Mihail Jurjevics Lermontov

Mihail Jurjevics Lermontov (Moszkva, 1814. október 15. – Pjatyigorszk 1841. július 27.) orosz költő, elbeszélő, drámaíró

Mihail Jurjevics Lermontov
Lásd még
Szócikk a Wikipédiában
Művek a Wikiforrásban
Művek a Project Gutenbergben

Szerelmes versek

Nem az égnek vagy angyaloknak (fordította: Rába György)

A Mindenható nem az égnek
vagy angyaloknak alkotott;
ha csak szenvedek, minek éljek?
Ő tudja, mért élek, halok!

Most a szív (fordította: Kálnoky László)

Most a szív nyugodni vágyik,
szenvedélye ellobog,
mert belátja, hogy a másik
szív érette nem dobog;
ám, ha fojtott izgalomban
még remegne, az se baj:
a víz sem csitul le nyomban,
bár elült a vad vihar!

Hagyj, ne fürkéssz... (fordította:Szabó Lőrinc)

Hagyj, ne fürkéssz, hiába fáradsz:
van éj, legyenek titkai!
Multamban semmit sem találhatsz,
ami szerelmed növeli.
Szeretsz - nos, legyen elég ennyi!
S ha szeretsz, ne kérdezd soha,
ne tudd meg, hogy az életem mily
üres, fekete, ostoba!

Nem gőgös szépség (fordította: Fodor András)

Nem gőgös szépség eszközével
bűvöli ő az ifjakat,
sóhajtva, néma szenvedéllyel
nyomában nem tolonganak.
Nem dőlyfös hullámzás a keble,
nincs termetében isteni;
lába elé lehullva, benne
szentségét senki nem leli.

Tekinteted (fordította: Fodor András)

Tekinteted ragyog, akárcsak
a kékzománcos ég,
a hangod úgy olvasztja szájad,
mint gyöngéd csók ízét.

Ha hallgatom bűvös beszéded,
ha szemed rám tapad,
odadnám ezt a harci éket:
jó grúz acélomat.

Versek

Lator László fordításai

Kereszt a sziklán

Kaukázusi bérc tetején, hova csak
a pusztai héja találhat utat,
egy vén fakereszt szuvasul, feketül,
szél gyötri, eső veri szüntelenül.


Jóslat

Fekete év jön, rémségek kora,
a porba hull a cári korona,
feledi a tömeg bálványait,
és halállal és vérrel töltözik.


Nem, nem Byron, más vagyok én

Nem, nem Byron, más vagyok én,
egy választott a sokaságból,
mint ő, világ-hajszolta vándor,
de orosz lélek szállt belém.


Borogyino

Micsoda nap volt! Mint a felleg,
a francia had úgy közelgett
     fekete füstön át!
Ulánusok, magasra tartott
zászlók, gyalogság, görbe kardok,
egymás hegyén-hátán kavargott
     az egész sokaság.


Ég áldjon, piszkos Oroszország

Ég áldjon, piszkos Oroszország,
rabok s urak hazája te,
s ti, kék mundérok s gyáva szolgák
megalázkodó serege.


A próféta

Szólt nyelvemmel a szeretet
és az igazság szent igéje,
és kővel dobáltak veszett
dühvel a testvéreim érte.

Megszórván hamuval fejem
a városokat odahagytam,
s mint égi madarat, a Menny
Ura táplál a sivatagban.


A költő halála

Meghalt a költő! Tisztasága
rabját, gonosz szó fente be,
bosszús szívét golyó találta,
aláhorgadt nemes feje!...
S mert alantas sértés, gyalázat
nagy lelkén nem száradhatott,
mint annyiszor már, maga lázadt
a világ ellen – s most halott!

Áprily Lajos fordításai

A költő halála

Elhullt! – a rágalom fulánkja
becsületére támadott,
mellében ólom, s bosszu lángja,
s a büszke fej lelankadott.
Nem tűrt a nagy poéta-szellem
hitvány sértést, gyalázatot,
s a világ véleménye ellen
egymaga felkelt… s most halott!


Tűnődés (fordította: Áprily Lajos)

Bús szemmel nézem én esendő nemzedékünk!
Jövője pusztaság, homályos és sivár,
a tudás súlya nyom, gyötör kételkedésünk,
s a tétlenül vénülők sorsa vár.
(…)

Mint búskomor tömeg, megyünk a ködbe veszve,
vak életünk nyomát nem őrzi semmi meg,
s utánunk nem marad sem egy termékeny eszme,
sem egy lángész-formálta műremek.
S holtunkban átka sújt a bíráló utódnak,
ki versében gyaláz és ostorozva vág,
mint rászedett fiak, kik méltán gúnyolódnak,
mert megcsalták a tékozló apák.


Bú nyom s unalom… (fordította: Áprily Lajos)

Bú nyom s unalom! – Soha senki se fogja kezed,
ha lelkeden unt ködök ülnek…
Vágy, vágy… de mit ér, ha a szív csak eped, csak eped,
s elfutnak az évek, a leggyönyörűbbek!

Más fordítások

A Démon (fordította: Galgóczy Árpád)

Magányos Démon, bús zarándok
repült a bűnös föld felett
és jobb idők, szép tiszta álmok
szavára visszarévedett;
mikor még fenn, a fény honában
szelíd kerubként tündökölt,
derűsen szállt az éjszakában,
s az éter hullócsillagában
mosolygó testvért üdvözölt;
körötte ős ködök lebegtek,
tudásszomj szülte vágyait,
figyelte szétszórt égitestek
keringő karavánjait;
mikor még hőn szeretve hitt
a lét vidám elsőszülöttje!
Nem ismert kételyt, bűnt, s fölötte
még nem siettek századok
unalmas, meddő sorba térni…
Ó, régi, régi szép napok!...
Most fel sem tudta mind idézni.

Források

• Klasszikus orosz költők Európa Könyvkiadó, Budapest, 1966, 385–461. oldal.
• Lermontov válogatott költeményei a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Külső hivatkozások

• Korunk hőse, regény – MEK