben aposztrófot teszünk az átírásban a betűk közé (pl. a fenti 研一郎 Ken'icsiró névben). Ezt a megkülönböztetést sokszor elmulasztják feltüntetni. A például adott név sajátossága továbbá, hogy angol átírásában a kötőjeles, nagy I betűs változat terjedt el, azonban a szabályszerű átírás ott is Ken'ichirō.

Néhány szót nem szabályszerű, hanem hagyományos alakjában írunk át: gésa (szabály szerint geisa), Tokió (eredetileg Tókjó), Kiotó (eredetileg Kjóto), Oszaka (eredetileg Ószaka) stb.

Központozási jelek

A régi japán írásrendszerben nem található egyetlen központozási jel sem, az összefüggéseket a szövegkörnyezet és a szövegek elhelyezkedése adja. A szöveg struktúrájának megértéséhez a napjainkban használt jelek segítenek, megjegyzendő, hogy a japán írásban nincsenek szóközök, az írásjegyek egymás után következnek.

Főbb jelek:

• 。 kicsi, karika alakú mondatvégi írásjel, használatában megfelel a magyar pontnak;
• 、 vessző, használata a magyaréhoz hasonló, bár szabadabb helyesírási szabályok alapján. Jobb-alsó irányban kiszélesedő, könnycsepp alakú jel;
• ・ a sorok szélességének/magasságának közepén (az írás irányától függően) levő pontot az idegen nyelvű szavak elválasztására használják, például: レオナルド・ダ・ヴィンチ reonarudo da vincsi (Leonardo da Vinci);
• 「 」 『 』 idézőjelek, használata a magyaréhoz hasonló;
• más latin karaktereket, így a kérdőjelet (?) és felkiáltójelet (!) is a magyarhoz hasonló módon használják. Olykor – az angol nyelv hatása miatt – az általunk is használt pont és vessző jeleket használják.

Nyelvtan

A japán nyelv tipológiailag agglutináló, alany-tárgy-ige (SOV) sorrendű mondatokkal. A mutató névmások megelőzik a jelzett szót.

A főneveknek nincs ragozásuk, az esetviszonyokat a főnévi csoportok után álló partikulák jelzik: は (va) – topik jelölő, が (ga) – (nem topik) alany jelölője, を (o) – tárgyjelölő, に (ni) – mindenféle helyviszony jelölője, の (no) – mindenféle jelzői viszony jelölője (beleértve a vonatkozó mellékmondatot is), で (de) instrumentális-partikula stb. A többes számot sokszor nem jelölik, de ha szükséges, ki tudják fejezni, viszont csak a főnéven és névmáson jelenhet meg, az ige vagy a melléknév sohasem kerülhet többes számba. A többes szám kifejezésére alkalmazhatnak toldalékot: 達(tacsi) (子供達kodomo-tacsi 'gyerekek'),　　ら(ra) (kare-ra 'ők') vagy megduplázzák a főnevet: (人々 hito-bito 'emberek', ahol hangtani változás is történhet a szó belsejében b>h). A többes számot általánosan alkalmazó nyelvekhez hasonlóan a megszámlálhatatlan főnevek, tehát az anyagnevek vagy az elvont fogalmak nevei esetében azonban nem alkalmazzák.

A személyes névmások gyakran kiesnek, ha referenciájuk a kontextusból kiderül. Az első személyben az udvariasság foka szerint többféle alak közül választ a beszélő, második személyben gyakran ugyancsak udvarias formula helyettesíti a névmást (például megszólított neve, tiszteleti -szan/-szama szócskával toldva).

A számneveknek 1-10-ig 2 sorozata létezik, az eredeti japán (J) és a kínai (K) eredetű.

A japánban az igék nem vesznek fel személyragokat, viszont igeidő és mód tekintetében van igeragozás. Nincs főnévi igenév. Az igék formái a mondatban a különféle udvariassági fokot fejezik ki, pl: csináld meg – légy szíves, csináld meg – tisztelettel kérlek, hogy csináld meg.

Nincs magánhangzó-harmónia.

A magyarral azonos a nevek használata (vezetéknév, keresztnév), a dátum és cím használata, a birtokos eset használata (először jön a birtokos, utána a birtok, például a ház ajtaja). A címeket is hasonló módon írják (nagyobb egységtől a kisebb felé haladva): város, városrész, háztömb.

Nyelvjárásai

A japán nyelv elég homogén, köszönhetően a standardizációnak. Régebben voltak nagyobb eltérések. A nyelvjárások tanulmányozásának csekély a hagyománya. Három nagy nyelvjárásra osztható: keleti, nyugati, kjúsúi. Az első csoport a Tokió főváros (az i, u elnyelése); a nyugati csoport Kiotó és Oszaka (Ószaka-ben : Oszaka dialektus) több udvarias forma, erősebb tónuskontraszt, u magánhangzó kissé az u és ü között való kiejtése, valamint a ni szótag nyi-nek ejtése); a kjúsúi (je szótag megléte, és az e palatalizáció hatása a megelőző mássalhangzóra).

A hivatalos nyelv az iskolai oktatás révén a tokiói nyelvjárásra épülő standard nyelv. A japán nyelv rengeteg szót kölcsönzött (és kölcsönöz még ma is), elsősorban a kínai (mandarin) és az angol nyelvből. Írásban ezeket katakanával szokták írni.

További információk

Tekintsd meg a Wikipédia japán nyelvű változatát!

A Wikimédia Commons tartalmaz Japán nyelv témájú médiaállományokat.

• 22000 szavas, 528 oldalas JAPÁN-MAGYAR KISSZÓTÁR (A6)
• 22000 szavas, 848 oldalas MAGYAR-JAPÁN KISSZÓTÁR (A6)
• Theiling.de: a japán hiragana és katakana gyakorlása
• Japanese kanji and vocabulary Archiválva 2010. február 1-i dátummal a Wayback Machine-ben
• A japán írásmódról egy pár szóban
• Az eredeti 1000 kanji szótára, Japán–magyar szójegyzék, kandzsijegyzék, nyelvi teszt a JLPT nyelvvizsgákhoz Archiválva 2009. április 25-i dátummal a Wayback Machine-ben
• 1000 kanji online – magyar nyelven
• OmegaJi: Ingyenes, nyílt forráskódú japán–angol szótárprogram
• Japán nyelvű ábécé, irkafüzet (PDF)
• Adys japán ↔ magyar szótár
• Hidasi, Judit. Japán nyelvkönyv kezdőknek (magyar nyelven). Budapest: Külkereskedelmi Főiskola (1991). Hozzáférés ideje: 2016. június 2. 
• Megjelent az eddigi legrészletesebb japán-magyar nagyszótár - Estihirlap. [2017. január 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. január 4.)

Kapcsolódó szócikkek

• A japán nyelv szókészlete
• Japán nevek átírása
• Klasszikus japán nyelv
• Japán betűzési ábécé
• Honne és tatemae